Vörösmarty Mihály „A vén cigány” vagy Petőfi Sándor: „Falu végén kurta kocsma…” című verseinek sokszor idézett, híres mondatai jellegzetes nemzeti motívummá, a magyar mulatozás gyakran emlegetett kísérőjévé váltak. A cigányzenészek, a magyar nép vigasztalói és örömadói számos nagy művészt ihlettek remekművekre a festészet, az irodalom, a színművészet és a zeneművészet terén. A magyar cigánymuzsika idővel nemcsak hazánkban vált közkedveltté, hanem meghódította a világot is.

A cigányzene elsősorban a városi cigányzenészek által játszott zenét jelentette Magyarországon. Ez azonban nem azonos a cigány népzenével, hanem zömében a 19. században keletkezett magyar népies műzenét (verbunkot, magyar nótát, csárdást) értjük alatta. Bár a magyar cigányzenészekről legkorábban a 15. században, fejedelmi számadásokban tesznek említést, a zenélés, mint foglalkozás, a 18. században terjedt el a cigányok körében.

Radics Béla és díszruhás zenekara 1896-ban

Az első két nevezetes magyar cigányzenész, Barna Mihály és Czinka Panna is főúri környezetben bukkant fel és szerzett magának hírnevet a 18. században. Az utóbbi nevéhez fűződik az első igazi cigány együttes megalakulása is. A század végére kialakult cigánybandák a 19. század közepére már országosan elterjedtek, nem a kisebb falvakban, hanem elsősorban a nagyobb települések, főleg a városok környékén.

Czinka Panna 1702-1772

A cigányzene népszerűvé válásában az igazi áttörés Bihari János cigány származású hegedűművész és zeneszerző nevéhez fűződik, aki öttagú bandájával nagy sikereket aratott Pesten, Pozsonyban és Bécsben is 1800 körül. Magyarországon, mint máshol is, a cigányoknak csak a töredéke foglalkozott zenével. Ők viszont a leginkább magyarosodott, polgárosodott, asszimilált réteg volt, mely minden tekintetben, de főleg zeneileg nem a cigányság zöméhez, hanem a magyar környezethez és annak zenei igényeihez igazodott. A cigányzene fejlődésének tetőpontját a 19. századi, magyar polgári ízlés hatása alatt, a városokban érte el. Abban a környezetben ragadt rá a helytelen cigányzene név is, ami azonban egyáltalán nem vonatkozik az ugyancsak javarészt cigányzenészek által megőrzött hangszeres népzenére.

Fedák Sári Vörös Elek és Jancsi bandájával mulat

Markó Miklós rozsnyói születésű zenekritikus és hírlapíró, a Vasárnapi Újság munkatársa 1896-ban, a milleneumi ünnepélyek alkalmával összegyűjtötte a magyar népies zenének az emlékeit és megjelentette a Cigányzenészek albuma című művét, ami sokéves kutatás eredménye volt. Az albumot felajánlotta Erzsébet királynénak is, aki kevéssel tragikus halála előtt egy, a monogramjával és a magyar koronával díszített gyémántos melltűt ajándékozott az agilis szerzőnek A könyv második kiadása, kétszeresére bővült szöveg- és képanyaggal, 1927-ben jelent meg „A régi mulató Magyarország” címmel.

A szerző 1929 május 31-én, a Magyar Könyvhét alkalmából felajánlott egy kötetet Tolna vármegye alispánjának, Szévald Oszkárnak, hogy valamelyik megyei intézmény számára megvásárolja a híres cigányzenészek történetét feldolgozó könyvet. A magyar nemzet legdrágább kincsét, a muzsikát és annak művelőit, a cigányzenészeket Czinka Pannától az összes híres prímásig felvonultató album ára 12 pengő volt, melyet meg is vásárolt a hivatal. Felmerült azonban a kérdés, hogy hol helyezzék el a kötetet. Az iratok tanúsága szerint Kovách Aladár múzeumigazgató jelezte az alispán felé, hogy a könyv tartalmánál fogva nem illeszkedik a múzeum gyűjteményeivel, így a tudományos szakkönyvtár anyaga közé nem lehet besorolni. Emiatt a művet a leendő nyilvános közkönyvtár anyagai közé helyezték el.

A kötet nem csupán a népies zene előadóival foglalkozott Czinka Pannától, a magyar cigányzenészek ősanyjától egészen az 1920-as évekig, hanem érdekes történeti visszaemlékezéseket is közölt a régi, boldog időkből, amikor még igazán vigadott a magyar, hol sírva, hol jókedvében. A díszes kötet gazdag tartalommal bírt: Cigány muzsikusok 1948-49-ben; Öreg Banda Marci önéletrajza; Régi urak és régi cigányok; Dankó Pista a nagy magyar nótaköltő; Híres cigány-házasságok; A cigány muzsikusok leszármazottai, mint őstehetségek; Hegyi Aranka emlékezete; Rácz Laci látogatása a budai várban a kommunizmus alatt; A cigány muzsikusok, mint a magyar zene külföldi úttörői; stb., mind érdekes fejezetei a kötetnek.

A kiadványt megjelenésekor egyhangú elismerés fogadta. A „Pesti Hírlap” újságírója, Rákosi Jenő is elismerő szavakkal illette a művet: „Ez a könyv a magyar cigányságnak szinte monumentális emlékműve. Ami cigánybanda, cigány virtuóz volt Magyarországon, az mind meg van örökítve. És vannak benne képek úri cigányokról…”. Az „Újság”-című lapban ez volt olvasható: „Az aranydíszes, piros vászonkötésű album, benne több mint félezer rajz és fotográfia: szövegben és képben a régi, ha sírva is, de vigadó Magyarország ezernyi kedves históriában emlegetett alakjai. Híres gavallérok, akik húzattak és híres muzsikusok, akik húzták nekik a nótát.” A „Magyarország” azt írta: „Igen sok kedves históriát felelevenít a magyar múlt, a magyar gavallérok, a híres magyar cigányok életéből”. Az érdekes történeti visszaemlékezéseket számos kép díszítette, köztük Mühlbeck Károly festőművész az album számára készített egy tucat eredeti rajza is.

Markó Miklós Tolna vármegye alispánjához írott levele, valamint a híres cigány muzsikusok történetét bemutató zene-, család- és kultúrtörténeti mű illusztrációkban gazdag recenziója az őrizetünkben lévő alispáni iratok között található.

Felhasznált irodalom:

Magyar Néprajzi Lexikon, Akadémiai Kiadó Bp., 1977.

Nyerges Erika: Húzd rá cigány! Te örök, te áldott… - A kávéházi cigányzene kialakulása és hatása a magyar polgári kultúrára, 2020.

Csemer Géza: Fejezetek a magyar cigányzene történetéből. www. sulinet. hu

Kolta László: A Dél-völgységi és a bonyhádi cigányok a 19-20. században

Jelzet: MNL TML IV. 404. b. 9505/1929

Készítette: Kunné Tornóczky Andrea levéltáros