Jelenlegi hely

Ludovika Szabadegyetem: a megyék szakigazgatása

2021.11.19.

A megyék szakigazgatási feladatok végrehajtásában betöltött szerepét mutatja be a Ludovika Szabadegyetem soron következő előadása. A Magyar Nemzeti Levéltár Tolna Megyei Levéltára igazgatóhelyettese, Ruzsa Éva a kiegyezéstől egészen a rendszerváltoztatás kezdetéig felölelő korszakban beszél majd a középfokú (megyei szinten történő) közigazgatás feladatairól.

 

Az előadás a (vár)megyei közigazgatás 1867-1989 közötti korszakát mutatja be.  A hosszú időtartam „óhatatlanul felveti a vármegyei közigazgatás bemutatásakor azt a kérdést, hogy történelmi korszakok, politikai és államrendszerek változásai ellenére felfedezhető-e valami konstans közös a 120 év alatt bekövetkezett változásokban. Az állandó közösre adott válasz a vármegyei önkormányzatiság és a(z állami) közigazgatás kapcsolatrendszerében érhető tetten, vagyis abban, hogy a középfokú (megyei szinten történő) közigazgatás feladatai (kezdetben főként) önkormányzati formában valósultak meg. Igaz, ez az ún. tanácsi korszakban rövid időre megszakadt. Ezért az előadásban e vezérfonal mentén, kronologikus sorrendiségben a megyének a szakigazgatási feladatok végrehajtásában elfoglalt és változó szerepét, intézményeit, tisztviselőit, hivatalait, illetve az állami szakapparátus törvényhatóságokban való szélesebb körű kiépülését kísérlem meg végigkövetni a polgári korszakban 1867 és 1944 között – kisebb megszakítással kitérve a tanácsköztársaság kérészéletű rendszerére” – adott ízelítőt előadásából honlapunknak Ruzsa Éva. A Magyar Nemzeti Levéltár Tolna Megyei Levéltára igazgatóhelyettese beszélt arról is, hogy az 1945 és 1949 közötti időszakban felszámolták a polgári közigazgatást, megkezdődött a szovjetizálás, amelyet az 1949. évi alkotmány zárt le, elindult a tanácsi korszak. „Az államhatalmat – vagyis a párt omnipotens hatalmát is – képviselő és jogkörét helyi szinten ellátó, illetve működő tanácsrendszert 1950 júniusától, felülről lefelé szervezve hozták létre. A kezdetekben elsorvasztott önkormányzatiság majd húsz év után ismét – igaz erőteljes kontrol alatt – felélesztésre került. Az ötvenes évek tanácsi területének alá-fölérendeltségi viszonyai is érezhetően korlátozódtak, melyek a közigazgatási eljárások rendszerét is alapvetően egyszerűsítették a korszak zárásának évére, 1989-re” – folytatta az előadó, aki kitér majd az egyes korszakok választási rendszerére, de a (vár)megyei közigazgatás és egyes szintjein korábban megszüntetett „elemek” (jogkör, hatáskör) visszaköszönésére is.

https://www.uni-nke.hu/hirek/2021/11/15/ludovika-szabadegyetem-a-megyek-szakigazgatasa

Utolsó frissítés:

2021.11.23.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges