ADATOK A KECSKEMÉTI

SZÉCHENYIVÁROSI LAKÓTELEP SZÜLETÉSÉHEZ

Kereken négy évtizede annak, hogy a kecskeméti Széchenyiváros első többszintes lakóépületei elkészültek és átadásra kerültek. Ennek kapcsán érdemes egy pillantást vetni az építkezés kezdeteire a levéltári források segítségül hívásával, mindenekelőtt azonban néhány fogalmat próbálok tisztázni, majd röviden bemutatom a szocialista kori lakótelep-építészet főbb jellemzőit.

Bevezetésképpen rögtön le kell szögeznünk két olyan tényt, amely egyáltalán nem magától értetődő Magyarországon. Egyrészt azt, hogy a lakótelepek nem azonosak a panelházakkal, másrészt ismernünk kell azt a Kecskemétre vonatkozó információt, hogy maga a Széchenyiváros nem egyenlő a szocializmus időszaka alatt felépült lakóteleppel. Már évtizedek óta létezett ez a városrész, amikor a paneltechnológiával épült házaknak még a tervei sem léteztek.

Felmerül azonban a kérdés, mit is nevezünk lakótelepnek. Egy 1996-ban elfogadott és mára általánosan elterjedt definíció szerint lakótelepnek tekintjük a házgyári technológiával épített magas és középmagas lakóházak, házsorok együttesét.[1] Ebből következően nemcsak a paneles házakat tekinthetjük a lakótelep részének, hanem az egyedi fűtésű, általában négy emeletes, főként téglából épült házakat is, amelyek fűtése még lakásonkénti gázfűtéssel került kivitelezésre. A paneles technológia elterjedése igazából csak az 1970-es évek második felére tehető Kecskeméten. A másik pontosításra szoruló tény az, hogy a Széchenyiváros elnevezést kizárólagosan alkalmazzák a szocialista korszakban épült lakótelepre. Valójában azonban ez az elnevezés 1907-re datálható, és nincs összefüggésben a lakótelep építésével. A közigazgatásban már a török kortól kezdve gyakori volt a tizedek alkalmazása, különösen az alföldi városok, például Cegléd, Kiskunfélegyháza, Kecskemét, Nagykőrös stb. esetében. Kecskemét növekedésével azonban egyre kaotikusabbá vált a helyzet az utcák és városrészek elnevezésének tekintetében, így a 20. század elejére a városi tanács elérkezettnek látta az időt arra, hogy az új városrendezési tervvel egyidejűleg rendet tegyen a közigazgatási elnevezések terén is. Az 1907. április 29–30-án megtartott ülésen 10 tizedet neveztek meg, amelyeket római számmal és névvel jeleztek. A III. tized kapta a Széchenyiváros megnevezést, amely egészen mostanáig sok helyen látható az utcanévtáblákon annak ellenére, hogy a tizedes közigazgatási felosztás már nem létezik.[2]

A szocializmus lakótelepei

A lakótelepek építészete és az új városrészek felépítése a kommunista ideológusok szerint „forradalmi változást jelentenek városépítészetünkben”.[3] Egyértelműnek tekinthetjük, hogy a szocializmus időszakában a modern urbanisztikát tartották szem előtt építészeink, amikor a paneles technológia elsődlegességét hangsúlyozták. Ugyanakkor a lakótelepek egyfajta urbanisztikai kísérletek is voltak, mégpedig a modern városok létrehozásának és kialakításának kísérletei.[4]

A szocializmus időszakában állami segítséggel épített lakások száma folyamatosan nőtt. Jellemző, hogy az 1980-ban összeírásra került 3,6 millió lakás közel fele 1960 után épült,[5] és nem hagyhatjuk szó nélkül azt a tényt sem, hogy ezen lakások majdnem 100%-a teljes komfortfokozattal rendelkezett. 1930-ban 2 182 000 lakás volt az országban, 1949-ben 2 467 000, 1970-ben 3 122 000, 1990-ben pedig már 3 853 000. A növekedés tehát jelentősnek mondható, hiszen a szocializmus 40 éve alatt 1 386 000 lakás épült fel. Összesen 408 lakótelep jött létre az ország városaiban, melyek lakásaiban – a mai napig is – mintegy 1,6 millió ember él.[6] A lakások nagy része természetesen panellakás volt, amelyből 1966-ban adták át az elsőt Budapesten, miután 1960-ban megindult az első 15 éves lakásépítési program, amely nem kevesebb, mint egymillió lakás megépítését tűzte ki célul. Ebből negyedmilliót a fővárosban kívántak felépíteni.[7] Ismételten hangsúlyoznunk kell egy nagyon fontos tényt: a lakótelepek nem azonosak a panelházakkal. Azt is mondhatnánk, hogy egy lakótelepen nemcsak panelházak vannak, hiszen a lakótelepi lakásoknak megközelítőleg 62%-a, kb. 517 000 lakás épült ezzel a technológiával, a többi nem nevezhető panelnek, ugyanis nem a klasszikus előre gyártott paneltömbökből készült.

A fővárosi építkezések beindulása után minden nagyváros megépítette a maga lakótelepét, ebből Kecskemét sem maradt ki. Bács-Kiskun megye székhelyén sem csak egy, hanem több lakótelep is épült, például az árpádvárosi és a széchenyivárosi. Utóbbi lakótelepen 8700 lakást alakítottak ki. Hozzávetőleg 35 ezer fő él itt napjainkban is.

Tervrajzon a Széchenyiváros
(Forrás: Bács-Kiskun Megyei Levéltár)

Az első tízemeletes épületek Kecskeméten
(Forrás: Bács-Kiskun Megyei Levéltár)

A szocialista kori lakótelep-építéseket egyértelműen és mindenképpen pozitívnak kell megítélnünk, ugyanis a rendkívül nagy lakáshiányra megfelelő válasz volt a lakótelepi lakások építése. Ugyanakkor nem hallgathatjuk el a kétségkívül jogos kritikákat a szocialista kori építészettel kapcsolatban. Egyrészt azt, hogy sok városban az ipari övezetek és a lakóövezetek, vagyis az újonnan épített lakótelepi házak, valamint a gyárak és üzemek túl közel épültek egymáshoz, így ezek a lakások ki voltak téve a környezetszennyezésnek, de legalábbis a környezeti ártalmak lehetőségének.[8] Másrészt, sok esetben a történelmi városmag is bekerült az új fejlesztések bűvkörébe, így a hagyományos városközpont is részben átalakult. Ennek eredményeképpen megmaradtak a régmúlt időszak bizonyos elemei, amelyek kiegészültek az új, immár szocialista kori építészeti elemeivel. A két, egymással erős ellentétben álló építészeti motívumrendszer finom összekapcsolására nem fordítottak elég időt és erőt a kor tervezői és politikusai, ennek következtében sok város történelmi városmagja erősen sérült. Így történt ez Kecskemét esetében is.[9] Harmadszor pedig azt is fontos megjegyezni, hogy a lakások minősége sok esetben hagyott kívánnivalót maga után, amit az új tulajdonosoknak kellett orvosolniuk a beköltözés után.

A széchenyivárosi lakótelep születése

A Széchenyiváros területén a szocialista korszak hatalmas építkezései előtt legelők, szőlők és kisebb-nagyobb tanyák, présházak, majorok álltak. A városi tanács tagjai 1964. április 1-jén terepszemlét tartottak az újonnan felépítendő városrész területén, majd a látottakat, a bejárást követően, így összegezték: „A megjelölt terület kedvezően illeszkedik bele az általános rendezési terv elgondolásaiba. Ugyanis ez a rész lakásépítési szempontból a város legegészségesebb területe. Ezt indokolja az uralkodó széljárás kedvező iránya, valamint az a tény, hogy a tengerszint feletti magasságot figyelembe véve ez a legkedvezőbb területi egység. Előnye még a kijelölt területnek, hogy nem egy elszigetelt beépítési lehetőség, hanem a következő tervidőszakok idején szinte határtalanul bővíthető.”[10] A végrehajtó bizottság által jóváhagyott részletes rendezési terv alapján az első ütemben beépítésre kijelölt terület nagysága megközelítette a 38 hektárt, amelyen városi tanács 2672 lakás felépítésével számolt, amelyekben 9445 főnek terveztek otthont adni. Elsőként a Nyíri út melletti, illetve a honvédkórház mögötti terület beépítéséről született döntés, ahol mintegy 300–400 lakás felépítésével számoltak. A előkészítő munkálatok az elképzeléseknek megfelelően 1965-ben kezdődtek meg, az elsőként megépült 187 lakást 1968-ban adták át. Az 1970-71 folyamán – fészekrendszerben – elkészült négyemeletes házak a Stádium, Gőzhajó, Világ és Hitel utca neveket kapták. Ezek az épületek még nem házgyárakban előállított blokkokból épültek fel, hanem úgy, hogy hatalmas betontáblákból megalkották a házak kereteit, majd téglából felépítették az épület többi részét. Ezek a házak kivétel nélkül egyedi gázfűtéssel (konvektorokkal) rendelkeztek, szemben a paneles technológiával készült lakásokkal, amelyeket a kiépülő és roppant korszerűnek vélt távfűtési hálózatra kötöttek.

Az Akadémia körút és Világ utca kereszteződése 1974-ben illetve 2012-ben
(Forrás: Mudri Andor)

Akadémia körúti sorház
(Forrás: Mudri Andor)

60 lakásos épület
(Forrás: Mudri Andor)

Világ utca, a háttérben a Széchényi sétányi bölcsöde, illetve amögött az Arany János (előző nevén: Molnár Erik) általános iskola látható 1974-ben, illetve 2012-ben
(Forrás: Mudri Andor)

Az új lakótelepnek természetesen minden egyéb kiegészítő infrastruktúrát is tartalmaznia kellett. Az új városrészben szükség volt egy pártbizottsági épületre, egy OTP kirendeltségre, rendőrségre, postahivatalra, orvosi rendelőkre és gyógyszertárakra is. Az előbbiek mellett két 80 fős bölcsődét, két 150 férőhelyes óvodát, két 8 tantermes általános iskolát, két 12 tantermes általános iskolát, valamint egy 16 tantermes gimnáziumot is terveztek az építészek. A leendő lakók művelődési igényeinek a biztosítására az elképzelések között szerepelt egy 600 férőhelyes kultúrház létesítése is, amely ifjúsági házként, moziként, illetve könyvtárként is funkcionált volna. A tervek között természetesen számos kereskedelmi egység (áruház, élelmiszerbolt, étterem, cukrászda, presszó) kialakításának a szükségességével is számoltak, emellett 600 garázs felépítéséről és mintegy 1400 parkolóhely létrehozásáról is döntöttek.[11]

A következő szakaszok, a III. és III/2. ütemek tervezése és az építkezések megkezdése 1973-ban és 1974-ben kezdődött, és lényegében újabb és újabb ütemekkel bővült egészen a rendszerváltásig. Közben persze jelentősebb változások is történtek, hiszen okosabban és racionálisabban történtek az építkezések, a kezdeti mennyiségi szemléletet felváltotta, ha nem is a minőségi, de a minőségibb, hiszen még ekkor is voltak minőségi problémák az átadott lakásokkal és környezetükkel. Mindazonáltal azt kell mondanunk, hogy a lakótelepi lakások építése megoldotta a korábbi lakáshiányt, amely a II. világháború utáni időszakban jellemezte és sújtotta Magyarországot. Amikor véleményt mondunk a „panelokról” és a lakótelepekről, gondolni kell arra a korszakra, amelyekben megépültek, és azokra a technikai-társadalmi viszonyokra, amelyekben létrejöttek. Ebből a szemszögből nézve óriási vívmánynak kell tekintetünk a lakótelepek létét, amit az is bizonyít, hogy a napjainkban is zajló felújítások után ezek a panellakások mindmáig élhetők és használhatók.

Széchenyivárosi panoráma napjainkban
(Forrás: Mudri Andor)

Műholdkép a Széchenyivárosról
(Forrás: Google Earth)

Irodalom

ERDÉLYI ERZSÉBET
Kecskeméti utcanevek története. Kecskemét, 2004.

ROMSICS Ignác
Magyarország története a XX. században. Budapest, 2002.

SZELÉNYI Iván-KONRÁD György
Az új lakótelepek szociológiai problémái. Budapest, 1969.

VALUCH Tibor
Hétköznapi élet Kádár János korában. Budapest, 2006.

Jegyzetek