A HOLOCAUST TÖRTÉNETE KECSKEMÉTEN

Antiszemitizmus a két világháború közötti Magyarországon

Zsidóellenes korlátozó rendelkezéseket az 1920. évi XXV. tc. fogalmazott meg először Magyarországon, amikor a zsidó hallgatók rovására numerus clausust, azaz zárt számot alkalmazott a főiskolai és egyetemi felvételeknél. A törvény horderejét azzal igyekezett csökkenteni a Teleki-kormány, hogy a numerus clausus még mindig jobb, mint a numerus nullus. Az 1919/1920-as tanévben ugyanis az Ébredő Magyarok Egyesülete (ÉME) és a Magyar Országos Véderő Egyesület (MOVE) által támogatott egyetemi és főiskolai bajtársi egyesületek megakadályozták a zsidó hallgatók beiratkozását, óralátogatását és vizsgázását. A kormány a rend és a nyugalom helyreállítását ígérte a törvény elfogadása ellenében. Azt sugallta, hogy ezzel sikerülni fog megtörni a szélsőséges indulatokat.

A törvény szigorát a Bethlen-kormány 1928-ban enyhítette. Ebben szerepe volt a nemzetközi zsidó szervezetek fellépésének, de talán sokkal inkább annak, hogy számolt a nemzetközi zsidó pénzvilág hatalmával és befolyásával. Nagy volt a csalódottság azok körében, akik a numerus claususban kiindulópontot reméltek további zsidótörvények meghozatalához. Ez azonban nem tartott sokáig, hiszen az 1930-as évek közepén újult erővel léphettek fel a korlátozásokért. Ekkor már a nemzetiszocialista Németország állt a zsidóellenesség élvonalában, és az 1935-ben hozott nürnbergi faji törvények[1] jelentették a korszerűséget a magyarországi szélsőjobboldali erők szemében. A hivatalos politika nem tartotta szükségesnek a német példa követését, hiszen, mint hangsúlyozták, Magyarország mindenkit megelőzve tette meg az első lépést az 1920. évi numerus clausus törvénnyel, és ezen az úton kell továbbmennie a zsidóság korlátozásában az „őrségváltás” felé. A fajvédő múltjáról ismert, s ezért aggódva fogadott Gömbös Gyula is viszonylag tartózkodónak bizonyult a zsidókérdésben. Alkalmazkodott a Bethlen István által továbbra is befolyásolt Horthy kormányzó azon felfogásához, hogy a zsidókérdés megoldása Magyarországon az ország gazdasági életének veszélyeztetése nélkül csak hosszabb távon lehetséges.[2]

A döntő fordulatot Darányi Kálmán miniszterelnök 1937. novemberi németországi látogatása hozta. Hitler közölte vele, hogy küszöbön áll Ausztria bekebelezése, azt követően pedig Csehszlovákia ellen fognak fellépni. Számítanak Magyarország közreműködésére, amelyért cserébe lehetőséget fognak adni arra, hogy kielégítse a Csehszlovákiával szembeni revíziós igényeit. A magyar kormány ezt követően szükségét érezte, hogy gesztusokat tegyen Németország felé.

1937 végén és 1938 elején a gyors fegyverkezést sürgető katonai vezető körök követelték a zsidóság erélyes korlátozását. A győri fegyverkezési program 1938. márciusi meghirdetésekor Darányi bejelentette, hogy zsidótörvényt készít elő. Azt állította, hogy ez a zsidóság érdekeit is szolgálja, mert enyhíteni fogja az antiszemitizmust, és megakadályozhatja a szélsőjobboldali mozgalmak terjedését.

A társadalmi és gazdasági élet egyensúlyának hatályosabb biztosításáról szóló, általában csak első zsidótörvénynek nevezett 1938. évi XV. tc. kimondta, hogy a zsidóság részarányát öt év alatt 20%-ra kell leszorítani a szabadfoglalkozású pályákon és a tíz személynél többet foglalkoztató pénzügyi, kereskedelmi és ipari vállalkozásoknál. Ez azt jelentette, hogy kb. 15 ezren veszítették el az állásukat, a családtagokat is beleszámítva kb. 50 ezren kerültek válságos helyzetbe. A törvénytervezetnek voltak ellenzői a parlamentben és a közéletben egyaránt, elfogadását azonban nem tudták megakadályozni. Fontos viszont, hogy már ekkor kimondták: a törvényre valamikor minden magyarnak szégyenkezve kell gondolnia.

1938 őszén ismét felerősödött az antiszemita uszítás. Ennek, de még inkább a Kristályéjszaka[3] fedőnév alatt végbevitt németországi zsidóellenes megmozdulásoknak a hatására Imrédy Béla miniszterelnök kijelentette, hogy szigorító jelleggel revízió alá kell venni a néhány hónapja hozott zsidótörvényt. A törvényjavaslatot az ő vezetésével készítették elő, de a Teleki-kormány idejében fogadták el. Az 1939. évi IV. tc. hatálya azokra is kiterjedt, akik nem voltak zsidó vallásúak, de egyik szülőjük vagy két nagyszülőjük az volt. Ez a törvény előírta, hogy a kereskedelmi vállalatoknál 12%-ra, az értelmiségi pályákon pedig 6%-ra kell leszorítani a zsidók számarányát, ami azt jelentette, hogy kb. 60 ezer munkavállaló veszítette el az állását, és így közvetve legalább 150 ezer embert sodort veszélybe. A törvény a politikai jogokat is korlátozta, amikor kimondta, hogy választójoga csak annak lehet, akinek az ősei legalább 1867 óta Magyarországon élnek.[4]

A második zsidótörvény 1939. évi tárgyalásakor is akadtak olyanok, akik megértették az ebben rejlő veszélyeket, és figyelmeztettek is erre. Bethlen István exminiszterelnök pl. kijelentette, hogy „lejtőre jutottunk, amelyen megállás nincs”, a szociáldemokrata Kéthly Anna[5] pedig azt hangsúlyozta, hogy a nyilasokkal való versenyfutás „előbb-utóbb beletorkollik a harmadik, a negyedik zsidótörvénybe, mert a nyilasok egy lépéssel mindig előbbre lesznek, nem lehet őket utolérni a legradikálisabb zsidótörvénnyel sem, amíg a végleg való kipusztításig el nem jutunk”.[6]

Kéthly Anna jóslata beigazolódott, hamarosan megszületett a harmadik zsidótörvény, az 1941. évi XV. tc., amelyet a Bárdossy-kormány alatt fogadott el a nemzetgyűlés. Faji szempontok már az első és a második zsidótörvénynél is szerepet játszottak, ekkor azonban tisztán faji megalapozottságú törvény született, amely megtiltotta a zsidók házasságkötését nem zsidókkal.

Nem sokkal ezután megjelentek a kitelepítési és deportálási tervek, amelyek elsősorban az újabban bevándorolt keleti zsidóság ellen irányultak. A gazdasági életben fontos szerepet betöltő asszimiláltakkal szemben beérték a korlátozó intézkedésekkel, legalábbis addig, amíg az ország nem nélkülözheti őket. Ám a magyar fajszeretetből fakadónak mondott törvényes rendelkezések mögül egyre leplezetlenebbül nyomult előtérbe a zsidókkal szembeni fajgyűlölet. A fékeveszett, embertelen uszítás légkörében a Bárdossy-kormányt felváltó Kállay-kormány újabb, zsidók ellen irányuló törvényeket készített elő. Az 1942. évi XV. tc. a zsidóbirtokot földbirtok-politikai célokra foglalta le, az 1942. évi XIV. tc. pedig a hadköteles korú zsidó férfiak fegyver nélküli kisegítő munkaszolgálatra történő behívását rendelte el. Ezek a rendelkezések hivatkozási alapul szolgáltak a kormánynak arra, hogy elzárkózhasson a náci Németország olyan követelései elől, mint a magyarországi zsidók sárga csillaggal[7] való megjelölése, gettóba zárása, deportálásuk megindítása.[8]

Magyarország 1944. március 19-ei német megszállása után gyorsan változott a helyzet. Április 4-én, az első légitámadások után Endre László[9] belügyi államtitkár utasítására a Zsidó Tanácsnak 24 óra alatt előbb 500, majd az ismételt bombázást követően újabb 1000 lakást kellett kiürítenie a kibombázottak számára.

Endre László belügyi államtitkár

A lakásukat elhagyni kényszerülők igyekeztek menteni értékeiket, aminek megakadályozására a Belügyminisztérium április 6-án körrendeletet adott ki, amelyben felhívta az illetékesek figyelmét arra, hogy „zsidó személyek aranytárgyaikat, ékszereiket, drágaságaikat különböző színleges kötések mellett tömegesen adják át nem zsidó személyeknek.” Ezzel megkezdődött az értékek utáni hajsza, majd hamarosan az emberek élete is veszélybe került. Április 7-én, a magyar belügyi vezetés és a Birodalmi Biztonsági Főhivatal /RSHA[10]/ Zsidóügyek Osztálya képviselőinek közös tanácskozása után megszövegezték a 6163/1944. számú bizalmas belügyminiszteri rendeletet, amely rögzítette, hogy „a m. kir. kormány az országot hamarosan megtisztítja a zsidóktól”. Ez a rendelet képezte a gettósítás és a későbbi deportálás alapját. A rendelet 50 kg-ban maximálta a gettóba vihető poggyász súlyát, és ebben nem lehetett pénz, ékszer, arany- és más értéktárgy. Április 16-án pedig életbe lépett az 1600/1944. számú kormányrendelet a zsidók vagyonának bejelentéséről és zár alá vételéről. Ez a magyar zsidók összes tulajdonát zárolta a lakóháztól a részvényig, a gyártól a készpénzig. A fenti kormányrendelet intézkedett a zsidó lakosság gettóba való költöztetéséről is.[11]

A kecskeméti zsidók gettóba zárása és deportálása 1944-ben

Amint az a fenti számsorból kitűnik, Kecskemét zsidó lakosságának a száma fokozatosan csökkent. A kikeresztelkedettek száma (174 fő) csak részben magyarázza ezt a tendenciát.[13]

Az 1944 áprilisában végzett felmérés szerint a kecskeméti neológ anyahitközségnek mintegy 1100 tagja volt. Elnöke Vajda Lajos[14] nyugalmazott takarékpénztári igazgató, hitoktató rabbija dr. Schindler József[15] volt. Tagjai több egyesületet is létrehoztak, így a 216 tagból álló Izraelita Szent Egyletet, a 350 tagú Nőegyletet, a 191 tagú Szegény Tanulók Egyletét. A hitközség vagyona ekkor 4 bérházból, továbbá a 17 kislakást magában foglaló szeretetházból állt, továbbá 67 881 pengő tiszta vagyonnal rendelkezett.[16]

A kecskeméti neológ zsinagóga épülete
(Ma: Tudomány és Technika Háza)

Az ortodox anyahitközség lélekszáma 198 fő volt, élén Kecskeméti Izidor[17] elnök állt. A hitközségnek rabbija nem volt. Bérháza 27 465 pengő értéket képviselt. Tiszta vagyona 23 843,48 pengőre rúgott.[18] A városban 1944. április 12-én készült felmérés szerint az ortodox izraelita hitközség 53 családból, összesen 201 főből állt. Közülük 10 fő volt távol, kisegítő munkaszolgálatot teljesített 21 fő, a hadműveleti területen eltűnt 7 fő.[19]

A kecskeméti ortodox zsinagóga épülete
(Ma: Magyar Fotográfiai Múzeum)

1944 márciusában német katonák költöztek a gazdag kecskeméti zsidók házaiba, és letartóztatták a hitközség 30 fontos tagját, akiket Kistarcsára internáltak, majd április végén Auschwitz-Birkenauba deportáltak. A német hatóságok áprilisban 60 zsidó lakossal összetörették a zsinagóga szép és drága berendezését, hogy az SS-tisztek istállónak használhassák. Ekkor a zsinagóga csaknem összes berendezési tárgya megsemmisült. A város élén a közismerten antiszemita Liszka Béla[20] polgármester állt, aki meg sem kísérelt közbenjárni a zsidó lakosság kiszolgáltatottságának enyhítése érdekében.[21]

Dr. Liszka Béla polgármester

Dr. Boda Ernő[22] a Magyar Zsidók Központi Tanácsának tagja 1944. április 21-én értesítette Schönberger Dezsőt, hogy őt nevezték ki a Kecskeméti Központi Zsidó Tanács vezetőjévé. A levélben jelezte, hogy mint körzeti megbízott köteles „felelősség terhe mellett gondoskodni” a központi tanácstól érkező utasítások végrehajtásáról, feladata a területéhez tartozó zsidóság érdekképviselete a hatóságok előtt. Schönberger Dezső a levelet átadta Liszka Béla polgármesternek, aki tudomásul vette a kinevezést.[23] A helyi zsidó tanács Schönberger Dezső elnök mellett a polgármester által kinevezett két tagból, Gerő Miksa és Markó István kereskedőkből állt. (Május 30-tól mellettük dolgozott még Grätzer Lajos, Lajtai Sándor, Kovács György, Fodor Imre, Háber Ilona és Láczerné Winkler Erzsébet.[24]) A tanács egyik első feladata az volt, hogy a Nyilaskeresztes Párt vezetőinek megfelelő és szép zsidó lakásokat találjon.[25]

Az 1610/1944. ME rendelet 9. §-a szerint a polgármester rendelkezhetett arról, hogy a zsidók a városnak csak meghatározott részeiben, illetve meghatározott utcáiban lakhassanak. A rendelet 10. §-a felhatalmazta a polgármestert arra, hogy a zsidók részére kijelölt városrészből (utcából, házból) kiköltöztesse az ott lakó nem zsidó személyeket. A rendelet megjelenése után Liszka Béla megbízta a polgármesteri hivatal egyik tisztviselőjét, Laczy István irodaigazgatót, hogy végezzen adatgyűjtést a városban élő zsidókról és lakásaikról, és tegyen javaslatot a zsidók meghatározott városrészbe, vagyis gettóba való költöztetésére.[26]

Laczy István 1944. május 3-án készült el a felméréssel. A lista kerületenkénti bontásban a következő adatokat tartalmazta: A családfő neve, a lakás címe, a szobák száma, az ott lakás minősége (ti. a lakó tulajdonos-e vagy bérlő). A felmérés szerint a város tíz kerületéből kilencben laktak zsidó családok. A legtöbb zsidó lakás a belvárosban (a III., a IV. és az V. kerületben) volt. A számba vett 335 család közül 235 lakott itt. A 335 családra 834 szoba jutott, ami 2,48 szoba/család arányt jelentett. A felmérés eredményeit később módosították, az ezzel kapcsolatos adatokat azonban nem vezették rá a listára. Mindössze az derül ki a felmérés első oldalára írt, dátum nélküli feljegyzésből, hogy a végső adatok szerint 539 család 1337 szobát lakott a városban, ami egy főre számítva 1,04 szobát jelentett.[27] Az 1944. május 24-én kelt újabb módosítás szerint „az adatgyűjtés befejezésével megállapítást nyert, hogy a város egész területén 564 zsidó család lakik, a zsidók száma pedig 1323.”[28]

Az 1323 kecskeméti zsidó lakos közül ismeretlen helyen távolt volt 95 fő, munkaszolgálatra bevonult 83 fő, csoportos munkajeggyel mezőgazdasági munkára vezényeltek 262 főt, időközben elhalt 10 fő, gettóba tömörítésre várt 873 fő. A gettóba költöztetéshez a Kaszap utca 7. szám alatti szeretetházban 90 fő, a Vak-Bottyán utca 10. számú házban 280 fő, a városi barakkokban 450 fő, az V. tizedben 12 zsidó tulajdonú házban 398 fő számára jelöltek ki férőhelyet. A gettó kialakításához a Kaszap utca 7. számú házból 1 családot, a Vak-Bottyán utca 10. számú házból 9 családot, a barakkokból 58 családot, a külön álló barakkból 2 családot, az V. tizedbeli zsidó házakból 5 családot, azaz összesen 75 családot kellett volna kiköltöztetni. A „művelet” végrehajtása után az 564 zsidó család által lakott 1337 szobából 288 lakás 643 szobája „szabadult” volna fel.[29]

Liszka Béla polgármester az önkényes lakásfoglalásokat megelőzendő, 1944. május 11-én az alábbi hirdetményt tette közzé:

„Tudomásomra jutott, hogy egyesek, családok önkényesen, tehát minden hatósági engedély, vagy hozzájárulás nélkül a zsidók lakásaiba beköltöztek, illetőleg annak egy részét önhatalmúlag elfoglalták.

A zsidók lakásával és lakóhelyének kijelölésével kapcsolatos egyes kérdések szabályozása tárgyában kiadott 1610/1944. ME sz. rendelet 9. §-a alapján a zsidóknak zárt területre kitelepítése iránt szükséges intézkedéseket a legrövidebb időn belül megteszem, de hogy az ez ügyben szükséges áttelepítéseket foganatosítani tudjam, a felszabaduló zsidó lakásokra szükségem lesz. Hogy tehát az áttelepítés mielőbb és akadály nélkül megtörténhessék, figyelmeztetem a város lakosságát, hogy zsidólakásokba be ne költözzenek, az önkényesen történt lakásfoglalásokat haladéktalanul szüntessék meg, mert különben ez iránt hatósági úton intézkedem.

Kecskemét, 1944. május 11.

Laczy előadó

[Liszka Béla] polgármester”

A hirdetményt a hivatal még aznap, május 11-én továbbította a Kecskeméti Közlöny Kiadóhivatalának, hogy a lap legközelebbi számában tegye közhírré.[30]

Május közepéig gettóról folytak az egyeztetések több egymástól távol lévő helyszín megjelölésével, úgymint: Kaszap utca, V. kerületbeli házak, városi barakkok. A tervezett helyszíneken nem változtattak, amikor egy belügyminiszteri módosító rendelet megengedte a zsidók helyi viszonyoknak megfelelő összeköltöztetését. A Kecskemét és Vidéke című hetilap a május 22-ei számában megelégedéssel nyugtázta, hogy az összeköltöztetés révén sok lakás fog felszabadulni, amit a város a polgármester felügyeletével fog kiosztani a rászoruló lakosság között.[31]

A zsidó lakosság összeköltöztetéséről szóló polgármesteri rendelet – melynek tárgya: Kecskemét thj. város területén a zsidók lakóhelyének kijelölése – május 24-ei keltezésű. A rendelkezés szerint a zsidók elhelyezése a legcélszerűbben a városi tulajdonú barakklakásokban, a Kaszap utca 7., a Vak-Bottyán utca 9., 10., 11., 12., 16., 17., 19/a., 30., a Kuruc körút 3. és 15. számú zsidó tulajdonú házakban oldható meg. Így csak 102 nem zsidó bérlő – nem tulajdonos! – család kényszerül átköltözésre, és nagyszámú zsidó lakás áll majd rendelkezésre, amelyek egy részét a m. kir. honvédség és a német véderő kapja meg, a többit a lakáshivatal fogja kiutalni.

A zsidó családok áttelepítéséhez szükséges intézkedések előadói teendőinek ellátásával a polgármester Laczy István igazgatót bízta meg. Feladatai közé tartozott, hogy az elhelyezésre szolgáló körletek számára házirendet készítsen, amelyet a lakóknak be kell tartani. A körletekben a lélekszám arányában zsidó orvosokat is el kellett helyeznie, és gondoskodnia kellett egy-egy gyengélkedőszobáról is. A megkeresztelt zsidók lelki gondozása érdekében fel kellett vennie a kapcsolatot a keresztény egyházak vezetőivel. Az elhelyezésnél a megkeresztelt, valamint neológ és ortodox zsidókat el kellett különítenie egymástól.

Az átköltöztetés gyors lebonyolítására a polgármester tíz hatósági biztost jelölt ki, akik Laczy István irányításával dolgoztak. A 31 100/1944. XXI. Res. BM számú rendeletre hivatkozva felkérte a m. kir. pénzügyigazgatóság vezetőjét, a karhatalmi intézkedések megtételére jogosult m. kir. rendőrség kecskeméti kapitányságának vezetőjét és a m. kir. tiszti főorvost, hogy az alakítandó 10 bizottságba rendeljék ki megbízottaikat. Kötelezte a helyi zsidó tanács tagjait, hogy az általa kiadott rendelkezések végrehajtásánál működjenek közre, és azok megfelelő végrehajtásáért személyükben és vagyonukkal egyaránt felelőssé tette őket.

A kötelező kiköltöztetést 1944. május 30-án reggel 6 órakor kellett megkezdeni, és 8 nap alatt kellett elvégezni. A lakóhelyükül kijelölt, zsidó tulajdonban lévő házak falát a tulajdonosnak 100 centiméteres sárga csillaggal kellett megjelölni.

Az elhelyezésnél kényelmi szempontokat nem vehettek figyelembe, egy fő részére átlagosan 2 négyzetméter területet számítottak. Átköltözéskor ingóságokat és élelmiszereket vihettek magukkal. Mind a magukkal vitt, mind a visszamaradt ingóságokról négy példányban leltárt kellett felvenni, és a kiköltözéskor ezeket át kellett adni az eljáró bizottság vezetőjének. Az elvitt ingóságok átfuvarozási, valamint a visszamaradó ingóságok közös raktárakba való beszállítási költsége a tulajdonost terhelte. Közös raktárak céljára a polgármester dr. Schönberger Dezső Fecske utca 8., özvegy Fleischmann Benőné Nagykőrösi utca 10., Balázs Ignác Bocskay utca 12., és özvegy Spitzer Sándorné Horváth Döme utca 14. számú házában lévő raktárakat jelölte ki. A megőrzendő értékek elhelyezésére megfelelő őrzőhelyet ígért.

A kitelepítettek a részükre kijelölt körletet csak munkavállalás céljából hagyhatták el. A Gergely-naptár szerinti ünnep- és vasárnapokon, nemzeti ünnepen még munkavállalás végett sem hagyhatták el a lakóhelyüket. Munkát mindenki csak reggel 6 órától este 6 óráig végezhetett. A munkahelyre érkezés, és onnan a körletbe való visszaérkezés céljára legfeljebb fél-fél órát vehetett igénybe. A munkavállaló kijelölt lakóhelyét reggel fél hat előtt el nem hagyhatta, és oda legkésőbb este fél hétre vissza kellett térnie. Munkaviszonyát a Munkaközvetítő Hivatal igazolványával vagy a munkaadó naponta kiállított írásbeli igazolásával tartozott bizonyítani. A hadiüzemekben alkalmazottak munkaviszonyát az üzemi parancsnok igazolta írásban.

A kiköltöztetett zsidók piacokon és nyílt árusítási üzletekben személyesen nem vásárolhattak. Az élelmezésükhöz szükséges árukat kijelölt zsidó bevásárlók útján, a polgármester által kijelölt kereskedőknél szerezhették be. Minden elhelyezési körletben egy-egy, összesen négy bevásárlót bízhatott meg a Zsidók Tanácsa helyi megbízottja, nevüket köteles volt előzetesen bejelenteni a polgármester megbízott tisztviselőjénél. Egy bevásárló legfeljebb két segítőtársat vihetett magával.

Nem zsidók nem léphettek be a területre, kivéve azokat a nem zsidó iparosokat, akik a polgármester külön írásbeli engedélyével, munkavégzés céljából érkeztek a zsidók lakóhelyéül kijelölt elhelyezési körletekbe.

Az 1610/1944. ME számú rendelet 13. §-a értelmében a kijelölt lakóhelyekre minden sárga csillag viselésére köteles zsidó tartozott átköltözni, így a zsidó orvosok is. Kivételt csak azok a zsidó orvosok képeztek, akiket a hatóság közszolgálati orvosi munkára rendelt ki.[32]

A Kecskemét és Vidéke című hetilap május 30-án megjelent száma számolt be arról, hogy a polgármesteri rendelet értelmében a zsidóknak 30-án reggel 6 órakor kell megkezdeniük a kijelölt lakóhelyükre való költözködést. A kijelölés értelmében az Izsáki és a Korhánközi utak között lévő területen épült barakkokba, a Kaszap utca 7. szám alatt lévő zsidó menházba, és a Vak-Bottyán utcában lévő zsidó házakba kell költözniük.

A kiköltöztetést 10 hatósági bizottság ellenőrizte. A bizottságban a polgármester felkérésére városi tisztviselők, a pénzügyigazgatóság egy-egy tisztviselője, továbbá a rendőrség egy-egy kiküldöttje működik közre. A bizottság a következőképpen jár el: először a kiköltözésre kerülő zsidó család családfőjétől átveszi a lakása berendezési tárgyairól készített jegyzéket, amelyen ellenőrzi, hogy az adott zsidó család milyen ingóságokat és élelmiszert visz magával új lakhelyére, és ha mindent rendben talál, a leltárt aláírja.

A Magyarországi Zsidók Tanácsának helyi képviselője, dr. Schönberger Dezső és két segítőtársa, Gerő Miksa és Markó István állapították meg, hogy az egyes zsidó családoknak melyik kijelölt helyre kell költözniük, illetve azt, hogy kik költözzenek össze. A költözködést saját költségükön kell végrehajtani. A kijelölt helyre és a kijelölt időpontban a lakásukból ki kell költözniük, és a lakásukat át kell adniuk a hatósági bizottságnak. A kiköltöztetés tervezett ideje 10-12 nap volt. Ezt követően a leltárba foglalt és megürült lakások egy-egy zárt helyiségében elraktározott ingóságok közraktárakba kerülnek.

A városi barakkokat a város vezetősége körülkerítteti, a városi zsidó lakónegyedekben pedig az utcára történő közlekedést egy kapun át történő közlekedésre korlátozza. A polgármesteri rendelet értelmében a zsidók este 6 órától reggel fél hatig nem hagyhatják el kijelölt lakhelyeiket még akkor sem, ha munkába igyekeznek. Az ettől korábbi eltávozást hivatalosan tartoznak igazolni.

A kijelölt lakhelyen a magaviseletüket, valamint a rendelet betartását a rendőrkapitányság ellenőrzi.[33]

A kiköltöztetés 1944. május 30-án valóban elkezdődött. A Kaszap utca 7. szám alatti izraelita szeretetház 23 szobájában 22 lakó lakott. Őket összeköltöztették 5 szobába, a kiürített 18 szobába a város különböző részeiről költöztettek be családokat. Egy szobába általában 6–7 ember került, de voltak olyan szobák is, ahol tíznél is többen voltak.[34] Általában két családot zsúfoltak be egy helyiségbe.

A dr. Schönberger Dezső által vezetett helyi zsidó tanács betartotta és betartatta a hatósági rendelkezést. 1944. június 2-án „legszigorúbb felhívásban” nyomatékosan felszólította a lakásutalvánnyal rendelkezőket, hogy haladéktalanul költözzenek új lakásukba, mert „sem betegség, sem a szombati nap nem mentesít senkit a költözködés alól”.[35]

A kényszerköltöztetés tehát megkezdődött, de nem egészen az előzetes elképzeléseknek megfelelően alakult. A zsidó lakosok elhelyezésére szánt négy körlet a következő volt:

I. A Kaszap utca 7. szám alatti épület (az izraelita szeretetház épülete) 90 fő számára,

II. a Vak-Bottyán utca 10. szám alatti ház 280 fő számára,

III. a városi barakkok 450 fő számára,

IV. az ötödik kerületben kijelölt (a rendelkezés szövegében felsorolt) 12 zsidó ház 398 fő számára.[36]

A 450 fő számára kijelölt barakkokat a város legszegényebb lakói lakták, és ennek megfelelően nagyon leromlott állapotban voltak. A költöztetés lebonyolításával megbízott tisztviselő, Laczy István az ide való beköltöztetést nem kezdte meg. Ezt 1944. június 5-i keltezésű jelentésében a következőkkel indokolta: „A zsidók elhelyezése céljára kijelölt városi barakklakásokat még a kijelölés megtörténte előtt megtekintettem, és megállapítottam, hogy a jelenleg ott lévő bérlők egy részénél nagyfokú tisztátalanság, egyes helyeken pedig leférgesedés tapasztalható. Tekintettel arra, hogy polgármester úr a 15 866/1944. V. sz. véghatározatában akként rendelkezett, hogy a zsidóknak fizikai munka végzését engedélyezi, [...] közérdekű, hogy a kijáró zsidók a város egész lakosságát meg ne fertőzzék valamilyen betegséggel, illetőleg azokat a családokat, ahol fizikai munkát végeznek, le ne férgesítsék. [...] Polgármester úr hozzájárult ahhoz, hogy a féregtelenítést a saját költségükön elvégeztethessék, sőt felhívást is kaptak a munka elvégzésére. [...] Ez kb. 10 000 P költséget jelent reájuk nézve. A féregtelenítést budapesti vállalkozóval kívánják elvégeztetni, mert Kecskeméten megfelelő vállalkozót és anyagot kapni nem lehet. [...] Egyelőre a zsidókat zsidó tulajdonban álló házakba tömörítjük.”

Ekkor tehát úgy tűnt, hogy a legrosszabb állapotú lakásokat sikerül elkerülniük a kiköltöztetetteknek. A jelentés további részéből kiderül, hogy Laczy István más téren is igyekezett a zsidó közösség segítségére lenni. Valószínűleg a működésével kapcsolatos kifogást hárított el magától, amikor a BM központi rádió híranyagaira hivatkozva állította, hogy az 1944. május 9-én leadott, 2848. számú híranyag szerint a zsidóság a magával vihető vagyontárgyakat illetően nem esik korlátozás alá. A 2906. számú, május 13-án leadott híranyagban pedig az áll, hogy a zsidók a magukkal vihető élelmiszerkészletek tekintetében nem esnek korlátozás alá. Ezek alapján hozott olyan határozatot, hogy a zsidók magukkal vihetik vagyontárgyaikat és az élelmiszerkészleteiket.

A város anyagi érdekeire hivatkozott akkor, amikor arra a kérdésre felelt, hogy miért engedélyezte a kiköltöztetetteknek ideiglenes építmények emelését. A következőket írta: „A zsidók a kijelölt területre magukkal vitt anyagokból valóban készítenek ideiglenes építményeket – közös konyha, fás- és szenes kamra –, ezt azért engedélyeztük, mivel a kijelölt területen lévő házak egy részében tüzelőszer elhelyezésére szolgáló építmény nincs, és a tüzelőanyag nagy értékére tekintettel azt kívántuk biztosítani, hogy az kárba ne vesszen, illetőleg hogy azt az időjárás viszontagságaitól a zsidók meg tudják védeni, tehát ne igényelhessenek a hatóságtól a tönkrement tüzelőszer helyett másikat.”[37]

Azt, hogy Laczy István kinek írta ezt a jelentést, nem lehet pontosan tudni, mivel a másolaton nincs sem megszólítás, sem címzés, sem más eligazító adat. Csak valószínűsíthető, hogy a polgármesternek, akitől a feladat végzésére szóló megbízást kapta.

A helyzet azonban hamarosan rosszabbra fordult. Június 10-én vagy 11-én születhetett döntés arról, hogy a barakkok helyett a rézgálicgyár[38] raktáraiban kell a kilakoltatottak egy részét elhelyezni. A zsidó tanács elnöke 1944. június 11-ei levelében írta, hogy a rézgálicgyár „emberi, de állati tartózkodásra sem alkalmas. Az egyik helyiség egy kis ajtóval, ki nem nyitható ablakokkal bíró hodály, szórt homokos, egér- és patkánylyukakkal felszántott talajjal, a tisztálkodás minden lehetősége nélkül. Embereknek ide való zsúfolása minden ragály és fertőző betegség melegágya, amelyik nemcsak a kecskeméti zsidóság pusztulását jelentené, hanem Kecskemét város egész közönségének legsúlyosabb veszélyeztetését.” Ebből a levélből tudjuk azt is, hogy két nap alatt 900 embert kellett volna ide költöztetni, ami lehetetlen: „a kétnapos végrehajtási idő minden emberi erőt meghaladó feladat, amelyet a város ezen ügyekkel foglalkozó tisztviselői és közegei tudnak a legjobban. Kilencszáz ember beosztása, kiértesítése, elköltöztetése, fuvar és állati munkaerő hiányában reménytelen feladat [...].”

Kérése, vagy inkább könyörgése nem talált megértésre. Az a néhány sor sem gondolkodtatta el az illetékeseket, amit a felelősségről írt: „Ne vegyék zokon és érzelgősségnek, ha azt mondom, hogy mi zsidók is emberek vagyunk, az egyetlen Isten képmására teremtett lelkes lények. És mindannyian felelősek vagyunk. Felelősek saját lelkiismeretünknek, a történelemnek és az egyetlen Igazságos Bírónak, aki elé egyszer mindannyian odakerülünk.” Pedig nem kért mást, mint hogy a rézgálicgyár raktárai helyett zsidó tulajdonú házakat jelöljenek ki a számukra, és adjanak annyi időt, hogy az összeköltözés végrehajtható legyen.[39] A rézgálicgyárba való átköltöztetést haladéktalanul el kellett kezdeni. A polgármesteri felhívásra június 13-án a zsidók körletenkénti elhelyezéséről készült jelentés szerint 177 személy volt a rézgálicgyárban, június 16-án pedig 166.[40]

A rézgálicgyárat a honvédség már korábban használta munkaszolgálatos zsidó honvédek elhelyezésére. A M. Kir. Honv. 651. számú Mu. vez. Törzsparancsnokságá- nak parancsnokhelyettese 1944. június 12-én arról értesítette Kecskemét város polgármesterét, hogy a mezőgazdasági munkaszolgálatokra kivezényelt zsidó honvéd munkásokat a kapott utasítás értelmében este 20 óráig a munkahelyeikről a Zollner közi rézgálicgyárba vonultatta be. A munkaszolgálatos felnőttek száma 217, a gyermekeké 17 fő volt. A parancsnokhelyettes nevezetteket a M. Kir. Rendőrkapitányságtól kivezényelt és a bevonultak őrzésére kirendelt rendőröknek nyugta ellenében adta át.[41]

A zsidó lakosok körletenkénti elhelyezésről 1944. június 13-án az alábbi jelentés készült:

Lakásutalványt 244 személy nem kapott, akik részben munkaszolgálatot teljesítettek ekkor, részben a németek elvitték őket, részben keresztények voltak, részben pedig eltávoztak Kecskemétről.[42]

Gyűjtőtábor

Június közepére már készen voltak a tervek a zsidó lakosság Németországba szállítására. Ennek részleteiről a június 15-e előtti napok valamelyikén (valószínűleg június 10-én, Szegeden) tartottak értekezletet, amelyről két különböző kéztől származó jegyzet maradt meg a levéltári anyagban. Az értekezleten a zsidók gyűjtőtáborokba, majd Németországba szállítása volt a téma.[43] Ezekből a feljegyzésekből tudható, hogy június 16-tól Kecskemét már gyűjtőtáborként funkcionált Szegeddel, Bácsalmással, Debrecennel, Berettyóújfaluval, Szolnokkal és Békéscsabával egyetemben. Kecskeméten a téglagyár[44] területét jelölték ki gyűjtőtábornak, amelynek a helyieken kívül kilenc környékbeli település zsidó lakosságát, összesen 5416 embert kellett befogadnia néhány napra. A táborból való elszállításukat június 21–24-e között tervezték.

Hogy mit jelentett a táborban való elhelyezés kifejezés, így rögzítette az értekezlet egyik résztvevője: „Fedél alá”. A feljegyzés címszavakban tartalmazza a táborral kapcsolatos adatokat a következőképpen: „Táborparancsnok: német bizt. rendőrség. Táborőrség: rendőrség, csendőrség; Kecskemét: dr. Nagy Valér[45] rendőrfőtanácsos. Tábor 50 m-es körön belül nem közelíthető meg. Fényképezés tilos. Közönséget felhívni beszolgáltatására zsidó értékeknek.” Leírja azt is, hogy az emberek mit vigyenek magukkal a táborba: „Legkevesebb 14 napi száraz élelem /rizs, babkávé, tea, szeszesital és gyarmatáru kivétel/, a rajta lévő ruhán kívül 1 öltöny munkaruha, 1 váltás fehérnemű, 1 pár lábbeli, 50 kg kézipoggyász /ágynemű, matrac, takaró, mosdó- és tisztítókellékek, edények/. Kézműiparosok, orvosok, bábák: legszükségesebb kézi eszközök. Írásra alkalmas szerek, papiros elvitele tilos. Sajtó nem foglalkozhat semmiféle kapcsolatban.”[46]

Egy másik kéztől való, ugyanerről az értekezletről készült jegyzet részletesen ismerteti a hallottakat:

”A m. kir. V. honvéd hadtest területén lévő zsidók elszállítása is megkezdődik. Ebből a célból a hadtest területén gyűjtőtáborok kerülnek felállításra. Az egyik tábor helyéül Kecskemét jelöltetett ki. A Kecskeméten felállításra kerülő táborba a kecskeméti zsidókon kívül beszállításra kerülnek a kiskőrösi, soltvadkerti, kiskunfélegyházi, csongrádi, kunszentmártoni, tiszaföldvári, nagykőrösi, abonyi és ceglédi zsidók, összesen 5416 fővel. A gyűjtőtábor céljára szükséges férőhelyet Kecskemétnek kell biztosítania. A szervezéssel és irányítással kapcsolatos teendők ellátása végett június 15-én ideérkezik vitéz Ferenczy László alezredes és Lulay László[47] csendőr százados. Ez a bizottság a m. kir. rendőrség kecskeméti kapitányságánál működik.

vitéz Ferenczy László csendőr alezredes

A gyűjtőtáborba szállítás június 16-án reggel 5 órakor veszi kezdetét, és 20-án este 9 óráig minden ideszállítandó zsidónak be kell érkeznie. A zsidók ideszállítása vasúton, kocsin vagy gyalogmenettel történik.

A táborba beszállítandók az összes zsidók, akik sárga csillag viselésére kötelesek, kivéve azokat, akik: 1/ régi mentesítő okiratok alapján mentesítést kaptak, illetve a BM XXI. osztályától ideiglenes tanúsítványuk van /akik újonnan kértek mentesítést, azokat úgy kell tekinteni, mint nem kivételezetteket/ 2/ a vegyes házasokat és azok lemenőit 3/ a nőtlen zsidó orvosokat, állatorvosokat, gyógyszerészeket, okl. mérnököket, mert ezeket a hadtest-gyűjtőtáborba kell beszállítani /az özvegy nem tekintendő nőtlennek abban az esetben, ha gyermekei vannak, de nőtlennek számít az az özvegy vagy elvált, akinek gyermeke nincs/ 4/ a külföldiek közül az angol, észak- és dél-amerikai, román, bulgár, szlovák, finn, svájci, svéd, spanyol, portugál és török zsidók /ezeket a rendőrségi fogdába kell beszállítani/; ezeket olyan időben kell a fogdába szállítani, hogy a többi zsidó szállítását végig ne nézhessék.

Azok a zsidók is beszállítandók a táborba, akik jelenleg letartóztatási intézetben, rendőrségi fogdában vannak, ezeket a hatóságoknak ki kell adniuk.

A beszállításnál vagy a táborban brutalitást alkalmazni nem szabad, de lázongás, ellenszegülés, kitörés esetén a csendőrség fegyvert használhat.”

Ezt követően részletezi a feljegyzés, hogy egy-egy személynek mit kell magával vinnie, illetve mit vihet magával a gyűjtőtáborba: „A táborba szállítandó zsidó személyenként csak 50 kg súlyú csomagot vihet magával, ez azonban nem tartalmazhat pénzt, nemesfémet (arany, ezüst, platina) ékszert, drágakövet, értékpapírt, takarékbetétkönyvet, fényképezőgépet, gramofont és hozzá való lemezt, író- és számológépet, kincstári felszerelési tárgyat, egyenruhát, lőszert, robbanószert, látcsövet, sífelszerelést. – Ezeket a rendőrség, csendőrség őrizetbe veszi, 3 példányú bűnjeljegyzéket állít ki, melynek 1 példánya az értéknél marad, 1-et a rendőrség, 1-et a pénzügyigazgatóság vesz át. (Kegyszer is bűnjelként kezelendő, ha nemesfémből készült.) Az ingóságok őrzése a rendőrség feladata. A csomagban lehet: ágynemű, matrac, tisztító- és mosdószerelék, edények, takaró. Feltétlenül kell benne lenni: 1 rend munkaruhának, 1 rend fehérneműnek, 1 felső kabátnak (télikabát vagy felöltő), 1 pár munkacipőnek. Kézműiparosok, orvosok, bábák a legszükségesebb kéziszerszámaikat, eszközeiket is kötelesek magukkal vinni, de az 50 kg-ba nem számítanak bele. Vinni kell legkevesebb 14 napra elegendő száraz élelmet, de ebben nem lehet rizs, babkávé, tea, gyarmatáru és szeszesital. Íráshoz szükséges anyagot és eszközt vinni nem szabad (papír, ceruza, töltőtoll).” A felsorolás végére utólag van beszúrva, hogy: „Az ellenőrzés motozás útján történik.”

Ezután következnek a táborvezetéssel kapcsolatos információk: „Az elszállítással kapcsolatos teendőket bizottság végzi. Ennek tagjai: a polgármester, a rendőrség vezetője és a magasabb rangú csendőrcsapattiszt. Feladata: a sima és gyors lebonyolítás, irányítás, és vitás esetekben a döntés. A gyűjtőtábor parancsnoksága a német SS, őrségparancsnokságának vezetője a rendőrség őrszemélyzeti parancsnoka. A tábori élet megszervezése a németek feladata. A legfőbb rendőrkarhatalmi parancsnok Nagy Valér m. kir. rendőrfőtanácsos. A tábort 50 m távolságon belül megközelíteni tilos, a táborba látogató nem léphet be. A táborba postai küldemények, sőt hatósági idézések sem kézbesíthetők. Fényképezni sem a tábort, sem a beszállítást nem szabad. A sajtó zsidó ügyekkel nem foglalkozhat. Utazási engedélyt zsidó részére kiadni nem szabad.”

Ezután következnek az elszállítással kapcsolatos tudnivalók: „A táborból a zsidók elszállításra kerülnek. Ez az elszállítás mindig vonaton történik, kezdete június 21-e, befejezése 24-e. Kecskemétről két szerelvény indul, egy szerelvény 47 kocsiból áll. A szerelvény 23. és utolsó kocsija az őrségé. A szerelvényparancsnok csendőr tiszthelyettes, őrsége 19 fő csendőr, 1-1 kocsiban 70 fő zsidó helyezendő el. Minden kocsiban 1-1 zsidó a kocsiparancsnok. A szállítmányról névjegyzéket készíteni nem szabad. Az első szállítmánnyal indítandók útnak a betegek megfelelő számú zsidó orvos- és zsidó ápolószemélyzettel, és az őrizetesek. A kocsikat számozni kell, de az őrség kocsijait nem. A berakóállomáson gondoskodni kell minden kocsiba 1/ 2-2 lakatról, kulccsal 2/ 2-2 db 30 cm-es láncról 3/ megfelelő erős és hosszú zsinegről 4/ 1-1 kéregtábláról 5/ 1-1 ivóvizes és 1-1 szennyesvederről.” A feljegyzés ezt követően tartalmazza még, hogy szerelvényenként milyen fajta és mennyi élelmiszert kell berakni az őrség kocsijába („Minden zsidó részére fél kg kenyér, szállítmányonként 200 kg főzőliszt, 1000 kg burgonya, 50 kg száraz hüvelyes. A fentieket az őrség kocsijába berakva kell átadni. Gondoskodni kell 5 napi száraz élelemről is, ha a zsidónak ilyen nincs.”), továbbá, hogy a szállítással kapcsolatos költségeket a közigazgatási hatóságnak kell megelőlegezni, később megkapja az összeget a kincstártól. Rögzíti még, hogy a szállítmányt D. A. Umsiedler[48] jelzéssel kell ellátni, és a gyűjtőtábort az elszállítás után megfelelő módon fertőtleníteni kell.[49]

Arról a június 15-ei értekezletről is maradt meg feljegyzés, amelyen vitéz Ferenczy László csendőr alezredes és Finta Imre[50] csendőr százados (aki minden valószínűség szerint a korábban jelzett Lulay László csendőr százados helyett érkezett) is részt vett. Ezen az összegyűjtött zsidók elszállításának kivitelezése volt a téma. Azt tisztázták, hogyan kell megszámozni a vagonokat; hogy áttolhatók-e azok az Alsópályaudvarra; elfér-e ott a 47 kocsiból álló szerelvény; melyik lesz az indítóállomás, és hogy naponkénti menetrendet kell készíteni, létszámkimutatással.[51]

A mintegy ezerháromszáz fős kecskeméti zsidóságot a gyűjtőtáborba küldés előtt kivezényelték a városháza elé, ahol „mindenkit sorra testi motozásnak vetettek alá teljes levetkőztetés kapcsán, és jóformán minden ingóságukat elvették. Ezek után mindnyájukat a város határán kívül lévő, üzemen kívüli gyárba kísérték ki, ahol a legsanyarúbb körülmények között sínylődtek”.[52]

A kecskeméti gyűjtőtáborba 1944. június 16–18 között 5086 fő érkezett az alábbi részletezés szerint:

A június 10-ei szegedi értekezlet adataihoz képest ez 330 fővel kevesebb. Az eltérés lehetséges okai: mentesítés, munkaszolgálatra történő bevonulás, esetleg bujkálás és szökés voltak.[53]

Laczy István 1944. június 24-én levélben kérte dr. Boros Endre kecskeméti m. kir. rendőr-főfelügyelőt, vizsgálja meg, hogy a beérkező szállítmányba nem került-e olyan egyén, akinek a táborba szállítása nem indokolt, illetőleg lehetséges sem lett volna. Emellett tájékoztatta arról, hogy megjelentek a polgármesternél a helyi keresztény egyházak vezető lelkészei, és érdeklődtek, volna-e lehetőség arra, hogy a táborban lévő megkeresztelt zsidókat lelki gondozásban részesítsék. A római katolikus lelkész gyónást és áldozást is tartana, a református és az evangélikus lelkészek pedig azok részére, akik ezt kívánnák, az Úrvacsorát is kiszolgáltatnák. A polgármester ez ügyben nem tudott nyilatkozni, de ígéretet tett arra, hogy bármi legyen is a válasz, még 24-én délután értesíteni fogja róla az egyházakat. Laczy igazgató tehát a polgármester megbízásából arra kérte Boros rendőr-főfelügyelőt, értesítse, volna-e lehetőség arra, hogy a keresztény lelkészek június 25-én vasárnap reggel 8 órakor a tábor területére kellő igazolás mellett beléphessenek.[54] A válasz nem ismert, de már a kérés is arcpirító. Legalább annyira cinikus, mint a gyűjtőtáborba – az üzemen kívüli téglagyárba – vonultatáskor személyenkénti 50 kg-os csomag beviteléről beszélni. 50 kg-os csomagot május 30-án, a lakásukból való kitoloncolásukkor sem vihettek magukkal a személyenkénti két négyzetméterre, és a közben eltelt két hétben az talán érintetlen maradhatott? Akkor nem kaptak listát arról, hogy mit vihetnek magukkal, két héttel később honnan tudták volna összeszedni, talán a rézgálicgyár raktárából?

A gyűjtőtábor területén a túlzsúfoltság elviselhetetlen volt. Becslések szerint mintegy 70 személy lett öngyilkos. A deportálás előtti napokban pesti cionisták hamis papírokkal 13 főt mentettek ki a téglagyárból, ahonnan két szakaszban deportálták a zsidókat: az elsőre 1944. június 27-én, a másodikra június 29-én került sor. Bár eredetileg egy részüket ausztriai munkatáborokba (Strasshof környéke) szánták, végül mindenkit az auschwitz-birkenaui haláltáborba szállítottak.[55] Június 27-én és 29-én a deportáló szerelvények 1323 kecskeméti zsidót vittek Auschwitzba.[56] A vagonokba zsúfolt emberek egy része már az úton elpusztult. A kecskeméti izraelita hitközség mártírjainak száma 1199.[57] A deportálást 70 fiatal nő és 4 férfi élte túl, a munkaszolgálatot 70 fiatal férfi.[58]

Kecskeméten tehát kevesebb, mint egy hónap alatt zajlott le a zsidó lakosság gettóba zárása és halálba küldése. Mindaz, ami itt történt, igazolja a Szabó Miklós által a magyar holocaustról írottakat: „A magyar vidéki zsidóság 1944. tavaszi-kora nyári elhurcolásával kapcsolatban élesen felmerül a felelősség kérdése. Sokan igyekeznek mindent a német megszállás rovására írni, és a nemzetet a »kiugrási vonal« politikai vezérkarával azonosítani, vagyis annak a magatartását tekintik az akkori mértékadó magyar hozzáállásnak. Az események valójában leleplezték, hogy ez a vezérkar saját politikai vezető rétegének jelentős részére csupán ráerőltette az akaratát. Amint azt a megszállás lehetővé tette, a helyi vezetők másként cselekedtek. Egy megszállt országban a deportálást lehet hidegen szabotálni. Jó értelemben vissza lehet élni a hivatalos eljárás nehézkességeivel. Azonban Magyarországon ennek az ellenkezője történt. A megyei, járási, vidéki és városi közigazgatás a deportálást visszataszító buzgalommal hajtotta végre, a csendőrség pedig vérlázító kegyetlenséggel csatlakozott ehhez.”[59] Mindezt a magyar lakosság zöme, köztük a kecskeméti is, közömbösen nézte végig. Egy kisebb, de nyilvánvalóan hangosabb rész ugyanakkor lelkesedéssel fogadta, és nagy reményeket fűzött hozzá. Sokan voltak Kecskeméten is, akik meg sem várták, hogy a zsidó lakosok kiköltözzenek a házukból, már beadták rá az igénylésüket. Egy lakásra általában többen is pályáztak. Emiatt igen nehéz helyzetbe került a lakáshivatal, amikor döntenie kellett, kinek adja a kérelmezők közül. Ugyanez történt a lakásokban maradt ingóságok, a járművek, a lezárt üzletekben maradt gépek és áruk esetében is. Az igénylőknek nem volt lelkiismeret-furdalásuk, nem gondoltak azokkal, akiknek a helye még ki sem hűlt az otthonaikban. És ez mindenképpen a Horthy-rendszer felelőssége, amely az antiszemitizmus megtűrésével, sőt elfogadásával erre és ilyenné nevelte polgárait.

Zárszó

A zsidó lakosság elhurcolása és elpusztítása az 1939–1941 között Magyarországhoz visszacsatolt területeken sem történt másként, mint Magyarországon. Előbb a székelyföldi, majd a délvidéki zsidó családokat kergették ki Románia, illetve Szerbia felé, majd – a Szovjetunió elleni hadjárat megindulásával – mintegy 18 ezer kárpátaljai zsidót a megszállt Ukrajnába, ahol legyilkolták őket. 1942 januárjában pedig az újvidéki vérengzés során ottani zsidók százainak holttestét lökték a Duna jege alá magyar katonák és csendőrök.[60]

Ezekhez képest pozitív példa a Honvédelmi Minisztérium akciója, amelynek keretében 1944 tavaszán-nyarán tömegesen vonultatták be munkaszolgálatra a gettókból és a gyűjtőtáborokból kiemelt zsidó férfiakat és fiúkat.[61] Rettenetes, hogy a fronton nagyobb esély volt az életben maradásra, mint a hátországban.

A gettókban mindenütt borzalmas állapotok uralkodtak. Nem volt elég víz és élelem, a deportálásra váró zsidókat nemritkán verték, megalázták és az értéktárgyaikat elrabolták. A hátramaradt ingatlanokat és ingóságokat vagy a „kérvényezők és folyamodók”, a helyi hivatalok és a hadsereg egységei között osztották ki, vagy a helyi lakosság egyszerűen széthordta őket.

A gettósítást a deportálás követte. A deportálások 1944. május 14-én Nyíregyházán kezdődtek, és július 9-én Monoron fejeződtek be. A Magyarországról deportált zsidók nagyrészt az auschwitzi koncentrációs táborba kerültek, ahol döntő többségüket – a szelekció után – elgázosították, az egészséges, fiatal és életerős zsidókat munkára vezényelték.[62]

Edmund Veesenmayer[63] budapesti német követ 1944. július 11-én 437 402 magyar zsidó ember deportálásáról tett jelentést.[64]

A kecskeméti zsidó holokauszt emlékmű épülete (2014)

Irodalom

BRAHAM, Randolph L.
A magyarországi holokauszt földrajzi enciklopédiája. Budapest, 2007. I–II. kötet

Dokumentumok a zsidóság üldöztetésének történetéhez. /Iratok a Bács-Kiskun Megyei Levéltárból/. In: Holocaust Magyarországon sorozat. Az előszót írta és a sorozatot szerkesztette: Ságvári Ágnes. Budapest, 1994.

FELDMÁJER Péter
”Ha a mostani időkben ezt elhallgatod.” In: Holocaust emlékkönyv a vidéki zsidóság deportálásának 50. évfordulója alkalmából. Budapest, 1994.

GYURGYÁK János
A zsidókérdés Magyarországon. Budapest, 2001.

KARSAI László
A magyar holocaust. Az Endre–Baky–Jaross-per. In: Holocaust emlékkönyv a vidéki zsidóság deportálásának 50. évfordulója alkalmából. Szerkesztő: Králl Csaba. Budapest, 1994. 96–102. o.

Katonai perek a kommunista diktatúra időszakában 1945–1958. Szerkesztette: Okváth Imre. Budapest, 2001.

KÁDÁR Gábor–VÁGI Zoltán
Hullarablás. In: Népszabadság 2000. szeptember 2. 22–23. o.

Kecskemét törvényhatósági jogú város teljes polgári név- és címtára az 1943–44. évre. Szerkesztette: Dr. Bodócs Gyula. Kecskemét, [1944].

KERSHAW, Ian
Hitler 1889–1936. Szeged, 2003.

Magyar Nagylexikon. Szerkesztette: Akadémiai Szerkesztőbizottság elnök az MTA elnöke Vizi E. Szilveszter. Budapest, 2004. 18. köt.

Magyarországi zsidó hitközségek 1944. április. A Magyar Zsidók Központi Tanácsának összeírása a német hatóságok rendelkezése nyomán. Közzéteszi: Schweitzer József. I. rész: Adattár. Budapest, 1994.

MOLNÁR Judit
Zsidósors 1944-ben az V. (szegedi) csendőrkerületben. Dunaújváros, 1995.

NAGY István
A zsidókérdés Kecskeméten 1938–1943 között. In: Bács-Kiskun megye múltjából évkönyv XXII. Kecskemét, 2007. 195–248. o.

PÁRI Mirella
Üldözők és üldözöttek – a Bács-Kiskun megyei zsidóság deportálásának rövid története. In: „... őket siratom én.” Zsidóság a Duna-Tisza közén. Mártír megemlékezés és tudományos konferencia a holokauszt 60. évfordulóján Kecskemét, 2004. április 2. Kecskemét, 2004.

PÉTERNÉ FEHÉR Mária–SZABÓ Tamás–SZÉKELYNÉ KŐRÖSI Ilona
Kecskeméti életrajzi lexikon. In: Kecskeméti Füzetek 4. Kecskemét, 1992.

SOMODI Henrietta
Zsidók Bács-Kiskun megyében. Budapest, 2001.

SZABÓ Miklós
A magyar holocaust. In: Holocaust emlékkönyv a vidéki zsidóság deportálásának 50. évfordulója alkalmából. Szerkesztő: Králl Csaba. Budapest, 1994. 82–84. o.

TILKOVSZKY Lóránt
Korlátozástól a kiirtásig. A magyarországi zsidóság holocaustjának előzményei. In: Holocaust emlékkönyv a vidéki zsidóság deportálásának 50. évfordulója alkalmából. Szerkesztő: Králl Csaba. Budapest, 1994.

Internetes irodalom

https://www.google.hu/search?q=r%C3%A9gi+k%C3%A9peslapok+kecskem%C3%A9t&tbm=isch&tbo=u&source=univ&sa=X&ei=06- (2013. november 15.)

IUrH3JYTWtAaA94DgCg&ved=0CDMQsAQ&biw=1263&bih=902 (2013. november 17.)

hu.wikipedia.org/wiki/Kristályéjszaka (2014. február 2.)

mol.hu/belföld/20120728-csendornyomozo_szegeden-1321593 (2014. március 30.)

hu.metapedia.org/wiki/Finta_Imre (2014. március 30.)

http://opac.pim.hu/index.jsp?from_page=result&page=details&dbname=database_Int... (2014. április 1.)

hu.wikipedia.org/wiki/Nürnbergi_törvények (2014. április 3.)

http://mw2.google.com/mw-panoramio/photos/medium/261441.jpg (2014. április 3.)

http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/7/72/Magyar_Fotogr%C3%A1fiai_M%C3%BAzeum_Kecskem%C3%A9t.jpg (2014. április 3.)

http://www.holokausztmagyarorszagon.hu/index.php?section=1&type=portrait (2014. április 3.)

Jegyzetek