Jelenlegi hely

A PTE KPVK hallgatói a levéltárban

2018.11.26.

2018. november 12-én és 19-én a PTE KPVK negyed- illetve másodéves hallgatóit fogadta az MNL Tolna Megyei Levéltára.

Dr. Máté Andrea adjunktus, tanszékvezető asszony első csoportja a családkutatás témájával foglalkozott: rövid levéltári ismertető után a családkutatás első lépésein keresztül megismerhették az intézményben folyó munkát, kutatási lehetőségeket, A család mint téma az általános iskola első osztályától kezdve minden évfolyamon megjelenik, épp ezért tartották fontosnak a hallgatók ennek a kérdéskörnek a levéltári forrásokon alapuló vizsgálatát. A levéltárban eltöltött idő bizonyította, hogy a családkutatás mindig 

A második csoport populárisabb, jobban feltárt témát választott: Tolna megye boszorkányperei kerültek ismét a középpontba. A gyakorlatorientált foglalkozás során nemcsak a megye leghíresebb boszorkányaival ismerkedhettek meg a hallgatók, de végiggondolhatták azt is, amit peres eljárások mai és korabeli lefolyásáról tudnak. A foglalkozás során a levéltárunk által fejlesztett társasjáték segítségével konkrét "bűnesetek" kapcsán állapíthatták meg, hogy a 18 század boszorkányai mai szemmel nézve miben lehettek bűnösök és miben ártatlanok.

Utolsó frissítés:

2018.11.26.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges