A reformáció során létrejött baptista mozgalom nevét a görög bemerítő szóból nyerte. A baptisták ugyanis ragaszkodtak ahhoz, hogy csak olyan személy keresztelkedhet meg, aki saját akaratából kívánja követni a bibliai tanításokat. Azt pedig, aki elfogadta a baptista egyház törvényeit bemerítéssel megkeresztelték Jézus Krisztus rendelkezésének és az újszövetségi gyakorlatnak megfelelően. Magyarországon az 1868. évi LIII. tc. még nem tette szabaddá a baptista vallás gyakorlatát. Közösségeik zaklatása csak az 1895. évi XLIII. törvénycikk életbeléptetése után enyhült. Létszámuk és társadalmi súlyuk oly nagynak bizonyult, hogy a kisegyházak közül elsőként ők emelkedtek az elismert felekezet rangjára, 1905-ben a 77.092/1905. VKM rendelet nyomán. A törvényes elismerést követő újabb hatósági rendeletek csak a budapesti hitközséget ismerték el, annak jogköre terjedt ki az egész országra. A felekezetbe való belépés csak a budapesti baptista hitközség elöljárójánál érvényes, s a szándékot az érintettnek személyesen kell jelenteni a székesfőváros polgármesterének. Az elismerés az egyház belső életében válsághoz vezetett, a baptisták két tábora formálisan is szakított egymással: a törvényes elismerést nem igénylő, magukat szabad baptistáknak nevező kisebbségre és az elismertekre, akik 1908-ban Nagyváradon megalakították a Magyarországi Baptisták Szövetségét. A hivatalos elismerés után is azonban a hatóságok árgus szemekkel figyelték a baptista egyház képviselőinek hittérítő tevékenységét. Még a vallást törvényesítő rendelet után harminc évvel is bíróság elé citálhatták a baptista prédikátorokat keresztelésért, ahogy ezt a a közölt forrás mutatja.

A forrás lelőhelye: MNL Tolna Megyei Levéltára IV. 404. b. Tolna Vármegye Alispánjának iratai (1872-1950). Közigazgatási iratok. 17734/1937.

Készítette: Aradi Gábor levéltáros