2022.05.11.
Különleges levéltári kiállítás nyílt 2022. május 10-én a zuglói Mozgásjavítóban. A Mozgáskorlátozottak Nemzetközi Fotó- és Színesdia Pályázat (MONFODI) alkotásaiból készült tematikus válogatás ezúttal a gyermekeket állította középpontba.
Színes levéltár-pedagógiai kínálattal várjuk az iskolai csoportokat és nyári táborozókat
2022.05.06.
Kedves pedagógusok és táborszervezők! Ha tanév végi, vagy nyári kulturális kikapcsolódást terveznek diákjaik számára, ismerkedjenek meg levéltár-pedagógiai kínálatunkkal!
A mozgalmak egy része olykor már néhány órán belül életképtelenné vált
2022.05.06.
Május hónap dokumentuma
2022.05.03.
„A kubai rakétaválságról mi újat lehet még mondani?” – tette fel a kérdést a világhírű amerikai történész John Lewis Gaddis, ma már klasszikusnak számító művében. Valóban, ahogy az 1997-ben megjelent kötetében maga is kifejtette, nincs még egy olyan epizód a nemzetközi kapcsolatok történetében, amit ilyen aprólékosan elemeztek volna a szakemberek. Ennek tudatában vajon mit írhat még a témáról egy levéltáros, akinek a diplomáciatörténethez mindössze annyi köze van, hogy jó 15 évvel ezelőtt látogatott ilyen tematikájú előadásokat a Debreceni Egyetemen. Alapvetően semmit, egy érdekes irat bemutatása erejéig mégis bátorkodom feleleveníteni a hidegháború legforróbb napjainak eseményeit.
2022.05.03.
Újabb helyszínre érkezett a Bedekovich Lőrinc életét és munkásságát bemutató vándorkiállítás. A fogadó intézmény ezúttal a Szent János Görögkatolikus Gimnázium, Szakgimnázium, Technikum és Kollégium Edelényben. A környezetvédelmi és vízügyi technikusokat képző intézmény Fenntarthatósági Témahetének nyitórendezvénye volt a kiállítás 2022. április 25-i megnyitója.
(Köz)történetek 9.
2022.04.28.
A fiatalok számára május elseje valószínűleg már csak a munkaszüneti napok egyike, amikor falunap-jellegű rendezvényeket tartanak a települések közterein. Az idősebb korosztály inkább a szocialista időszak felvonulásaira, a munkásosztály győzelmét hirdető transzparensekre és a mozgalmi dalokra emlékszik. Pedig valaha komoly kockázatot jelentett egy-egy május elsejei felvonuláson részt venni. Videónkban ezt az időszakot elevenítjük fel.
2022.04.19.
Megújult környezetben várja kutatóit a Magyar Nemzeti Levéltár Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltára.
Levéltári praktikák kutatóknak #4
2022.04.06.
A sorozat bevezető részeit követően megmutatjuk, hogyan tudunk keresni a Jászkun Kerület iratanyagában a mutatókönyvek segítségével.
2022.03.31.
Az 1947. augusztus 31-én megtartott országgyűlési választások a „kékcédulás” csalásról váltak igazán hírhedtté. A kék színű névjegyzékkivonatok tették ugyanis lehetővé, hogy arcképes igazolvány felmutatása nélkül is bárki, bárhol leszavazhasson. A szavazóköri bizottsági tagok, a hazatérő hadifoglyok és az ingázó munkások természetesen szabályosan szavazhattak lakóhelyüktől távol. De a jogszabály nyújtotta lehetőséggel a Magyar Kommunista Párt (MKP) tagjai több esetben visszaéltek és valótlan adatokkal kitöltött kékcédulák segítségével hamis szavazatok tömeges leadására tettek kísérletet. A választás napján az események láncolata végül oda vezetett, hogy a szociáldemokrata szolnoki államügyésznek utasításba adták a kommunista megyei rendőrfőkapitány letartóztatását!
2022.03.30.
Tájékoztatjuk tisztelt Kutatóinkat, hogy a kutatószolgálatunk 2022. április 04-én 10 órától a korábbi rend szerint ismételten kinyit.

Seiten