A 19. század végétől a hazai állatvédelem ügye egyre nagyobb társadalmi figyelmet kapott. Ezt a folyamatot olyan kiemelkedő személyek és egyesületek indították el, akik korán felismerték, hogy az állatokkal való emberi bánásmód nemcsak erkölcsi kötelességünk, hanem a társadalmi fejlődés és a modern állam egyik fontos ismérve.

A magyar állatvédelem fontos mérföldköve volt a régi magyar büntető törvénykönyv 1879. évi XL. törvénycikke, amely először rögzítette hazánkban az állatkínzást büntetendő cselekményként. Aki nyilvánosan, botrányt okozó módon állatot kínzott, durván bántalmazott, vagy, aki az állatkínzás ellen kiadott rendeletet vagy szabályrendeletet megszegte, nyolc napig terjedő elzárással volt büntethető.

A magyarországi állatvédelem felkarolása, valamint egy eredményesen működő szervezet létrehozása és fenntartása Herman Ottó természettudós nevéhez fűződik, aki országgyűlési képviselőként szólalt fel az állatvédelem ügye mellett. Tevékenysége hosszú időre meghatározta az állatvédelemmel kapcsolatos hazai törekvéseket. Sikeresen közreműködött az Országos Állatvédő Egyesület létrehozásában is. Az állatvédelem közös ügye mellé állt szakmai és tudományos szinten az 1901-ben megjelent „Állatvédelem” című folyóirat is, amely az akkori egyesület havonta megjelenő hivatalos közlönye volt.

(

Az Országos Állatvédő Egyesület 1937-ben vette fel a Magyar Állatvédők Országos Egyesülete nevet. Az egyesület nemes célját számos prominens személy pártfogolta, mint pl. dr. Vákár P. Arthur kormánybiztos, aki elnöki pozíciót töltötte be, valamint vitéz dr. József Ferenc kir. herceg és felesége Anna főhercegnő, akik a fővédnöki feladatokat látták el. A kezdeményezéshez a korabeli arisztokrácia tagjai közül többen is csatlakoztak: pl. báró Bánffy Dániel, Sédeni Ambrózy Györgyné, gróf Teleki Tiborné, gróf Bethlen István, gróf Csekonics Iván és dr. Ugron Gábor feleségeikkel, mint védnökök nemcsak erkölcsi, hanem anyagi támogatást is nyújtottak a szervezetnek. Az egyesület legfőbb törekvése az volt, hogy az állatvédelmi és szociális tevékenységével a hazai állatvédelem színvonalát a külföldihez hasonló szintre emelje. A II. világháború eseményei azonban jelentősen megnehezítették a szervezet működését. Az addig alapvetően támogatásokból, adományokból és tagdíjakból működtetett szervezet egyre szorultabb pénzügyi helyzetbe került.

Az egyesület hivatalos állatvédelmi levelezőlapokat és kisplakátokat adott ki azzal a szándékkal, hogy adományokat gyűjtsön és terjessze az állatbarát szemléletet. 1939-ben plakátpályázatot hirdetett, hogy felhívja a figyelmet az állatok védelmére, és az állatkínzások visszaszorítására. A plakátkampányhoz a korszak neves festői és grafikusai is csatlakoztak plakátterveikkel.

 Köpeczi Bócz István festőművész, grafikus a „Vizet! Gondolj az állattal” színes plakátja nemcsak az egyesület hivatalos felhívásaként és kampányaként szerepelt, hanem a 20. század első felének hazai állatvédelmi jelmondatává is vált. A szomjazó lovat ábrázoló, 24x17 cm-es kisplakát az állatok nyári hőségben való itatásának fontossága mellett a tudatos, felelős állattartásra is felhívta a közönség figyelmét.

Vezényi Elemér illusztrátor, festő- és a hazai állat- és vadászatfestészet kiemelkedő alakja által tervezett, „Szeresd és védd az állatokat”! szlogennel ellátott műve szintén a korszak híres, állatvédelmi propaganda plakátjává vált. A falusi idillt ábrázoló, nevelő célzatú mű központi szereplője egy édesanya, aki elégedetten tekint fiára, mert megfelelő módon, szeretettel bánik a kezében lévő állatkölyökkel.

Vákár Tibor erdélyi születésű, Ybl-díjas építészmérnök és festőművész pedig egy emberi kéz által óvott, madarakat ábrázoló plakátot tervezett a hirdetésre. A rövid, de annál kifejezőbb „Ne bántsd!” felszólításban a madárvédelem eszméjén túl, az állatokkal szembeni kegyetlenség visszaszorítására, és a „Ne öljünk feleslegesen állatokat!” általános üzenetére is felhívta a figyelmet.

Az egyesület törekvéseinek folytatására, megvalósítására anyagi eszközök hiányában támogatást kért a vármegyéktől is az 1940-es évek elején. Az egyesület fővédnöke, József Ferenc Habsburg főherceg felesége, Anna főhercegnő levélben kérte Tolna vármegye alispánjának, Szongott Edvinnek a pártfogását 1942-ben.

A kérelem meghallgatásra talált, mivel Tolna vármegye törvényhatósága a következő évtől a törvényhatósági ebadóalap terhére évi 100 pengő összegű segélyt szavazott meg erre a nemes célú kezdeményezésre.

A Magyar Állatvédők Országos Egyesületének áldozatkész segítségével az állatvédelem eszméje egyre szélesebb rétegeket ért el. Tudósok, szakemberek, a korabeli társadalmi elit, művészek és a vármegyék saját eszközeikkel, lehetőségeikkel járultak hozzá az állatvédelmi mozgalom fejlődéséhez. Habár a II. világháborút követően a társadalmi-gazdasági gondok az állatvédelmi törekvéseket háttérbe szorították, az állatvédelem fokozatosan társadalmi felelősséggé vált.

Jelzet:

HU-MNL-TVL- IV. 404.b. Alispáni iratok; 4991/ 1944.

Forrás:

Az állatok védelme. A Budapesti Állatvédő Egyesület II. kiadványa. Szerk.: Herman Ottó. Budapest, 1883. https://real-eod.mtak.hu/6052/1/000911956.pdf

Koncz Ibolya Katalin: Állatvédelmi szakfolyóiratok megjelenése a 19. századi Magyarországon. https://www.actaanimaliahungarica.hu/wp-content/uploads/2025/11/aah01-02.pdf

https://epa.oszk.hu/02200/02224/00001/pdf/allatvedelem_1901_01.pdf

Készítette: Kunné Tornóczky Andrea levéltáros