ADALÉKOK AZ OROSZ HADIFOGLYOK

BAJAI TÖRTÉNETÉHEZ

(1918)

1918-ra az Osztrák–Magyar Monarchia teherviselő képességének határára ért. A katonai behívások következtében megfogyatkozott férfi munkaerőt hadifoglyok alkalmazásával próbálták pótolni. A hadifogoly munkások igénylése kezdetben többlépcsős, szigorú elbírálás alapján történt, későbbiekben nemcsak a kérelmezési eljárást egyszerűsítették, hanem a hadifogoly munkaerő jobb kihasználtsága érdekében a kiutalható foglyok létszámának meghatározásában is rugalmasabbak voltak. Elsősorban a kis- és középbirtokosok gondjain kívántak enyhíteni a községeknek és városoknak rendelkezésre álló hadifoglyok kiutalásával.

1918. január 17-én érkezett meg Bajára a magyar királyi miniszterelnöki átirat, amely többek közt rendelkezett az Osztrák–Magyar Monarchia területén levő ellenséges állampolgárok és érdekeik védelméről. Az átirat megmutatta azon országok névsorát, amelyek az Monarchia mindkét államára nézve vállalták azon ellenséges állampolgárok védelmét, amelyek anyaországaival a diplomáciai összeköttetés megszakadt. Az orosz állampolgárok védelmét Spanyolország vállalta, kivéve Budapestet, ahol a Dán Kir. Főkonzulátus látta el e feladatot.[1] A dán követség a Vöröskereszt segítségével az Osztrák–Magyar Monarchia oroszországi hadifoglyait is segítette, a Monarchia által küldött pénzt juttatott el a hadifoglyoknak. Breszt-Litovszkban már 1917 decemberében megkezdődtek a béketárgyalások és a hadifoglyokat élelmiszerrel és egyéb szükségleti cikkekkel kívánták ellátni, hogy a bizonytalan oroszországi helyzetben a békekötést követően minél előbb hazatérhessenek.[2]

1918. január 23-án Baja megkapta a M. Kir. Honvédelmi miniszter rendeletét a „mozgó hadifogoly munkásosztagok” szervezésére, amelyben példaként szerepelt Bihar vármegye gazdasági elnökének erre vonatkozó részletes jelentése, ezt a mezőgazdasági évben, mint követendő példát mutatták be.[3] A földművelésügyi minisztérium figyelmeztette a vármegyei alispánokat, valamint Baja, Debrecen, Hódmezővásárhely, Kecskemét, Pécs, Szabadka, Szeged, Székesfehérvár, Zombor, Újvidék polgármestereit, hogy milyen visszaélések fordultak elő az utóbbi időben a hadifoglyokkal kapcsolatban: 1. A munkára kirendelt hadifoglyok munkahelyükről megszöknek, őket magánosok fogadják fel, és különösen jól megfizetik őket. 2. Iparosok a hadifogolytáborba visszatért foglyok közvetítésével magas bér ígéretével szökésre bíztatják az iparos hadifoglyokat. 3. A rendkívüli munkáshiány miatt a fogolytábor-parancsnokokat felhatalmazták, hogy a környékbeli gazdáknak időlegesen kiadjanak hadifoglyokat, a munkaadók azonban gyakran visszaélnek a helyzettel. A hadifoglyokat a megadott időben nem küldik vissza, vagy annyira késleltetik visszatérésüket, hogy a foglyok az eredeti rendeltetési helyre már nem szállíthatók vissza. Előfordult, hogy a munkáltatók nem azokat a foglyokat küldték vissza, akiket a táborparancsnokság visszakövetelt vagy kevesebb foglyot küldtek vissza, szökésre hivatkozva, ami nem volt igaz. Ezek a visszaélések lehetetlenné tették a hadifoglyok nyilvántartását és katonai, valamint állami érdekek is sérültek. Felhívták a városok figyelmét, hogy saját hatáskörükön belül minden módon elejét kell venni a visszaéléseknek.[4]

Az első világháború alatt a mezőgazdasági munkák ellátása állandó problémát okozott, 1918-ban minden korábbinál csekélyebb munkaerő állt rendelkezésre. Létfontosságú volt a meglevő munkaerő legjobb kihasználása. Baja városának február 15-ig jelentést kellett tennie arról, hogy a tavaszi és nyári munkák elvégzéséért milyen szervező intézkedéseket tett.[5] Baja a M. Kir. Földművelésügyi Minisztériumnak küldött beszámolójában megírta, hogy a mezőgazdasági munkákat képesek elvégezni, de ehhez szükséges, hogy a hadifogoly és katonai munkásosztagok kellő időben, valamint a szántógépekhez szükséges benzin és kenőanyagok késedelem nélkül rendelkezésre álljanak.[6]

1918. február 9-én a központi hatalmak békét kötöttek Ukrajnával. Február 11-én az oroszokkal kötött fegyverszünetet a központi hatalmak felmondták – a fegyverszünetet az egyezmény értelmében hét nappal előbb kellett felmondani. Február 18-án kezdetben csak a német csapatok lendültek támadásba, február 28-át követően azonban az osztrák–magyar csapatok is bekapcsolódtak a harcokba. Az offenzíva eredményeként 1918. március 3-án a szovjet delegáció aláírta a breszt-litovszki békét.

A breszt-litovszki béke hatása az orosz foglyokra

A breszt-litovszki béke jelentős változásokat hozott az orosz hadifoglyok életében. 1918. április 15-én Borbíró (Vojnics) Ferenc polgármester megkapta a M. Kir. Földművelésügyi miniszter utasítását, hogy milyen eljárást kell folytatni az orosz foglyokkal szemben. Az utasítást ismertetni kellett a munkaadókkal és az orosz hadifoglyokkal is. Az orosz tisztekre, egészségügyi vagy fenyítőintézetekben levő hadifoglyokra valamint a hadsereg alakulatainál levő foglyokra továbbá más központi hatalmakkal háborúban álló államok hadifoglyaira ezek az intézkedések nem vonatkoztak.[7]

Az oroszországi, ukrajnai, finnországi és az Ausztria–Magyarország, valamint Németország által megszállt orosz területekről való hadifogoly munkásokkal szemben az 1918. május 1-jétől hazaküldésükig terjedő időben követendő eljárásokat harminc pontban szedték össze. A harminc pont lényege az alábbi volt.

A fent említett eljárások gyakran nem voltak megvalósíthatóak, egyértelműek vagy túlságosan tág keretek között voltak értelmezhetőek. Gyakorlatilag csak „valamivel szabadabb hadifoglyok lettek” az orosz katonák a békeszerződést követően. Csak két kiragadott példa: vajon mit takart a gyakorlatban „a pénzt rosszul használták fel” vagy a „szökni készültek” kifejezés?

Orosz hadifoglyok Baján

Az orosz hadifoglyokról szóló iratok közül minimális levéltári anyag maradt fent. A mutatókönyvekben gyakran szerepelnek bejegyzések a Baján dolgozó hadifoglyokról, a hozzájuk tartozó iratanyag azonban már nem lelhető fel, néhány „mozaikkocka” kivételével. Érthető okokból a helyi sajtó is inkább, ha foglalkozott is hadifoglyokkal, akkor az Oroszországban lévő bácskaiakról próbált hírt adni.

