A MINDENNAPI ÉLET NEHÉZSÉGEI A MONARCHIA ÖSSZEOMLÁSA 
ÉS A SZERB MEGSZÁLLÁS ALATT BAJÁN

Az I. világháború vége

1918-ra a központi hatalmak teherviselő képességük határára értek. Győzelmi esélyeik megpecsételődtek, amikor az USA 1917. április 6-án belépett a háborúba. A pillanatnyi hadi helyzet azonban látszólag a központi hatalmak győzelmét vetítette előre, az 1918. március 3-i breszt-litovszki békével Oroszországot, 1918. május 7-i bukaresti békével Romániát sikerült kivonni a világháborúból. 1918 őszére azonban már a hadi helyzet sem kedvezett a központi hatalmaknak, szeptember 29-én Bulgária kapitulált, október 24-én az olasz front Piave szakaszán áttörték az osztrák-magyar arcvonalat, október 30-án Törökország letette a fegyvert. Az osztrák-magyar flotta fellázadt. A Monarchia összeomlott és békét kért. Tisza a parlamentben kijelentette: „Ezt a háborút elvesztettük!”.

A monarchia fennmaradása sem a benne élő népek többségének, sem a nagyhatalmaknak nem volt érdekében. 1918. október végére az Osztrák-Magyar Monarchia már puszta közjogi fogalom volt, s nem állt mögötte reális hatalom. A Monarchiából elsőként annak vezető állama, Ausztria lépett ki, október 21-én. Október 28-án a Cseh Nemzeti Tanács jelentette be elszakadását. Október 29-én Horvátország, majd október 30-án a Szlovák Nemzeti Tanács mondta ki függetlenségét és a csehekkel való egyesülését, közben Budapesten kitört az őszirózsás forradalom. 1918. november 3-án a padovai fegyverszünettel a Monarchia kilépett a háborúból. A fegyverszünet rendelkezései vonatkoztak az ekkor már független Ausztriára és Magyarországra is. A fegyverszünet előírta a Monarchia által megszállt területek kiürítését, valamint kijelölt egy demarkációs vonalat, amely lényegében a Dráva vonala volt, azonban nem rendelkezett a Monarchia többi frontjáról, így a Délvidékről sem. Franchet D'Esperay francia tábornok vezetésével ekkor egy jelenős francia-szerb haderő volt felvonulóban a Balkánon, csapatai november 5-én átlépték a Drávát. Károlyi Mihály vezetésével delegáció utazott Belgrádba D'Esperay tábornokhoz. A hivatalosan átadott 18 pontból álló katonai egyezmény demarkációs vonalul a Beszterce, Maros, Szabadka, Baja, Pécs, Dráva vonalat jelölte ki. November 13-án megszállták Baját a szerb csapatok.

*

A megszállás 1921. augusztus 18-ig tartott. Eközben a szerb reguláris katonaság birtokba vette Baján a középületeket, irányította a közigazgatást, adót szedett, felélte-elhordta a városi vagyon jelentős részét. A megszállás történetéről Knézy Lehel ügyvéd-hírlapszerkesztő állított össze kötetet 1940-ben.[1] Dolgozatom a kortárs szemtanú krónikáját, sajtó- és levéltári forrásokat felhasználva tárgyalja az említett időszakot, ami alatt az országos politikában olyan fontos események történtek, mint 1920. június 4-én a trianoni békeszerződés aláírása és 1921. július 26-i nemzetgyűlési becikkelyezése.[2]

Baja 1918 őszén

1918 szeptemberében Baja egy újabb, nehéz „háborús” télre készült. A városházán be kellett jelenteni a káposztával, répával bevetett földeket.[3] Szeptember 3-án a közélelmezési miniszter 88 vagonnyi gabona leszállítását igényelte a várostól.[4] Mindezt egy olyan évben, amikor a termés gyenge volt, s Baja amúgy is szűk búzatermő határa a város ellátására sem adott elegendő terményt. Dr. Borbíró (Vojnics) Ferenc polgármester a városhatáron túli búzavásárlás engedélyeztetéséért küzdött.[5] A Bajai Hengermalom Részvénytársaság a Bajai Független Újságban hirdetést adott fel, amelyben felsorolták, mely őrlési tételeket nem hajlandóak tovább tárolni, ha ezeket 8 napon belül nem szállítják el, akkor azokat átadják a városi közélelmezési üzemnek.[6] A vadgesztenyét, babszárat, babhüvelyt is csak a korpaközpontnak lehetett átadni.[7] A város közélelmezési vezetősége a lakosság téli ellátására burgonyát, babot, káposztát, hagymát, köleskását igyekezett beszerezni. A lakosok élelemért szeptember 4. és 12. között folyamodhattak a lakásukhoz illetékes körzetvezetőknél, „tehát ahol adókönyvét számfejtik”. Aki termelés útján vagy bármi más módon el volt látva és csak fölösleget akart gyűjteni, kihágást követett el. A lakosságot ilyen esetekben feljelentésekre biztatták.[8] Megnőtt a lopások, rablások száma, a város határában levő veteményeseket, gyümölcsösöket rendszeresen fosztogatták. A lopással gyakran együtt járt a rongálás is, a csendőrség ezért fokozottan ellenőrizte a határban a dűlőutakat: azokon csak a földjükre, mezei munkára tartó emberek lehettek. Ha valaki nem tudta igazolni magát, a csendőrség szigorára számíthatott, ez vonatkozott a gyerekekre is. A csavargó gyerekek szülei, gyámjai ellen eljárás indult.[9]

A városban a betörések (értékes zsákmány volt a ruha is) mellett vásári lopás és zsebtolvajlás fordult elő.[10] A népruházati bizottság felelőssége megnőtt a ruhaanyag-kiutalásoknál, hogy télen ne fagyjon halálra senki.[11] A ruhához hasonlóan cipőhiány is volt, és a cipőhivatal hiába adott az embereknek cipőjegyeket, ezekért - az áruhiány miatt - a cipész se cipőt nem adott, se javítást nem vállalt.[12] Különösen a gyermekcipőhiány volt aggasztó, ezért a népruházati bizottság főosztálya felajánlotta a városnak, hogy amennyiben igényt tartanak rá, fatalpú gyermekcipőket küldenek a városnak, „természetesen nem nagy mennyiségben”.[13]

Baján megjelent a spanyolnátha is, csak szeptember 22-e és október 16-a között 31-en lettek az áldozatai. Szeptemberben már 7-8 óra körül sötétségbe borult a város, spóroltak a gázzal (szénnel) a télre.[14] Szeptember 26-án kezdték meg az utcai világítást, a lámpákat tíz órakor oltották.[15] 1918 őszén, bár néhányan meggazdagodtak, tömeges volt az elszegényedés a jegyrendszer azonban a nagyobb nélkülözéstől megóvta a lakosságot.

A Monarchia összeomlását követően a városnak a nehézségek ellenére eddig tapasztalható viszonylagos nyugalma egyszerre véget ért.[16] Baján november 1-jén még nem volt komoly rendbontás, néhány ablakot azonban bevertek.[17] November 2-án zavargások törtek ki, reggel szórványos lövöldözés hallatszott. A fegyveres katonák agresszívan léptek fel a tisztek ellen. Nem tudni pontosan, hogy a csőcselék hol kezdte a fosztogatásokat, egyesek szerint a Központi Kávéház ablakainak beverésével, mások szerint a városházán található Diamant-féle textilüzlet kirablásával. Dr. Bernhart Sándor városi számvevő, későbbi polgármester munkaideje végeztével tapasztalta, hogy a tömeg a Diamant üzlet redőnyeit feszegeti és maga sietett a rendőrségre segítséget kérni, de ott elégtelen létszámú karhatalomra hivatkozva azt a választ adták, hogy nem avatkoznak be. Kezdetben a fosztogatásoknak volt antiszemita jellege, mert főleg a zsidók üzleteit támadták meg, de ez hamarosan jelentőségét vesztette és szinte minden boltot kiraboltak, köztük az alábbiakat: Diamant Lajos textil, Lukács Viktor trafik, Fischer Béla és Pál divatáru, Gáll Lajos készruha, Gebhardt Dezső ékszerész, Grünhut Miksa és társa nagykereskedő, Halász Károly szabó és ruhakereskedő, Hermann Laura női kalapkereskedelmi, Heksch Gábor, Krausz Lipót ékszer, Maschanszker nagykereskedelmi, Páger Izidor ruha, Reich Farkas Fiai és Reich Bernát textil, Scheer és Weidinger vaskereskedelmi, Székely Leó vaskereskedelmi, Trafikant Károly szeszkereskedelmi, Schőn Zsiga borkereskedelmi üzlete. Lukács Viktor és Krausz Lipót üzletét fel is gyújtották. Halász Károlyné miután értesült hogy már keresztény üzleteket is megtámadnak, úgy óvta meg üzletét a nagyobb károktól, hogy az ajtóban állva kidobálta a kész ruhákat a tömeg közé, így a fosztogatók nem hatoltak be az üzletbe, s a végáruk megmaradtak.

Hírek terjedtek a katonák által felállított halállistákról is amelyeken főleg azoknak a város tisztviselőknek a nevei szerepeltek, akik a háborús időszak népszerűtlen teendőit végezték. Dr. Borbíró (Vojnits) Ferenc polgármester azonnal szabadságolta az érintett tisztviselőket és maga is visszavonult titokban családjával a ferences zárdába. Másnap már fegyveres katonák keresték. A vonatok ha késéssel is, de közlekedtek, a posta és a hivatalok működtek, az utcán azonban siralmas volt a helyzet, kifosztott üzletek, szétszórt, rablott holmi, lárma, lövöldözés.[18]

Arról hogy mi vezetett a fent említett események bekövetkeztéhez, viszonylag pontos képet kapunk a későbbi csendőrségi és rendőrségi jelentésekből. November 7-én a bajai m. kir. csendőrség az alábbi jelentést tette ezekről a napokról. November 1-jén 10 órakor a zombori szárnyparancsnokságról távbeszélőn a bajai csendőrség azt a parancsot kapta, hogy a beállott országos viszonyok miatt a katonaszökevények üldözését és elfogását be kell szüntetni. Október 30-a és november 3-a közt Bajára folyamatosan érkeztek a katonavonatok. A katonák fel voltak fegyverezve. Az 1-jén és 2-án érkezők a vonat elhagyása után gyakran örömlövéseket adtak le, de ezek során senki nem sérült meg. A városban bujkáló katonaszökevények október 2-án felfegyverkeztek és bandába tömörültek. Az utcákat járva sortüzeket adtak le. A hozzájuk csatlakozó csőcselékkel szinte minden üzletet feltörtek és kiraboltak. A csendőrparancsnok 10 emberével csak a laktanya védelmére volt képes. Járőreit gyakran tűz alá vették. Az egyik járőr jelentette, hogy egy 60-80 főből álló zendülő banda október 2-án éjjel a csendőrlaktanya megtámadására készül. Ezt követően a csendőrparancsnok kiadta a parancsot, hogy ki-ki meneküljön, amerre bír. A bajai rendőrségnek a november 8-ai jelentésében pedig az áll, hogy a városban állomásozó katonaság a függetlenség kikiáltásának hírére feloszlott. A teljesen őrizetlenül maradt méntelepi laktanyában gyanús elemek fegyverhez jutottak. November 3-án reggel katonaszökevényekből és harctérről hazatért katonákból egy 30-40 fős fegyveres csoport alakult, akikhez 200-400 férfiakból, asszonyokból és gyermekekből álló csoport csapódott. A tömeg mintegy 35 üzletet kirabolt, a tömegben lévő katonák a rablás folyamán lövöldöztek és egy a betörést megakadályozni akaró katonát keresztüllőttek. A pusztítás a reggeli órákig tartott, ezt követően a tömeg a rablott holmikkal hazatért. Egy csoport azonban kocsmáról kocsmára járt és a kocsmárosokat lelövéssel fenyegette, ha nem szolgálják ki őket. A rendőrség ekkor 2 rendőrből és 4 altisztből állt. Létszámuk csakúgy, mint a csendőrségé alkalmatlan volt a fosztogatások megakadályozására. A rendet végül a november 3-án reggel megalakult polgárőrség és a 23. gyalogezred gépfegyveres szakasza állította helyre.[19]

A rend helyreállítását követően az elrabolt áruk visszaszerzésére tett akció nem járt a kívánt eredménnyel.[20] A városparancsnokság november 4-én hiába hirdette ki a statáriumot, az intézkedésnek nem volt foganatja.[21] Különösen a rőfösárukból hiányzott sok. 38 üzlet zárva maradt.

Egyre növekvő szociális problémát jelentettek a frontról hazatérő, leszerelési járulékukat követelő katonák. A városnak szinte semmilyen adóbevétele nem volt ebben az időszakban, így abbamaradt a hadbavonultak, elesettek és családtagjaik, valamint a rokkantak segélyezése. Ugyanakkor Baján 400 munkanélküli is volt nyilvántartásban, a munkaközvetítő hivatal által plakátokon meghirdetett munkaalkalmakra azonban senki nem jelentkezett. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a munkaközvetítő hivatalt Buday István rendőralkapitány szobájába szervezték.

A városban a közélelmezési bizottság lisztjegyeket bocsátott a lakosság lisztszükségletének kielégítésére.[22] A liszt valószínűleg a bajai katonai lisztraktárból származott, amelynek az őrzésére kirendelt cseh tisztek a háború végén nyomtalanul eltűntek hátrahagyva a lisztet.[23]

A város szerb megszállása

Baja viszonylagos nyugalomban várta a szerb megszállást, amely november 13-án következett be. A megszállás előtti napokban egy koksszal teli uszály érkezett a városba, ennek szállítmányát, amely körülbelül 30 vagonnyi fűtőanyag volt, a város közfogyasztás céljára elrekvirálta, és azt november 13-án az államilag előírt maximális áron szétosztotta a lakosságnak. Aznap a szerbek még csekély katonai erővel voltak jelen Baján, ezért sikerült az akciót végrehajtani. Ugyanakkor a kormánybiztos elrendelte, hogy a szénhiány miatt a magánházakban a gázt csak este 9-óráig lehet használni és egy lángnál többet egyszerre senki nem használhat.[24] A szerb csapatok érkezése után néhány napig a szerb és a magyar őrség tartotta fenn a rendet. Később azonban a szerbek leszerelték a magyar katonákat és átvették a szolgálatot.[25] A hivatalokat és a köztisztviselőket elvileg nem érintette volna a szerb megszállás, de november végén már megkezdődtek a leváltások.[26]

Az igazsághoz tartozik, hogy sok esetben a tisztviselők önként hagyták el állásukat és menekültek a demarkációs vonal magyar oldalára. Erről tanúskodik a magyar külügyminisztérium 1918. december 23-án keltezett körlevele is, amely a megszállt városok vezetőit arra kérte, hogy ne szabadságolják a köztisztviselőket, mert akkor azok elhagyják állásukat.[27] 1918. november 17-én megszüntették a telefonösszeköttetést Budapesttel és minden teheráruforgalmat is beszüntettek, ami Baja felé irányult. A városi pénztár üres volt, ezért felhívás jelent meg, hogy a polgárok tegyenek eleget adófizetési kötelezettségüknek. Gyűjtés indult, hogy a hazatért iparos katonákat szerszámmal és anyaggal elláthassák. A Bajai Ipartestület ez ügyben egy 40 000 koronás alapítványt is létrehozott.

A bajai rendőrkapitányság vezetését Jakovljevits Milorád szerb rendőrfőkapitány vette át, aki elrendelte a Szerbiából zsákmányolt tárgyak beszolgáltatását, valamint megismételte a fegyverek beszolgáltatására vonatkozó rendeletet. A beszolgáltatóknak büntetlenséget ígért. A november eleji zavargások során elrabolt tárgyak beszolgáltatását is elrendelte, valamint, hogy a város lakossága katonai ruhát nem hordhat.[28] November 20-án megismételték az egyenruha viselésének tilalmát, de engedélyezték, hogy akinek polgári ruhája nincsen, rendőrkapitányi engedéllyel viselhesse katonaruháját, valamint elrendelték, hogy este 10 óra után engedély nélkül senki nem hagyhatja el a házát. Később a kávéházak zárórája lett az este 10 óra és a kocsmák éjfélig nyitva tarthattak.

A gazdasági helyzet a háború megszűnésével valamelyest javult, elsősorban az élelmiszer terén. Olcsóbb lett a marhahús, a baromfi, a liba, viszont a tüzelőanyag és a textiláru továbbra is drága volt. A cipők árát az ármaximáló bizottság állapította meg. Az árak csökkenése azonban nem érintette lényegesen a szegények helyzetét, mivel nagy volt munkanélküliség.[29] A közbiztonság a szerb megszállás elején megfelelő volt, később azonban romlott. A szerb katonák fegyelme meglazult. Előfordult, hogy az üzletekben, kocsmákban csak annyit fizettek, amennyit akartak. Gyakran behatoltak különböző jogcímeken magánlakásokba. Éjjel nem volt biztonságos az utcákon tartózkodni. Nagyon megszaporodtak a tanyasi rablások is, ennek következtében a külterületi lakosság éjszakára kénytelen volt teljes jószágállományával a városba költözni, és csak a nappalokat tölthették a tanyákon. A helyzeten valamennyire javított, hogy a szerb katonai parancsnokság engedélyezte, hogy a külterületen fegyveres tanyasi nemzetőrség jöjjön létre.

A városban a bűncselekmények elsősorban élelmiszerlopások voltak. A helyzetet tovább súlyosbította munkanélküliség. Megindult a szigorú adóbehajtás is. Elrendelték az 1913 előtti adóhátralékok teljes behajtását. Sorra jelentek meg a rendeletek, amelyek korlátozták a Magyarországgal való hivatalos és magánérintkezést, illetve a gazdasági árucserét. Az iparcikkek szinte teljesen hiányoztak a városból, ha mégis akadt valami, az szinte megfizethetetlen volt. Az árellenőrző bizottság semmilyen eredményt nem tudott elérni. Nem volt elegendő gyógyszer sem a városban.[30] 1918. november 25-én Újvidéken megalakult a Népi Igazgatóság, a Narodna Uprava. Létrejöttével gyakorlatilag egy Belgrádból irányított regionális kormány jött létre.[31] December 28-án a Narodna Uprava megtiltotta a magyar korona Szerbiába és Montenegróba való bevitelét, december 30-án pedig az osztrák-magyar áruk behozatalát. Ezek a rendelkezések súlyos következményekkel jártak a bajai kereskedelemre és iparra. A bajai kereskedők árukészlete a világháború miatt már amúgy is lecsökkent és ezen tovább rontott a november eleji garázdálkodás. A nehézségek eredményeképpen valóságos iparággá fejlődött a csempészés. A városban hiány volt a petróleum, cukor, gyufa, cérna, só, üveg, fonál, enyv, bőr, vasáru stb. A csempészés megélhetést nyújtott a munkanélküli kisiparosoknak és napszámosoknak. A szerb hatásőrök is szép kereseti lehetőséghez jutottak. Baján a korona volt forgalomban, de megjelent a dinár is és ez sok zavart okozott a gazdasági életben. A szerb kormány 1919. január 3-án megtiltotta a magyar korona behozatalát, a Narodna Uprava pedig elrendelte a városban levő magyar koronás bankjegyek lebélyegzését. A lebélyegzés hírére hatalmas tömegű korona áramlott át a határon, a lebélyegzés valóságos üzletággá fejlődött. A szerb kormánynak abból a szempontból jó volt a lebélyegzés, hogy az adóhátralékokat levonta a lebélyegzésre beadott összegekből.[32]

1919. január 19-én a rendőrfőkapitány rekvirálási hirdetményt adott ki a katonaság élelmezése miatt. A hirdetmény mindenkit megnyugtatott, hogy a rekvirált élelmiszer neméről és mennyiségéről okmányt fognak adni, ezeket azonnal kifizetnék, viszont a szükséges pénzügyi eszközök még nem állnak rendelkezésre, ezért mindenkit türelemre intettek, idővel mindenkit ki fognak fizetni. A termelőknek és a kereskedőknek volt okuk az aggodalomra: az eddigi tapasztalatok szerint ugyanis a szerbek ritkán fizettek, akkor is csak annyit, amennyit éppen akartak. A rekvirálási jog kihirdetése előtt az ármegállapító bizottság arra kötelezte a kereskedőket, hogy az iparcikkek árait 50%-kal csökkentsék. A lakosság a két rendelkezés között összefüggést látott. A rossz valutaviszonyok és a gyenge adóbehajtás miatt a város 1919. január 22-én duplájára emelte a városi fogyasztási adópótlékot, a kövezetvámokat és a helypénzt.[33]

1919. első felében a gazdasági helyzet rossz volt. A munkanélküliség nem csökkent. Számos üzlet még mindig nem nyitott ki. Ez nemcsak a tulajdonosok munkanélküliségét jelentette, hanem sok kereskedelmi alkalmazottét is. A tőkeerős vállalkozók visszahúzódtak. Pangott a kereskedelem és az ipar. A tisztviselő osztály jövedelme nem emelkedett az élelmiszer és iparcikkek árával arányosan. A fontos cikkek és az élelmiszer iránti szükségletet csempészéssel nem lehetett fedezni, ez amúgy is egyre veszélyesebb foglalkozássá vált. A közbiztonság helyzetét tovább rontotta, hogy elszaporodtak a zugkocsmák az úgynevezett 'dzsungelek'. Megnőtt az alkoholos állapotban elkövetett bűncselekmények száma. A belgrádi kormány, hogy biztos és gyors pénzbevételi forráshoz jusson elrendelte az összes bélyegilletéknek készpénzben való lerovását és ezt a rendelkezést kiterjesztette a jogügyleti illetékekre is. Ezek a bevételek nem maradtak a városban, továbbnövelve a pénzhiányt.[34] 1919 márciusában már annyira leromlott a közellátás, hogy a Narodna Uprava heti két napra, keddre és péntekre hústalan étkezést rendelt el, valamint megtiltotta a fiatal üszők levágását.[35] 1919 tavaszára a belvárosban elfogadható lett a közbiztonság. A város többi részén és a külterületen azonban nem. Loptak bútorokat, sertéseket, baromfit, lovakat, kocsikat hajtottak el az utcáról. Nagy volt a lakáshiány is, ami részben annak volt köszönhető, hogy a szerb tisztek és altisztek számos lakást elrekviráltak.[36] A lakáshelyzet a későbbiekben még tovább romlott. A szerb megszállás második évében a környező településekről egyfajta bevándorlás volt megfigyelhető. A gazdagabbak az 1918. októberi események ellenére a városi életet biztonságosabbnak látták és behúzódtak Bajára. Számos elbocsátott vagy nyugdíjba vonult falusi jegyző, közigazgatási tisztviselő beköltözött Bajára a nyugdíjas évekre. A szegény emberek viszont a munka reményében jöttek a városba. A természetes szaporulat is hozzájárult a lakáshiányhoz. A probléma megoldására a városi rendőrség három laktanyát jelölt ki szükséglakásoknak, azonban ezeknek csak kis része volt használható, általánosságban elmondható, hogy borzalmas körülmények között éltek itt az emberek.[37]

A pénz vásárlóerejének romlása az 1921-es évben nagyon kiélezte az ellentéteket a lakók és a háztulajdonosok között. A lakásrendeletek ugyanis nem szabályozták a pénz értékének romlásával arányban a fizetendő bérösszeget. Az állandó bérviták miatt létrehozták a lakásügyi választmányt, amelynek a hozzájárulása nélkül nem lehetett lakást kiadni.[38]

Baja 1919 tavaszától a „felszabadulásig”

1919. március 21-én kikiáltották a Tanácsköztársaságot, aminek komoly következményei voltak Bajára nézve. A határt lezárták és megtiltották a gyülekezést. A „rend biztosítása érdekében” kijelöltek a város jelentős személyei közül 60 túszt.[39] 1919. március 24-én a Népi Igazgatóságot megszüntették, ezért a városi tisztviselőknek a belgrádi kormányra kellett volna esküt tenni. Erre a tisztviselők többsége nem volt hajlandó, sőt vissza kívánták vonni a Népi Igazgatóságra tett esküjüket és memorandumban fordultak Dolinka Vazul polgármesterhez.[40] A tisztviselők példáját követték a postások és április 1-jén 9 fő a Javadalmi Hivatalból.[41] Az esküjüket visszavonó hivatalnokok fizetését azonnal megvonták, ennek ellenére ők nem hagyták el állásukat. Folyamatos rendőri zaklatások miatt 1919. július 1-jén közel 100 városi alkalmazott írt alá egy nyilatkozatot, amelyben leszögezték: nem hajlandóak a munkájukat tovább végezni, ha a rendőri túlkapások nem érnek véget. A nyilatkozatnak annyi értelme volt, hogy a zaklatások abbamaradtak, de fizetést továbbra sem kaptak.[42] A tisztviselők segítségére a város vagyonosabb polgárai siettek. Létrehoztak egy kölcsönalapot, amelybe 492 700 korona gyűlt össze, ez azonban kevésnek bizonyult. Weisz Nándor vezetésével memorandumot írtak a magyar kormánynak segélyért. A memorandum sikeresen eljutott Budapestre. A magyar hatóságok 217 490 korona segélyt küldtek, amit sikeresen áthoztak a demarkációs vonalon és szétosztottak a tisztviselők között. A sikeren felbuzdulva május 13-án még egyszer sikerült átcsempészni 95 390 koronát.[43]

1919. július 12-én a szerbek I. Péter király születésnapja miatt elrendelték, hogy minden házra tegyék ki a délszláv állam zászlóját és világítsák ki az ablakokat. A bajai lakosok ennek nem tettek eleget. A szerbek bosszúból csapatokat szerveztek és betörték azoknak a házaknak az ablakait, amelyek nem feleltek meg a rendeletnek.[44] 1919. július 13-án a szerbek nagyméretű állatrekvirálást tartottak. A szerb katonák házról házra jártak, ahol tehenet vagy lovat találtak, azokat kihajtották az utcára, az otthon talált férfiakat hajcsárszolgálatra kényszerítették. A város kiürítése után a katonaság a határt is átpásztázta.[45] Az elhajtott állatokról nincs pontos adat.[46] A szerb főparancsnok ugyan parancsot adott az állatok visszaadására, de a tulajdonosok nagy része sohasem kapta vissza állatait és kártérítést sem kapott érte. Ekkor már a szerbek számoltak azzal a lehetőséggel, hogy egyes területeket vissza kell adniuk és ezért megkezdődött az állami vagyont képező felszerelések elszállítása. 1919. augusztus 14-én a rendőr-főkapitányság elrendelte a cégtáblák szerbesítését. A rendelet szerint 1919. szeptember 15-ig kellett volna a magyar cég és üzlet feliratokat szerbekkel felcserélni.[47] Továbbá elrendelték, hogy a szerb lesz a hivatalos nyelv és a tisztviselők kötelesek záros határidőn belül szerbül megtanulni, elbocsátás terhe mellett.[48] Érdekesség hogy a Magyar Államvasutak Bajai Állomásfőnöksége 1920. február 2-án azzal a kérdéssel fordult a város felé, hogy írásban közöljék velük, mi Baja szerb elnevezése. A válasz az volt, hogy Baja város szerb elnevezése is Baja.[49]

A város és állami adóhivatalok a régi magyar törvények, majd a Narodna Uprava, később pedig a belgrádi pénzügyminisztérium rendelkezései szerint hajtotta be az adókat. 1919 novemberében Belgrád Bajára óriási hadijövedelem és nyereségadót vetett ki. Ezt a város polgársága képtelen volt megfizetni és a helyzeten tovább rontott, hogy az adókat azonnali hatállyal kívánták begyűjteni. Bajára több adót vetettek ki, mint a 100 000 lakosú Szabadkára. Sorba kézbesítették a fizetési meghagyásokat, és ahol nem tudtak fizetni, ott rögtön lefoglaltak tárgyakat, amiket el is szállítottak.[50] Baja panasszal fordult a belgrádi pénzügyminisztériumhoz, mivel a megszállt területeken a magyar adótörvények szerint lehetne csak adót szedni. 8 napra felfüggesztették az adószedést, amíg egy delegátus vizsgálatot folytatott, majd megindokolta, hogy miért nem tartja érvényesnek a magyar törvényeket. Az indoklásról magyar nyelvű szöveg nem került elő, de nem nehéz kikövetkeztetni, mi lehetett az indok, ha megvizsgáljuk a bajai reakciót: „de mi indokait magunkévá nem tehetjük, de az ügy érdekében nem is tartjuk célszerűnek, sem szükségesnek, hogy érveivel vitatkozzunk.”[51]

1919. év végén tovább növelte a pénzügyi pánikot, hogy elrendelték a pénzek ismételt lebélyegzését. A lebélyegzett pénzből 20%-ot a szerb kincstár kényszerkölcsön címén levont. A szerb megszállás alatt a közvilágításra állandó panaszok voltak, mivel a gázgyárnak nem volt elég szene, ezért a rendőrfőkapitány 1919. november 20-án rendeletet adott ki, amelyben a közvilágításnak azt a módját találta ki, hogy a háztulajdonosokat kötelezték arra, hogy az utcára nyíló ablakokba lámpát vagy gyertyát tegyenek. Ez nem volt megvalósítható, hiszen általában a lakosoknak arra sem volt pénzük, hogy maguknak világítsanak.[52] 1919. év végére a bajai szerb vezetés már délszláv származású hivatalnokokkal tudta volna helyettesíteni az esküjüket visszavonó és fizetés nélkül is munkájukat végző hivatalnokokat. 1919. december 28-án kezdődtek meg a letartóztatások.[53] A letartóztatott képviselőket 1919. december 31-én bocsátották el állásukból.[54] 1920. augusztus 4-én került sor a letartóztatottak tárgyalására Szabadkán, ahol felmentették őket az összeesküvés vádja alól, és szabadlábra helyezték őket. A bajai szerb városvezetés ebbe nem nyugodott bele. A tisztviselők, hazatértük után, állandó rendőrségi zaklatásnak voltak kitéve mondván, ha nem kérik kiutasításukat, akkor internálni fogják őket. 1921. február 21-én el is rendelték 8 tisztviselő internálását Valjevóba.[55] Az 1920-as esztendőben tovább folytatódott a hadinyereség- és a jövedelemadó behajtása. A hadinyereségadót mindössze Bajára és Pécsre vetették ki. A fent említett adókon kívül még a rendes adó befizetését is erőltették. Az adóztatás nagyban hozzájárult, hogy a bajai polgárság elveszítse pénzkészletét. A pénzszűkét tovább növelte, hogy 1920. január 6-án megindult a pénz kicserélése. A már kétszer lebélyegzett korona bankjegyeket 4:1 arányban átcserélték dinárra. A városi pótadó 300%-ra emelkedett, mégsem tudta a város közfeladatait ellátni. A hivatalokat csak délelőtt 10 óráig tudták fűteni. A bajai kórházat az a veszély fenyegette, hogy a betegeket tüzelő és ellátás hiányában haza kell küldeni. A hallottakat deszkakoporsó helyett rongyokban temették el. Baja Város Közkórházának igazgatója 1920. március 12-én kérelemmel fordult a városi Tanácshoz. Vágásra alkalmas állatokat kért, mivel a gyenge, hústalan étkezés miatt a betegek gyógyulása nem remélhető, valamint az alorvosok, irgalmas nővérek, ápoló- és szolga személyzet, akik szintén a kórházban étkeztek, fel akartak mondani a gyenge étkezés miatt.[56]

A pénzhiány mellett az élelmiszer drágulása olyan mértékeket öltött, hogy a hatóságok maximálták az árakat. Ennek az lett az eredménye, hogy a falusiak nem hoztak be élelmiszert a városba, azt mondták: „egyék meg a városiak a maxit!”. A hatóságok belátták az ármaximálás tarthatatlanságát, és a haszonmaximálással kísérleteztek. 1920. február 27-én a szabadkai szerb divízió parancsnoka lefoglalta a malmok lisztkészletét. Kenyérhiány fenyegette Baját. A lakosság többsége nem a keresetéből élt, valutaspekulációval, lánckereskedelemmel, csempészéssel és sokfajta egyéb ügylettel foglalkoztak. A legvégső lépés a bútorok, az ékszerek, családi emlékek és a fehérneműk eladása volt. Az immár két éve tartó megszállás szinte teljesen tönkretette a középosztályt,[57] amelynek általános elszegényedésére jó példa, hogy a gőzfürdőt szinte senki sem használta, ezért tulajdonosa Sándor László 1920 augusztusában bezárta üzemét, és még az épületeket is lebontva részletekben mindent eladott.[58]

1921. február 28-án az 1920-as évre visszamenőleg rokkantadót vetettek ki a város lakosságára, amelyet 15 napon belül be kellett fizetni.[59] A szerbek 1921. augusztus elején értesültek, hogy Baját ki kell üríteniük.[60] Ezt követően nagyon meggyorsították az adóbehajtást. 1921. augusztus 8-án az adóhivatal hirdetményt tett közzé, hogy az 1920. évi adókat egészben, az 1921. évit pedig háromnegyed részben mindenki fizesse be 3 nap alatt. Aki az adókivetési tárgyaláson nem jelent meg, adóját négyszeresére emelték. Az idézés át nem vételével senki nem védekezhetett, mert az adó összegét minden egyes adózó megnevezésével a Bajai Független Újságban nap mint nap közzétették és ez hivatalos értesítésnek számított. A harmadosztályú kereseti adóhoz hozzászámítottak egy 300%-os városi pótadót, 10%-os betegápolási pótadót, 10%-os útadót, 60%-os hadipótlék adót és 35%-os általános jövedelmi pótadót. A kereseti adó önmagában még elviselhető lett volna, de a pótadóknak köszönhetően gyakorlatilag hadisarcot fizetettek a várossal. Például egy 500 koronás harmadosztályú kereseti adótétel a pótadóknak köszönhetően 6783 koronára nőtt. 1921. augusztus 18-án a bajai adózók szerencséjére meghalt I. Péter király így az országos gyász miatt az adóbehajtást felfüggesztették. A lefoglalt ingóságok elszállítására már nem volt lehetőségük. Az 1921. augusztus 19-én délután megjelenő Bajai Független Újság még közzétette az aznapi adókivetés eredményét. Éppen az ügyvédek voltak soron, akik azonban megmenekültek a fizetéstől. Akikre viszont a fizetés rendje szerint hamarabb került sor, fizetniük kellett különben ingóságait elvitték.[61]

A bajai lakosok 1921. augusztus 19-én értesültek a kiürítésről. A hír gyorsan terjedt, az emberek abbahagyták a munkát és a főtéren csoportosultak. A magyar hadsereg bevonulására 1921. augusztus 21-én került sor. Kora hajnalban az egész város talpon volt. Reggel 5 órakor feltűnt a vasúti híd felől két hajó. A kikötés pillanatában hatalmas ünneplés vette kezdetét. A tűzoltózenekar rázendített a Himnuszra, amit a várakozó és érkező tömeg együtt énekelt. A tömeg lassan megindult a város felé, még a kikötés percében megkondult a város összes harangja és az ünneplők Szent István térre (mai Szentháromság tér) való bevonulásáig zúgtak.[62]

Bajára történelmében egy konszolidált korszak vette kezdetét, amely egészen a II. világháborúig tartott.

Jegyzetek