A KECSKEMÉTI VÁROSHÁZA HORTHY-FRESKÓJÁNAK TÖRTÉNETE,
KITEKINTÉSSEL A KORMÁNYZÓ LÁTOGATÁSAINAK ÉS POLITIKAI KULTUSZA
ÉPÍTÉSÉNEK HELYI TÖRTÉNÉSEIRE

Kecskemét lakói először 1919. november 23-án a nemzeti hadsereg bevonulása alkalmából rendezett ünnepi vacsorával adták tanújelét Horthy Miklós melletti elkötelezettségüknek. Az ekkor még távollevő fővezér nagyra értékelte a város köszöntését.[1] Fővezérként, majd kormányzóként aztán – országjáró közútjai során – számos alkalommal ellátogatott szűkebb hazánkba, ezzel is támogatva a személye körül formálódó kultuszt, amelynek egyik erőteljes megnyilvánulása a kecskeméti városháza közelmúltban felfedezett, a kormányzó kecskeméti látogatását megörökítő falfestménye. E falfestmény történetének feldolgozása jelen írás célja, ám mindenekelőtt szükséges, hogy nagy vonalakban áttekintsük a kormányzó és a város „találkozásait”, illetve a Horthy alakja köré szerveződő tisztelet kifejezésének egyes módjait.

1–3. kép A nemzeti hadsereg bevonulása Kecskemétre 1919. november 23-án
(MNL BKML XV. 5. 258/1–3. sz.)

Horthy mint fővezér először 1920. február 7-én járt Kecskeméten. Délelőtt 11 órakor különvonattal érkezett a városba, ahol díszszázad tisztelgése és a főispán köszöntőbeszéde fogadta. Ezt követően a Kőrösi utcánál, egy ideiglenesen felállított díszkapunál a polgármester üdvözölte a fővezért, a Szabadság téren pedig a helyi ifjúság fejezte ki tiszteletét. A Széchenyi téren Horthy katonai díszszemlét tartott, illetve köszöntötte a szomszéd városok delegátusait. A Héjjas-féle pincénél részt vett a város ezer szegény polgárának megvendégelésén, később egy városházi díszebéd és különböző küldöttségek fogadása után kíséretével együtt színházi díszelőadást tekintett meg. Különvonatán 21 óra 50 perckor hagyta el a várost.[2]

A látogatás kapcsán fennmaradt néhány díszesebb nyomtatvány, amelyek közül az akkori polgármester, dr. Szombatfalvy Majthényi Miklós nevére, február 7-re kiállított belépőjegy látható a 6. képen.

4–5. kép Horthy látogatása Kecskeméten
(MNL BKML XV. 5. 244/1–2. sz.)

6. kép Dr. Szombatfalvi Majtényi Miklós polgármester belépőjegye a fogadásra
(MNL BKML IV. 1908/b. Iktatás nélküli irat)

A látogatás rendkívüli terhet jelentett Kecskemétnek. Bár a kiadásokat a fővezér iránti tisztelet jeléül teljesen magára vállalta a város, ezt közadakozásból szerették volna fedezni. Ilyen úton azonban csak a költségek töredéke, mindössze 13 814 korona jött össze, amint az az adakozók nevét is tartalmazó összesítésből látható (L. 7–8. kép!)

Azonnal nyilvánvalóvá vált, hogy a ráfordítások fedezésére, utólagos elszámolás kötelezettsége mellett – Katona József, a rendezőbizottság elnöke alább látható kérésének megfelelően – a sürgős természetű kiadások terhére 60 000  koronát át kell csoportosítani. (L. 9. kép!)

Végül további források elkülönítésére volt szükség, mivel a fogadás teljes költsége 91 718 koronára ugrott. Ezen tétel akkora előre nem tervezett túlköltekezést okozott a városnak, amely miatt – több egyéb tétel mentén felmerült túlzott kötelezettségvállalás mellett – a kormány által egyedi engedéllyel folyósított póthitelre volt szükség a város költségvetési egyensúlya érdekében, 1921–22-ben.[3]

7–8. kép Horthy Miklós fővezéri látogatására adakozók jegyzéke
(MNL BKML IV. 1908/b. 3517/1923.)

9. kép Katona József, a rendezőbizottság elnöke tájékoztatása a szükséges költségvetési lépésekről
(MNL BKML IV. 1908/b. 3517/1923.)

Horthy kormányzóvá választását követően azonnal elindult a Magyar Királyi Hadtörténelmi Levéltár és Múzeum „Horthy fénykép aktiója”. Ezen intézmény volt feljogosítva arra, hogy a kormányzó arcképét terjessze és elhelyezze, szinte minden évben, levélben kérve az elöljáróságokat, hogy vásároljanak nagyobb tételben arcképeket. 1921. december 1-jén kelt, a város polgármesterének címzett levelükben például arról írnak, hogy a város egyes intézményei egyenként keresik fel őket azzal a kérdéssel, hogyan lehet a kormányzót ábrázoló arcképhez hozzájutni. Levelük végén szinte felszólítják a polgármestert a kép rendelésére: „Mindezen körülményes levelezési munkák elkerülése végett és hogy a felesleges adminisztrációs költségeket megtakaríthassuk, kérem Nagyságodat, hogy az összes hatáskörébe tartozó hivatalok részére a szükségelt mennyiséget rendelje meg egy tételben miáltal az akció a leggyorsabb és legegyszerűbb elintézést nyerne.”[4]

A későbbiekben évenként szólította fel a várost a M. Kir. Hadtörténelmi Levéltártól kapott kizárólagos megbízás alapján Strelisky udvari fényképész, hogy vásároljon a kormányzó arcképéből. Amint 1925. augusztus 8-án kelt levelében fogalmaz, azért kéri fel újabb rendelésre a polgármestert, mert „… a rendelkezésünkre bocsátott adatokból kétségkivül megállapítjuk, hogy a Méltóságod vezetése alatt álló város ezen arcképeket csak igen korlátolt mennyiségben szerezte meg…”.[5]

A rendelés megkönnyítése érdekében levelezőlapot is mellékelt, amelyet úgy állítottak össze, hogy az egész országban használható legyen. A dokumentum egységárat rendelt az egyes politikai vagy közigazgatási tisztviselők arcképéihez a betöltött tisztség vagy hivatal alapján, így például egységáron rendelhetők voltak a kormányzó, az illetékes vármegyei főispán vagy alispánok, járási főszolgabírók, egyházfők, a magyar királyi honvédség vezető tábornokai vagy a nemzetgyűlési képviselők arcképei.

10. kép A Magyar Királyi Hadtörténelmi Levéltár és Múzeum tájékoztatója a Horthy-fényképakcióról
(MNL BKML IV. 1908/b. 29 847/1925.)

11–12. kép Strelisky udvari fényképész tájékoztató levelezőlapja, elő- és hátlap
(MNL BKML IV. 1908/b. 29 847/1925.)

1922-ben Horthy Miklós ismét katonai csapatszemlét tartott Kecskeméten, fényes külsőségek között. Június 29-én a Kecskeméti Közlöny cikke magasztos szavakkal köszöntötte a kormányzót: „Köszöntjük Horthy Miklóst falaink között újból, köszöntjük a város magyar népének, annak a magyar népnek a nevében, amely mindig törhetetlen hűséggel állott a Vezér mellett és amely most is sok-sok ezernyi tömegének lelkesedésével igazolta, hogy maradt és marad a réginek…”.[6]

A város tisztikara és az ünneplő tömeg a Nagykőrösi utca felől várta Horthy „Turán” nevű különvonatát, amely pontban 11 óra 20 perckor futott a be a kecskeméti állomásra, 31 ágyúlövés üdvözlő jelzése mellett. Az állomáson Fáy István főispán, ezt követően egy díszes diadalkapunál[7] Zimay Károly polgármester mondott köszöntőbeszédet, ezután a városháza dísztermében a helyi egyházi és világi előkelőségek köszöntötték rövid felszólalásokkal a vendéget, majd díszebéd következett az Úri Casino nagytermében. Negyed négykor a Ferenc József laktanya előtt a kormányzó szemlét tartott a helyőrség csapatai felett, majd elutazott a városból.[8] Sietősen kellett távoznia Kiskunfélegyházára, így nem került sor a kecskeméti bandérium bemutatkozására, és a vendéglátást illetően is csak 1922. július 5-én, kabinetirodáján keresztül, írásban fejezte ki köszönetét.[9]

A probléma itt is az előre nem tervezett költségek viselésével kapcsolatban merült fel. Amint kiderült Horthy június 28-i látogatása, a főispán 1920. június 20-án kelt levelében azonnali hatállyal felkérte a polgármestert arra, hogy a látogatás és a tervezett díszebéd pénzügyi fedezetének biztosítása érdekében hívjon össze rendkívüli közgyűlést, és a költségek átcsoportosítására költségvetés-módosítás keretében kérjen felhatalmazást.[10]

Már az 1920-as években első felében szokássá vált Horthy Miklós távirati úton történő felköszöntése a kecskeméti közgyűlés részéről, születés- és névnapja alkalmából, e jeles napokhoz az idők folyamán különböző programok, ajándékozások is kapcsolódtak a városban.[11] Szintén ettől az időszaktól kezdve járt rendszeresen a kormányzó a Kecskemét birtokaihoz tartozó Koháryszentlőrincre vadászni kisebb-nagyobb társasággal, időnként fiaival is. Ezekre az alkalmakra általában inkognitóban érkezett, a sajtót, így a nagyközönséget is csak utólag informálták az eseményről, ám a helyi elöljárók számára többször adódhatott lehetőség az ország első számú vezetőjével való kötetlenebb találkozásra.[12]

A kormányzó következő emlékezetes látogatására 1926. október 3-án került sor, ekkor a pusztai iskolák avatóünnepségén vett részt. Fáy István főispán és Zimay Károly meghívására október 3-án reggel 9 órakor érkezett Kecskemétre, Klebersberg Kunó gróf kultuszminiszter társaságában. A vasútállomáson a város vezetősége és közönsége fogadta őket. A városi egyesületek testületileg vonultak fel üdvözlésükre. A kecskeméti nagyállomásról a küldöttség a tiszaugi vasútvonalon folytatta útját, amely a vasútvonal mentén épült több új iskolánál megállt, s itt falavatási ünnepségekre és iskolaszentelésekre került sor. „A kecskeméti homokon, a gyermek városában, a jövendő harcosaiért aggódó lelkek örök hálával tartoznak azoknak, akik újabb és újabb iskolákat emeltek a pusztákon […] minél több iskolaajtó nyílik meg Kecskemét hatalmas határában, az emberkertekbe küldött önfeláldozó kertészek annál több vallásos, erkölcsös, értelmes, öntudatosan hazafias polgárt tudnak nevelni ennek a földnek, akik nemcsak a gyümölcsverseny mind műveltebb harcosai lesznek és így a fehérkenyér nyertesei, hanem méltók azokhoz a hősökhöz is, akik utoljára kecskeméti tanyákban ölelték édesanyjukat, hogy azután valahol a Kárpátok lejtőin vérüket hullassák a haza javára…” – olvasható a magasztos visszaemlékezés a Kecskeméti Ellenőr 1939. július 2-i számában.[13] A kormányzó fogadásának költsége most is jelentős kiadást jelentett a városnak, összesen 40 445,100 koronát.[14]

13. kép: A kecskemét Csongrádi úti tanyai iskola avatóünnepsége, 1926. október 3.
(Képes Vasárnap, 1926. október 10. 7.)[15]

Strelisky udvari fényképész épp az iskolák átadásakor, jó üzleti érzékkel, ismételten megkereste a polgármestert, levelében felhívta a figyelmet „az ujonnan megnyilt iskolákra, melyek tanterméből a Főmétóságú úr arcképe bizonyára hiányzik…”. A polgármester azonban addigra már megrendelte a képeket, így az irat irattárba helyezését kérte.[16]

14. kép Strelisky udvari fényképész tájékoztató levele, 1926. október 6.
(MNL BKML IV. 1908/b. 42 338/1926.)

1927. december 16-án a városházán a közművelődési ügyosztályon jegyzőkönyvet vettek fel arról, hogy Koválka Zoltán nyugalmazott tanácsos, Csáky-Pallavici Hippolit őrgróf titkára az iránt tett előterjesztést, hogy a város rendelje a fiú és leány kereskedelmi iskolák részére Horthy Miklós kormányzó Stróbl Alajos szobrászművész által mintázott 30 centiméteres, bronzból készült mellszobrát, darabonként 160 pengőért. Az irat hátoldalán található feljegyzés szerint a város költségvetési fedezet hiányában nem rendelte meg a fenti szobrokat.[17]

15. kép Jegyzőkönyv Koválka Zoltán előterjesztéséről
(MNL BKML IV. 1908/b. 65 492/1927.)

Egyedi eset volt a látogatások között, amikor 1928. október 28-án a kormányzó felesége, vitéz Horthy Miklósné Purgly Magdolna egyedül érkezett Kecskemétre, hogy ünnepélyesen megnyissa a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetségének háziipari kiállítását. Horthy Miklósnét nagy éljenzéssel fogadta a város vezetősége, lakossága, diáksága, egyesületei. Az állomásról kocsival vitték be az Iparos Otthonhoz.[18] Érdekes momentumot őrzött meg az eseménnyel kapcsolatban egy Fáy István főispán által az igazságügy-miniszternek címzett levél. A főispán arról számolt be, hogy egy kisgyermek, vélhetően Nyúl Mihályné kilencgyermekes édesanya egyik gyermeke, kegyelmi kérvénnyel a kezében akart odafurakodni Horthy Miklósnéhoz, amikor elhagyta az Úri Kaszinót. „…A kegyelmi kérvényt tartogató kisgyermek a felőlem eső oldalon akart a Főméltóságú Asszony elé járulni, mire én a kérvényt átvettem tőle, de arra való tekintettel, hogy Őfőméltósága ilyen kérelmekkel nem molesztálható, a kérvényről említést sem tettem…” – idézi fel a történéseket levelében Fáy főispán. A fentiekre tekintettel kivizsgáltatta az ügyet, s kiderült, hogy a kegyelmet kérő édesanyát sikkasztás vétségéért egy hónap fogházbüntetésre ítélték, ez alól szeretett volna, a kegyelmi kérvény pozitív elbírálása esetén, mentesítést nyerni. Végül a főispán a jogszabályoknak megfelelően az igazságügy-miniszterhez továbbította a kislánytól átvett dokumentumot.[19]

A nemzetgyűlés 1920. március 1-jén választotta kormányzóvá Horthy Miklóst. A tízéves jubileum alkalmából az ország települései díszközgyűlések keretében fejezték ki hódolatukat a kormányzónak. Kecskeméten a polgármester 1920. március elsején fél 11-re hívta össze a törvényhatósági bizottság ülését. A jegyzőkönyv szerint a díszközgyűlés kinyilvánította, hogy „…az elmúlt évtized eredményei megmutatták, hogy a nemzet várakozásában nem csalódott, mert a Kormányzó Úr kiváló személyében megtalálta a hivatott vezért, aki felébresztette szunnyadó életerejét, megerősítette hitét a jövendő iránt és a fejlődés útjára vezette…”. Elhatározták, hogy tiszteletük jeléül az akkor épülőben lévő közkórházat (a mai ún. Honvédkórházat) Horthy Miklósról nevezik el. Ehhez kiegészítésül a kisgyűlés módosító javaslatát is elfogadták, miszerint „…Őfölméltóságához az lenne méltó, ha nem csak az építendő közkórház, de ez az egész városrész, melyben a kórház épülni fog, Őfőméltóságáról neveztetnék el…”. Végül a közgyűlés a kisgyűlési módosító javaslatot elfogadta, így a városnak az új közkórház (a mai Honvédkórház) körüli részét, azaz az akkori „…Széchenyi körut, Nyiri út, Vágó köz, Külső körut és Budai ut közötti városrészt Öfőméltóságáról Horthy Miklós városnak…” javasolta elnevezni. A polgármester 1930. június 10-én feliratban kérte a kormányzó személyes hozzájárulását az ügyhöz fentiekhez. Horthy Miklós a fentiekhez hozzájárult, amelyről kabinetirodája 1930. augusztus 18-án kelt levelében tájékoztatta a polgármestert.[20]

16. kép Horthy Miklós kormányzó kabinetirodájának válaszlevele
(MNL BKML IV. 1910/c. 2307/1932.)

A fenti magasztos döntés nagy bonyodalmat okozott a városrész lakóinak mindennapjaiban. Bár azonnal utasították a Polgármesteri Hivatal Építési Osztályát, hogy az utca- és házszámtáblák kicserélése és új táblák kihelyezése ügyében sürgősen intézkedjék, az ügy elhúzódott. Számítások szerint a változtatás miatt 40 darab különféle feliratú utcajelző-, és 140 darab ugyancsak különféle feliratú házszámjelző horganyöntvény megrendelésére és cseréjére lett volna szükség, de erre, az iratok tanúsága szerint, sem az 1931. évi, sem az 1932. évi, de még az 1933. évi költségvetésben nem volt fedezet. Hátráltatta az intézkedéseket az is, hogy nem volt megegyezés abban, vajon az új városrészt miként illesszék be a város tized-, illetve házszámrendszerébe. A megosztott városrész a III. tized, azaz a Széchenyi-város volt, hivatalos nevén: „III. Tized Széchenyiváros”. Sokan ellenezték, hogy egy tizeden belül két városrész legyen, ilyenre addig nem volt példa. Több javaslat született, amelyek egyike azt szorgalmazta, hogy a magát a Széchenyivárost nevezzék el Horthy Miklós városnak, vagy az új városrészt szakítsák ki a III. tizedből, és hozzanak létre egy XI. tizedet, amelyet „XI. Tized Horthy Miklós város”-nak hívnának. A másik tábor képviselői – és ez volt az eredeti álláspont is – újszerű módon a III. tizedet akarták megosztani akként, hogy az két városrészből álljon a következőképpen: „III. Tized Széchenyiváros” és „III. Tized Horthy Miklós város”.[21] Az iratok arról nem tudósítanak, hogy végül mikor tudták megvalósítani az utca- és házszámtáblák cseréjét, azonban egy korabeli, 1933-as térkép egyértelműen tanúsítja, hogy a III. tizedet kettéosztották, „III. a. Tized Széchenyiváros” és „III. b. Tized Horthy Miklós város” elnevezéssel.

17. kép A „III. b. Tized Horthy Miklós város”-t ábrázoló
korabeli térképrészleten szaggatott vonal jelzi a városrész határát
(MNL BKML XV. 1/a.)

Fontos történése volt még az 1930-as esztendőnek a Horthy Miklós Református Tanítóképző Intézet és a Bodor Zsuzsánna Református Leányotthon átadása. Az épületek felszentelésére Horthy Miklós kormányzó jelenlétében került sor, 1930. október 16-án. A tanítóképző intézet felszentelésén részt vett még Dr. Hetessy Kálmán kecskeméti lelkész és Szeless László kecskeméti főgondnok is. Az avatóbeszédet és a felszentelő imádságot Ravasz László püspök tartotta. A leányotthon felszentelésén Muraközy Gyula kecskeméti lelkész és gróf Klebelsberg Kunó m. kir. vallás- és közoktatási miniszter tartott beszédet.[22]

18. kép: A tanítóképző intézet átadása
(Kecskeméti Katona József Múzeum)

1934 február–márciusában újabb megemlékezés-sorozat vette kezdetét a kormányzó Budapestre történt bevonulásának 15. évfordulója alkalmából. Kecskeméten 1934. szeptember 28-án díszközgyűlést tartottak, melyen Fáy István főispán megemlékezésében hangsúlyozta, „…hogy mélyen megásott sír szélén elföldelésre várt az a koporsó, amely a tetszhalott nemzetet zárta magába és amelyet a kormányzó akarata és bölcsessége térített a diadalmas élet útjára…”. A tudósítás szerint „…a közgyűlés a nemes veretű szavakat állva hallgatta végig...”.[23] Ezen események sorába tartozott, hogy Horthy 1934. október 12-én Kecskeméten hivatalosan átadta a calais-konstantinápolyi út Budapest–Kecskemét közötti országúti szakaszát. A kormányzó tiszteletére diadalkaput alakítottak ki, jelentősen díszítették a városháza előtti térséget, s a kormányzót valamint több kormánytagot magában foglaló küldöttséget nagyszabású villásreggelivel fogadták, melyen részt vettek a városvezetés, valamint a helyi gazdasági, katonai és felekezeti elit meghatározó tagjai.[24] A fogadásra útjelző táblákat készítettek, a Jókai utcán emésztőgödröt alakítottak ki, a városháza közgyűlési termében és a tanácstermekben asztalosipari munkákat végeztek, a városháza kapuját lombfonattal díszítették. Mindezek költsége, a villásreggeli nélkül, beleszámítva a közreműködő napszámosok napidíját, mintegy 400 pengőt tett ki, amelynek nagy részét a polgármester saját keretéből előlegezte meg.[25]

19. kép Kovács József épület- és díszműbádogos számlája
az október 12-i kormányzólátogatással kapcsolatosan
(MNL BKML IV. 1910/c. 27 932/1934.)

A budapesti bevonulás tizenötéves jubileumára megemlékező események csúcspontja az Abaúj-Torna vármegye által kezdeményezett, majd a többi vármegye által hivatalosan is támogatott, 1934. november 16-án délelőtt 11 órakor a Vérmezőn megtartott katonai díszszemle volt, melyen Kecskemét városa is nagyobb küldöttséggel képviseltette magát.[26]

20. kép Zimay Károly polgármester meghívója a budapesti díszszemlére, 1. o.
(MNL BKML IV. 1910/c. 3345/1935.)

21. kép Zimay Károly polgármester meghívója a budapesti díszszemlére, 4. o.
(MNL BKML IV. 1910/c. 3345/1935.)

Az 1935. év elején újabb nagyszabású évforduló megünneplésére készülődtek. A polgármester 1935. február 7-én este hat órára díszközgyűlést hívott össze Horthy kecskeméti fővezéri látogatásának 15. évfordulója alkalmából. „Ebből az alkalomból a városháza disztermét zsufolásig megtöltötték a polgári és katonai hatóságok és az egyházak képviselői és a küldöttségek tagjai. Fáy István főispán elnöki megnyitója után Zsitvay Tibor ny. igazságügyminiszter, a város képviselője és diszpolgára mondott ünnepi beszédet. Zsitvay Tibor – aki tizenöt évvel ezelőtt mint Kecskemét város kormánybiztosa üdvözölte a bevonuló fővezért – beszédében méltatta a kormányzó nemzetmentő munkáját és áldást kér további működésére. Sándor István országgyűlési képviselő és Szabó Iván dr kormányfőtanácsos inditványára a közgyűlés egyhangú lelkesedéssel elhatározta, hogy ezer pengős költséggel megfesteti a kormányzó arcképét. A közgyülés a himnusz éneklésével ért véget./MTI/” – szól a közgyűlésről az MTI 1935. február 7-i híradása.[27] A Kecskeméti Közlöny már 1935. február 9-i számában arról számolt be, hogy a festmény tárgyában, a közgyűlést követően, Fáy István főispán és Kiss Endre polgármester vezetésével helyszíni szemlét tartottak a közgyűlési teremben. Két megoldás foglalkoztatta őket: vagy freskóként szerették volna megfestetni Horthy kecskeméti bevonulását, vagy ha ez nem lett volna megoldható, festmény készítését tervezték.[28]

A megvalósítás ezt követően majd’ három évig nem haladt előre, ugyanis hamar kiderült, hogy a megszavazott ezer pengő csak nagyon szerény kivitelű festmény elkészítését fedezné. Az ügy már kínosan kezdett elhúzódni, a festmény eredeti apropójául szolgáló 15 éves jubileum (Horthy kecskeméti fővezéri bevonulása) lassan érvényét vesztette.

Egyre közeledett viszont a kormányzó 70. születésnapja, ezért a m. kir. vallás- és közoktatási miniszter 1938. augusztus 25-én kelt körlevelében felszólította a helyhatóságokat, így a korábbi polgármesteren, Kiss Endre főispánon keresztül Kecskemét városát is, hogy a kormányzó közelgő, „70. születési évének megörökítése monumentális, művészi falképekben, szobrokban, domborművekben és egyéb, méltó művészi alkotásokban” öltsön testet.[29] Ennek hatására felpörögtek az események. Tekintettel arra, hogy egyelőre csak 1000 pengő fedezet állt rendelkezésre e célra a város költségvetésében, felkérték Hoffmann Géza[30] festőművészt egy 150*100 centiméteres Horthy-arckép elkészítésre, amit a kormányzó 70. születésnapja alkalmából szerettek volna kifüggeszteni. A művész a festmény elkészítését elvállalta nyolcszáz pengőért, keretezése százhúsz pengőbe került. Hogy az eredeti, 1935. február 7-i díszközgyűlésen elhatározott magasztos freskó is megvalósuljon, még az 1938. évi költségvetésben elkülönítettek 4000 pengőt, a freskó elkészítésére pedig Márton Ferenc[31] festőművészt kérték fel. Ezen tényekről a főispán 1938. október 15-én kelt levelében tájékoztatta a vallás- és közoktatási minisztert, míg a polgármester 1938. november 14-én kelt levelében a kormányzó kabinetirodáját. A kormányzó kabinetfőnökén keresztül 1938. november 24-én kelt válaszlevelében köszönettel tudomásul vette „Kecskemét város törvényhatóságának azt az óhaját, hogy arcképét közgyűlési termének falán freskóban Márton Ferenc festőművésszel, tanácsterme részére pedig Hoffmann Géza festőművésszel elkészittesse.” Továbbá kinyilvánította azt is, hogy „hajlandó a nevezett művészeknek munkájuk befejezése előtt egy-egy alkalommal modellt ülni.”[32]

Hoffmann Géza várostól megrendelt arcképpel 1939 júniusára készült el, így a művet a városháza dísztermében az 1939. évi június havi közgyűlés előtt leplezték le ünnepélyes keretek között.[33] A festmény esetleges fennmaradásáról, lelőhelyéről nincs információ, azonban Hoffmann egyik korábbi, a Nemzeti Egység Pártja fővárosi szervezete részére festett munkájához minden bizonnyal hasonló lehetett.

22. kép: Hoffmann Géza Horthy Miklósról készített képe, 1938
(Képes Pesti Hírlap, 1938. október 14.)

Érdekes momentum, hogy a város rendelt még egy Horthy-képet Turjaremete testvérközség részére, Prohászka József[34] festőművésztől, 400 korona tiszteletdíj ellenében.

Kecskemét Turjaremetét[35] 1939-ben fogadta testvérközségül a Kárpátalja visszacsatolását követően kiszélesedő magyar városok–ruthén tesvérközség mozgalom keretében, melynek célja, hogy a magyarországi települések felkaroljanak, támogassanak egy visszacsatolt kárpátaljai települést, pl. nyaraltassák gyermekeiket stb. Az ajándékozás tényéről a kormányzó 20 éves kormányzásáról megemlékező 1940. március 1-jére összehívott díszközgyűlés döntött, majd értesítették Turjaremete elöljáróságát. Turjaremete akkori körjegyzője, Ilku Zoltán, az ajándékot hazafias hangvételű választáviratban köszönte meg.[36]

A jubileum napján munkaszüneti napot rendeltek el, illetve a díszközgyűléseken túl az egyes felekezetek is hálaadó szentmiséket tartottak 1940. március 1-jén Kecskeméten.

23. kép Turjaremete község körjegyzője, Ilku Zoltán köszönőtávirata, 1940. március 3.
(MNL BKML IV. 1910/c. 33 487/1938.)

24. kép: Turjaremete korabeli látképe
(Hungaricana Közgyűjteményi Portál)[37]

25–26. kép A katolikus és református egyházak meghívói a Horthy Miklós
megválasztásának 20. évfordulója alkalmából bemutatott hálaadó istentiszteletekre
(MNL BKML IV. 1910/c. 6556/1940.)

A kormányzó utolsó nagyobb, ünnepélyesebb vendégeskedésére Kecskeméten 1941. július 6-án került sor, amikor jelenlétében nyitották meg az új, két év alatt elkészült, kecskeméti MÁV-aluljárót. Az eseményről filmfelvétel[38] is készült, a Keleti Ujság pedig így tudósított: „A lobogódíszbe öltözött városban a látogatás útvonalán hatalmas ujjongó tömeg hullámzott. A frontharcosok, leventék, cserkészek és iskolás gyermekek zászlók alatt vonultak ki és a járdák szélén sorfalat álltak. …A kormányzót a város határában diadalkapu várta és amerre gépkocsija elhaladt, hatalmas tömeg mindenütt határt nem ismerő lelkesedéssel éltette. A Kormányzó Úr fiával, a MÁV elnökével érkezett az ünnepségre. A kecskeméti Polgári Daloskör elénekelte a Himnuszt, majd Liszka Béla polgármester üdvözölte Kecskemét város nevében a Kormányzót. Ezután Varga József miniszter engedélyt kért a Főméltóságu Urtól az aluljáró megnyitására. Hangoztatta, hogy Kecskemét polgárságának rég óta áhított kívánsága teljesült az aluljáró megépítésével. A Kormányzó Ur megadta a kért engedélyt, majd átment az aluljárón a megjelent előkelőségek társaságában”.[39]

27. kép A kecskeméti MÁV-aluljáró felavatása
(Tolnai Világlapja, 1941. június 18. 3.)

1942. augusztus 20-án hatalmas katasztrófa rázta meg Magyarországot és a Horthy családot. Meghalt Horthy István. A magyar országgyűlés 1942. február 19-én választotta kormányzóhelyettessé közfelkiáltással Horthy idősebb fiát, aki 1942. május 1-jétől, főhadnagyi rangban, katonai átképzésen vett részt Szolnokon, majd július 1-jén az 1. vadászrepülő-osztály kötelékében útnak indult a keleti frontra. Csapatszolgálata alatt a Don térségében 24 harci bevetést hajtott végre. Augusztus 20-án hajnalban a 25. harci bevetése során azonban gépével lezuhant és életét vesztette. A tragikus hírt követően a polgármester 1942. augusztus 28-ra gyászközgyűlést hívott össze, melyen eldöntötték, hogy Horthy István emlékére az akkori 415. számú kecskemét–tiszaug–békéscsabai betonútnak a Kuruc körúttól a 6. kilométerkőig, azaz a tiszakécskei országút torkolatáig terjedő szakaszát „Horthy István út”-nak nevezi el. Kimondták továbbá, hogy megfestetik Horthy István arcképét, amelynek majdani helyéül a főispáni dolgozószobát szánták. Egyetértés volt abban is, hogy a város költségvetéséből 5000 pengővel hozzájárulnak Horthy István szoboralapjához.[40] A kormányzóhelyettes arcképének megfestésével Éless István[41] festőművészt bízták meg, aki 1200 pengőért vállalta a 100*150 centiméteres festmény elkészítését. A megrendelt kép 1943 tavaszán készült el és került kifüggesztésre a városháza főispáni szobájában.

Horthy Miklós 1943. június 18-án ünnepelte 75. születésnapját, amelyet ezen a napon Kecskemét városa díszközgyűléssel ünnepelt. Ezen a következő határozat született: „…hogy a mai sorsdöntő időkben a Kormányzó Ur Ő Főméltósága születésének 75. évfordulója nemcsak a város annáleseiben örökitessék meg, hanem olyan formában is, amely Főméltóságú Kormányzó Urunk nemes vezéri vonásait az utókor számára is mindenkor szemlélhetővé tegye, a város polgármesterének előterjesztésére egyhangu lelkesedéssel elhatározza, hogy a Szolnoki uti vasuti aluljárónak a Kormányzó Úr Ő Főméltósága által történt ünnepélyes felavatását az aluljáróban elhelyezendő márvány dombormüvön hivatott müvészi kezekkel megörökitteti. Felhatalmazza ennélfogva a város polgármesterét, hogy az emlékmü elkészittetése iránt szükséges intézkedéseket tegye meg és a szükséges költségekről a f. évi pótköltségvetésben vagy az 1944. évi költségvetésben gondoskodjék.” A terv vélhetően a háború mindennapjaiban már nem volt kivitelezhető, a kapcsolódó ügyirat „Intézkedés nem szükséges, irattárba helyezendő” megjelöléssel irattározásra került.[42]

A Horthy-freskó fordulatos története

Mint arra már korábban kitértünk, a kormányzó közelgő 70. születésnapja apropóján a vallás- és közoktatási miniszter 1938. augusztus 25-én kelt körlevelében felszólította a helyhatóságokat, így Kiss Endre főispánon keresztül Kecskemét városát is, hogy a kormányzó alakját monumentális művészeti alkotásokon örökítsék meg. Tekintettel arra, hogy akkor csak 1000 pengő fedezet állt rendelkezésre, Hoffmann Géza festőművészt bízták meg egy 150*100 centiméteres Horthy-arckép elkészítésére, amely el is készült. A freskó elkészítése azonban elhúzódott. Végül még az 1938. évi költségvetésben elkülönítettek 4000 pengőt, a munka elvégzésére pedig Márton Ferenc erdélyi származású festőművészt kérték fel, aki a Szentháromság temetőben 1930-ban felállított Katona József-síremlék egyik alkotója volt. A főispán a fentiekben részletezettek szerint 1938. október 15-én kelt levelében informálta a vallás- és közoktatási minisztert, míg a polgármester 1938. november 14-én kelt levelében a kormányzó kabinetirodáját. A kormányzó kabinetfőnökén keresztül 1938. november 24-én kelt válaszlevelében tájékoztatta a dr. Liszka Béla polgármestert, hogy köszönettel tudomásul vette Hoffmann Géza festményén túl azt is, hogy a tanácsteremben Márton Ferenc festőművésszel készíttetnek freskót.[43]

A vallás- és közoktatási miniszter a fentiekben hivatkozott, 1938. augusztus 25-én kelt tájékoztatását 1938. november 28-án újabb szemponttal egészítették ki, miszerint a kormányzót megörökítő műalkotás, amennyiben lehetséges, „a magyar-lakta Felvidék felszabaditásával is vonatkozásba lenne hozható. Ez annál is inkább kívánatosnak látszik, mert egyrészt a Kormányzó Úr Ő Főméltósága legméltóbban az »országgyarapító« alakjában örökíttetnék meg, másrészt általános nemzetnevelési szempontból felbecsülhetetlen jelentősége lenne annak, ha a Felvidék felszabadítása minél számosabb műalkotásokon dolgoztatnék fel.”[44]

28. kép Márton Ferenc festőművész fotója
(Kájoni János Megyei Könyvtár)[45]

Amint az iratanyagból kiderül, Márton Ferencnek Kiss Endre főispánnal lehetett baráti kapcsolata, vele személyes levelezést folytatott. Szóban állapodhatott meg Kiss Endrével arról, hogy 4000 pengő ellenében elvállalja a Horthy-freskó megfestését. Dr. Liszka Béla polgármester 1938. december 27-én kelt levelében tájékoztatta Márton Ferencet arról, hogy a freskó festésére vonatkozó megbízást elnyerte. Ekkor még, 1939. január 17-én kelt válaszlevelében Márton Ferenc azt írja, „…hogy mihelyst megfelelő vázlatot készíthetek, természetesen rögtön jelentkezni fogok, hogy bemutathassam.”

A szóbeli megegyezést és a fenti levélváltást követően azonban meglehetősen nehezen indult el a szerződéskötéshez kapcsolódó adminisztráció a polgármesteri hivatalban. A Márton Ferenccel vélhetően személyes ismeretséget ápoló, a kecskeméti polgármesteri hivatal közművelődési és szociálpolitikai ügyosztályán dolgozó Szabó Jenő nevű tanácsnok 1939. január 31-én kelt levelében kissé sértődötten fogalmaz arról, hogy Márton Ferenc nem kereste őt a szerződéskötés ügyében: „Dr. Kiss Endre főispán úr tudomásom szerint általánosságban megegyezett Veled, ennek következtében vártam is szíves értesítésedet, hogy a részletekre nézve is megegyezzünk, sajnos mindezidáig nélkülöztem erre vonatkozó leveledet...”. A levél végén kifejezi óhaját, hogy sürgősen találkozzanak a részletek egyeztetése végett. Érdekes momentuma a levélnek, hogy ekkor még a témát illetően a vallás- és közoktatási miniszter fent idézett levelére hivatkozik, miszerint „…felhívom a figyelmedet, hogy a freskónak valamely módon kapcsolatban kell lenni a Kormányzó Ur Ő Főméltósága »országgyarapító« tevékenységével, a Felvidék visszacsatolásával…”, tehát 1939 januárjában még nem volt egyértelmű, hogy mi lesz a freskó témája. Vélhetően a levél sürgöny lehetett, és váratlanul érhette Márton Ferencet, mert válaszlevelét még aznap megírta. Ebben szabadkozik, elnézést kér, kifejezi, hogy amennyiben tudta volna, hogy Szabó Jenőt kell keresnie a szerződéskötés ügyében, akkor ezt már megtette volna, kifejtette továbbá, hogy készséggel várja Pesten. Azonban már ebben a levélben kifejezésre juttatta leterheltségét, fáradtságát: „…Mostanában sok a gondom s dolgom is akadt… s így teljes lélekkel még pontos vázlatokat sem készíthettem…”. Ezt követően érdemi történésekről az 1939. év vonatkozásában egyáltalán nem értesülünk, csak annyiban, hogy 1939. december 26-án a freskóra a város költségvetésében 1938-ban és 1939-ben nyilvántartásba vett 4000 pengőt 1940-re is előírták, így a fedezet a továbbiakban is rendelkezésre állt.[46]

Vélhetően tehát 1939. január és decembere között Márton Ferenc nem haladt érdemben a megrendelt freskóval, s a városvezetés megelégelhette, hogy a művész semmit nem tud felmutatni. Ennek tudható be, hogy 1940. január elején a főispán felhívta telefonon, s ultimátumot intézett hozzá, hogy a freskót 1940. március 1-jéig készítse el, vagy a megbízásról mondjon le írásban. Márton Ferenc az utóbbit választotta. 1940. január 18-i keltezéssel két levelet küldött Kiss Endre főispánnak, egy hivatalosat, „Méltóságos Uram” megszólítással, és egy személyes hangvételűt „Kedves Bandi!” kezdettel. Levelében sajnálkozását fejezte ki, hogy el kellett állnia a megbízástól. Kitért arra, hogy a freskóval kapcsolatos késlekedésének kiváltója nagy leterheltsége volt, aminek okaként a debreceni hármas honvéd emlékmű nagyszabású munkálatait, ehhez kapcsolódóan a helykijelölés nehézségeit, valamint az időközben kitört világháborúval kapcsolatos nem várt teendőket jelölte meg, megemlítve, hogy az erdélyi menekültek ügyeiben jelentős feladatok szakadtak rá. Ezek a feladatok, mint írja, „…bizony engemet, mert lelkiismeretes ember vagyok, meglehetősen igénybevettek…”. Óva intett továbbá a freskóval kapcsolatos sietségtől is, mivel álláspontja szerint, ha a freskó alapját képező új vakolatréteget túl gyorsan szárítják ki, akkor a bennmaradó vegyi anyagok csak később, de feltétlen kitörnek a freskó felületére és „…salétrom és más lerakódások formájában veszélyeztetik a falfestmény állandóságát.” Márton Fernec 1940. január 18-i lemondó levelét Kiss Endre főispán 1940. január 21-én továbbította a polgármester felé.[47]

Vélhetően a levelében foglalt, túlterheltségre panaszkodó személyes sorai igazak lehettek Márton Ferencnek, ugyanis a „Debreceni 3. honvéd és 3. népfelkelő gyalogezred” emlékmű felállításakor elméretezték annak talapzatát, amit magának Márton Ferencnek kellett visszabontatnia és megfelelő méretre újrarakatnia. Márton Ferenc 1940-ben, a szobor újrarakatott talapzatára való helyezése előtt, hirtelen elhunyt, nem érhette meg, hogy művét „élőben” láthassa. Visszaemlékezések szerint a művész halála nem volt váratlan, betegeskedett, többször is voltak rosszullétei, de azokkal nem törődött, túlhajszolta magát a felállításra váró debreceni honvédemlékmű ügyeivel és sok minden mással, amiért felelősséget érzett.[48]

A Kecskemét és Vidéke 1943. december 27-i beszámolója szerint a korábban a Turjaremete testvérközségnek felajánlott Horthy-festményt megfestő Prohászka József festőművésztől is kért be vázlatot a város, ám utána „…eltelt egy-két év… a nagyhírű kecskeméti festővészt nem értesítették vázlatra sorsáról. Helyette más kapott megbízást…”. (E sajtóhír mellett meg kell jegyeznem, hogy ennek okirati nyomát a levéltári iratanyagban nem találtam.[49])

Miután Márton Ferenc visszalépett a megbízástól, a város Pándy Lajos[50] tartalékos testőrfőhadnagyot, festőművészt kérte fel a freskó megalkotására. Ezután a freskó munkálatai újabb majd’ két évet húzódtak, Pándy Lajos felkéréséig. Kecskemét városvezetése vélhetően akkor találkozott Pándy Lajos munkásságával, illetve akkor tárgyalhattak vele a freskó elkészítéséről, amikor 1942. november 30-án kiállítást szerveztek a kaszinó nagytermében a keleti harctéren készített háborús rajzaiból, amelynek témáit a kecskeméti alakulatok harctéri életéből merítette. A Magyar Távirati Iroda 1942. november 30-án a kiállítás megnyitásáról így számolt be: „…Szász Lajos közellátási miniszter megnyitotta a kaszinó nagytermében Pándy Lajos tart. testőrfőhadnagy képkiállítását. A 35 szebbnél szebb tussrajzot, amely egytől egyig a keleti harctéren készült és valamennyi a kecskeméti alakulatok harctéri életéből meritette témáját, később a városi muzeumban helyezik el”.[51]

A város és Pándy Lajos között 1943. március 30-án az alábbi részletekkel jött létre a megbízási szerződés a freskó megfestésére: A freskó helyéül a közgyűlési terem hátsó részét jelölték ki, az akkori fűtőtestek helyén. A freskó majdani méretét 295,4*228,5 centiméterben jelölték meg. A freskó alapját képező falsíkot a város vállalta a Székely Bertalan által használt kazeinos eljáráshoz alkalmas módon előkészíteni. Pándy Lajos a szerződés szerint köteles volt Székely Bertalan freskóinak színeihez és a terem összhangjához alkalmazkodni, illetve az első vázlatot 1943. április 15-ig bemutatni, valamint annak a megrendelő általi elfogadásától 60 napon belül a freskót készen átadni. Pándy Lajos a freskó elkészítését 8000 pengő tiszteletdíj ellenében vállalta.[52]

A költségekre 1942. decembe 3-án, – tehát mindössze három nappal a fent részletezett kiállításmegnyitó után – 10 000 pengőt különítettek el a fedezet gyanánt. Később kiderült, hogy a freskó felületéül kijelölt falfelület nagy része elváltozásokat mutatott, azt sok helyen javítani, pótolni kellett, ami előre nem látható költségnövekményt eredményezett. Továbbá át kellett alakítani a falburkolatot, a fűtőtesteket át kellett helyezni, valamint a háborús években mind az anyagárakban, mind a munkabérekben jelentős emelkedés következett be. Így a beruházás költségeire a 10 000 pengőn felül a törvényhatósági bizottság 1943. szeptember 29-i ülésén további 4500 pengő újabb költségráfordítást szavazott meg, amelyre írásban engedélyt kértek a belügyminisztertől.[53]

Az utolsó pozitív sajtóhír a freskóval kapcsolatban 1943. július 24-én jelent meg a Kecskeméti Közlönyben. E szerint Pándy Lajos a freskó szénvázlatával 1943. július 23-án érkezett meg a városba, s a képet rögtön ki is függesztették közszemlére, illetve hogy megtekintsék, hogyan illeszkedik a terv a városháza díszterméhez és annak többi freskójához. A cikkben részletesen leírják a freskóvázlaton látható, a kormányzó 1920. február 7-i kecskeméti fővezéri bevonulását megörökítő idealizált ábrázolást: „…A freskóvázlaton impozáns hangulat uralkodik. A vázlat középpontjában a Kormányzó Úr délceg alakja tűnik szembe. Profilban áll a nézővel és sasszemeivel figyeli a jobb sarokban ábrázolt kecskeméti városháza főbejáratát. Háta mögött két délceg testőr teljes díszben, a magyar faj gyönyörű emberpéldányai. A Kormányzó Úr teljes tengernagyi díszöltözetben van, arcán tükröződő magyar elszántságból és akaratból ott mosolyog a szeretet is. Jobb kezében tengernagyi díszkalpagját tartja. Lábai előtt egy magyarruhás kislány és kisfiú áll. A kislány meghatott arccal nyujtja felé a kecskeméti határ színes virágcsokrait, a kislegény pedig pálcán a kecskeméti aranyhomok barackját kínálja fel.

A városháza árkádjai alatt a kecskemétiek csoportja ünnepi lélekkel várja a Legelső Magyart. A tizenegytagú csoport közepén egy sudármagas, 40-42 év körüli ünnepi magyarruhás férfi áll hajadonfővel. Jobbján egy pitykegombokkal díszített kabátú, markánsarcú földbirtokos, balján egy cifraszűrös csikós áll. Jobb oldalt a második férfiról iparos mivolt sugárzik le. Az iparos és a kisgazda között másodikként egy subás parasztember tekint a kormányzóra, a háttérben már csak tiszteletet sugárzó férfifejek látszanak…

…Érdekes a kecskeméti csoport. Tömeghatása szerint idealizált fejek, de ha tüzetesebben vizsgáljuk az egyes alakokat, akkor meglepő hasonlóságokat ismerünk fel egyes kecskeméti vezetők arcából, mozdulataiból. A háttérben a színház körvonala bontakozik ki a kép baloldalán – jobb oldalán pedig néhány polgárházé. A kép hatását fokozni fogja a szinezés, a freskószerűség és a keret…”.

A beszámoló az alábbi magasztos szavakkal zárul: „A magyar hősök, a honalapító és gyarapító királyok sorába kerül városházánk közgyűlési termében vitéz nagybányai Horthy Miklós is, aki a vörös rémuralom romjaiból épitette az országot, és Felvidék, Délvidék, Erdély egy részének visszaszerzésével kiérdemelte a hongyarapító nevet…”. 

A cikk szerzője úgy számolt, hogy a mű három hónap alatt, tehát 1943. október végére készül el.[54] Ez nem így történt, a következő egy év történéseiről sem iratanyagot, sem tudósítást nem találtam. Egyetlen kézzelfogható momentum a freskóval kapcsolatban egy 1944. október 18-án kelt irat, melyben elkészültét jelentették. Hogy miért tartott még több, mint egy évig, hogy elkészüljön a freskó, az további kutatásokat igényel.

A sors furcsa fintora, hogy mire elkészült a kecskeméti falfestmény, 1944. október 16-án Horthy Miklós lemondott, az orosz katonák már a város határában voltak, s hat nappal később, 1944. október 24-én elrendelték Kecskemét kiürítését. A freskó rendkívül fontos lehetett a helyi politikai elit számára, hiszen a háború borzalmai ellenére, a nélkülözés, a mindennapos frontról érkező rossz hírek, és a zsidók deportálásának közepette is végigvitték, hogy elkészüljön. Bár elkészült, 1944. október 18-án készre jelentették, soha senki nem vette át, ünnepélyesen soha nem leplezték le, erre a háború viszontagságai között már nem maradt idő. Mint az alábbi jelentésből is kiderül, a polgármester a teljesítést és a készre jelentést elfogadta, azonban a kép átvételéről sejtelmesen így fogalmazott: „…alkalmas időben külön fogom elrendelni…”. A mérnöki hivatal a tárgyban a következőket jelentette: „A th. mérnöki hivatal jelenti, hogy a közgyűlési terem új freskó képe elkészült. A festéshez szükséges állványok lebontása is megtörtént. A kép elkészitésével és a mellékmunkálatok elvégzésével járó költségek kiutalása a m. kir. városi számvevőség utján megtörtént. Kéri a th. mérnöki hivatal a kép átvételét és részére a felmentvény megadását…”. Dr. Liszka Béla polgármester a teljesítést az alábbi mondatokkal ismerte el: „A jelentést tudomásul veszem. Az ügyre vonatkozóan a felmentvényt a th. mérnöki hivatalnak a szokásos fenntartásokkal megadom. A kép bizottsági átvételét a VI. ü. o., az épület gondnok, a t.h. mérnöki hivatal és a muzeum és könyvtár bizottság közbenjöttével alkalmas időben külön fogom elrendelni…”.  Az irat a későbbiekben az orosz megszállással okafogyottá vált, valaki keresztben át is húzta, 1945. május 5-én pedig „Intézkedésre nincs szükség” megjelöléssel irattárba helyezték.[55]

29. kép A kecskemét-városházi Horthy-freskó
(MNL BKML XV. 15.a 802.)

30. kép Jelentés a freskó elkészültéről
(MNL BKML IV. 1910/c. 10 458/1944.)

Visszaemlékezések szerint a freskót a szovjetek bevonulása után rajzszegekkel felerősített piros vászonnal takarták el, 1959-ben meszelték le, s utána feledésbe merült. A freskó végül 2014-ben a városháza dísztermének felújításkor került elő, a meszelést lekaparták róla, majd heves politikai viták után úgy döntöttek, hogy függönnyel takarják el, nem politikai kérdésként, hanem kordokumentumként kezelik, amit az idelátogató turisták is megtekinthetnek.[56]