Könyvtárunk egyik nagyon fontos könyve hadtörténetünk szereplőinek méltó emlékezete.

Vitézek könyve 1927.

szerkesztette: Pekár Gyula

Első évfolyam

Részletek a kötetből:

„Amikor a Vitézek Évkönyvének a kiadását elhatároztuk, kettős cél lebegett a szemünk előtt. Egyik célunk volt, hogy még szorosabbra fűzzük a belső összetartást, amely önként adódik azok között, akik a legnagyobb elszántsággal és odaadással teljesítették hazafiúi kötelességüket a világok csatájában.”

„… a magyar közönség minél szélesebb rétegeit vonjuk be abba a kultuszba, amellyel a magyar vitézség kivételességének, mindenek fölött valóságának a gondolatát ápolnunk kell, s tiszta és szent hagyományként örököltetnünk a jövő nemzedékekkel.”

„Az a vitéz, aki most a béke rejtettebb, de nem kevésbé hősi lelket követelő harcát vívja nemzetéért azon a poszton, ahova a sors keze állította. Nyilván a saját erejéből és továbbépíti öntudatát és hitét, amellyel a béke csatáit is meg kell nyernie. Nem a maga, de nemzete üdvére!...”

„VITÉZEK!

Ti, a kiválasztott bátrak, tudjátok igazán, mi a magyar vitézség. Ez az a legszebb erő és legnemzetibb erény, amely a veszély perceiben a magyar szívekben mindig újjászületik, és most a világháború vérviharában bennetek, a nagy magyar hősök méltó utódaiban öltött testet.

Az ármány elragadhatta a magyartól a diadalt, az igazságtalanság lesújthatott hazánkra, de a magyar vitézség lángja érintetlen dicsőséggel és tiszteletet parancsolóan lobog az egész világ előtt. E szent lángnak vagytok ti a hivatott őrei, s e szent láng csak lobogjon is tovább a magyar szívek oltárán.

Ti a háború küzdelmei és rombolásai után most példaadóan veszitek ki részeteket a hon újjáépítésének nagy munkájából is, megművelve vitézi telketeken azt a szent anyaföldet, amelyért oly hősiesen küzdöttetek és véreztetek. Ha munkás életetek pihenő perceiben kezetekbe veszitek ezt a könyvet, a Vitézek Évkönyvét, olvasgassátok tűzhelyetek lángja mellett, s az a bennetek lobogó másik láng, a vitézség lángja, soha ki ne aludjék szívetekből.

Magyar szeretetemmel és főkapitányi üdvözletemmel

(Horthy Miklós)”