100 évvel ezelőtt, 1920. június 4-én, Trianonban aláírták az I. világháborút lezáró, Magyarországra kényszerített békét, ami a Párizs környékén létrejött békerendszer részét képezte. A győztes antant hatalmak súlyosan megbüntették a háborút elveszítő országokat. Ezt az eljárást, Nyugat-Európában is sokan helytelennek és igazságtalannak tartották. Jól mutatja ezt, Foch francia tábornok nyilatkozata a németekkel kötött versailles-i szerződés kapcsán, mely szerint, ez nem békekötés, hanem fegyverszünet 20 évre.

A békerendszer jó része, már 1919 folyamán megszületett, hiszen a németek, az osztrákok és a bolgárok, már ebben az évben aláírták az okmányokat. Így már csak a magyarok és a törökök maradtak hátra. Ami Magyarországot illeti, a háború bukása után sokáig nem volt olyan kormány az országban, amit az antant vezetői elismertek volna. Gróf Károlyi Mihály és Berinkey Dénes kabinetjeit komolytalannak tartották, amit többek között, az 1918. november 13-i belgrádi konvenció megkötésének körülményei is igazoltak. Az 1919. március 21-én hatalomra jutó, Kun Béla nevével fémjelzett tanácskormány pedig nyugaton teljes mértékben elfogadhatatlan volt.

Ezért az ország olyan helyzetbe került, hogy az 1919-ben megnyíló párizsi békekonferencián nem rendelkezett képviselettel. Ez azért okozott problémát, mert a győztes hatalmak, 1919 májusára, már szinte mindent eldöntöttek Magyarországgal kapcsolatban. Végül, csak 1920 januárjában került sor arra, hogy a magyar küldöttség meghívót kapjon a békekonferenciára. Ekkor azonban már nem segített gróf Teleki Pál vörös térképe, sem gróf Apponyi Albert magyarság érdekében elmondott csodálatos beszéde, a békediktátumot alá kellett írni. Ezt csak olyan emberek tehették meg, akik a jövőben fontosabb szerepet nem vállaltak a politikai életben. A dokumentumot Drasche Lázár Alfréd párizsi követ, meghatalmazott miniszter és Benárd Ágoston népjóléti miniszter írták alá.

A diktátum, óriási felháborodást váltott ki a magyar emberekben és minden politikai csoportosulás egyhangúlag elutasította. A megmaradt ország, nagyon nehéz gazdasági helyzetbe került, hiszen gyárak, üzemek, rengeteg nyersanyag, vasútvonalak és több millió magyar került idegen országok területére. A revansvágy, pedig együtt fejlődött a konszolidációval és élt tovább az egész rendszeren keresztül.

A béke hatásai napjainkban is érezhetőek a Kárpát-medencében. Miután a nemzetgyűlés kénytelen volt elfogadni, a törvénytárban, az 1921-es évben, a XXXIII. törvénycikként szerepel. Ennek a dokumentumnak az első oldalát láthatjuk az első képen, melyen az antant és szövetségesei szerepelnek, akik békét kötöttek Magyarországgal. A második forrás, a Tolna megye főispán-kormánybiztosává megválasztott Klein Antal bemutatkozó beszédének részletét mutatja be, ami a törvényhatósági bizottság 1920. július 29-én megtartott ülésén hangzott el. Ebben az új főispán vázolja a kialakult kritikus és szomorú helyzetet, valamint egy szebb élet reményében irányt mutat a magyar embereknek.