Jelenlegi hely

Élménydús éjszakai programokat kínáltak a múzeumok

2019.06.24.

A teol.hu beszámolója, avagy Múzeumok Éjszakája, a levéltárban!

"...Eközben a Vármegyeházán, a Tolna Megyei Levéltárban „Élmény, utazás, turizmus” szlogennel hirdetett előadások zajlottak; Ruzsa Éva igazgatóhelyettes, főlevéltáros tartott izgalmas prezentációt utazással és turizmussal kapcsolatos történeti iratokról. Este nyolc órától Zhang Edit Kína-specialista és tolmács mesélt a keleti ország varázsáról. Az érdeklődők csoportos sétán is részt vehettek, amely során megtekinthették a Pollak Mihály által tervezett Vármegyeháza – a mostani levéltár épületének – egykori börtöncelláit is, amelyek többsége jelenleg iratraktárként funkcionál. Továbbá bejárhatták a levéltár több folyosóját, kutatószobáját.

Éjjel Nagy Iván adott betekintést a levéltári digitalizáció világába, majd Muthné Darócz Szilvia adott ízelítőt a levéltár történetéből és mutatott be könyvritkaságokat. A hallgatóság megtudhatta például, hogy a levéltárban összesen körülbelül 25 ezer kötet található, ebből mintegy kétezer régiség. Legrégebbi kötetük egy 1554-es kiadvány, de legféltettebb kincseik között található például egy német nyelvű Korán, ezen kívül helytörténeti különlegességek és egyéb érdekességek is vannak itt."

https://www.teol.hu/tolnai-nepujsag/elmenydus-ejszakai-programokat-kinaltak-a-muzeumok-1718330/
 

Múzeumok Éjszakája a Tolna Megyei Levéltárban
Különleges előadásokon és körbevezetésen vehettek részt az érdeklődők a Levéltári Éjszakán pénteken.
Fotók: Buschmann Adrienn

Galéria

Utolsó frissítés:

2019.10.15.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges