Jelenlegi hely

Projekthéten a levéltárral

2023.09.07.

A szeptemberi iskolakezdésben segítettük a Tolna Vármegyei Szakképzési Centrum két tagintézményének.

Örömmel tettünk eleget a Bezerédj István Technikum, illetve az Ady Endre Technikum és Kollégium pedagógusai részéről érkező felkérésnek. Erdélyi Mónika és Kaszáné Muráti Beáta abban kérte segítségünket, hogy egy rövid városismereti séta keretében mutassuk be diákjaiknak Szekszárd város történelmi magját. A sétákra 2023. szeptember 5-6-án került sor. A Bezerédj István Technikumból osztályonként néhány fő, az Ady Endre Technikumból szinte a teljes 10. évfolyam vett részt a Szekszárd történetét a római kortól a 20. századig bemutató kültéri előadásokon. A tanulók megismerkedhettek a Vármegyeháza, a Városháza és a Belvárosi templom történetével, a téren található köztéri szobrokkal és a történelmi eseményeknek emléket állító táblákkal. A pedagógusok előadásaihoz szervesen kapcsolódó ismertetők igyekeztek közelebb hozni a projekthét résztvevőihez város történetét, középületeit.

A csütörtöki napon folytatódott az Ady Endre Technikum által kért programsorozatunk egy kihelyezett délelőtti foglalkozással, melyen szintén több osztály tanulói vettek részt forgószínpad-szerűen. Ez alkalommal a levéltár szerepéről, a hivatalos és hiteles dokumentumokról, pecsétekről, aláírásokról esett szó, illetve lehetőségük volt a tanulóknak kicsit beleélni magukat a 19. század hivatali életébe pecsétkészítéssel és tollszárral, tintával való írással.

A projekthéthez kapcsolódva levéltárunk közel 300 diákot ismertetett meg Szekszárd történelmi központjával, a város történetével és a levéltár intézményével.

 

Utolsó frissítés:

2023.10.02.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges