Konferenciát tartanak Budapest ostromáról és a kitörésről

Ungarisch

A „80 éve történt” 1944–45 magyar hadieseményei konferenciasorozatban megvalósuló eseményt február 11-én, kedden 10 órától tartják Budapesten a Bécsi kapu téri levéltári palotában. A program fővédnöke Vargha Tamás, Székesfehérvár országgyűlési képviselője, honvédelmi miniszterhelyettes. A konferencián köszöntőt mond Szabó Csaba, az MNL főigazgatója, a levezető elnök pedig Katona Csaba, az MNL kommunikációs referense lesz.

Igazi ritkaságokat láthattak az érdeklődők a levéltár nyílt napján

Ungarisch

Akik ellátogattak a Bécsi kapu téri levéltári palotába a magyar kultúra napján, szabadon bejárhatták és megcsodálhatták az impozáns épületet. Megtekinthették egyebek mellett A nemzet emlékezete – A magyar történelem mérföldkövei című tárlat anyagát, továbbá a kiállító- és konferenciateremben helyett kapott a magyar kultúra napján egy kamarakiállítás is. Ebben az intézmény több, a reformkor kiemelkedő személyiségeihez kötődő dokumentumot bemutatott a vendégeknek.

Balázsné Paulovkin Györgyi (1945–2025)

Ungarisch

1945. december 9-én született Újpesten. A számára korábban ismeretlen levéltárban hosszú külföldi tartózkodás után hazatérve, 2003 nyarán, élete váratlan fordulataként helyezkedett e. Ennek ellenére nagyon hamar megtalálta a helyét és sok éven át, nyugdíjazásáig koordinálta az intézmény központi adminisztrációját egy roppant felelősségteljes munkakört ellátva. Mindig mosolygó, kedves, felkészült és segítőkész kolléga volt- Emlékét megőrizzük!

 

… amikor még csak egy volt a többi között …

Ungarisch

Egy kis verses kötet került elő a marosi sóhajósok ügyében kiküldött három bizottság (1792–1819) iratainak csomójából, teljesen „tájidegen” környezetből. A kötet már a megjelenés évével – 1832 – és formátumával is kilóg az iratok közül, nem beszélve a tartalomról: „Kölcsey Ferencz’ munkáji. Első Kötet. Versek.” A könyv 113–116. oldalain olvashatjuk a Hymnusz második nyomtatott kiadását.

Színes programokkal készül a levéltár a magyar kultúra napjára

Ungarisch

Az érdeklődőket számos programmal várják. A jeles nap alkalmából a levéltár munkatársai több, kulturális szempontból kiemelt dokumentumot bemutatnak a Bécsi kapu téren, a látogatók megtekinthetik többek között Kölcsey Ferenc verseskötetének első kiadását, amely tartalmazza a Himnuszt is, emellett látható lesz több érdekes 19. századi irat is.

Jelentős érdeklődés kísérte a Magyarul Európában című tárlatot

Ungarisch

Befejeződött az 1100 éve Európában, 20 éve az Unióban című kulturális programsorozat 2024. december végén Budapesten, az utolsó rendezvényeknek a Nemzeti Táncszínház adott otthont. A kezdeményezéshez a Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) a Magyarul Európában című interaktív vándorkiállítással járult hozzá. A tártlatot december 28-án 10 órától egészen december 31-én 22 óráig tekinthették meg az érdeklődők a Nemzeti Táncszínház 1-es számú Balett-termében.

Mennyit keresett egy vasutas a 20. század elején?

Ungarisch

Az első hazai vasúti sztrájkot követően az ágazat politikai vezetése – mivel annak legfőbb kiváltó okát, az alacsony bérszínvonalat továbbra sem volt hajlandó megszüntetni – kiemelt figyelmet fordított a Magyar Államvasutakra részben annak stratégiai jelentősége, részben pedig az ott alkalmazásban lévők jelentős száma miatt.

„Három szent bölcs hozza a szívét, …”

Ungarisch

A pecsét mandorla alakú. A középső mezőt kitöltő ábrázolás felső felében stilizált gótikus épületben Szűz Mária látható a bal karján ülő kis Jézussal. Az alsó harmadban jobb és bal oldalon három-három férfi alak látható, amint hódolatukat mutatják be a Madonnának és gyermekének. A kép elrendezéséből és a fejfedők változatosságából akár a pásztorok és bölcsek hódolatára is gondolhatunk.

A Magyar Nemzeti Levéltár közreműködése az ORF tudományos-ismeretterjesztő műsorában

Ungarisch

A német nyelvű produkcióban való közreműködésre Stefan Ludwig forgatókönyvíró egy az Archívneten megjelent publikáció alapján Szerényi Ildikót kérte fel a Magyar Nemzeti Levéltár részéről. A Bécsben forgatott dokumentumfilm beharangozó cikke így ír a műsorról:

Seiten

Magyar Nemzeti Levéltár RSS abonnieren