AZ 1938. ÉVI EUCHARISZTIKUS NAP KECSKEMÉTEN

Bevezetés

Az 1938-as év különös jelentőséggel bír Magyarország történelmében. Ebben az esztendőben nemcsak az első zsidótörvény született meg a magyar törvényhozásban, hanem egy igen komoly egyházi esemény megrendezésére is sor került, amely azonban - sajnálatos módon - alig kap, kapott publicitást. Ekkor ünnepelte az ország első királyunk, Szent István halálának 900. évfordulóját, s ebből kifolyólag „Szentév”-nek minősítették ezt az évet. Ezzel párhuzamosan került napirendre a XXXIV. Eucharisztikus Világkongresszus megrendezésének lehetősége is a magyar fővárosban, amely - nem vitás - óriási elismerést jelentett mind az országnak, mind a hazai katolikus egyháznak. Ez volt a legjelentősebb nemzetközi vonatkozású esemény, amely a magyar katolikus egyházat érte a huszadik században, II. János Pál pápa 1991-es látogatása előtt.

Az eucharisztikus kongresszus és programjai meglehetősen keveset kutatott témának számítanak, legalábbis a vidéki események tekintetében. Született ugyan egy kiváló összefoglaló Gergely Jenő tollából,[1] amely a fővárosi eseményeket mutatja be, a vidéki történések azonban jórészt feltáratlanok. Ezen kíván változtatni írásom, amely a kecskeméti vonatkozásokat, és az előtte megrendezésre kerülő Eucharisztikus Nap rendezvényeit mutatja be.

Az Eucharisztikus Kongresszusok rövid története

Az eucharisztia szó oltáriszentséget jelent,[2] amelynek alapításáról a Biblia újszövetségi részében olvashatunk. Az evangéliumok szerint az utolsó vacsorán Jézus a következőket mondta tanítványainak: „Vegyétek, egyétek, ez az én testem! [...]Azután vette a poharat és hálát adott, nekik adta, és ezt mondta: Igyatok ebből mindnyájan, mert ez az én vérem, a szövetség vére, amely sokakért kiontatik a bűnök bocsánatára.”[3] A katolikus lexikon szerint az Eucharisztikus Kongresszus „az Eucharisztia megismerését, szeretetét és tiszteletét előmozdító összejövetel.”[4]

Az első Eucharisztikus Világkongresszusra 1881-ban került sor a franciaországi Lille-ben. Érdekes adalék, hogy a kongresszus megszervezője az erősen férfi befolyás alatt álló katolikus egyházban egy hölgy volt, Mária Emilia Tamisier. Először zarándoklatokat szervezett, ezekből nőttek ki később maguk a kongresszusok. Az első zarándoklatra 1874-ben került sor, amikor a hívek Avingonba[5] vándoroltak.

Sokáig kizárólag francia nyelvterületen rendeztek ilyen kongresszusokat, Európa más városainak egészen a XX. század elejéig kellett várni arra, hogy Eucharisztikus Kongresszust rendezhessenek. Elmondható az is, hogy minden esetben városok kaptak rendezési jogot, nem pedig országok, pontosan úgy, ahogyan manapság ez az olimpiák esetében is történik. A rendezési jog elnyerésénél azok a városok voltak helyzeti előnyben, amelyek valamilyen eseményhez tudták kötni a rendezési jogot. Így volt ez a magyar főváros, Budapest esetében is. 1905-ben Róma, a katolikus egyház legjelentősebb városa kapott rendezési jogot, amelyet más, igen jelentős európai és Európán kívüli nagyvárosok követtek, pl.: 1908. London, 1909. Köln, 1910. Montreal (Kanada), 1911. Madrid, 1912. Bécs, 1924. Amszterdam, 1926. Chicago, 1928. Sydney, 1932. Dublin, 1934. Buenos Aires, 1937. Manila (Fülöp-szigetek), 1938. Budapest.

