Találatok

Típus: Szöveges tartalom
A Magyar Nemzeti Levéltár Veszprém Megyei Levéltára a járványügyi szabályok betartásával továbbra is fogadja az ügyfeleket, működik a kutatószolgálat és tartjuk a kapcsolatot az iratképző szervekkel is. Rendezvényeket nem tartunk, legfeljebb a virtuális térben, online, a beérkezett iratok pedig továbbra is karanténba kerülnek.
Típus: Hír
Típus: Szöveges tartalom
2020. november 3-től elérhető a Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) I. világháborús gyűjteménye. A Nagy Háború hősi halottainak két adatbázisa három Intézmény: az MNL, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum (HM HIM), valamint Budapest Főváros Levéltára (BFL) összefogásával készült és több mint 1,7 millió adatsort tartalmaz. A gyűjteményt adatvizualizáció, térkép és további tartalmak teszik még érdekesebbé.
Típus: Hír
Típus: Szöveges tartalom
A nagy forgalmú pest–debreceni országút mellett feküdt egykor a Szentágotai Csárda, amely nemcsak a vásározó kereskedők, de a betyárok fontos mulató- és ivóhelye is volt a 19. század végén, a 20. század elején. Nevét egy kun főember lányáról kapta, aki annak a kolostornak volt a lakója, amely még a vendégfogadó előtt állt egy közeli domb tetején.
Típus: Hír
Típus: Szöveges tartalom
Típus: Szöveges tartalom
Típus: Szöveges tartalom
Típus: Szöveges tartalom
Típus: Szöveges tartalom
A Mátyás király Emlékév keretében megvalósult Hunyadi Mátyás utazásait megjelenítő Merre járt Mátyás király? című oldal sikerét követően a Magyar Nemzeti Levéltár közel kétéves munkával elkészítette az uralkodói itineráriumok bővített változatát.
Típus: Hír
Tisztelt Kutatóink!
Típus: Hír
Levéltárunk – csatlakozva az Innovációs és Technológiai Minisztérium és az Emberi Források Minisztériuma önkéntes kampányához – az alábbi összeállításával szeretné felhívni Jász-Nagykun-Szolnok megye lakóinak figyelmét a környezettudatosságra, a környezeti nevelésre, a pazarlás mellőzésére, a hulladék mennyiségének csökkentésére valamint az újrahasznosításra.
Típus: Hír
1945. november 4-én parlamenti választásokat tartottak Magyarországon, melyek több szempontból is különlegesnek számítottak.
Típus: Hír
Tisztelt Kutatóink! Ajánljuk figyelmükbe a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának tájékoztatását a Levéltári Törvény változásaival kapcsolatban.
Típus: Hír

Seiten