1918. február hónapjából levéltári forrást nem találtam az orosz hadifoglyokról Baján, azonban három újságcikk is beszámol jelenlétükről. 1918. február 20-án egy orosz apa jelent meg Baján, hogy kiváltsa fiát, erre azonban nem volt lehetőség, ekkor még csak az ukrán hadifoglyok nyerhették vissza szabadságukat. Az orosz hadifoglyok állítása szerint ekkor csak egy ukrán származású fogoly volt köztük.[10] Február 23-án valószínűleg ez a magát ukrán származásúnak valló fogoly volt az, aki felkereste a Bajai Közlöny szerkesztőségét és segítséget kért, hogy letelepedhessen, ne kerüljön vissza fogolycsere révén Oroszországba, mert attól tartott, hogy azonnal újra besoroznák.[11] A harmadik újságcikk két orosz hadifogoly által elkövetett bűncselekményről számolt be. Primacsuk Konstantin alkalmazásban volt Schoblocher Ferenc bajai lakos telkén, Jegorov Antal pedig Hartmann Lőrincnél. Elloptak 200 liter bort, 40 zsákot, 300 kg kenyérlisztet, 50 kg kukoricát, 30 darab tyúkot és kakast, 1 métermázsa tiszta búzát, egy malacot, továbbá szappant, szalonnát, szeszt és szinte mindent, ami mozdítható volt. A bort megitták a többi árut pedig eladták, a bajai katonai rendőrség letartóztatta őket.[12]

1918. március 20-án Baja levelezőlapot kapott a Cs. és Kir. Táborparancsnokság Kenyérmezőmajori kirendeltségétől, amelyben tájékoztatták a várost, hogy a hadifoglyok részére a hadifogolytábor-parancsnokság ruharaktára 29 zubbonyt, 46 nadrágot, 20 köpenyt, 10 sapkát és 46 pár cipőt kiutalt.[13] Aligha volt elvárható a munkáltatótól, hogy a korabeli ruha- és cipőhiány alatt maga ruházza a foglyokat, ráadásul mindezt úgy, hogy a kiosztott ruházati cikkeket vissza sem vehette a foglyoktól. Az orosz hadifoglyok, ha nem magánszemélynél végeztek munkát, Baja város szegényházától kaptak ellátást. A fejadag nem lehetett túl magas, amit jól mutat, hogy a városi szegényház a városi hordójelző hivatalnál és a városi üzemeknél dolgozó, nehéz fizikai munkát végző hadifoglyok napi adagját június 28-án felemelték, az eredeti nem ismert fejadagot, felváltották 70 gramm kenyérből és 30 gramm lisztből előállított „tésztanemű étel”-lel.[14] Az orosz hadifogoly munkások zsoldja 1918. május 1. előtt napi 50 fillér volt. A breszt-litovszki békének köszönhetően a zsoldjuk 2 koronára emelkedett.[15] Az élelmezés költségeit levonták a zsoldból. 70 gramm kenyérért 72 fillért vontak le.[16] A Cs. és Kir. Fogolytábor Letétkezelési Iroda a városi számvevőséghez küldött átiratában 7 orosz hadifogoly neve és letétösszegeik szerepelnek: Schpak Fedot 6195 sz. 19 kor. 22 fill., Maximenko Semen 560 sz. 19 kor. 38 fill., Jonkin Sergej 984 sz. 19 kor 22 fill., Meschalkin Wasili 289 sz. 18 kor. 46 fill., Petrenkó Fedot szám nélkül 19 kor. 38 fill., Medwedew Joru 488 sz. 19 kor. 22 fill., Gorochower Lejba 7591 sz. 11 kor. 52 fill.[17] 1918. március 22-én Baja levelet kapott Zalaegerszegről a Cs. és Kir. Hadifogoly parancsnokságtól. A levélben szerepelt, hogy a kleinmüncheni hadifogolytáborból átvett 8 orosz hadifogoly, akik Bajára kerültek, megkapták tábori fejszámukat. A fejszámtáblácskákat haladéktalanul ki kell osztani, ezeket a foglyoknak a sapkájukra fel kell varrni, és állandóan viselniük kellett. A levél közölte a várossal, hogy a foglyok nyilvántartását ezen a számon fogják vezetni és a foglyok számára érkező postai küldeményeket, a kiadott számra küldték és levelezéseiknél is a fejszámot minden esetben fel kellett tüntetni. A 8 fogoly névsora és száma: 57 081 Timoschin Boris, 57 082 Smuglij Grigorij, 57 083 Slobakin Georgij, 57 084 Slutzker Isak, 57 085 Shatz Abram, 57 086 Rodionow Iwan, 57 087 Koschkolda Porfirij, 57 088 Koblenko Iwan. Ha a tábla elveszett, azt azonnal be kell jelenteni, annak értékét a fogolynak kell megtéríteni.[18]

A szökések egyre gyakoribbak lettek, amit jól jeleznek a korszak mutatókönyvei is. A bejegyzésekhez köthető szálas anyagok, sajnos, már nem lelhetőek fel. Mindössze két orosz fogoly nevét találtam meg a szökésekkel kapcsolatban (Sztajenow Profije és Szmisza Porfim), a szökevények száma azonban jóval magasabb lehetett.[19] Ezt támasztja alá, hogy Baja 1918. május 28-án megkapta a belügyminiszter rendeletét, amelyben felhívták a város figyelmét, hogy az orosz hadifoglyokat a hazai lakosság biztatja és beszéli rá a szökésre, ami fontos gazdasági érdekeket sért és veszélyezteti az osztrák–magyar hadifoglyok kicserélését orosz hadifoglyokra. A városnak tudatosítani kell a lakosságban, hogy a hadifoglyok szökésre való csábítását a legszigorúbban fogják büntetni.[20] Utasították a vasúti kapusokat és menetjegyvizsgálókat, hogy a polgári ruhába öltözött, kíséret nélkül utazó orosz hadifoglyokat ki kell szűrni, és a pályaudvari parancsnokokat valamint a csendőrséget és a rendőrséget értesíteni kell.[21] 1918. június. 20-án érkezett meg Bajára a földművelésügyi miniszter rendelete, amelyben megtiltotta, hogy a mezőgazdasági munkálatokra átadott hadifogoly aratószázadokat erdőgazdasági munkára fogják be, ellenkező esetben a hadifoglyok bevonását helyezte kilátásba.[22] Az aratási munkálatok sikeressége érdekében engedélyezték, hogy az ipari és katonai üzemeknél levő állandó „stabil” hadifogolyosztagokat is kirendeljék aratásra.[23] Az aratás után „feleslegessé” váló hadifoglyokat a minisztérium munkásügyi osztályának kellett jelenteni, nyolc nappal a hadifogolytáborba való visszaszállítás előtt.[24] 1918. július 10-én a belügyminiszter elrendelte, hogy a fennálló országos tűzifahiány miatt azonnali intézkedéseket kell hozni, hogy az őszi-téli tűzifaszükséglet kielégíthető legyen.[25] Az aratásban részt vevő katonai és hadifogoly munkaerő teljesítményéről, a szerzett tapasztalatokról és az eredményekről Bajának részletes jelentést kellett írnia. Tizenöt 20 fős osztag vett részt az aratásban, sajnos a jelentés nem részletezi külön a hadifogoly osztagokat.[26] 1918. augusztus 19-én a földművelésügyi miniszter közölte valamennyi vármegye alispánjával és a város polgármesterével hogy az orosz hadifoglyok hazaszállítása a közeljövőben nagyobb arányokat fog ölteni. A munkáshiány enyhítésére az 1868–69 évfolyambeli népfelkelőket és tartós szabadságoláson levő katonákat kívántak igénybe venni.[27] 1918. szeptember 30-án kapta meg Baja Város Tanácsa a hadügyminiszter átiratát, amelyből értesültek, hogy a hadsereg pótlásügyi főnöke ellenőrző bizottságokat állított össze, amelyek a helyszínen kívánják megvizsgálni az iparüzemeket és intézeteket, ahol hadifoglyokat alkalmaznak. Az átirat hátoldalán az alábbi kézzel írt feljegyzés található: „Hadifoglyok felsőbb rendelkezésre Bajáról eltávoztak [...].”[28]

Az orosz hadifoglyok eltávozása ellenére a kereskedelemügyi minisztertől október 7-én érkezett a városi tanácshoz az a szeptember 22-én kelt rendelkezés, hogy propagandamunkát kell kifejteni a hazatérő orosz hadifoglyok között. Közel két oldal hosszan lehetne idézni az utasításban elhangzó „frázisokat”, de egy rövidebb részlettel is jól bemutatható az utasítás. „A hadvezetőség, felismerve ezen szempontok fontosságát, az orosz néplélek és gondolkodás figyelembevételével egy céltudatosan vezetett és kellő időben alkalmazandó propagandával kívánja a hazájukba visszatérőket oly irányba befolyásolni, hogy a hadifogság számtalan benyomásai közül csak az örvendetesek rögzíttessenek meg és a visszatérő oroszok tudatos és meggyőződéses hirdetői legyenek a magyar kultúrának és közgazdaságnak.”[29] Számos törvényhatóság azzal a kéréssel fordult a földművelésügyi miniszterhez, hogy az orosz hadifoglyok pótlására olasz vagy szerb hadifoglyokat utaljanak ki. Többek között Baja polgármestere erre a kérésre azt a választ kapta, hogy sem olasz, sem szerb hadifoglyok nem állnak a minisztérium rendelkezésére, így azokat nem lehet kiutalni.[30] A hadsereg főparancsnoksága sem tudott katonai munkaerőt nélkülözni.[31] 1918. október és december folyamán Baja több, a hadifoglyokra vonatkozó utasítást kapott, holott ebben az időszakban már nem voltak hadifoglyok Baján.[32]

A szökésben levő hadifoglyok, ha kézre kerültek, őket a legközelebbi csendőrőrsnek vagy katonai hatóságnak kellett átadni.[33]

A hadviselő felek gyakran saját lakosságukat sem tudták megfelelően élelmezni és ruházni, nemhogy a hadifoglyokat. A központi hatalmak oroszországi hadifoglyai gyakran rosszabb helyzetben voltak, mint az Ausztria–Magyarország területén levő orosz hadifoglyok. Erich Maria Remarque ír érzékletesen az orosz foglyokról a „Nyugaton a helyzet változatlan” című regényében: „Barakkjaink mellett van a nagy orosz tábor. Ámbár drótfalak választják el tőlünk, de azért a foglyoknak mégis sikerül átjönni hozzánk [...] Barakkjaink körül ólálkodnak, és végigkutatják a hulladékos hordókat. Elképzelhető hogy mit találnak ott. Már a mi kosztunk is szűkös és rossz [...]. Mindazonáltal, természetesen megeszünk mindent. Ha valaki egyszer olyan gazdag, hogy nem tisztogatja ki egészen a csajkáját, tízen állnak ott, akik szívesen átveszik a maradékot. Csak azt mossák ki és öntik a hulladékos hordóba, amit már a kanál nem tud kikaparni. Ehhez kerül néha egy-egy darab karórépahéj, penészes kenyérhaj és mindenféle szemét. Ezért a híg, zavaros, piszkos vízért járnak ide a foglyok. Mohón meregetik a bűzös hordókból, s elviszik zubbonyuk alatt. [...] Vérhasban szenvednek, s némelyik lopva, aggodalmas pillantással mutogatja ingének véres csücskét. Hátuk, nyakuk meggörnyedt, térdük megrokkant, fejüket ferdén tartják, amikor kezüket kinyújtják, s kevés némettudományukkal koldulnak. [...] Akad ember, aki úgy beléjük rúg, hogy felfordulnak, de ilyen kevés van. A legtöbben nem törődnek velük, elmennek mellettük. Megesik néha, hogy valakit dühbe hoz a nyomorúságuk, s ezért rúg beléjük. Csak ne néznének úgy az emberre –mennyi szenvedés fér el két olyan kis helyen, amit egy ujjával eltakarhat az ember: két szemben.”[34]

Jegyzetek