RÁKOSI MÁTYÁS NÉGY BESZÉDE KECSKEMÉTEN

Rákosi Mátyás 1948. augusztus 20-ai kecskeméti beszéde nemcsak a történésztársadalom, de a szélesebb, magyar történelem iránt érdeklődő nagyközönség előtt is jól ismert.[1] Kevésbé köztudott viszont az a tény, hogy Rákosi ekkor már negyedik alkalommal járt Kecskeméten Szent István napján, és a városban zajló ünnepségeken minden évben „nagy hatású” beszédet tartott az összegyűlt tömegek előtt. Ezeknek az alkalmaknak a jelentőségét bizonyítja az is, hogy szerepléseiről mindannyiszor filmfelvétel készült, amelyeket a korabeli tévéhíradókban az egész ország láthatott.[2] Érdekes kérdés, mit jelentett ez a város a kommunista pártvezető számára, minek köszönhetők az évente ismétlődő látogatások éppen államalapító királyunk ünnepén.

Rákosi kapcsolata Kecskeméttel nem volt új keletű. Az első világháború végén többször megfordult a városban, agitációs tevékenysége, beszédei „élénk hullámokat keltettek” a baloldali érzelmű polgárok és a laktanyákban állomásozó honvédek körében.[3] Az egykor illegális párt titokban tevékenykedő, rendőri megfigyelés alatt álló vezetője ünnepelt pártvezérként tért vissza Dél-Pest megye legnagyobb városába 1945. augusztus 20-án, a Kommunista Párt helyi szervezete által meghirdetett Munkás-Paraszt Napra, amelynek sikere arra ösztönözte, hogy a következő években többször tiszteletét tegye Kecskeméten e jeles napon.

Az 1945 nyarán történteket több szempont miatt is érdemes megismerni. Egyrészt ez volt az első, igazán jelentős, nagy tömegeket megmozgató esemény a városban a második világháború után. Másrészt a kétnapos, jól szervezett, színes és impozáns ünnepségsorozat a kommunista párt által képviselt új politikai-gazdasági tényezők bemutatkozásaként, a párt és az általa irányított-mozgósított szervezetek, illetve erőszakszervezet óriási erődemonstrációjaként értelmezhető. Rákosi Mátyáson kívül Farkas Mihály, Péter Gábor és Kádár János is a városban tartózkodott ekkor. Nem mellékes továbbá, hogy minderre egy országos körút részeként, az első demokratikus választásokat megelőzően került sor, ráadásul olyan terepen, amely hagyományosan a jobboldali, elsősorban kisgazda befolyási övezet részét képezte.

Érdemes áttekinteni a Nemzeti Függetlenségi Front orgánumaként megjelent Kecskeméti Lapok augusztus 19., 23. és 26-i számainak írásait, amelyek részletesen beszámolnak a kecskeméti előkészületekről és a programokról. Augusztus 19-én amellett, hogy a városba érkezett a „dolgozók harcos vezére”, ünnepélyes külsőségek között megindult a termelés a kecskeméti Platter-gyárban[4], az „elkobzott fasiszta vagyont”, „a kizsákmányolt munkás véres verítékéből felépült” üzemet ugyanis a Földművelésügyi Minisztérium az Egységes Munkás és Paraszt Szövetség kezelésébe adta.[5] A felszabadulás utáni első nagyszabású magyar kiállításon, a „Mezőgazdasági dolgozók kiállításán” pedig a helyi zöldség- és gyümölcstermesztők, fajbaromfi-, galamb- és nyúltenyésztők, a méhészkör és a háziipar mellett a Szőlősszövetkezet is bemutatta terményeit. Utóbbival kapcsolatban a helyi sajtóban megjelent cikk szerzője már ekkor komoly jóslásokba bocsátkozott: „Az új szövetkezet első bemutatkozásán bebizonyította, hogy övé a jövő, melyet szakavatott kézzel munkál.”[6] Szintén augusztus 19-én került sor Kecskeméten a Dél-Pest megyei[7] rendőrkapitányság első rendőrtanosztályának záróvizsgájára, a vármegye összes rendőrtisztjének részvételével, másnapra pedig - az országban elsőként - vármegyei rendőrnapot szerveztek. A területi kapitányságok és rendőrbiztosságok által beküldött legénység (a sajtó 700 főt említ) egyenruhában, fegyverrel vonult fel augusztus 20-án reggel a város főterén, nemzeti színekkel feldíszített gépjárműveken, motorkerékpárokon, kerékpárokon vagy gyalogosan megjelenítve az újonnan szervezett rendőr-karhatalom erejét.[8]

Augusztus 20-ára Dél-Pest megye számos községéből, de még Jász-Nagykun-Szolnokból is sokan eljöttek Kecskemétre Rákosit látni és meghallgatni. A korabeli képes tudósításon jól látható miként áramlik a felvonuló tömeg a transzparensekkel feldíszített Rákóczi út felől a Szabadság térre, a Cifrapalota előtt lovas bandérium vonul, biciklis rendőrök karikáznak, népviseletbe öltözött leányok, asszonyok, tanyai pártszervezetek aktivistái jelszavas táblákat, zászlókat, hatalmas Rákosi- és Sztálin-képeket cipelnek a Nagytemplom és a városháza között felállított díszemelvény felé, az üzemek: a Schiffer-cipőgyár, a Gyufagyár, a Gazdasági Gőzmalom, a Kecskeméti Gépgyár lovas kocsin hozzák termékeiket[9]. Igazi népünnepély zajlik, amely már az elkövetkezendő időszakot vetíti előre, akárcsak a pártvezér fogadásának külsőségei.

Rákosi több mint egy órán át beszélt, a becslések szerint 50-60 ezer főnyi hallgatóság előtt, amelynek túlnyomó többségét - a korabeli média vélekedése alapján - földművesek alkották. A kommunista párt eddigi eredményeit és jövőbeli terveit részletezte. Kiemelte a kommunista párt szerepét a földosztásban, az új gazdák számára már ekkor a szövetkezetesítés előnyeit ecsetelte. Kitért a bányák államosítására, a svábok kitelepítésére, ígéretet tett a hadifoglyok mielőbbi hazahozatalára. Végül a közelgő választásokról beszélt: „Mi úgy tekintjük a választásokat, mint a magyar demokrácia első érettségi vizsgálatát, és megmondjuk előre, hogy az a szám, amit a kommunista párt a szavazatokon kapni fog, egyben fokmérője lesz a magyar demokrácia erejének. Az egész világ arról fogja megítélni a magyar demokrácia erejét, hogy mennyi lesz benne a kommunista. Ha sok lesz a kommunista, akkor erősnek tartják a demokráciát. Ha kevesebb lesz, gyöngébbnek tartják. Rajta leszünk, hogy a demokráciát nagyon erősnek tartsák. [.] gondoskodjunk róla, hogy pártunkra annyi szavazat essék, hogy az Magyarországon és szerte a világon imponáljon.”[10]

A kommunisták 1945. augusztusi kecskeméti rendezvénye és Rákosi beszéde ezek szerint már választási célokat szolgált, és a földművelésből élő társadalmi rétegek körében igyekezett minél több szavazót a maga oldalára állítani. Rákosi néhány nappal később Budapesten, a párt központi vezetőségi ülésén jelentős sikerként számolt be a kecskeméti szereplésről, és egy esetleges Dél-Pest megyei választási siker álmát dédelgette.[11] 1945 ősze azonban csalódást hozott a kommunisták számára, a Duna-Tisza közén is. Ennek ellenére a következő év augusztus 20-án Rákosi ismét városunkban ünnepelte az „Új kenyeret”, és hasonlóan impozáns külsőségek közepette a forintról, a fiatal demokrácia ellenségeiről (kisgazdák, malomtulajdonosok, tőkések stb.), a szövetkezetekről és a párizsi békekonferenciáról beszélt a kb. ötvenezres, jobbára a kommunista párt által toborzott tömeg előtt.

