A KECSKEMÉTI KATONAI REPÜLÉS TÖRTÉNETÉHEZ

(1919)

90 évvel ezelőtt Kecskemétre települt az 5. vörös repülőszázad, amely az első házi repülőalakulatként számos bevetést teljesített a Tanácsköztársaság harcai során. A tanulmány e rövid, néhány hónapos időszak eseményeit igyekszik feleleveníteni fennmaradt források segítségével.

Az első világháborúban Kecskemét városának nem jutott szerep az új fegyvernem, a katonai repülés szervezetrendszerének kiépítésében, hátországi kiképző-alakulatok közül a legközelebbi Szegeden működött. Így nem csoda, hogy a harcok beszüntetését követően megalakuló önálló magyar repülőcsapatok első rendelkezéseiben is mindössze jelentéktelen pozíciót szántak a településnek. A november 12-én megjelent rendeletben ugyanis a budapesti I. Csoportparancsnokság alárendeltségében egy benzinállomás felállítását, illetve üzemeltetését tervezték Kecskeméten.[1] A sors azonban másképp alakította az események menetét. Ugyanazon a napon ugyanis négy repülőgép szállt le a város határában, amelyből a katonai állomásparancsnokság 17-én két gép rendelkezésre bocsátását kérte. November 23-án pedig a szűkszavú feljegyzések már „kecskeméti 2 gépes század”-ról tesznek említést.[2]

December 23-án Martinek Vince százados[3] arról számolt be, hogy a kecskeméti repülőkülönítmény négy géppel bír és 19-e óta akcióképes. Működésükről nincsenek adatok, ám a különítmény kis híján áldozatul esett a különféle szervezési kísérleteknek. A február 3-i rendelet szerint - amelyben meghatározták, hogy az egyes alakulatoknak mennyi és milyen típusú repülőgéppel kell rendelkeznie - a szegedi 5. repülőosztály alárendeltségében lévő kecskeméti 5a repülőosztály (másutt 5k repülőkülönítményként említve) számára négy kétüléses gépet írtak elő.[4] A kívánatos gépparknak ekkor már nyilvánvalóan birtokában voltak, egy másik beszámoló pedig részletekkel is szolgál:

A fenti repülőgépek közül március 9-én kettő jó, kettő pedig javítható állapotban volt a kecskeméti repülőtelepen.[5]

Február 20-án egy javaslat szerint a különítménynek a nagy üzemanyaghiányra, valamint a repülőgépekkel való takarékosságra tekintettel be kellene olvadni az aradi vagy a szegedi osztályba.[6] Ez azonban nem történt meg, egy március eleji tervezet alapján viszont a katonai vezetés újabb módosításokat kívánt eszközölni. Eszerint részben a kecskeméti, részben a miskolci különítményből alakulna meg az 5. repülőszázad, amely a miskolci 5. hadosztálynak lenne alárendelve. Az egyeztetések során mind az állomáshely, mind a parancsnok személyében jelentős viták alakultak ki, a megvalósulást pedig keresztülhúzták az időközben lezajlott események.[7] A fordulatot, vagyis a Tanácsköztársaság kikiáltását Kenyeres Kálmán szerelő Szegeden élte át, élményeit Nagy Béla jegyezte fel:

„A szegedi repülőtérre osztották be. Martinek Vince volt a parancsnok. [...] Martineknek letépték a rendfokozatát. Többen, köztük Kenyeres is azonban Martinek mellé álltak, megvédték őt, hoztak neki másik zubbonyt. Továbbra is Martinek maradt a pk. Bevonultak a franciák Szegedre. Főleg szpáhik. Francia repülők is leszálltak a szegedi repülőtéren. Martinek a franciák jelenlétében átküldte a gépeket Kecskemétre. Az egyik gépen Kenyeres ült szerelőként, pilótája Ertl főhadnagy volt (jugoszláv). Gépüknek motorhiba miatt Kiskunfélegyházánál le kellett szállnia. Kenyeres megtisztítja a gyújtógyertyákat, újra felszállnak, de a motor ismét makacskodik. Ertl nem kísérletezik tovább, leszáll megint, vonattal megy tovább, míg Kenyeres ott maradt a gépnél, vigyáz reá, amíg értük jönnek.”[8]

A szegedi repülőgépek Kecskemétre történő átmentését hivatalos adatok is alátámasztják, az alakulat állományát ugyanis 1919 áprilisában nagyrészt a volt szegedi egység gépei alkották. Kaczirek Károly - aki ugyancsak Szegeden szolgált ekkor - emlékei szerint az átrepülésre március 23-án került sor. Ő maga egy Hansa-Brandenburg géppel indult Kecskemétre és az egyetlen volt, aki sikeresen megérkezett. A másik két repülőgép útközben, valahol Csongrád térségében végzett kényszerleszállást. A műszaki anyagokat szállító, 12 vagonból álló vasúti szerelvényt szintén Kecskemétre akarták vinni, de Ottlik kormánybiztos megakadályozta a kirakodást és továbbküldte a szerelvényt a fővárosba. A Légügyi Osztály utasítására azonban visszairányították Kecskemétre, ahol a huszárlaktanya lovardájában helyezték el az anyagot.[9]

A Légügyi Osztály által március 24-én kiadott „a vörös hadsereghez tartozó magyar repülőalakulatok beosztásáról és hadilábra helyezéséről” szóló rendelet a repülőalakulatok beosztását egyelőre érintetlenül hagyta.[10] A Hadügyi Népbiztosság április 8-án rendelte el a repülőcsapatok átszervezését - a kecskeméti különítmény ekkor az 5. repülőszázad elnevezést kapta.[11] A parancsnok személye azonban kérdéses. Hivatalosan Haág Ágoston főhadnagy töltötte be ezt a tisztet, ám ő valószínűleg korán átszökött a szegedi ellenforradalmi erőkhöz. Matzenauer Hugó, a későbbi parancsnok, április végén látogatott először Kecskemétre, amikor a vörös csapatok folyamatos visszavonulása következtében az egész Tiszántúl a román királyi hadsereg kezében volt. Matzenauer érdekes dolgokkal szembesült a repülőtéren:

„A kecskeméti különítmény parancsnoka Kiss főhadnagy tábori pilóta volt. Kiss, mint Héjjas Iván sógora, nem sokat törődött a különítmény sorsával és annak vezetését Kovács Endre tényleges főhadnagy megfigyelőnek engedte át. A különítmény állományába tartozott még Kálmán László és Kiss Mihály főhadnagy. Az altiszti állományú pilóta, szerelő és irodaszemélyzet kb. 15 főből állott. [...] A különítmény ténykedése ez idő tájt abban merült ki, hogy néha berepültek a szegedi térségbe, ismételten elrepültek valamelyik tanyaközpontba és ottan petróleumért élelmiszereket cseréltek. [...]

A repülő különítmény a város szélén lévő lovassági laktanyában helyezkedett el. Géphangárnak a laktanya fedett lovardáját használták. A lovarda egyik harántfalát lebontották és itt főleg a javítás alatt álló gépeket helyezték el. A különítmény ekkor öt géppel rendelkezett. A lovarda előtt egy kb. 200 m széles és 500 m hosszú legelőterület volt, ami a sóstói nádasban végződött. Megfelelő előzetes szemrevételezés és gyakorlattal szükségrepülőtérnek alkalmasnak bizonyult.”[12]

A kecskeméti laktanya, amely repülőtérként és a repülőalakulat szállásaként funkcionált. (HL, Nagy Béla hagyatéka)

Az egység feladata a rendszeres megfigyelésekből állt, a távolfelderítő bevetések Matzenauer szerint három térségre szorítkoztak: 1. Soltvadkert, Baja, Jánoshalma, Szeged, Csongrád, a Tisza meder és vissza - ez kb. másfél órás út volt és mintegy 250 km; 2. Kiskunfélegyháza, Szeged, Hódmezővásárhely, Orosháza, Békéscsaba, (Gyula), Kondoros, Szarvas, Kunszentmárton és vissza - kb. másfél-két óra és 300 km; 3. Csongrád, Szentes és Kondoros térségében fekvő tanyavilág. Az első térség berepülése fegyverzet nélkül történt, nehogy a franciák egy esetleges kényszerleszállás esetén ezt provokációnak minősítsék.[13] Természetesen - mint minden repülőosztálynak - a kecskeméti repülőknek is feladata volt a felderítő utak során propagandacédulák leszórása. Április 19-én például a rákosi 8. repülőosztálytól érkezett Kecskemétre Mayer Mátyás pilóta és Nagy-Józsa György megfigyelő, akik a 161.175 jelű UFAG C.I fedélzetén propaganda-anyagot szállítottak magukkal.[14]

Május 8-án a vezérkar a légi felderítésre vonatkozólag rendeletet adott ki, amelyben az I. hadtestparancsnokság feladataként jelölte meg a Baja-Szabadka-Szeged vonal és annak környékén végbemenő csapatmozgások megfigyelését naponta és e célból az 5. repülőszázadot rendelték alá.[15] A felderítési körzetek felosztása után azonban kiderült, hogy „a légi felderítésben a Tisza-Maros szöglet (Csongrád-Hódmezővásárhely-Makó-Arad) felderítetlen marad. Tekintettel arra, hogy az 5. rep. szd. felderítési körlete már úgyis nagy, tehát ezt kiterjeszteni nem lehetséges.[16] Az I. hadtest parancsnokságának adott válasz alapján azonban nem mentették fel a századot e feladat alól: „...értesítem, hogy a Tisza-Maros szöglet légi felderítését innen fogom időnként elrendelni. A szükséghez mérten tehát esetről esetre innen kérje a légi feladat pontos megjelölését. De egyben felhívom figyelmét, hogy az [...] alája rendelt 5. repülőszázadnak a legutolsó jelentés szerint egy 169.183 számú Brandenburg típusú hosszújáratú gépe van, mely esetben a Tisza-Maros szöglet felderítése sem okoz nehézségeket.”[17]

Vikláry Zoltán a kecskeméti repülőtéren, 1919. május 22. (Winkler Aero Archív)

Május 12-én a század egy gépe a startnál összetört és a pilóta súlyosan megsebesült. Sajnos, semmi közelebbi nem ismert erről a balesetről, így nem tudni, hogy ki volt a szerencsétlenül járt repülő és melyik gép sérült meg. Az azonban tudható, hogy a századhoz ekkor 21 pilóta volt beosztva, de ezek közül csak 7 teljesített szolgálatot, a többiek a légügyi osztály parancsa folytán „jelenlegi beosztásukban nem repülhetnek, miután beosztásuk csak ideiglenes”.[18]

A keleti front viszonylagos nyugalmának köszönhetően júniusban a kecskeméti repülőszázad élete is nyugodtan folyt - legalábbis a jelentésekből és a visszaemlékezésekből hiányzik bármiféle rendkívüli esemény említése erre az időszakra vonatkozóan. Valószínűleg a júniusi felderítő repülések egyikén hajtotta végre Kaczirek Károly és megfigyelője emlékezetes tettüket.

„Egy alkalommal távfelderítésen Békéscsabához érve, megfigyelőm kezembe nyomott egy cédulát azzal, hogy tegyünk egy kiruccanást Aradra, ez oda-vissza kb. 180 km-rel több, mint a feladatom szerinti másfél órás előirányzott repülésünk. Motorom kifogástalanul működött, üzemanyag is háromórai repülésre bőven elegendő volt. Megfigyelőm ugyanis a háború alatt az aradi repülőtéren teljesített szolgálatot. Kb. 1 órai repülés után kibontakoztak Arad körvonalai és megfigyelőm távcsövön keresztül úgy látta, hogy a repülőtéren néhány gép áll. Levettem a gázt, hogy magasságot veszítsek, közben megfigyelőm a fülembe ordította, hogy az ott álló gépeket gépfegyvertűz alá vehesse. A meglepetésszerű támadás sikerült, de hogy valami eredménye lett volna, nem tudtuk megállapítani, mert amilyen gyorsan csak lehetett, visszaindultunk a támaszpontunkra. Megállapítottuk, hogy azok a gépek, amelyekkel felderítő repüléseink közben találkoztunk, nem Szegedről, hanem Aradról indultak el. Hogy aztán mi történt, amikor egy és negyedórás késéssel visszaérkeztünk századunkhoz, erről nem nyilatkozom. Az alapos fejmosás után parancsnokunk felhívta a hadosztályt és jelentette, hogy az elveszettnek hitt gép visszatért, utána beküldött a hadosztályhoz személyes jelentéstételre. Végeredményben a parancsnokunknak volt igaza, mert ha az aradi repülőtéren egy vadászgép lett volna a megfelelő vadászpilótával ripityára lőhetett volna bennünket. De ha a vége jó, minden jó, megúsztam háromnapi repülési tilalommal, ami nekem többet jelentett, mint nyolcnapi elzárás.”

Június 10-től valamelyest módosult a század tevékenységei körzete, ettől fogva a Duna-Tisza, Tisza-Maros szöge, valamint a Marostól északra Szolnok-Nagyvárad vonalig kellett felderíteniük, mélységben pedig a Zombor-Zenta-Nagylak-Orosháza-Püspökladány kiterjedésig.[19] A kecskeméti század a júliusi tiszai offenzíva idején jutott igazán fontos szerephez és ténykedésükkel oroszlánrészt vállaltak a felderítő és támadó bevetésekből. Előzetesen a repülőszázadok beosztását és feladatait is a tervezett hadműveletekhez igazították, így a harcokban részt vevő századok közül július 12-én a kaposvári 1. repülőszázadot is Kecskemétre rendelték. Mindkét egység közvetlenül az I. hadtestparancsnokság alárendeltségébe került, feladataikat pedig a következő területek felderítésében határozták meg:

- 1. repülőszázad: A Duna vonala, Duna-Tisza köze, Szeged környéke és a Tiszántúl Szeged-Temesvár vonalig.

- 5. repülőszázad: Szeged-Nagykikinda vonaltól Alpár-Szarvas-Mezőberény-Apáti vonalig és a Fehér Körös völgye Borosjenőtől keletre.

Légi felvétel a román állásokról a Kurca patak kanyarjában, Szentestől É-ÉNy-ra, 1919. július 18. (HL, Nagy Béla hagyatéka)

Matzenauer Hugó századparancsnok a következőképp emlékezett vissza a harcok első napjára:

„Július 20-án már a hajnali szürkületben szállásom ablakán kopogtak. A század küldönce jelentette, hogy a hadosztálytól közölték, hogy az éjszaka folyamán a Tisza bal partján gyanús mozgolódások észlelhetők. Jelentette, hogy a századnak egy része már készen áll a bevetésre. Utasítottam a küldöncöt, hogy azonnal értesítse Farkast, a század politikai megbízottját, én pedig a küldönc kerékpárján a reptérre mentem. A szolgálatot teljesítő tiszt, amint a hadosztály felhívását megkapta, azonnal kiküldte a gépkocsit a pilóták és megfigyelőkért úgy, hogy a reptérre érkezésemkor már egyesek beöltözve, startra készen vártak.

Rövid megbeszélést tartottam a fiúkkal és kiadtam az utasítást, hogy a legrövidebb úton keleti irányban tartsanak a Tiszának és utána délfelé kövessék a Tisza folyását. A legfontosabb feladat minden vízi jármű-csoportosulást gépfegyvertűz alá venni, akár üresek, akár vannak benne ellenséges katonák. Figyelmeztettem, hogy mélyrepülésben a Tisza jobb partján haladjanak, mert egyes helyeken a Tisza 200 méternél nem volt szélesebb, a füzes és árterülettel kb. 400 m lehetett a szélessége. Az első csoport három gépfegyverrel felszerelt gép volt, melyek 1-2 perc időközzel követték egymást. Egy gépet a Tisza mentén Szeged felé irányítottam annak a megállapítására, hogy Szeged felől nem észlelhetők-e észak felé irányuló csapatmozdulatok. Emlékezetem szerint még a négy gépet 5-10 kg-os bombákkal rakattam meg. Időközben visszaérkezett az első gép teljesen kilőtt hevederekkel és jelentette, hogy Szentesnél a Tisza töltésén elkaptak egy hosszú román vegyes táposzlopot, ami egy divízió méretű lehetett és azt mélyrepülésben közrefogva széjjelverték. Közben a Tisza mindkét oldalán élénk fegyvertűz volt észlelhető.”[20]

A kaposvári század tagjai közül többen is repültek bevetéseket, közülük Szajkovits Ede a következőképp számolt be egyik bevetéséről Nagy Bélának:

„Szajkovits pilóta Sziszel főhadnagy megfigyelővel szállt fel, új típusú Berg géppel [?] a Szentesnél jelzett románok ellen. A híd után töltésen halad az út. Végre látnak rajta egy menetoszlopot. Először nem tudják megállapítani, mieink-e vagy a románok. Egészen alacsonyra ereszkednek. Ekkor az oszlop felbomlik, menekül. Valószínűleg észrevették a vörös csillagos jelzést a gépen és megijedtek tőle. De Szajkoviték is megbizonyosodtak, hogy ellenfélről van szó. Ledobták rájuk a bombákat, majd a géppuskával lőtték őket. Többször csapott le Szajkovits. A románok igyekeztek a töltés oldalához lapulva fedezni magukat, de Szajkovits szeme elől nem tudtak elrejtőzni. Átfordult a töltés eme oldalára és végiggéppuskázta a most már fedetlenül ellőtte heverőket. Elfogyván a lőszer, hazafelé indultak. A hídfő előtt gőzölgő víz csap Szajkovits felé. Valami baj van a motorral. Éppen csak át tudják húzni a gépet a Tisza felett. Túloldalon sárral borított térség van előttük. Erre száll le az éppen csak lebegő gép. A sáros, latyakos talajon szinte azonnal megáll. Nem is vágódik át. Sziszel főhadnagy nem várta meg a földet érést, hanem még a föld feletti lebegésnél kivetette magát a gépből. Puha talajra esett, nem lett semmi baja. A gépért még éjjel kiküldtek Kecskemétről.”

Sajnálatos módon Szajkovits visszaemlékezései a július 20-21-i eseményekről nem igazán vágnak egybe a hivatalos jelentésekkel, annyi azonban tudható, hogy az első napok harcait követően Matzenauer a fővárosba küldte Szajkovitsot egy új gép átvételére, de Ócsa és Lajosmizse között motorhiba miatt kényszerleszállást végzett. Ezzel befejeződött szereplése az 5. repülőszázadnál.[21]

A tiszai harcok során a kecskeméti repülőszázad kiemelkedő teljesítményt nyújtott, a kevés rendelkezésre álló gép szinte állandóan levegőben volt - köszönhetően a repülőgépszerelők és a segédszemélyzet munkájának.

Az utolsó napok felderítései jelentették a század tevékenységének is a végét, ezután Szombathely felé vették az irányt.

„Visszarepültem Kecskemétre és azonnal elmentem a hadosztály parancsnokságra, ahol Béldy vezérkari főnöktől kértem további utasításokat. Béldy felhívta a vezérkari főnökséget, ahol azt az utasítást kapta, hogy tovább harcolunk és a századot azonnal telepítsem át a szombathelyi repülőtérre. [...] A politikai megbízottal azonnal kimentem a kis állomásra, ahol kierőszakoltuk, hogy azonnal állítsanak össze egy szerelvényt és másnap reggelre egy mozdonyt. Bár embereim sejtették, de az áttelepülésről nem tettem említést. Egész éjjel rakodtunk és másnap de. 11 órára volt kitűzve az indulás. A gépeket még a délelőtt folyamán Szombathelyre irányítottam. [...] Kb. egy órával későbben szerelvényünkkel Lajosmizsén keresztül elindultunk Pestre. Ferencvárosba érkezve telefonon jelentkeztem a légügyi osztálynál. Jelentettem, hogy a század itt van és 9 órakor tovább indulunk Szombathelyre. [...] Másnap délelőtt a század megérkezett Szombathelyre. Meg kell említenem, hogy Jutason hozzánk kapcsolták a kaposvári század szerelvényét is. Hogy hogyan került oda, még ma sem tudom.”[22]

A románok bevonulását követően az ország repülőiparát lényegében kifosztották, majd a trianoni békediktátumok paragrafusainak betartatására Szövetséges Ellenőrző Bizottság érkezett az országba és amit a románok elől sikerült megmenteni, azt az antant lényegében teljesen megsemmisítette. Hosszú időnek kellett ezután Kecskeméten is eltelni, hogy a város lakói újra katonai repülőket láthassanak a levegőben.

A kecskeméti repülőszázad autója, 1919. június (Winkler Aero Archív)

Az 5. vörös repülőszázadhoz beosztott repülők a május 28-i rendelet névjegyzéke alapján:[23]

Parancsnok: Matzenauer Hugó

Parancsnok helyettes: Lipcsey Lóránd

Pilóták: Kiss Gyula, Spiesz Vilmos, Erdélyi Péter, Hann János, Dékány Ferenc, Schnitter Ferenc, Szimon József, Malovetzky János, Didulicza István, Papp János

Megfigyelők: Kovács Endre, Kálmán László, Melion Gyula, Kiss Mihály, Zankó László, Nemes Endre, Austerlitz Róbert, Becker Dezső

Kecskeméti repülők 1919 nyarán (Winkler Aero Archív)

Jegyzetek