EGY NAGY IMRE BESZÉD ÁTÍRÁSA

Az UFOSZ Bács-Bodrog vármegyei szervezetének megalakulása

1944-ig a magyar társadalom számára a második világháború távoli hadszíntereken zajló katonai összecsapások sorozata volt, amelyről elsősorban a sajtóhírekből és híradókból értesült. Az ország ugyan 1941. június 23-án belépett a háborúba, és a magyar csapatok részt vettek a keleti hadszíntéren a Szovjetunió elleni hadműveletekben, de az ország határaitól több ezer kilométerre zajló események nem bolygatták fel a hátország életét. Az 1. magyar hadsereget és kísérő alakulatait már 1941 végén megszállási feladatokkal bízták meg, mivel elégtelen felszerelése miatt a közvetlen arcvonalban nem merték bevetni, és a német hadvezetés sem bízott a magyarokban.[1] A 2. magyar hadsereg 1942–43 telén elszenvedett súlyos doni veresége nem jutott el a magyar társadalomhoz. Független magyar katonai szakértők[2] és reálisan gondolkodó politikusok már 1942 elején előre látták, 1943 elején a sztálingrádi katasztrófa után már biztosan tudták, hogy Németország és szövetségesei elveszítik a világháborút. Az első szövetséges légitámadások, majd Magyarország március 19-i német megszállása után egyértelművé vált, hogy az ország területe is hadszíntérré válik. Az év tavaszán Ukrajna felszabadításáért vívott harcokban és a Kárpátok előterében zajló csaták során a magyar csapatok is szembe kerültek a szovjet hadsereg alakulataival. Augusztus 27-én lépte át a vörös hadsereg a magyar határt az Ojtozi-szorosban, majd a mai Magyarország határát szeptember 23-án Dombegyháza, Battonya és Csanádpalota térségében. 1945. április első feléig az ország hadszíntér volt, a szovjet és a bolgár hadsereg alakulatai fokozatosan haladtak nyugat felé és számolták fel a német–magyar szövetséges csapatok ellenállását.[3]

1944 őszén, a Vörös Hadsereg fokozatos előrenyomulása után, a „felszabadított” területeken megindult egy spontán paraszti földfoglaló-földosztó mozgalom. A korábbi földtulajdonosok a visszavonuló német–magyar csapatokkal elmenekültek nyugat felé, a birtokokon maradt számtartók, gazdatisztek és uradalmi cselédek nem akadályozhatták meg a népi kezdeményezésre kialakult folyamatot. A kezdetben csak használatba vett, elhagyott, a háború következtében letarolt földeket gyorsan saját tulajdonukként kezdték kezelni az új gazdák. Az 1944. december 21–22-én Debrecenben megalakult ideiglenes törvényhozó és végrehajtó hatalom[4] valójában 1945-ben a tapasztalt akciók után indulva próbálta meg törvényes keretek közé terelni a szabályozatlan, népi földosztó mozgalmakat. Ennek következtében született meg az Ideiglenes Nemzeti Kormány 600. számú rendelete a földreformról, amely 1945. március 17-én jelent meg. A földreformról szóló rendeletet az ideiglenes kormány agrárminisztere, a kommunista párt tagja, Nagy Imre dolgozta ki. A rendelet az agrárproletárok és törpebirtokosok gazdasági igényeit elégítette ki, és egyértelműen a Magyar Kommunista Párt politikai akaratát tükrözte. Alapelv volt, hogy minden földigénylőnek megpróbáltak birtokot adni. Településenként megalakultak a földosztó bizottságok, amelyek a korábbi birtokosoktól elvett földeket felmérték, majd kiosztották az igénylők között.[5] A helyi földosztó bizottságok személyi összetétele vegyes volt, de azt egyértelműen megállapíthatjuk, hogy nem erre szakosodott földmérők végezték, azaz számtalan pontatlanság és visszaélés történt, amely alapot szolgáltatott további jogi vitákhoz, amelyek utána fokozatosan politikai színezetet kaptak. A szabálytalanságokat és visszaéléseket már 1946 elején jelezték az illetékes hatóságoknak, több bejelentést és feljelentést is tettek, de a politikai érdekek lehetetlenné tették a tények objektív feltárását. A földreform radikális végrehajtásában érdekelt Magyar Kommunista Párt és Magyar Szociáldemokrata Párt mindenféle felülvizsgálattól elzárkózott, amely a „dolgozó parasztság” érdekeit csorbította volna, így gyorsan szembekerültek a Független Kisgazdapárttal. A baloldali politikusok közötti vitákat jól szemlélteti, hogy az ekkor már belügyminiszterként tevékenykedő Nagy Imrét is többen támadták a saját pártjából a földreform és a felülvizsgálat okozta problémák miatt. Végül Nagy Imre 1946. március 18-án lemondott a miniszteri posztról, és április 23-tól az MKP KV[6] Titkárságának mezőgazdasági ügyekért felelős tagja lett.

A politika már a két világháború között is mindennapi szinten jelen volt az emberek életében. A trianoni békediktátum folyamatos tagadása, az irredenta gondolatok terjesztése fokozatosan itatta át a társadalmat. Ennek logikus továbbfejlesztéseként 1945-ben egy újabb folyamat kezdődött el a baloldali pártok részéről, akik az emberek teljes életére kívántak rátelepedni. Megkezdődött a baloldali munkahelyi szervezkedések mellett a munka utáni, szabadidős tevékenységek párt alapú szervezése is, természetesen a megfelelő ideológiával átitatva. A városokban élő ipari munkásságot könnyen bekerítették a szakszervezetekkel, a kulturális- és sportegyesületekkel, és az itt szervezett közösségi programokkal.[7] Az ifjúságot 1945-től a Magyar Úttörők Szövetségébe csábították át a cserkészettől.[8] A mezőgazdaságban dolgozók politikai alapú közösségekbe szervezése azonban sokkal nehezebb kérdést jelentett. A mezőgazdasági munka az évszakok változásához és az időjáráshoz kötött, ezért rendszeres programokat előre tervezni szinte lehetetlen volt. A saját földjüket művelő kisbirtokos parasztok, a mezőgazdasági munkások idényben egész nap dolgoztak, számukra a szabadidő – amikor társadalmi és mozgalmi életet élhettek – a téli hónapokban jött el. Ebben a helyzetben a földreform hibáiból és az ebből következő bizonytalanságból építkezhetett a legkönnyebben az MKP.

A parasztság a legerősebb kormánypártnak, a Független Kisgazdapártnak a társadalmi bázisát jelentette, ezért a legnagyobb ellenfél gyengítésére is lehetőséget biztosított egy kommunista alapítású parasztszervezet. Szeptember 7–9-én a Parasztszövetség és az FKGP Országos Parasztnapokat szervezett, ahol előtérbe kerültek a földosztással kapcsolatos vitás kérdések. Az agrárkérdés rendezetlenségével tisztában lévő Nagy Imre a kommunista párt utasítására előkészítette az újonnan földhöz juttatottak politikai-érdekvédelmi szervezetekbe tömörítését. 1945. május 6-án a Földmunkások Szakszervezete átalakult, Földmunkások és a Kisbirtokosok Országos Szövetsége (FÉKOSZ) nevet vette fel. A FÉKOSZ helyi szervezeti segítségével védte meg a kommunista párt a földosztás eredményeit. A FÉKOSZ mellett 1946-ban újabb, a mezőgazdaságban dolgozókat tömörítő országos politikai-érdekvédelmi szervezet létrehozásán dolgozott az MKP és az MSZDP, így született meg 1946. szeptember 15-én az Újbirtokosok és Földhözjuttatottak Országos Szövetsége, azaz az UFOSZ. Az alakuló ülésen a megnyitóbeszédet Nagy Imre mondta el. Az országos szervezet és vezetőség megalakítása után a baloldali pártszervezetek tagjainak segítségével az ország egész területén megalakították a megyei és helyi UFOSZ szervezeteket. Baján 1947. január 4-én délelőtt 11 órakor kezdte meg alakuló ülését a helyi UFOSZ, – teljes hivatalos nevén Újbirtokosok és Földhözjuttatottak Országos Szövetségének Bajai csoportja – amelyen a köszöntőbeszéd után megválasztották a vezetőséget. A köszöntőbeszédet Sztrikinácz István mondta el.[9]

Nagy Imre 1956 előtti tevékenységéről kevés írásos dokumentum maradt fent, pedig 1944-től kisebb-nagyobb megszakításokkal, de folyamatosan a felső politikai vezetés aktív szereplője volt. Az 1956-ot ellenforradalomként értékelő Kádár-rendszer törekedett a Nagy Imréről szóló és tőle származó források torzítására, elferdítésére, de a szisztematikus elpusztításukat nem erőltette, így számos emlék fennmaradhatott az utókornak. Nagy Imrét nem sikerült kitörölni a köztudatból, mint az 1945-ös „földosztó” miniszter mindenképpen tovább élt az emberek emlékezetében. Nagy Imre 1953-as miniszterelnökké történt kinevezése, majd másfél éves kormányzása alatt országosan elismert, népszerű politikus volt. Az értelmetlenül erőltetett és túlhajszolt iparosítást, a félrecsúszott első ötéves tervet megszüntette, a nyílt állami terrort megfékezte; racionálisabb, a mezőgazdaság irányában is engedményeket tevő gazdaságpolitikát hirdetett. A korszakban a vezető politikusok általános szokásának mondható, hogy az állami könyvkiadó megjelentette korábbi műveiket, ez történt 1954-ben Nagy Imrével is. Megjelentek válogatott beszédei és írásai két kötetben, ebből az első kötet az 1945–47-es időszakot öleli fel. Ebben maradt fent az UFOSZ 1946. szeptember 15-i alakuló kongresszusán elmondott beszéde.

Nagy Imre beszéde 1946-ban:

„Hatszázezer újbirtokos szervezett összefogása legyőz minden nehézséget

Tisztelt Kongresszus! Kedves Barátaim!

Megvalósítottuk a földreformot, eldöntöttük a nagy pert, amely évszázadokon keresztül folyt. Pontot tettünk utána egyszer és mindenkorra. Valóra vált a magyar nép régóta melengetett álma, hogy megkapja az ősi földet, amelyet annyi vérrel és verítékkel öntözött. Most már a magyar parasztság nem más földjén verítékezik, hanem a maga földjén dolgozik, sajátmagának, a családjának, az országnak, a nemzetnek. Mi reálpolitikusok vagyunk, tekintetünket mindig előrevetítjük a jövőbe. De nem árt azért néha-néha, ilyen seregszemle alkalmával, egy-két rövid pillantást vetni a múltba is.

A reakció támadásainak központjában állt hosszú ideig és áll még ma is a földreform. Valóságos céltáblája minden támadásnak. Az a helyzet, és ez nagyon komoly, reális valóság, hogy a földreform volt az egyik legnagyobb alkotása demokráciánknak, amellyel a legsúlyosabb csapást mértük a reakcióra, a régi rendszerre. Ezért nem nyugszik a reakció, és folytatja különböző módszerekkel támadásait a földreform ellen. A földreform nehéz viszonyok között született. Vesztett háború után, akkor, amikor az ország véres, pusztító háború színtere volt, amikor a mezőgazdaság is nagyon komoly károkat szenvedett, akkor került a sor a földreform végrehajtására. Mi annak idején veletek együtt – mikor még a földreform megkezdése előtt a delegációk, a küldöttségek a debreceni minisztériumban jártak – tudtuk azt, hogy ennek a földreformnak a végrehajtás nem lesz könnyű feladat, hogy igen nagy nehézségeket kell leküzdenünk, éppen azért, mert azok a viszonyok, amelyek között nekifogtunk, nagyon nehezek voltak. De vajon megijesztett-e ez bennünket? Nem! Voltak kishitűek, akiknek nem volt helyén a szívük, akik a nehézségek hatása alatt hajlottak arra, hogy talán kivárnánk a jobb időket a földreform végrehajtására. A reakciónak is az volt a számítása, hogy időt nyerjen, mert az erőviszonyok, amelyek között mi akkor a földreformhoz hozzákezdtünk, nem a reakciónak, hanem nekünk kedveztek. A felszabadulás után a reakció, a régi rendszer omladozóban volt, súlyos csapásokat szenvedett, és még nem tért magához. A demokrácia erői pedig a maguk teljességében kibontakozva működésben voltak. Van-e kedvezőbb idő egy ilyen nagy reform, egy ilyen nagy alkotás végrehajtására? Nincs – és az események azt bizonyították, hogy helyesen állítottuk fel a kérdést. Minden nehézség dacára, annak ellenére, hogy tudtuk: a földosztás után nehéz lesz még a helyzete az újbirtokosoknak, tavaly tavasszal és nem az idén és nem jövőre végrehajtani. Ha akkor nem csináltuk volna meg a földreformot, azt mondhatjuk – most már látva az események alakulását –, hogy legjobb esetben is valami elvetélt, Nagyatádi Szabó-féle földreform lett volna belőle, márpedig mentse meg az isten a magyar parasztnépet attól, hogy még egyszer ilyen szerencsétlenség szakadjon a nyakába. Ezért nem volt szabad a földreformot elodázni, de nem is lehetett volna elodázni. Próbált volna valaki akkor szembehelyezkedni a magyar földműves nép akaratával! Elsöpörte volna az áradat. A magyar nép az akaratát végre akarta hajtani, és végre is hajtotta. Tudjuk azt, ismerjük az akkori helyzetet, hogy nem lett volna és nem is lehetett volna nyugalom ebben az országban a földreform végrehajtása nélkül, de nem lett volna termelőmunka sem. Ha tavaly tavasszal nincs földreform, ha nem adjuk a földet a földigénylők kezébe, nem indult volna meg a termelés, nem lett volna kenyér, és ahogyan az események mutatják, most már utólag tárgyilagosan megállapíthatjuk, éhínség fenyegette volna az országot. Mert igenis, a földigénylők voltak azok, akik nemcsak földet osztottak, mint azt néha a földigénylők irányában és felém, az akkori földművelésügyi miniszter felé hangoztatták, hanem a földigénylők és földhözjuttatottak voltak azok is, akik a földet meg tudták művelni és meg is művelték. Kétségtelen, hogy a földreform végrehajtása során voltak hibák. De vajon ilyen nagy, hatalmas munkát hiba nélkül végre lehet-e hajtani? Nem lehet. Azoknak, akik ezeket a hibákat akarják fegyverül felhasználni a demokrácia ellen, azt mondjuk, hogy igenis, az a földreform volt az minden hibájával együtt, amely megmentette az országot egy véres polgárháború pusztításaitól, amely megmentette az országot az éhínségtől. A hibák hánytorgatásával kapcsolatban még a következőket: 600 000 ezer család jóléte, létalapja, boldogsága vajon nem ér-e meg annyit, mint amennyi hiba a földreform során előfordult? Mi nem védjük a hibákat, mi vagyunk azok, akik a hibákat kiküszöböljük, és akik minden ilyen becsületes törekvést – amelynek célja a hibák kiküszöbölése, hogy a földreform jobb legyen, hogy a földhözjutottak sorsa jobb legyen – szívesen fogadunk. De azért nem engedjük, hogy a hibák hánytorgatásával úgy állítsák be a földreformot, mintha nem érte volna meg, mert – amint mondják – olyan hibák történtek, amelyek a földreform minden eredményét semmissé teszik. A földreform hatalmas eredménye az, hogy az a 600 000 család, akinek a képviseletében ma itt vagytok, tényleg megkapta azt, amire joggal igényt tarthatott. A földreform lényege az, hogy a régi, feudális rendszer alól kihúzta a gazdasági alapot, a régi nagybirtokrendszert össze tudta zúzni, és megvetette az alapját, nemcsak a gazdasági, hanem a politikai alapját is az új, független, szabad, demokratikus Magyarországnak.

Tisztelt Kongresszus! Kedves Barátaim!

A földreform óta mintegy másfél küzdelmes esztendő telt el. Nem kell nekem erről bővebben beszélni, ezeket a küzdelmes időket ti magatok is átéltétek, végig küzdöttétek. A nehézségekhez, amelyek a földreformból és azokból a viszonyokból adódtak, amelyek között azt végrehajtottuk, még súlyos elemi csapások is járultak, szárazság, jégverés, egyéb bajok, amelyek az újbirtokosok helyzetét mérhetetlenül súlyosbították. Ezeket ismerve mondhatjuk el igazán, hogy milyen hősi munkát végeztek a földhözjutatottak. Ilyen nehéz körülmények között is becsülettel eleget tettek a nemzettel szemben fennálló kötelezettségüknek, a kapott földet hallatlan erőfeszítéssel megmunkálták. A Földművelésügyi Minisztérium vetésjelentéseit olvasva látjuk csak igazán, hogy 90-93 százalékra elvégezték a földmunkákat, s ebben legnagyobb része az újbirtokosoknak volt.

Tudjuk, hogy a földreform csak első lépés volt a nagy átalakulás felé. A földosztás megadta az alapot, a lehetőséget arra, hogy jobb éltet építsünk magunknak. A másik lépés, amit meg kell tenni, és ami most a döntő, amiről ma beszélni kell, az a termelés megszervezése, a termelés fellendítése, a termelés fejlesztése, átalakítása. Az újgazdákat alkalmassá, képessé akarjuk tenni anyagilag arra, hogy a kapott földön úgy gazdálkodjanak, ahogyan egyrészt saját maguk, másrészt a nemzet érdeke megköveteli. Azt akarjuk, hogy az újgazdák a kapott földön virágzó mezőgazdaságot folytathassanak és jómódú, boldog életet tudjanak maguknak teremteni. Annakidején a földreform végrehajtásában a kommunista párt kivette a maga részét. Utána nem egyszer hallottunk olyan vádakat, hogy mi csak földet tudunk osztani, huszárosan le tudjuk nyargalni az ellenfelet. Igen, mi ezt is tudjuk, de mást is tudunk. Nem régen megalkottuk programunkat, amelyben feladatokat dolgoztunk ki a termelés fejlesztésére és a parasztság helyzetének megjavítására. Mi, amihez hozzáfogunk, azt szeretjük is véghezvinni, és én azt hiszem, hogy a programunk végrehajtásában – amelyben az újbirtokosok követelései is benne vannak, sőt döntő szerepet játszanak – ne lesz hiány, és a parasztság, köztük az újbirtokosok támogatásával, ugyanúgy, mint a földosztást, a termelés átállítását, a termelés fejlesztését, a boldog élet megteremtését is meg fogjuk valósítani. Beváltatlan ígéreteket nálunk senki nem talál, hiába is keres.

Tisztelt Kongresszus! Most országos tanácskozásra gyűltünk össze. Hátunk mögött nehéz, küzdelmes esztendő van, előttünk komoly feladatok állanak. A kongresszus munkájára nemcsak az a 600 000 újbirtokos tekint feszült figyelemmel, akinek a képviseletében ide jöttek, hanem az egész ország. Az újbirtokosok sorsa nemzeti ügy. Nemzeti ügy, amellyel szemben a demokráciának egyetlen igaz barátja, igaz híve sem közömbös. Mindenkinek, minden becsületes demokratának egész ereje megfeszítésével azon kell lennie, hogy a földreform maradandó alkotás legyen, ezt pedig csak úgy érjük el, hogyha a földreformtól kapott földön gazdálkodó újbirtokosokat olyan életszínvonalra és olyan gazdálkodási viszonyok közé segítjük, amelyek mellett ennek eleget tudnak tenni. Tavaly szeptemberben és az idén márciusban is volt ilyen találkozó, de a mai találkozónak az eddigieken túl kiemelkedő jelentősége van. Eddig az újbirtokosok szervezetlenek voltak. Szét voltak forgácsolva, és nem volt összetartó erő, amely a közös feladatok, a közös célok megvalósítására összpontosította volna minden erejüket. Elfelejtettük azt a régi jó jelszót, hogy egyesült erővel hatalmas nagy feladatokat tudunk megoldani. Ennek a kongresszusnak a feladata éppen az, hogy egyesítse ezeket az erőket az előttünk álló nagy feladatok megoldására. Kétségtelen az, hogy azok közül a feladatok közül, amelyek az eltelt másfél esztendő alatt az újbirtokosok elé tornyosultak, sokkal többet és sokkal eredményesebben lehetett volna megoldani, ha az újbirtokosok már a múltban, már korábban hozzáfogtak volna ahhoz, amire ma kerül a sor, a szervezkedéshez. Ösztönösen érezték az újbirtokosok, hogy valahogyan nincs jól ez így, szétszórva külön szervezetekbe, külön helyeken az összefogás hiányában egymásra várni, és bizony, a dolgok nem mennek, a helyzetük nem javul úgy, ahogyan arra szükség lenne. Ez ösztönös érzés. Ami felrázta az újbirtokosokat és ami azután lendületet adott a szervezés munkájához, ez az a támadás volt, amit a reakció a télen a földreform ellen, a földek visszavételéért indított. Az újbirtokosokat tudatára ébresztette, hogy pártállásra való tekintet nélkül, – lehet valaki a kommunista pártban, a kisgazdapártban, a Nemzeti Parasztpártban, vagy párton kívül is –, de amikor a földreformról van szó, akkor össze kell fogni. Ez az összefogás csodát művel. Az eredmény mutatja, megvédtük a földet miden támadással szemben, úgy, hogy többé senki, siker reményében a földosztás, az újbirtokosok ellen ilyen harcot nem folytathat. Ez a harc indította el és tudatosította azt a törekvést, hogy össze kell fogni. Az UFOSz szervezetei kezdtek megalakulni, és az a rövid idő, amely ezen a téren hátunk mögött van, mutatja, hogy ez a mozgalom nem valami mondvacsinált kényszermozgalom, hanem valóban tiszta népi mozgalom, ami alulról tör fel és követeli ezt a szervezetet és ezt a szervezkedést. Ez a kongresszus van hivatva arra, hogy ennek a törekvésnek ma szervezeti formát, keretet adjon. A kongresszusnak ez adja meg azt a kimagasló jelentőséget, amellyel elüt minden eddigi földhözjuttatott-tanácskozástól. Ma itt meg fog, mert meg kell születnie egy olyan szervnek, amely nagy erőt összpontosítva magában, az újbirtokosok érdekét úgy fogja képviselni, ahogy e hatalmas réteg azt megérdemli. Ennek a kongresszusnak a másik feladata az, hogy tartalmat adjon ennek a munkának, megvalósítsa most már végérvényesen azt a programot, amelynek a célkitűzéseit az újbirtokosok meg akarják és meg is fogják valósítani. A program megvalósítása nagy feladat. Tudjuk azt, hogy minden program annyit ér, amennyit belőle megvalósítanak. Hogy a program megvalósítása mennyire reális, semmi sem mutatja jobban, mint az a hatalmas erő, amely ennek a programnak a megvalósítására rendelkezésünkre fog állani. 600 000 újbirtokos szervezett ereje olyan erő, amellyel szembehelyezkedni nem lehet. Ezt az erőt megsokszorozza az, hogy a demokrácia frontja ott áll, ott sorakozik fel az újbirtokosok mögött. Elsősorban a demokrácia derékhada, az ipari munkásság. Szoros szövetség volt már eddig is az ipari munkássággal, hiszen tudjuk azt, hogy a földreform megvalósításában velünk és veletek egy sorban ott voltak az ipari munkások. Mindenütt segítségére voltak az új birtokosoknak, hogy a földreformot valóban a nép érdekei szerint, a nép követelései szerint hajtsák végre. Ez már megpecsételte azt a szoros szövetséget és barátságot, amely a két réteg között ma is fennáll és folyton erősödik. De ezen túlmenően, a mindennapi harc is erősíti ezt a szövetséget. Mindennapi harc a banktőke, a kizsákmányolás, az áruzsora és a spekuláció ellen, ebben a mindennapi harcában ez a két réteg pedig a legszorosabban egymásra van utalva. Az agrárolló ellen, az ipari árak leszállításáért vajjon ki tud jobban együtt harcolni, mint ez a két hatalmas réteg: az újbirtokosság és az iprai munkásság. Ez az összefogás biztosítéka annak, hogy a harc nem lesz eredménytelen. Az újgazdák a parasztság rétegei közül a legelesettebbek, a leggyengébbek. Az újgazdáknak van leginkább szükségük arra, hogy az ipari munkásosztály, ez a hatalmas társadalmi réteg a legmesszebbmenően támogassa. A falujárás is mutatja, hogy az újbirtokosok joggal számíthatnak az ipari munkásságra. Az ipari munkásság eddig is bebizonyította, de a jövőben még fokozottabban fogja bebizonyítani, hogy minden erejével ott áll az újbirtokosok mögött és segíteni fogja őket. De az ipari munkássággal való összefogásnak van még egy szilárd alapja. Az újbirtokosok nagy része maga is nincstelen proletár volt, sorstársa az ipari munkásságnak, és az ipari munkásság volt az, amelynek segítségével ebből kiemelkedett. Ez nagyon szoros testvéri kapcsolatokat teremt az újbirtokosok és az ipari munkásság között. Nagyon figyelmébe ajánlom az újbirtokosoknak, és megszívlelendőnek tartom a mai alakuló közgyűlésen, mikor hosszú útra akarunk elindulni, a következő: csak akkor tud az UFOSz feladatinak megfelelni, akkor tudja sikeresen végigvinni harcát az újbirtokosok érdekében, ha a szövetséget az ipari munkássággal a legmesszebbmenően ápolja, ha a faluban az egyik fő pillére lesz a munkás-paraszt szövetségnek. Az UFOSz-ban kidomborodik a parasztegységre való törekvés is. Az első lépés, amit ma itt megteszünk, szintén az egység jegyében történt. Tömörítsük egységbe a szétforgácsolt erőt, hogy sokkal hatékonyabb legyen. Minél erősebb az UFOSz, minél hatalmasabb, minél gyorsabban tudja megvalósítani az előtte álló feladatokat, minél sikeresebben emeli fel gazdaságilag az újbirtokosokat, minél gyorsabban tünteti el a különbséget a régi és az újgazdák között, annál hamarabb megvalósul a dolgozó parasztság egysége. Tehát az UFOSz igenis magát az egységet szolgálja, és az egység megteremtésének egyik legsikeresebb, legeredményesebb fegyvere. Az UFOSz-ba tömörülve, az újbirtokosok saját kezükbe veszik sorsuk irányítását. Minden újgazdának a maga, a családja, a sorstársai, a nemzet iránti kötelessége, hogy az UFOSz munkáját a legmesszebbmenően támogassa. Erősíteni kell az UFOSz-t, és én azt hiszem, hogy nem lesz, mert nem lehet újbirtokos, aki ne az UFOSz-ban keresné helyzete megjavítását, aki ne az UFOSz-on keresztül igyekezne azon, hogy sorsát megjavítsa. És az UFOSz-ban ezt a fegyvert meg is fogja találni. Régi elv az, hogy a gyengébbeken kell a legjobban és a legtöbbet segíteni. Ez áll az újbirtokosokkal kapcsolatban is. Az UFOSz olyan szerv lesz, amelyik ezt a gazdaságilag gyenge réteget erőssé teszi. De ez a kötelesség más szervezetekre is hárul. Minden demokratikus ártnak kötelessége az UFOSz mögé állni, minden demokratikus szervezetnek kötelessége az újgazdák mögé állni, a demokráciának, demokratikus mivoltunknak ez egyik fokmérője. Nem lehet jó demokrata, nem lehet a demokráciának igazán jó híve az, aki nem támogatja az újgazdákat. Az újgazda-társadalom a független, szabad, népi demokratikus Magyarország egyik legerősebb oszlopa. Induljon meg tehát nemes verseny a demokratikus pártok és szervezetek között az újgazdák támogatása, az UFOSz erősítése terén. Mi, a magunk részéről – a kommunista párt nevében beszélek – mindig az újbirtokosok mellett álltunk és ott is maradunk. Amikor most a kongresszusnak sikeres munkát kívánok és a Magyar Kommunista Párt meleg testvéri üdvözletét tolmácsolom, biztosítom az UFOSz-t, hogy a Magyar Kommunista Párt mögötte fog állani és reá az újbirtokosok mindig számíthatnak. Éljen az újgazdák első kongresszusa! Élen az újbirtokos, földözjuttatott parasztság!

Beszéd az UFOSz I. kongresszusán,

1946. szeptember 15-én.”[10]

Nagy Imre beszéde alapjában véve politikai indíttatású, az agrárpolitikát helyezi előtérbe. A mezőgazdasági politikának két része van: a termelési politika és az agrárpolitika. A termelési politikán a mezőgazdasági termelés közgazdasági feltételeit/környezetét értjük. Ezek a mezőgazdasági és ipari termelés egymáshoz viszonyított alakulása; a piac és a közlekedés színvonala; a népesség lélekszáma és eloszlása; a fogyasztási viszonyok; a természeti feltételek; a termelési technika színvonala; termelési tényezők minősége.[11] Az agrárpolitika a termelő és a termelőeszközök közötti tulajdonviszonyokat és a megtermelt javak elosztási rendszerét határozza meg általában jogszabályi keretek között.[12] A termelési politikát alapjában véve gazdasági törvényszerűségek, történeti adottságok és hagyományok határozzák meg. Ezekre az embernek, mint döntéshozónak csak hosszú távon van ráhatása.[13] Az agrárpolitikával viszont más a helyzet, itt a szubjektív emberi döntés egyik napról a másikra felboríthatja a korábban kialakult hagyományosnak mondható viszonyokat.[14] 1945-ben a földreform a mezőgazdaság szempontjából történelmi fordulópont, amelyben a spontán társadalmi mozgalmak, majd az ezeket szentesítő belügyminiszteri rendelet a tulajdonviszonyokat teljes egészében átalakította. Nagy Imre agrárpolitikus volt, ezért az emberi döntéseket, és a zűrzavaros helyzetben hozott gyors döntésekből következő hibákat vette védelmébe a beszédében. A mezőgazdasági termelés közgazdasági feltételeiről, a termelési politikáról csak szórványosan egy-egy mondatban tesz említést, és ezekkel is a saját mondanivalóját támasztja alá. Egy ilyen programadó beszéd után az UFOSZ egyértelműen politikai szervezetként alakult meg és működött.

A Nagy Imre beszéd a földreform után másfél évvel hangzott el, míg a bajai UFOSZ azután négy hónappal, 1947. január 4-én alakult meg. A bajai UFOSZ tevékenységéről minimális írásos dokumentáció maradt fent, mivel az elnökségi ülésekről nem készültek jegyzőkönyvek, és a csoport működéséről sem maradtak fent érdemi feljegyzések. A bajai UFOSZ könyvébe az alakuló ülésről és a megyei alakuló ülésről készült feljegyzésen[15] kívül csak a beadványok sorszámai és a beadók nevei kerültek, valamint a kötet utolsó lapjaira különböző szempontok szerint összeállított gazdalajstromok.[16] A kötetbe betétlapként – egyetlen hosszabb szöveges dokumentum – megtalálható Sztrikinácz István január 4-én elhangzott beszéde, amely valójában az 1946. szeptember 15-i Nagy Imre beszéd megvágott, kicsit kiigazított, Bajára aktualizált változata.

1945 után a berendezkedő új államhatalom, különös tekintettel a kommunistákra, nem tűrte el a központi, hivatalos állásponttól különböző véleményt, annak hangoztatóját reakciósnak, a nép ellenségének, legrosszabb esetben fasisztának bélyegezték meg. Ebből következett, hogy a politikai vezetők a hivatalos megszólalásaik alatt szinte szó szerint mondták vissza a felső vezetéstől már korábban elhangzott szavakat. Ezt tette Sztrikinácz is, mikor megvágta a közel 4 hónappal korábban elmondott Nagy Imre beszédet. Sztrikinácz István a Magyar Kommunista Párt bajai szervezetének alapembere volt. 1944. október 21-től, amikor a várost megszállták a szovjet csapatok, a dr. Takáts Endre vezette 21 tagú városi tanács tagja, több fontos funkciót is betöltött a városban. 1945. január 27-től a helyi Nemzeti Bizottság tagjaként is folytatta tovább tevékenységét. Helyi baloldali pártfunkcionáriusként sok ellenséget szerzett magának. 1947. január 12-én választották meg a Bács-Bodrog vármegyei UFOSZ elnökévé.[17]

„Kedves Barátaim!

Megvalósítottuk a földreformot, eldöntöttük a nagy pert, amely évszázadokon keresztül folyt. Pontot tettünk utána egyszer és mindenkorra. Valóra vált a magyar nép régóta melengetett álma, hogy megkapja az ősi földet, amelyet annyi vérrel és verítékkel öntözött. Most már a magyar parasztság nem más földjén verítékezik, hanem a maga földjén dolgozik, sajátmagának, a családjának, az országnak, a nemzetnek. Mi reálpolitikusok vagyunk, tekintetünket mindig előrevetítjük a jövőbe.

A reakció támadásainak központjában állt hosszú ideig és áll még ma is a földreform. Valóságos céltáblája minden támadásnak. Az a helyzet, és ez nagyon komoly, reális valóság, hogy a földreform volt az egyik legnagyobb alkotása demokráciánknak, amellyel a legsúlyosabb csapást mértük a reakcióra, a régi rendszerre. Ezért nem nyugszik a reakció, és folytatja különböző módszerekkel támadásait a földreform ellen. A földreform nehéz viszonyok között született. Vesztett háború után, akkor, amikor az ország véres, pusztító háború színtere volt, amikor a mezőgazdaság is nagyon komoly károkat szenvedett, akkor került a sor a földreform végrehajtására. Voltak kishitűek, akiknek nem volt helyén a szívük, akik a nehézségek hatása alatt hajlottak arra, hogy talán kivárnánk a jobb időket a földreform végrehajtására. Minden nehézség dacára, annak ellenére, hogy tudtuk: a földosztás után nehéz lesz még a helyzete az újbirtokosoknak, tavaly tavasszal és nem az idén és nem jövőre végrehajtani. Ha akkor nem csináltuk volna meg a földreformot, azt mondhatjuk – most már látva az események alakulását –, hogy legjobb esetben is valami elvetélt, Nagyatádi Szabó-féle földreform lett volna belőle, márpedig mentse meg az isten a magyar parasztnépet attól, hogy még egyszer ilyen szerencsétlenség szakadjon a nyakába. Ezért nem volt szabad a földreformot elodázni, de nem is lehetett volna elodázni. Próbált volna valaki akkor szembehelyezkedni a magyar földműves nép akaratával! Elsöpörte volna az áradat. A magyar nép az akaratát végre akarta hajtani, és végre is hajtotta. Tudjuk azt, ismerjük az akkori helyzetet, hogy nem lett volna és nem is lehetett volna nyugalom ebben az országban a földreform végrehajtása nélkül, de nem lett volna termelőmunka sem. Ha tavaly tavasszal nincs földreform, ha nem adjuk a földet a földigénylők kezébe, nem indult volna meg a termelés, nem lett volna kenyér, és ahogyan az események mutatják, most már utólag tárgyilagosan megállapíthatjuk, éhínség fenyegette volna az országot. Mert igenis, a földigénylők voltak azok, akik nemcsak földet osztottak, mint azt néha a földigénylők irányában és felém, az akkori földművelésügyi miniszter felé hangoztatták, hanem a földigénylők és földhözjuttatottak voltak azok is, akik a földet meg tudták művelni és meg is művelték. Kétségtelen, hogy a földreform végrehajtása során voltak hibák. De vajon ilyen nagy, hatalmas munkát hiba nélkül végre lehet-e hajtani? Nem lehet. Azoknak, akik ezeket a hibákat akarják fegyverül felhasználni a demokrácia ellen, azt mondjuk, hogy igenis, az a földreform volt az minden hibájával együtt, amely megmentette az országot egy véres polgárháború pusztításaitól, amely megmentette az országot az éhínségtől. A hibák hánytorgatásával kapcsolatban még a következőket: 600 000 ezer család jóléte, létalapja, boldogsága vajon nem ér-e meg annyit, mint amennyi hiba a földreform során előfordult? Mi nem védjük a hibákat, mi vagyunk azok, akik a hibákat kiküszöböljük, és akik minden ilyen becsületes törekvést – amelynek célja a hibák kiküszöbölése, hogy a földreform jobb legyen, hogy a földhözjutottak sorsa jobb legyen – szívesen fogadunk. De azért nem engedjük, hogy a hibák hánytorgatásával úgy állítsák be a földreformot, mintha nem érte volna meg, mert – amint mondják – olyan hibák történtek, amelyek a földreform minden eredményét semmissé teszik. A földreform hatalmas eredménye az, hogy az a 600 000 család, akinek a képviseletében ma itt vagytok, tényleg megkapta azt, amire joggal igényt tarthatott. A földreform lényege az, hogy a régi, feudális rendszer alól kihúzta a gazdasági alapot, a régi nagybirtokrendszert össze tudta zúzni, és megvetette az alapját, nemcsak a gazdasági, hanem a politikai alapját is az új, független, szabad, demokratikus Magyarországnak.

Kedves Barátaim!

A földreform óta közel két küzdelmes esztendő telt el, ezeket a küzdelmes időket ti magatok is átéltétek, végig küzdöttétek. A nehézségekhez, amelyek a földreformból és azokból a viszonyokból adódtak, amelyek között azt végrehajtottuk, még súlyos elemi csapások is járultak, szárazság, jégverés, egyéb bajok, amelyek az újbirtokosok helyzetét mérhetetlenül súlyosbították. Ezeket ismerve mondhatjuk el igazán, hogy milyen hősi munkát végeztek a földhözjutatottak. Ilyen nehéz körülmények között is becsülettel eleget tettek a nemzettel szemben fennálló kötelezettségüknek, a kapott földet hallatlan erőfeszítéssel megmunkálták. A Földművelésügyi Minisztérium vetésjelentéseit olvasva látjuk csak igazán, hogy 90-93 százalékra elvégezték a földmunkákat, s ebben legnagyobb része az újbirtokosoknak volt.

Tudjuk, hogy a földreform csak első lépés volt a nagy átalakulás felé. A földosztás megadta az alapot, a lehetőséget arra, hogy jobb éltet építsünk magunknak. A másik lépés, amit meg kell tenni, és ami most a döntő, amiről ma beszélni kell, az a termelés megszervezése, a termelés fellendítése, a termelés fejlesztése, átalakítása. Az újgazdákat alkalmassá, képessé akarjuk tenni anyagilag arra, hogy a kapott földön úgy gazdálkodjanak, ahogyan egyrészt saját maguk, másrészt a nemzet érdeke megköveteli. Azt akarjuk, hogy az újgazdák a kapott földön virágzó mezőgazdaságot folytathassanak és jómódú, boldog életet tudjanak maguknak teremteni. Annakidején a földreform végrehajtásában a kommunista párt kivette a maga részét. Utána nem egyszer hallottunk olyan vádakat, hogy mi csak földet tudunk osztani, huszárosan le tudjuk nyargalni az ellenfelet. Igen, mi ezt is tudjuk, de mást is tudunk. Nem régen megalkottuk programunkat, amelyben feladatokat dolgoztunk ki a termelés fejlesztésére és a parasztság helyzetének megjavítására. Mi, amihez hozzáfogunk, azt szeretjük is véghezvinni, és én azt hiszem, hogy a programunk végrehajtásában – amelyben az újbirtokosok követelései is benne vannak, sőt döntő szerepet játszanak – ne lesz hiány, és a parasztság, köztük az újbirtokosok támogatásával, ugyanúgy, mint a földosztást, a termelés átállítását, a termelés fejlesztését, a boldog élet megteremtését is meg fogjuk valósítani. Beváltatlan ígéreteket nálunk senki nem talál, hiába is keres.

Előttünk komoly feladatok állnak. Az újbirtokosok sorsa nemzeti ügy. Nemzeti ügy, amellyel szemben a demokráciának egyetlen igaz barátja, igaz híve sem közömbös. Mindenkinek, minden becsületes demokratának egész ereje megfeszítésével azon kell lennie, hogy a földreform maradandó alkotás legyen, ezt pedig csak úgy érjük el, hogyha a földreformtól kapott földön gazdálkodó újbirtokosokat olyan életszínvonalra és olyan gazdálkodási viszonyok közé segítjük, amelyek mellett ennek eleget tudnak tenni. Eddig az újbirtokosok szervezetlenek voltak. Elfelejtettük azt a régi jó jelszót, hogy egyesült erővel hatalmas nagy feladatokat tudunk megoldani. Kétségtelen az, hogy azok közül a feladatok közül, amelyek az eltelt közel két esztendő alatt az újbirtokosok elé tornyosultak, sokkal többet és sokkal eredményesebben lehetett volna megoldani, ha az újbirtokosok már a múltban, már korábban hozzáfogtak volna ahhoz, amire ma kerül a sor, a szervezkedéshez. Ami felrázta az újbirtokosokat és ami azután lendületet adott a szervezés munkájához, ez az a támadás volt, amit a reakció a télen a földreform ellen, a földek visszavételéért indított. Az újbirtokosokat tudatára ébresztette, hogy pártállásra való tekintet nélkül, – lehet valaki a kommunista pártban, a kisgazdapártban, a Nemzeti Parasztpártban, vagy párton kívül is –, de amikor a földreformról van szó, akkor össze kell fogni. Ez az összefogás csodát művel. Az eredmény mutatja, megvédtük a földet miden támadással szemben, úgy, hogy többé senki, siker reményében a földosztás, az újbirtokosok ellen ilyen harcot nem folytathat. Ez a harc indította el és tudatosította azt a törekvést, hogy össze kell fogni. Az a rövid idő, amely ezen a téren hátunk mögött van, mutatja, hogy ez a mozgalom nem valami mondvacsinált kényszermozgalom, hanem valóban tiszta népi mozgalom. Tudjuk azt, hogy minden program annyit ér, amennyit belőle megvalósítanak. Hogy a program megvalósítása mennyire reális, semmi sem mutatja jobban, mint az a hatalmas erő, amely ennek a programnak a megvalósítására rendelkezésünkre fog állani. 600 000 újbirtokos szervezett ereje olyan erő, amellyel szembehelyezkedni nem lehet. Ezt az erőt megsokszorozza az, hogy a demokrácia frontja ott áll, ott sorakozik fel az újbirtokosok mögött. Elsősorban a demokrácia derékhada, az ipari munkásság. Szoros szövetség volt már eddig is az ipari munkássággal, hiszen tudjuk azt, hogy a földreform megvalósításában velünk és veletek egy sorban ott voltak az ipari munkások. Mindenütt segítségére voltak az új birtokosoknak, hogy a földreformot valóban a nép érdekei szerint, a nép követelései szerint hajtsák végre. Ez már megpecsételte azt a szoros szövetséget és barátságot, amely a két réteg között ma is fennáll és folyton erősödik. De ezen túlmenően, a mindennapi harc is erősíti ezt a szövetséget. Mindennapi harc a banktőke, a kizsákmányolás, az áruzsora és a spekuláció ellen, ebben a mindennapi harcában ez a két réteg pedig a legszorosabban egymásra van utalva. Az agrárolló ellen, az ipari árak leszállításáért vajon ki tud jobban együtt harcolni, mint ez a két hatalmas réteg: az újbirtokosság és az ipari munkásság. Ez az összefogás biztosítéka annak, hogy a harc nem lesz eredménytelen. Az újgazdák a parasztság rétegei közül a legelesettebbek, a leggyengébbek. Az újgazdáknak van leginkább szükségük arra, hogy az ipari munkásosztály, ez a hatalmas társadalmi réteg a legmesszebbmenően támogassa. A falujárás is mutatja, hogy az újbirtokosok joggal számíthatnak az ipari munkásságra. Az ipari munkásság eddig is bebizonyította, de a jövőben még fokozottabban fogja bebizonyítani, hogy minden erejével ott áll az újbirtokosok mögött és segíteni fogja őket. De az ipari munkássággal való összefogásnak van még egy szilárd alapja. Az újbirtokosok nagy része maga is nincstelen proletár volt, sorstársa az ipari munkásságnak, és az ipari munkásság volt az, amelynek segítségével ebből kiemelkedett. Ez nagyon szoros testvéri kapcsolatokat teremt az újbirtokosok és az ipari munkásság között. Csak akkor tud az UFOSz feladatinak megfelelni, akkor tudja sikeresen végigvinni harcát az újbirtokosok érdekében, ha a szövetséget az ipari munkássággal a legmesszebbmenően ápolja, ha a faluban az egyik fő pillére lesz a munkás-paraszt szövetségnek. Az UFOSz-ban kidomborodik a parasztegységre való törekvés is. Tömörítsük egységbe a szétforgácsolt erőt, hogy sokkal hatékonyabb legyen. Minél erősebb az UFOSz, minél hatalmasabb, minél gyorsabban tudja megvalósítani az előtte álló feladatokat, minél sikeresebben emeli fel gazdaságilag az újbirtokosokat, minél gyorsabban tünteti el a különbséget a régi és az újgazdák között, annál hamarabb megvalósul a dolgozó parasztság egysége. Tehát az UFOSz igenis magát az egységet szolgálja, és az egység megteremtésének egyik legsikeresebb, legeredményesebb fegyvere. Az UFOSz-ba tömörülve, az újbirtokosok saját kezükbe veszik sorsuk irányítását. Minden újgazdának a maga, a családja, a sorstársai, a nemzet iránti kötelessége, hogy az UFOSz munkáját a legmesszebbmenően támogassa. Erősíteni kell az UFOSz-t, és én azt hiszem, hogy nem lesz, mert nem lehet újbirtokos, aki ne az UFOSz-ban keresné helyzete megjavítását, aki ne az UFOSz-on keresztül igyekezne azon, hogy sorsát megjavítsa. És az UFOSz-ban ezt a fegyvert meg is fogja találni. Régi elv az, hogy a gyengébbeken kell a legjobban és a legtöbbet segíteni. Az UFOSz olyan szerv lesz, amelyik ezt a gazdaságilag gyenge réteget erőssé teszi. De ez a kötelesség más szervezetekre is hárul. Minden demokratikus pártnak kötelessége az UFOSz mögé állni, minden demokratikus szervezetnek kötelessége az újgazdák mögé állni, a demokráciának, demokratikus mivoltunknak ez egyik fokmérője. Nem lehet jó demokrata, nem lehet a demokráciának igazán jó híve az, aki nem támogatja az újgazdákat. Az újgazda-társadalom a független, szabad, népi demokratikus Magyarország egyik legerősebb oszlopa. Induljon meg tehát nemes verseny a demokratikus pártok és szervezetek között az újgazdák támogatása, az UFOSz erősítése terén. Mi, a magunk részéről – a kommunista párt nevében beszélek – mindig az újbirtokosok mellett álltunk és ott is maradunk. A Magyar Kommunista Párt mögötte fog állani és reá az újbirtokosok mindig számíthatnak. Éljen az újbirtokos, földhözjuttatott parasztság!”[18]

Sztrikinácz István beszéde közel 4000 karakterrel rövidebb az eredeti Nagy Imre beszédnél, de annak lényegi, agrárpolitikára kihegyezett mondanivalóját teljes egészében visszaadja. A bajai beszédből elsősorban a debreceni ideiglenes kormány időszakára, a földreform történeti hátterére utaló részek és a reform hiányosságaira vonatkozó értékelések hiányoznak, ezért az időhatározókat ehhez igazította a szónok. Nagy Imre a beszédében „egyértelműen” meghatározta a kongresszus és az UFOSZ feladatát, ezt természetesen Sztrikinácz nem tehette meg, mivel a vidéki UFOSZ-t javaslatokat és észrevételeket tevő szervezetként kezelték.[19] Ebben a szerepkörben a politikai és gazdasági érdekvédelmi szervezetként alakult UFOSZ mindkét szerepkörben súlytalanná vált, nem képviselhette az újbirtokosok érdekeit. Az 1947-es „kékcédulás” választások után a hatalomból mindenkit kiszorító Magyar Dolgozók Pártja a sztálini mintákat követve az ipar, azon belül is a nehézipar fejlesztését helyezte előtérbe. Az első ötéves terv megindítása után a mezőgazdaságot az erőltetett iparosításnak alárendelt kiegészítő ágazatként kezelték, és a szűkös közellátás érdekében a végsőkig „kifosztották”. Az ország mezőgazdasága, annak politikai és gazdasági szervezetei is háttérbe szorultak. Vezetőiknek véleménye súlytalanná, személyük „politikailag megbízhatatlanná” és „nem kívánatossá” vált.

Irodalom

DÁVID Ferenc: „…azt hittük kicsi helyen vagyunk”. A második világháború harcai. In: Bencsik János (szerk.): Bencsik János–Dávid Ferenc: „Merre a Dráva vize öntözi Pannoniát.” Pécs, 2016. 166–176.

DÁVID Ferenc: „Erdei ördög” – a drávaszabolcsi hídfő harcai, 1945. In: Rab Virág–Dévényi Anna–Sarlós István (szerk.): III. Országos Interdiszciplináris Grastyán Konferencia tanulmánykötete. Pécs, 2007. 64–79.

FÁBIÁN Borbála: Baja története 1944 és 1956 között. A forradalom előzményei. In: Fábián Borbála (szerk.): Az 1956-os forradalom Baján. Az „októberi Szabadság emlékműve” Baján. Baja, 2016. 6–30.

KAPOSI Zoltán: Magyarország gazdaságtörténete 1700-2000. Budapest–Pécs, 2002.

NAGY Imre: Egy évtized. Válogatott beszédek és írások I. Budapest, 1954.

TAKÁCS Gyula: Julier Ferenc második világháborúhoz kapcsolódó tanulmányai a Magyar Szemlében. In: Bene Krisztián–Dávid Ferenc–Sarlós István (szerk.): Fejezetek a hadtörténelemből 3. Válogatás a Hadtörténeti esték 2006 és 2014 között elhangzott előadásaiból. Pécs–Budapest, 2014. 241–257.

TÓTH Tibor: Ellentét vagy kölcsönösség? A magyar mezőgazdaság üzemi viszonyainak történeti háttere és problémái. Budapest, 1980.