Egy évvel később, 1947-ben a Kecskeméti Lapok megemlíti, hogy Rákosi augusztus 18-án a városban járt, pár nappal a Kisgazdák augusztus 24-i választási nagygyűlése előtt.[12] Augusztus 20-i rendezvényről azonban a lap nem szolgál információval. Az ünnep fénye és Rákosi személyes jelenlétének fontossága ebben az évben tehát némileg háttérbe szorult, bizonyára a kiélezett választási hangulat eredményeként. A korabeli filmhíradóból azonban a következőket tudhatjuk meg: „A szokványos választási nagygyűlésektől eltérően, nagyszabású ifjúsági sportbemutatóval és népi táncokkal tarkított ünnepséget rendezett Kecskeméten a Magyar Kommunista Párt. Az ünnepélyen részt vett Rákosi Mátyás, a Magyar Kommunista Párt főtitkára. Az ifjúság szép felvonulás[a] és sportbemutatója után Rákosi Mátyás tartott beszédet. Hangsúlyozta a munkásegység és munkás-paraszt szövetség döntő jelentőségét a dolgozók demokráciájának fejlődésében.”[13] - hangzik el a mindössze félperces tudósításban. A kecskeméti megjelenés tehát ismét szolgálhatott közvetlen praktikus választási célokat: a kommunista szavazótábor bővítését. A város és a legtöbb Dél-Pest megyei járás, település szavazói azonban ezúttal sem az MKP-t, hanem a Kisgazdapártot vagy a Magyar Függetlenségi Pártot ajándékozták meg bizalmukkal 1947. augusztus 31-én.

A köztörténetből ismert események következményeként a kommunista párt 1948-ra gyakorlatilag megszerezte a politikai hatalmat Magyarországon. Ennek köszönhetően 1948. augusztus 20-án Rákosi Mátyást, mint a koalíciós kormány kiküldöttjét, a Kisgazdapárt már lelkesen köszöntötte a kecskeméti újság címlapján. „A napi politika párttusái sokáig meggátoltak bennünket abban, hogy baráti jobbunkat nyújtva közeledjünk Rákosi Mátyás felé. Most azonban, hazánk demokratikus fejlődésének és függetlenségének megtartására irányuló törekvésünkben összetalálkozva, közelebb jutottunk egymáshoz és személyében a baráti fegyvertársat, az értékes szövetségest látjuk. Éppen ezért becsületes és őszinte magyar vendégszeretettel köszöntjük a Hírös Városban Rákosi Mátyást. Bízunk, reménykedünk abban, hogy barátságunk és bizalmunk meg fogja teremni gyümölcsét az egész magyar nép igazi üdvére és boldogulására.”[14] A behódolt város, 1945-höz hasonlóan, hatalmas felhajtás közepette fogadta a kommunista pártvezetőt. A koreográfia is hasonló: köszöntőbeszédek, ajándékok, színházi díszelőadás, mezőgazdasági kiállítás, felvonulás, nagygyűlés, majd az ismert, grandiózus, másfél órán át tartó Rákosi-beszéd a parasztság válaszútjáról.

Mit jelenthetett tehát Kecskemét Rákosinak? Egy terepet, amely társadalmi összetétele, politikai irányultsága és a „csak azért is” győzelem eshetősége miatt lehetett számára vonzó. Egy helyszínt, ahol egy négyévi, türelmes hatalmi-politikai játszma végén felteheti az i-re a pontot. Ahol saját fészkében mérhet csapást egy gyűlölt társadalmi rétegre. Ahol megkezdheti egy nemzeti-szakrális ünnep átpolitizálását, jelentéstartalmának teljes átformálását. Ez utóbbi folyamat 1949-ben érte el csúcspontját, az új alkotmány bevezetésével, augusztus 20-án. Kecskemét magában ünnepelt, - Rákosi Budapesten, - Szent István, a korona és az ereklye pedig egy időre feledésbe merült...

Jegyzetek