Jelenlegi hely

Január

 

DUGONICS ANDRÁS

1740-1818

író, drámaíró, egyetemi oktató, matematikus

 

 

Dugonics András a legnagyobb szegedi születésű író a 20. századig, Tömörkényig, Móráig, Juhász Gyuláig. Műveivel egyszerre lett a XVIII. század végi nemesi ellenállásnak, a nemzeti öntudatra ébredésnek irodalmi kifejezője és szellemi kincsestára. A 18-19. század fordulóján példakép, ha nem is feltétlen az írók, de a honoráciori középnemesi réteg körében. A felvilágosodás korában a nemzeti érzelmű, hazafias irodalom egyik legnagyobb, mára az irodalmi köztudat elfelejtett alakja. Irodalomra fogékony olvasóközönséget teremtett, feltárta a népies nyelv lehetőségeit. A magyar irodalom kincsének tekintette a magyar erkölcsöt, a nemzeti érzést és a dicső múltat. Esztétikai hiányai ellenére korának ünnepelt írója, a népies iskola vezéralakja volt.

 

1788-ban adták ki az Etelka, egy igen ritka magyar kisasszony Világosvárott Árpád és Zoltán fejedelminek idejében. /Pozsony, Landerer regényt. 1791-ben a 2. kiadás, majd 1805-ben a 3. életében utolsó kiadás is megjelent. A magyar irodalomtörténet az első eredeti magyar regényként tartja számon. Ez a mű az, amely felkeltette az érdeklődést a nagy nemzeti múlt és irodalom iránt, és Magyarországon olvasóközönséget teremtett. A történet Árpád korában játszódik. Forrása Anonymus: Gesta Hungaroruma (kiadása 1746-ból való) és Bölcs Leó: Taktikája. Elsőként használta fel irodalmi alkotásban Sajnovics János: Demonstratiojában (1770) kifejtett nézetét, amely a lapp és magyar nyelv hasonlósága kapcsán megingatta a török-magyar rokonságot, és a finnugor (karjeli) nyelvrokonság első irodalmi megfogalmazása volt. Műve kulcsregény. „Igaz magyar vagyok, s hazámat szerfölött szeretem” – vallotta. II. József személyét tisztelte, de rendeletei kapcsán a tanácsadóit kárhoztatta: „Ezen könyvem( írásának fö oka vala Magyar országnak ekkori siralmas állapottya Második József Császárnak igazgatása alatt.” (Etelkának kulcsa). A középosztálynak, azaz a nemességnek szánta, a nemesi ellenállás számára irányregény. Nem véletlen, hogy életében három kiadást ért el. Nem érdemes esztétikai értékek alapján megítélni a művét, hanem inkább történeti megközelítésnek van helye. Az uralkodó nem koronáztatta meg magát, és nem ismerte el a magyar nemesi alkotmányt. A nemesi vármegye jogai csorbultak, az egyházon erőszakos átszervezés történt. Az államregény keretei között a jozefinista rendszer vezető alakjait ismerték fel a kortársak. A honleányok példaképnek tekintették Etelkát, egy személyben allegorizálta a magyaros nemzeti karaktert. II. Lipót megkoronázásnak ünnepségén e hősnőt másolták a hölgyek, a Dugonics által alkotott női név a mai napig népszerű név maradt.

A mű jól megkomponált szerkezetű barokk regény. A magyar irodalomban még újdonság volt ez, bár Európa nyugatibb felén megkésettnek számítana. Bonyodalma, Etele - Etelka szerelme valamint a (tót) Róka (gróf Niczky Kristóf királyi tanácsnokra ismert rá a kortárs) ármánya felkeltette a korabeli olvasók érdeklődését. A jellemek visszásak, pl. Árpád iszákos, gyönge, Etelka pedig egyszerre szentimentálisan sóhajtozó és barokkosan realista, nyersen szókimondó hősnő. Szegedet Árpád és Zoltán városaként mutatta be, Attila fővárosáról is írt, a helyi hagyományból mitológiát teremtett. A regény a népnyelvén készült, az előtte írók nem a nyelvjárásban alkottak, a szólások, szólásmódok, a közmondások nem kaptak ekkora teret. Dugonics a szegedi nyelvet tartotta a legszebbnek, az alföldi magyarságot a legmagyarabbnak. Csokonai a regény hatására a honfoglalók iránt annyira érdeklődött, hogy belefogott az eposzírásba, az Árpádiászba.

(Forrás: www.szepi.hu/piarista/dugonics/elete)