Jelenlegi hely

Digitális Témahét a levéltárban

2022.04.05.

Levéltárunk a Faddi Gárdonyi Géza Általános Iskola felkérésére az idén első alkalommal vehetett részt közreműködőként a Digitális Témahéten. 

A Digitális Témahét rendezvénysorozata az Emberi Erőforrások Minisztériuma kezdeményezésére az idei tanévben a hetedik alkalommal kerül megrendezésre. Elsődleges célja a digitális kompetenciák fejlesztésén kívül a szakmai támogatás, hálózatosodás és az innovatív oktatástechnológiai módszerek disszeminációja. 

A faddi általános iskola a témahét keretén belül egy többelemű iskolatörténeti megemlékezést tervezett a település lakói által csak emeletes iskolának hívott iskolarész alapításának 95. évfordulója alkalmából. Az iskola diákjai Gerendai Mariann és Szemerey Eszter kolléganők vezetésével a projekt keretén belül tettek látogatást intézményünkben, hogy olyan dokumentumokat tekintsenek meg, amelyek az iskola régmúltjával kapcsolatosak. A közel kétórás  látogatás során a 7. és 8. évfolyam tanulói rövid sétát tettek a szekszárdi Vármegyeházán, megismerve ezt az ikonikus épületet, és a levéltár intézményének feladatait, funcióit. Ezt követően a könyvtárban, igazi ritkaságok között hallgattak meg egy rövid előadást a digitalizálásról, valamint a levéltári és közgyűjteményi adatbázisokról. Az adatbázisok használatának rövid bemutatását követően egy rövid szünet után a faddi iskola életével kapcsolatos dokumentumok beszkennelt és nyomtatott másolataival foglalkoztak a gyerekek. A kiválasztott dokumentumok túlnyomórészt az intézmény (VIII/1631) államosítására vonatkozó iratai voltak, de akadt köztük az iskolai élet egyéb területéről származó irat is pl. eszközbeszerzéssel kapcsolatos költségvetések, jegyzőkönyvek, versenyfeladatok, útmutatások. Az iskolaállamosítással kapcsolatban további információkat szerezhettek a diákok a dr. Kunné Tornóczky Andrea által 2018-ban rendezett kiállítás egyes részei segítségével.

A levéltári iratok és a bemutatott adatbázisok segítségével a diákok a témahét alatt prezentációkat és digitális újságokat fognak készíteni, melyeket a témahét zárásakor fognak bemutatni, megosztani. A projekt során a digitális kompetencia 5 területe közül az információ- és adatmenedzsmenttel (digitális tartalmak keresése, értékelése és kezelése), a kommunikációval és együttműködéssel (megosztás), valamint a digitális tartalmakkal (létrehozás, szerkesztés és a szerzői jogok) kapcsolatos ismeretek fejlesztése történik levéltári segítséggel. 

A projektben való részvétel kiváló lehetőség volt levéltárunk számára. Bár technológiai ellátottságunk jelenleg nem teszi lehetővé több tanuló egyidejű online tevékenységét, megtaláltuk annak a módját, hogy érvényesen tudjunk szólni a levéltárak funkcióiról.  A témahéten szerzett tapasztalatainkat felhasználva a továbbiakban remélhetőleg rendszeres programmá fejleszthetjük a Digitális Témahét előadását.

Utolsó frissítés:

2022.04.06.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges