Jelenlegi hely

Dr. Fent Ferencz apátplébános panasza

2021.06.10.

 

1909. május 9-e különleges nap volt Scherer József ágostai hitvallású evangélikus ácsmester és Pekari Erzsébet római katolikus hajadon életében. Ezen a napon kötötték össze életüket Szekszárdon. Néhány évvel később azonban nem várt bonyodalom árnyalta be mindennapjaikat, minek oka eltérő vallási felekezethez való tartozásuk volt.

A házaspárnak gyermeke született, akinek vallási hovatartozása a polgári házasságkötés alkalmával külön jegyzőkönyvben került rögzítésre.

A jegyzőkönyvbe beírtak alapján a születendő gyermekek az édesanya vallását követve római katolikus vallásúak lesznek. A megegyezés szerinti vallási hovatartozás azonban nem került bejegyzésre a házassági anyakönyvbe, így úgy tűnt nem történt megegyezés ezen a téren, tehát a leendő gyermekek vallása irányadó jogszabályok alapján került volna anyakönyvezésre.

Dr. Fent Ferencz apátplébános ekkor panasszal fordult Szekszárd Város Anyakönyvi Hivatalához. A házasságkötéskor felvett jegyzőkönyv másolatát csatolva kérte, hogy az anyakönyvbe vezessék be a szerinte elmaradt, vallási megegyezésről szóló részt.

(1.   

1921. december 20-i dátummal az alábbi választ kapta az Anyakönyvi Hivataltól:

Főtisztelendő R. kath. Plébánia Hivatalnak, Szekszárd

Van szerencsém csatoltan Scherer József és Pekari Erzsébet között megkötött szerződést visszaszolgáltatni azzal, hogy a gyermekek vallására vonatkozó polgármesteri megegyezés az 1894. XXXII. és az 1895. XLIII. t. cz. magyarázatára kiadott 64.388/900 B.M. sz. rendelet rendelkezése szerint az itteni anyakönyvi hivatallal nem közöltetett, sem a fél azt fel nem mutatta, így e megjegyzés feljegyzése a házassági anyakönyvi bejegyzésnél nem történt meg, minek folytán a születendő gyermekek a fennálló törvény értelmében, ha fiú az atya, ha pedig leány az anya vallása jegyezhető csak be.

Az anyakönyvi utasítás ide vonatkozó szabálya szerint a további eljárás az, hogy a fél a megegyezését a szekszárdi anyakönyvvezető útján személyesen kérelmezze, és ugyancsak kérje a gyermekek vallásának a születési anyakönyvben a megegyezés szerinti kiigazítását, illetve helyesbítését. A kérelemhez okmányok csatolandók, s azok vissza nem adatnak.

Az ügyben eljárni az egyházi hatóság nem illetékes, illetve annak eljárása a fenti rendelet értelmében nem fogadható el.

Szekszárd, 1921. december 20-án                                                                                          Ghika Jenő

                                                                                                                                             anyakönyvvezető

 

Az apátplébános nem elégedet meg az Anyakönyvi Hivatal válaszával, ezért Tolna Vármegye Alispánjához intézett kérelmet az ügyben.

Nagyságos Alispán Úr!

Scherer József ág. ev. vőlegény és Pekari Erzsébet róm. kath. menyasszony, miután Szekszárd r. t. város polgármestere előtt egyezséget kötöttek, hogy születendő összes gyermekeik római katholikusok lesznek, 1899-ben (sic!) egymással házasságra léptek, amely alkalommal azonban a gyermekek vallására vonatkozó megegyezésük a polgári házassági anyakönyvben nem jegyeztetett fel. Azon kérésemre, hogy ezen mulasztás pótoltassék, a polgári anyakönyvvezetőtől az ide zárt választ kaptam, mely szerint a kiigazítást csak a fél kérelmére lehet eszközölni.

Minthogy ezt lehetetlennek tartom, mert ily módon a fél esetleges vonakodása hatálytalanná tenné a teljes érvényben levő megegyezést, és minthogy azon felfogásban vagyok, hogy hivatali mulasztás követtetvén el, a kiigazításnak is hivatalosan kell eszközöltetnie, az egyezkedési jegyzőkönyv csatolása mellett tisztelettel kérem Nagyságodat, méltóztassék intézkedni, hogy a nevezett házastársak házassági anyakönyvi bejegyzésénél a szekszárdi polgári anyakönyvben a gyermekek vallására vonatkozó megegyezés pótlólagosan feljegyeztessék.

Kiváló tisztelettel vagyok.

Szekszárd, 1922. jan. 24.                                                                   Dr. Fent Ferencz

                                                                                                              apátplébános

 

 

Tolna Vármegye Alispánja az ügyben megkereste Szekszárd város polgármesterét is, aki 1922. február 26-án, rövid levélben reagált.

Vármegyei Alispán Úrnak

Helyben

Dr. Fent Ferencz apátplébános panasza tárgyában kiadott 1177/922. sz. rendeletére a következőket jelentem:

Dr. Fent Ferencz apátplébános, az itteni áll. anyakönyvvezetőnél megjelenvén – Scherer József és Pekari Erzsébet megegyezésére vonatkozó – mellékelt jegyzőkönyvi másolat felmutatásával, annak a házassági, illetve a született gyermek születési anyakönyvébe való feljegyzését kérte.

Állami anyakönyvvezető, részben saját álláspontja, részben alulírott utasítására e kérelem teljesítését megtagadta, és hivatkozva Belügyminiszter úrnak az 1894. évi XXXII. t.c. magyarázatára kiadott 64.388/900. sz. rendeletére figyelmeztette nevezett apátplébánost, hogy ezen kérelem előterjesztésére kizárólag az érdekelt fél, semmi esetre a lelkész van jogosítva, illetve az anyakönyvi feljegyzés csak a fél kérelmére foganatosítható.

Ezen kérdéssel kapcsolatban megállapítottam, hogy a megegyezés az anyakönyvvezetővel hivatalból nem közöltetett, így őt mulasztás nem terheli, viszont az említett B.M. rendelet ily esetre nézve az általunk követett eljárást írja elő.

Megjegyzem még, hogy nevezett apátplébános által beadott másolat alaki hiányosságai miatt nem tekinthető olyan hitelesített másolati példánynak, amely alapján a bejegyzés egyébként is foganatosítható lenne.

Szekszárd, 1922. február 26.     

Vendel

polgármester

 

 

A polgármester levelének hátoldalára lakonikus tömörséggel csak annyi került feljegyzésre: „Tudomásul, irattárba. Alispán”

 

Ezzel az ügy végére pontot is tehetnénk, ám valami mégiscsak történhetett, Dr. Fent Ferencz nem hagyta annyiban a dolgot, és közbenjárása célt ért, ugyanis a szekszárdi házassági anyakönyvben Scherer József és Pekari Erzsébet házasságkötéséhez 15/1926. szám alatt utólagos bejegyzés került felvételre:

A születendő gyermekek valamennyien az anya vallását követik /3483/909. polgm. sz./. Kiigazítva a polgm. 7226/1926. sz. rendeletére. 1926. júl. 29. Ghika Jenő sk. aktő. h.

 

 

Forrás:

-          IV.404.b. Tolna Vármegye Alispánjának iratai, Közigazgatási iratok, 1177/1922, Dr. Fent Ferencz apátplébános panasza

-          Szekszárd város házassági anyakönyve, 1909. 93. bejegyzés

 

 

 

Összeállította:

Asztalos Zoltán

segédlevéltáros

 

 

 

Utolsó frissítés:

2024.04.09.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges