Találatok

Típus: Virtuális kiállítás fejezet
2026. május 19–22. között a Magyar Nemzeti Levéltár négy munkatársából álló csapat tagjaként szlovéniai levéltárakban tett látogatást levéltárunk igazgatója. A kiküldetést lehetővé tevő Erasmus+ felnőtt tanulási program a szakmai kapcsolatok erősítése mellett a jógyakorlatok, valamint a magyar vonatkozású iratok feltérképezését is célul tűzte ki.
Típus: Hír
Típus: Szöveges tartalom
A Magyar Katolikus Lexikon szócikke szerint a gyászjelentés a halálesetről tudósító közlemény, mely tartalmazza az elhunyt nevét, a halál helyét és idejét, a halott foglalkozását, vallását, a temetés helyét és idejét, a temettető gyászolók nevét és lakcímét, néha az elhunyt kitüntetéseit, érdemeit is. A gyászjelentéshez formailag általában hozzátartozik a kereszt és a fekete keret. Mottója, mely rendszerint szentírási idézet az elhunyttal való új találkozásra, a föltámadás utáni életre emlékeztet. A gyászjelentés adatai az életrajzi kutatás bizonyító erejű forrásai.
Típus: Hír
Típus: Hír
Típus: Szöveges tartalom
Típus: Szöveges tartalom
„Rigó Jancsi és Clara Ward. Egy nemzetközi celebbotrány a 19. század végén” címmel tartott előadást a Levéltári Délutánok tudományos ismeretterjesztő sorozatban Katona Csaba történész, a Magyar Nemzeti Levéltár sajtóreferense. Az érdeklődők megismerhették a híres magyar cigányprímás kalandos, bohém, a korabeli társadalmi konvenciókkal szakító életét.
Típus: Hír
Binder Ottó neve kevésbé lehet ismert a nagyobb közönség számára, azonban a lovas berkekben jártasak már hallhattak róla. Binder Ottó egykori magyar királyi honvéd vezérőrnagy és olimpikon is áldozata volt a Rákosi-rendszer alatt zajló Budapestről való kitelepítésnek (1951–1953). A vezérőrnagy és felesége mint osztályellenségek számára a Szolnok megyei Kunszentmártonban jelöltek ki kényszerlakhelyet.
Típus: Hír

Seiten