A kongresszusoknak több céljuk is volt. Az egyik az, hogy az embereket visszafordítsák Istenhez, vagyis növeljék a vallásosságot az egyre inkább modernizálódó, vallástalanadó társadalmakban és országokban. A célok között volt természetesen a hívek számának gyarapítása is, egyrészt az ateisták meggyőzésével, másrészt a nem katolikusok visszahódításával a Római Katolikus Egyház intézményes kereteibe. Magyarország esetében az említetteken kívül egy politikai szándék is megjelent, amely az „újpogányság”, azaz a náci eszmék és ezek egyre erőteljesebb pártképviseletei elleni harcban mutatkozott meg az egyház részéről, kevés eredménnyel.[6] Miközben ugyanis mindenki ünnepelt és az eucharisztikus rendezvények lázában égett, a magyar parlament elfogadta az első zsidótörvényt. Annál is nagyobb az ellentmondás, mivel az Eucharisztikus Kongresszus alatt folyamatosan a békét és a szeretetet hirdették a híveknek és felekezeten kívülieknek egyaránt. A célok közül az utolsó, a sikeres rendezés, és ezzel az ország tekintélyének növelése a magyarországi kongresszus kapcsán egyértelműen megvalósult.

A XXXIV. Eucharisztikus Világkongresszus

Meg kell említeni azt is, hogy nemcsak világkongresszusok, hanem nemzeti kongresszusokat is rendeztek a katolikus egyházban. Az első magyar nemzeti kongresszusra 1928-ban került sor Budapesten. Egy évvel később merült fel komolyabban az a gondolat, hogy a magyar fővárosnak is kellene rendeznie egy világkongresszust. Erre a legalkalmasabbnak az 1938-ik esztendő tűnt, az első magyar király, Szent István halálának 900. évfordulóján esedékes ünnepségek miatt. A két esemény összekötése kiváló alkalomnak ígérkezett.

A világkongresszus előzményeként rendezték meg 1930-ban a Szent Imre-emlékévet, amely tulajdonképpen a nagy nemzetközi eseményre való felkészülést hivatott segíteni, amolyan főpróba volt. Az emlékév 1930. április 5-től november 16-ig tartott, ennek során 6 bíboros és 100 püspök jelent meg a programokon. A központi események valójában 1930. augusztus 16-án kezdődtek, amikor Magyarországra érkezett Aloisio Sincero kuriális bíboros, a pápa legátusa.[7] A rendezvénysorozatot, annak végeztével, mindenki sikeresnek értékelte. Ezután kezdődtek meg az informális tanácskozások a világkongresszus megszervezésére, illetve a rendezési jog elnyerésére vonatkozólag.

A magyar katolikus egyház feje, Serédi Jusztinián[8] bíboros Heylen bíborosnál kezdett lobbi tevékenységbe annak érdekében, hogy fővárosunk kapja az 1938-as kongresszus rendezési jogát. Heylennek döntő szerepe volt, hiszen ő töltötte be a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus Állandó Bizottságának elnöki tisztét. Gömbös Gyula miniszterelnök[9] szintén erőteljesen támogatta az ötlet megvalósítását. A végső döntést 1936. november 17-én hozták meg a francia fővárosban, Párizsban. Két város küzdött a rendezési jogért, Varsó és Budapest, amelyből a magyar főváros került ki győztesen egyhangú döntés alapján. Heylen bíboros Rómába utazott, ahol XI. Pius pápa[10] 1936. november 22-án jóváhagyta a bizottság döntését. Ezzel biztosítottá vált, hogy 1938-ban Budapest rendezheti meg a XXXIV. Eucharisztikus Világkongresszust. 1936. november 30-án Horthy Miklós kormányzót és feleségét fogadta XI. Pius a Vatikánban, ahol átadta a hivatalos felkérést a kongresszus megrendezésére. A rendezvény fővédnöke a kormányzó felesége, a katolikus felekezethez tartozó Horthy Miklósné Purgly Magdolna volt. A világkongresszus után közvetlenül megrendezendő Szent István-emlékév fővédnöke ugyanakkor maga a kormányzó, a református felekezetű Horthy Miklós volt.[11] A két esemény miatt az 1938-as esztendőt „kettős Szentévnek” minősítették. Heylen bíboros 1936. március 26-án levélben szólt a világ összes katolikus püspökéhez, amelyben kért mindenkit, hogy látogassanak el Budapestre a Világkongresszus eseményeire.

Serédi bíboros 1936-ban Szent András apostol ünnepén[12] a magyarokhoz intézett levelében értesítette a híveket, hogy Budapest fogja megrendezni a XXXIV. Eucharisztikus Világkongresszust, amely „nemzetünk rendkívüli megbecsülését jelenti.” A bíboros felkért mindenkit, hogy felekezeti különbségre való tekintet nélkül „a lehető legnagyobb odaadással és készséggel” dolgozzon azért, hogy sikeres legyen a magyar rendezés.[13] Pár hónappal később, Serédi újabb levelet írt, ezúttal a világ 160 püspökének, amelyben a főpapok személyes részvételét kérte az eljövendő budapesti eseményen.[14] A bíboros és általában a magyar politikai osztály folyamatosan hangsúlyozta, hogy a kongresszuson nem lesznek irredenta vagy revíziós gondolatok. Ezzel a lépéssel egyértelműen a környező országoknak üzent a magyar vezetés. Természetesen a hívők ettől függetlenül hoztak magukkal revíziós gondolatokkal teleírt plakátokat. A külpolitikai események azonban közbeszóltak.

A magyar püspöki kar 1937. március 17-én körlevélben hirdette meg a kongresszus megrendezésére való felkészülés fontosságát. A körlevél rámutatott a hazánkat ért megtiszteltetés fontosságára. Ebben az időszakban öt világrész katolikusai figyelnek Magyarországra, „s várja tőlünk e szent és felséges megbízatás megfelelő betöltését” - írták a körlevélben.[15] Innentől kezdve indult meg a rendezvények megszervezése, amelybe bizonyos diplomáciai bonyodalmak is vegyültek. Az 1920. évi trianoni békediktátum után az egykori Osztrák-Magyar Monarchia helyén új államok alakultak, amelyek területük egy részét magyarországi területek elcsatolásával szerezték. Ezek az új államok, mint Csehszlovákia, Jugoszlávia és Románia, tehát az úgynevezett Kisantant országok alapvetően ellenségesen álltak Magyarországgal szemben, s többször kijelentették, hogy nem engedik át országukon a Magyarországra igyekvő híveket. Ennél is komolyabb aggodalomra adott okot az 1938 márciusában történt Anschluss, Ausztria Németország általi lerohanása. Az említett országokból sok katolikus hívőt vártak a magyar fővárosba. Mivel ekkor Németország és a Vatikán kapcsolata nem volt felhőtlen, nyilvánvalóvá vált a magyar katolikus klérus számára, hogy sokkal kevesebb külföldi jön az országba az ünnepségekre, mint azzal eredetileg számoltak. Elsősorban a környező országok magyar lakosai érkeztek legnagyobb számban, mint „külföldiek”.

Az eucharisztikus szentévet 1937. május 22-én nyitották meg. A szentév célja az volt, hogy Magyarországon új élet sarjadjon, „Krisztus országának élete.” A kongresszus jelmondata Eucharistia - Vinculum Caritatis, vagyis az Oltáriszentség a szeretet köteléke. Maga a kongresszus 1938. május 25. és május 29. között zajlott, ezt követően május 30-án nyitották meg a Szent István Jubileumi emlékévet, amelynek keretében az ún. aranyvonat városról-városra hordozta a Szent Jobbot, vagyis Szent István magyar király felkarját.

A kecskeméti események

Sajnálatos módon meglehetősen kevés a levéltári forrás a városi iratanyagban, amely értékes információval szolgálhatna az Eucharisztikus Világkongresszus kecskeméti vonatkozásait illetően. Sőt, még a kecskeméti ferences szerzetesek háztörténetében, a Historia Domusban sem találunk az 1938-as esztendőre, illetve az eucharisztikus eseményekre vonatkozóan értékes bejegyzést, így leginkább a sajtó forrásaira tudunk támaszkodni annak érdekében, hogy rekonstruálhatni lehessen az eseményeket és azok menetét, azonban ez sem terjed ki mindenre, hiszen - érdekes módon - a sajtó is a fővárosban történteket ismertette a május végi eseménysorozattal kapcsolatban.

A főpróba és így a kecskeméti történések az úgynevezett Eucharisztikus Nap megrendezésével kezdődtek 1938. május elsején. A Kecskeméti Közlöny[16] 1938. április 30-án[17] adott hírt arról, hogy elkezdték építeni a Nagytemplom előtti állványzatot, amelyet Rusz Ervin építészmérnök tervezett. Az állványzat négy méter széles, és két méter magas volt. Az oltárt Erzsén Nándor bútorasztalos készítette, amelyre 12 lépcső vezetett fel. Az oltár díszítésére 400 cserép virágot használtak fel a Szent Ágnes Leányklub tagjai.

A május elseje vasárnapra esett, így „ezerszámra” érkeztek a katolikus hívők Kecskemétre.[18] A lap szerint az Oltáriszentség szociális szentség is, ez a „szeretet köteléke”, és az „eucharisztikus szellem fogja kikényszeríteni a szociális törvényeket, amelyek a magyar életet a pusztulástól megvédik”.[19] A politikusok, köztük Huszár Károly[20] volt miniszterelnök a vasárnap reggeli vonattal érkeztek az alföldi városba. Május 3-án „Hódolat az Oltáriszentségnek” címmel jelent meg a Kecskeméti Közlöny vezércikke.[21] A lap szerint ilyen tartalmas, mély jelentőségű esemény emberemlékezet óta nem volt a városban. Megjelent a fél Alföld ezen a bevezető ünnepségen. A nagytemplom előtti oltárt százak csodálták. Délután a tanyavidéken élők a plébánosuk vezetésével eucharisztikus különvonattal érkeztek Kecskemétre, de volt olyan hívő is, aki kerékpárral tette meg az utat. Legnagyobb létszámban Lajosmizse, Kerekegyháza és Kocsér képviseltette magát, de még a viszonylag messze fekvő Bócsáról és Páhi községekből is jöttek hívek. A lap kiemelten foglalkozott a szervező személyével, Kovács Sándor[22] prelátussal, akinek munkáját igen nagyra értékelte. „A színmagyar Kecskemét hite, mint messze világító fáklya fényesedik az Alföldön” - írta a lap.

A központi ünnepség a Nagytemplom előtti oltárnál történt, amit Szabó István nyitott meg, utána beszédet mondott Huszár Károly volt miniszterelnök, Zsitvay Tibor[23] országgyűlési képviselő, valamint Linka Ferenc esperes is. Huszár Károly beszédében elmondta az egész magyar politikai osztály ama vágyát és véleményét, miszerint keresztény Magyarországot kell teremteni, és most a világ 400 millió katolikusának nagygyűlését „Szent István Csonkaországában tartják.” Zsitvay Tibor szerint a magyarságnak Szent István eszmeiségéhez kell visszakanyarodnia.

A beszédek után 18.45 perckor hozták elő az Oltáriszentséget, ekkor mindenki letérdelt. Ezután indult el a körmenet a Rákóczi út irányába először annak bal oldalán, amelyet a kislányok csoportja vezetett, őket követte az asszonyok menete, őket pedig a férfiak csoportja kísérte. A férfiak után magyar ruhás kislányok következtek, majd az apácarendek tagjai, a sort végül 25 fehéringes pap zárta. Kovács Sándor prelátus baldachin alatt lépdelt, őt követték a politikai előkelőségek az egyháztanács tagjaival. A körmenetben mintegy 25 ezer ember vonult fel 15 ezer ember gyűrűjében. A szervezők már korábban kérték a lakások tulajdonosait, hogy gyertyával világítsák meg az ablakokat. A vasútállomás előtt ráfordultak a Rákóczi út jobb oldalára, amelyen visszajutottak a városháza elé. Ez már este 19 óra után történt. A Kossuth tér tele volt emberekkel, miközben zúgott az eucharisztikus himnusz. A nagytemplom reflektorfényben ragyogott, és a 25 ezer hívő kezében gyertya égett. A hatalmas tömeg csak késő estére hagyta el a teret. Kovács Sándor prelátus-plébános, az események főszervezője nagyon elégedett volt az eseménnyel. „Csodálatosan, felejthetetlen szép volt minden s ma meglátszott az, hogy az alföldi népben mennyi érték van. Csak elismerésem és köszönetem szólhat mindenkinek” - mondta a plébános.[24] Az eucharisztikus nap megszervezésében elévülhetetlen érdemeket szerzett Kovács Sándor pápai prelátus, kiskunsági főesperest kérték fel a belga bíboros-érsek, Van Roey mellé szolgálattételre a fővárosi eseményeknél. Ez nagy megtiszteltetésnek számított.

Ilyen előzmények után került sor az Eucharisztikus Világkongresszus kecskeméti eseményeire 1938. május végén. Kecskeméten központilag szervezett programok nem voltak, így városunk az eseményekben csak érintőleges szerepet játszott. Ennek egyik pontja május 25-én volt, amikor több egyházi méltóság busszal érkezett Kecskemétre és Bugacra. Jobbára olasz, holland és svájci egyházi és világi személyekről van szó, mintegy 200 főről. A városháza közgyűlési termében Liszka Béla[25] tanácsnok fogadta a holland és svájci vendégeket, az olaszokat pedig Szabó Lajos kamarai igazgatóhelyettes. A vendégek, köztük több püspök és prelátus ezután vonattal mentek Bugacra megtekinteni a híres magyar pusztát.[26] Az olaszok közül Enrico Pucci római prelátus köszönte meg a vendéglátást. Május 28-án érkezett Kecskemétre Heylen namuri püspök, az Eucharisztikus Kongresszusok Állandó Bizottságának elnöke is. A főpap több holland és belga egyházi személy kíséretében este 18 órakor érkezett a városba, hogy meglátogassa Bugacot, de az idő rövidsége miatt vissza kellett fordulnia.[27]

A kecskeméti szervezők a nagytemplom plébániáján nyitottak egy kis irodát, ahol Balyi János lelkész adott tájékoztatást a fővárosba utazók számára az olcsó vasúti jegyekkel kapcsolatban.[28] Kecskeméten több külföldi pap is megjelent, a május 25-i reggel 7 órai misét Emil Lorgnier francia esperes celebrálta a Nagytemplomban, és a körmenetet is ő vezette. A francia pap Szarvas András egyetemi magántanár régi barátja volt, és az ő meghívására érkezett Kecskemétre, ahol már járt korábban. Akkor a Hírös Hét fesztivál eseményeit látogatta meg.[29]

Összefoglalás

Az események alapján elmondható, hogy a világkongresszus elnyerése óriási megtiszteltetésnek számított, megrendezése pedig sikeres, és igen színvonalas volt. Ezekben a napokban az egész európai, és részben a világsajtó is Magyarországra figyelt. A pápa nem jelent meg személyesen, de több tucat püspök és bíboros emelte jelenlétével a kongresszus fényét, nem is beszélve a hívők tíz- és százezreiről. Összesen 15 bíboros, 48 érsek, több mint 245 püspök és főapát volt jelen. Annak ellenére, hogy a kongresszust alapvetően egyetlen városhoz, Budapesthez lehet kapcsolni, minden jelentősebb vidéki településen voltak programok, megemlékezések, hálaadó misék, amelyeket az Eucharisztikus Kongresszussal összefüggésben mutattak be.

A kongresszus befejeztével egy emlékkönyv is kiadásra került, amelynek bevezetőjét Serédi Jusztinián bíboros jegyezte.[30] A bíboros ebben azt írta, hogy szöveggel és képekkel is meg kívánja örökíteni a fenséges kongresszust, melynek hatására „üdvös lelki megújulás” történt az emberekben.[31] Serédi szerint „bizonyos értelemben az Egyház története sem egyéb, mint az Eucharisztia küzdelmei és diadalai; az Ő sugárzása fonja át azóta a századokat.”[32]

Irodalom

GERGELY Jenő
Eucharisztikus Világkongresszus Budapesten 1938. Budapest. 1988.

Magyar Katolikus Lexikon. I. kötet Budapest. 1993.
Magyar Katolikus Lexikon. III. kötet Budapest. 1997.
Magyar Katolikus Lexikon. VII. kötet Budapest. 2002.
Magyar Katolikus Lexikon. X. kötet Budapest. 2005.
Magyar Katolikus Lexikon. XII. kötet Budapest. 2007.

PÖLÖSKEI Ferenc-GERGELY Jenő-IZSÁK Lajos (szerk.)
20. századi magyar történelem. Budapest. 1997.

ROMSICS Ignác
Magyarország története a XX. században. Budapest. 2001.

Jegyzetek