Légy büszke az örökségedre! – díszes oklevélmásolat átadása Ecsegen

2025.06.23.
2025. június 21-én került sor I. Károly magyar király (1308-1342) 1324. március 23-án kelt birtokadományozó oklevelének díszes másolatának átadására Ecsegen, melyben a Csák Máté ellen hősiesen harcoló Horsundorph-i Wluingus számára adományozza többek között a Nógrád vármegyében fekvő Ecseg (Echeg) várát.
 
Az ünnepségen jelen voltak Becsó Zsolt országgyűlési képviselő és Skuczi Nándor Nógrád Vármegye Közgyűlésének elnöke, akik beszédjükben kiemelték Ecseg település gazdag történelmi múltját, az elődök értékes munkáját és a napjainkban is jelentős fejlesztések során megszépülő község érdemeit.
 
 
Gusztiné Dr. Toronyi Judit, az MNL Nógrád Vármegyei Levéltárának igazgatója is köszöntötte a megjelenteket a Petőfi Kulturális Program keretében megvalósuló alkalmon, amely Ecseg község, a Nemzeti Művelődési Intézet Nógrád Vármegyei Igazgatóságának és a Magyar Nemzeti Levéltár Nógrád Vármegyei Levéltára együttműködésével valósult meg. 
Megköszönte az együttműködő partnereknek, Szerémyné Baráth Éva polgármester asszonynak, Máté Lászlónénak, a Nemzeti Művelődési Intézet Nógrád Vármegyei igazgatójának és munkatársainak, hogy erre a szép eseményre sor kerülhetett.
 
Szepessyné Dr. Judik Dorottya, az MNL Nógrád Vármegyei Levéltárának igazgatóhelyettese elmondta, hogy a középkori magyar történelem története egyik igen érdekes szeletét is őrzi az átadandó 1324-ben kelt oklevél nemesmásolat.
Károly Róbert magyar király tudatja, hogy Csák János országbírót a bárók és főpapok tanácsára megfosztotta az Ecseg nevű vár tulajdonától és a vár körül lévő négy birtoktól és más birtokoktól, mivel a király ellen árulást követett el, és Csák Máté kezére akarta adni a nevezett birtokokat. 
A király a Csák Jánostól elvett birtokokat Horsundorph-i Wluingus-nak adományozta.  Azon szolgálatai fejében, amelyeket akkor teljesített, amikor Károly Róbert Pozsony városát és várát visszaszerezte a Habsburg családból származó III. Rudolftól, Ausztria és Stájerország hercegétől. Illetve amikor 1320-ban Korlátkő várát Csák Máté ellen sikeresen megvédte, hősiesen harcolva, életveszélyesen megsebesülve.
Hősies tettei miatt neki adományozta Ecseg várát és a hozzá tartozó négy Nógrád vármegyei birtokot, valamint a Pest, Hont és Szolnok vármegyékben lévő birtokokat. Így ezzel Horsundorph-i Wluingus családja is erősítette az Anjou-házhoz hű nemesek táborát.
Károly Róbert hatalma egyre jobban megszilárdult, fokozatosan sikerült Csák Máté több várát is visszafoglalnia, de végleg nem tudta legyőzni őt. Csak akkor tudta a királyi hatalmat megerősíteni az ország teljes területén, amikor Csák Máté 1321-ben elhunyt.
 
Szerémyné Baráth Éva polgármester asszony megköszönte a díszes oklevélmásolatot, és elmondta, hogy méltó helyre teszik ki településükön.
 

Utolsó frissítés:

2025.06.23.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges