A MINDENNAPOK KECSKEMÉTEN AZ ŐSZIRÓZSÁS FORRADALOM UTÁN[1]

Kereken száz éve annak, hogy az Osztrák–Magyar Monarchia első világháborús katonai és politikai összeomlását követően az úgynevezett őszirózsás forradalom során hatalomra jutó erők létrehozták az első Magyar Köztársaságot, pontosabban Népköztársaságot amely, a köztörténetből jól ismert bel- és külpolitikai körülmények miatt nem lehetett túl hosszú életű. E rövid időszak megítélése a hazai történetírásban máig nem jutott nyugvópontra: egyes narratívák Károlyi rendszerét tették-teszik felelőssé a történelmi Magyarország területi integritásának felbomlásáért, míg más megközelítések egy idealizált polgári demokrácia képét festik le erről az időszakról. Jelen írásnak nem célja, hogy a különböző értelmezések igazsága mellett érveljen, csupán megemlékezni kíván – a centenáriumi évfordulón – történelmünk ezen sorsfordító napjairól a kecskeméti történések fókuszba állításával.

A helyi lakosság háborúval szembeni elégedetlenségének első komoly megnyilvánulását a hadbavonultak ellátatlan asszonyainak 1917. májusi éhségtüntetése jelentette. Az elhúzódó harcok, és a rendszer politikai kritikáját a Károlyi-párt helyi szervezete jelenítette meg 1916 második felétől kezdődően. E politikai mozgalomnak azonban semmiféle kapcsolata nem volt a fenti tömegmegmozdulással. Romsics Ignác a Duna–Tisza közének hatalmi viszonyairól írt munkájában ezzel kapcsolatban így fogalmazott: „A szociális és pszichikai alapok megvoltak, de az itteni »zsilipeket« a budapesti események és nem utolsó sorban a forradalmon már átesett Budapesten keresztül hazaérkező fegyveres frontkatonák nyitották meg.”[2]

Zavargások

A Magyar Nemzeti Tanács hatalomátvételéről és gróf Károlyi Mihály miniszterelnökké történő kinevezéséről szóló híreket, valamint a kecskeméti városi tanács csatlakozását kiplakátoló október 31-i hirdetményben Sándor István polgármester a következőkkel fordult a város lakosságához: „A fenti hivatalos hírekből kitetszőleg tehát végre hazánknak olyan kormánya van, amely úgy a népnek benne összpontosuló bizalmánál, mint az azt alkotó férfiúk képességeinél fogva cselekedni tud, felkérem tehát a város lakosságát, hogy az átélt izgalmakat küzdje le tanúsítson nyugalmat, folytassa életmódját és végezze munkáját rendesen, mert ez által hozzuk kormányunkat olyan helyzetbe, hogy azonnali békekötéssel és határaink megvédésével itthon az új Magyarországot kiépítse és csakis az esetben lesz képes kormányunk feladatainak teljesítésére, szűkös élelmi, ruházati és tüzelőanyagunk okozta szenvedéseink enyhítésére és a háború által ütött sebek gyógyítására, ha ezen törekvéseiben vállvetett munkánkkal segítjük és utasításait bizalommal követjük.”[3]

A polgármester másnap délelőtt Budapestre küldött távirata még viszonylagos nyugalomról számolt be: „[A] közbiztonságot csapataiktól önként távozó s hazajövő egyes fegyveres katonák jelenleg még szórványosan veszélyeztetik, de a külterületen kezdenek bandákat alakítani…”[4] A fővárosban lezajlott forradalmi eseményeket követően kibontakozó országos erőszakhullám a nap második felére azonban Kecskemétet is elérte. A zavargások során a fosztogatók megrohanták Szőke Gyula javadalmi ügyvezető lakhelyét. A tisztviselőnek és családjának sikerült valahogy a szomszéd házakon keresztül elmenekülnie, de lakásukat teljesen kifosztották és felgyújtották.[5] A megtámadott hivatalnok még egy hónap múltán sem merte felvenni a munkát.[6] A nincstelenné lett családot Sándor Istvánné kereste fel a rejtekhelyén, és a Hadisegélyező Bizottság készleteiből látta el őket meleg ruhával.[7] Zárójelesen meg kell jegyezni, hogy Szőke Gyula népszerűtlenségének lehetett is némi alapja, amit jelez, hogy a nemzeti tanács február 21-i ülésén a munkástanács indítványára a főispán-kormánybiztos vizsgálat lefolytatását rendelte el közélelmezési visszaélések gyanúja miatt Szőke Gyula ellen, amelynek lefolyását azonban nem ismerjük.[8]

Az országos hírlapi tudósítások szerint nagyobbrészt idegen, részeg katonákból álló tömeg kirabolta a Schiffer cipőgyárat is. A rendbontók betörtek a törvényszék épületébe, az ott talált iratokat kiszórták az utcára és kiszabadították a fogva tartott köztörvényes bűnözőket. Ismeretes, hogy Gyalókay Sándor királyi ügyészt is ekkor gyilkolták meg, aki bátorságáról és hivatástudatáról is tanúságot téve megpróbált a csőcselék útjába állni.[9]

A Kecskeméti Nemzeti Tanácsot végleges jelleggel megalakító népgyűlést követően lezajlott főtéri lövöldözésről Sándor István „Emlékezésében” pedig így írt: „…a baj ott kezdődött, hogy egy zavargó népcsoport, melynek élén büntetett egyének állottak, megtámadta a rendőröket, akik a sok ezer nép között szanaszét állottak, akiknek részben volt ugyan ismétlőpisztolyuk, de tölténnyel nem voltak ellátva. A rendőröket megverték, birokra keltek Barna Tibor rendőrparancsnokkal is s a rendőrségnek a városháza hátsó részén lévő szuterén helyiségeibe törtek be, ott a rabokat kiszabadították s Manlicherekből[10] az épület első részére lövöldöztek…”[11] A mindössze harmincfős városi rendőrség képtelen volt hathatósan fellépni a rendbontásokkal szemben, mivel állományának legnagyobb része még a katonai alakulatokban teljesített szolgálatot. A rendet az esti órákra az akkor megalakított polgárőrségnek sikerült helyreállítania.[12]

Rigó Lajos kérelme a Kecskeméti Nemzeti Tanácshoz
a november 1-jei zavargások során házát ért károk megtérítése tárgyában
(MNL BKML IV. 1909. a. 76. eln./1918.)

Nemzetőrség

Két nappal később Kecskeméten is megkezdődött a nemzetőrség megszervezése, amelynek kötelékébe megalakulásakor 1132 polgár lépett be. Ez a szám részben a fiatalabb korúak katonai szolgálatra történt behívása, részint a napi zsold csökkenése, valamint a nem megfelelő viselkedésű egyének elbocsátása folytán fokozatosan apadt. 1918. november 23-án a helyi nemzetőrség 508 főből állt.[13] A közigazgatási iratokból egyértelműen kitűnik, hogy az újonnan létrejött testület működése során mindvégig hathatósan közreműködött a rend fenntartásában, a városvezetés ezért több ízben is kifejezte háláját a csapatoknak, sőt igyekezett a katonai alakulatok tagjaival történt összezördüléseik elsimításában is közreműködni.[14] A nemzetőrség létszámának drasztikus méretű, 40 főre történő apasztására december közepén került sor, ezt követően a közbiztonság megőrzése érdekében a törvényhatósági bizottság a rendőrség állományának 300 főre történő kiegészítéséről hozott döntést. A közgyűlés határozott arról is, hogy a testület tagjainak bérét a város tehetős polgáraira egyszeri alkalommal kivetendő vagyonadóból kell fedezni.[15] E rendelkezés felsőbb kormányhatósági jóváhagyására azonban nem került sor.

A Kecskeméti Kereskedői Casino tagjainak hozzájárulása a közbiztonság fenntartásához
(MNL BKML IV. 1909. a. 204. eln./1918.)

Közigazgatás

Sándor István az új Magyarország mellett szívvel-lélekkel elkötelezett, ugyanakkor pragmatikus városvezetőként már november 4-én állásfoglalást kért a belügyminisztertől a régi és az újonnan alakult helyi szervek feladatmegosztását illetően. A miniszter válaszában leszögezte: „[a] Nemzeti Tanács és [a] hatóság között békés együttműködés és ennek útján köznyugalom biztosítandó. [A] Hatóságok működésüket törvényes hatáskörükben folytassák, [a] Nemzeti Tanácsot tanácsadó és ellenőrző szerep illeti.”[16] Ugyanakkor a polgármester az új helyzetben alárendeltjeitől elvárt magatartást is egyértelművé tette: „A magam részéről kijelentem, hogy a legnagyobb méltánylással fogom fogadni az odaadó buzgó és tapintatos munkásságot, de ha kell a legnagyobb szigorral is bármely percben kész vagyok fellépni, különösen azok ellen, akik a népnek nem lesznek türelmes és jóakaratú támogatói.”[17]

A törvényhatósági bizottság feloszlatása és hatáskörének a nemzeti bizottságra történő átruházása először a forradalom első napjaiban merült fel, tekintettel arra, hogy annak összetétele már nem felelt meg a megváltozott politikai viszonyoknak. A régi közgyűlés mégis megmaradhatott, egyrészt, mert a testület az akkor eléterjesztett összes javaslatot elfogadta, másrészt, mert úgy tűnt, hogy az önkormányzati testületek átalakítása amúgy is hamarosan be fog következni, amely november folyamán végül mégsem valósult meg. Az elképzelés a nemzeti tanács 1919. január 10-ei ülésén került újra napirendre. Sándor István polgármester részben egyetértett az indítvánnyal, de a közgyűlés hatáskörét a megalakítandó néptanácsra javasolta átruházni.[18] A törvényhatósági bizottság helyébe lépő néptanács megalakítása a VIII. néptörvény alapján történt meg, amely február 25-étől a nemzeti tanács feladatait is átvette.[19]

A Magyar Nemzeti Tanács tájékoztatója a nemzeti tanácsok ügy- és hatásköréről
(MNL BKML IV. 1909. a. 315. eln./1918.)

Katonai alakulatok

A településen 1918 őszétől egyre növekvő létszámban állomásoztak katonai alakulatok, melyek tovább tetézték a helyiek amúgy sem rózsás helyzetét. Erről tanúskodik a városi tanács hadügyminisztériumhoz intézett 1919. január 3-i kérelme is: „Most értesültünk, hogy [a] megszállt területekről összegyűjtendő 3800 katona elhelyezésére itteni barakktábor jelöltetett ki. Itt már három póttest, egy csapattest, katonai kórház, lókórház van. Menekült csendőröket is helyeztek itt el. Tisztek elszállásolása máris majdnem lehetetlen. … Élelmezési, világítási és tüzelési nehézségekkel küzdünk. Sok ezer menekült miatt is [a] lakásviszonyok tűrhetetlenek. … újabb katonai csapatok és intézmények ideküldésének mellőzését kérjük.”[20] Ilyen körülmények között sajnos nem egyszer előfordultak katonák részéről fegyveres lakásrekvirálások, illetve polgári fogatok erőszakos igénybevétele. Egy ilyen esetet rögzít a városi aljegyző panaszlevele, aki lakásjogának megsértése miatt fordult Sándor Istvánhoz segítségért: „Kérem Polgármester Urat, méltóztassék a város lakosságának nyugalmát és biztonságát az ilyenféle jogtalan és önkényes katonai túlkapások ellen megvédeni, mivel az ilyen eljárás sehogy sem alkalmas az amúgy is túlizgatott közhangulat megnyugtatására. Egészen új valami ez, amilyenre (sic!) a letűnt korszak legsötétebb idejében sem volt példa, fegyveres erővel nyittatni fel magánlakásokat, hogy az vajon K. százados úrnak alkalmas volna-e? Kérem Nagyságod erélyes intézkedését.”[21]

A Kecskeméti Nemzeti Tanács felhívása a hadkötelezettekhez.
(MNL BKML IV. 1909. a. Szám nélküli irat.)

A Rudolf laktanya városi kórházzá történő alakításáról szóló előterjesztés
(MNL BKML IV. 1910. a. 1864. eln./1918.)

Közellátás

A közellátás nehézségeiről érzékletes képet ad Sándor István polgármester november 27-ei levele, amelyet a közélelmezésért felelős kormánytagnak írt: „Miniszter Úr! Városunk lakosságát zsírellátás tekintetében a legnagyobb veszély fenyegeti, és ez a veszély egyúttal a lázadások kiújulásának legközvetlenebb veszedelmét is magában foglalja. Nevezetesen az előző években 3500–4000 drb. hízott sertésre volt szükségünk, hogy ellátatlanjainkat havi 30 dkg-os fejadag alapján kiszolgálni képesek legyünk. Ez évben azonban ugyanannyi zsiradékot, sokkal nagyobb számú sertésből kaphatunk…”[22]

A nagy szárazság következtében helyben sem árpa, sem kukorica nem termett, a sertések takarmányozására kiutalások igen, de szállítások nem történtek, emiatt a gazdák mind a saját, mind a helyi fogyasztásra lekötött jószágaikat kénytelenek voltak félig hízott állapotban levágni, amelyek így a szükségeshez képest jóval kevesebb zsírt biztosítottak a lakosság számára. A Nemzeti Tanács Népjóléti Bizottsága számára további problémát jelentett az is, hogy az ellátottak száma is növekedett a leszerelő katonák hazatérése, illetve az átvonuló haderők jelenléte miatt. A komolyabb szociális feszültségek elkerülése érdekében Sándor István kérelmezte a közfogyasztásra lekötött kétezer darab sertés elszállításának mellőzését, egyúttal a város országgyűlési képviselőjének, Hock Jánosnak a közbejárását is kérte az ügyben.[23]

A polgárok a legtöbb általános közszükségleti cikkből is hiányt szenvedtek: „A városban cipőínség van, különösen női és gyermekcipőkben és a nélkülöző lakosság az üres cipőkereskedéseket, valamint az anyag nélküli lábbeli készítő iparosokat mind fenyegetőbb módon ostromolja áruért.”– olvasható egy korabeli jelentésben. A leszerelt katonák megfelelő polgári ruházat hiányában továbbra is egyenruhájukat kényszerültek viselni.[24] A tüzelőanyag hiány enyhítésére a villanytelep készletéből közel százmázsányi barnaszén került kiosztásra a lakosság körében 1919 februárjában, amelyből családonként 50 kg-nyit kaptak a rászorulók.[25] Sokat elárul az akkori életkörülményekről az alábbi plakát szövege is: „…Szombaton és vasárnap, f[olyó] hó dec[ember] 21-én és 22-én az Iparos-otthon nagy termében nagy karácsonyi vásár lesz a német katonáktól átvett luxuscikkekből. Parfüm, fogpaszta, finom szappan, … tea, mazsola, kekszek, finom likőrök, spanyol és rajnai borok, pezsgők, libamájpástétom, konzervek, … stb. stb. Finom büfé: pogácsa, sóskifli, amerikai … szivar, cigaretta!! A kiszolgálást a leányegyesületek tagjai végzik. Olcsó árak!! A legszebb karácsonyi ajándékok! Olcsó árak!”[26]

A Kecskeméti Vendéglősök és Korcsmárosok Ipartársulatának
kérelme a Kecskeméti Nemzeti Tanácshoz italmérés tárgyában
(MNL BKML IV. 1909. a. 200. eln./1918.)

Közegészségügy

A már felsorolt bajokat tovább tetézte a nagy gyorsasággal terjedő spanyolnátha is, amelynek következtében – Csabay Géza tiszti főorvos javaslatára – már október 30-án bezárták a város valamennyi iskoláját először november 11-ig, amit később meghosszabbítottak december 1-jéig. 1918 októberében 100, novemberben 154 fő vesztette életét a városban, a betegség következtében. Fontos hangsúlyozni, hogy a kór a külterületen élők között nagyobb számban szedte áldozatait.[27]

A háború végével a hadsereg tagjai lényegében szétszéledtek, így a katonák polgári életbe történő visszatérése előtti egészségügyi szűrése kivitelezhetetlen feladatnak bizonyult. Az ebből adódó komoly – vélhetően országos – problémák, elsősorban a nemi betegségek miatt, helyben is jelentkeztek: „…mivel a házasságkötések száma a legnagyobbra növekedett , a kecskeméti Nemzeti Tanács tegnapi ülésén felmerült az eszme, hogy legalább a házasságkötés előtt rendeljék el a kötelező orvosi vizsgálatot a hadból hazatért katonák számára. Így legalább a törvényes úton, a házasságkötések révén való betegségterjesztésnek lehet elejét venni. Meg kell akadályozni azt, hogy bárki büntetlenül testi sértést és emberölést kövessen el fertőzés által embertársa ellen. A kérdés megoldása égetően sürgős, mert most legnagyobb a nősülési kedv.”[28]

A Kecskeméti Nemzeti Tanács indítványa
a leszerelt katonák kötelező orvosi szűrésének elrendeléséről
(MNL BKML IV. 1909. a. 969. eln./1919.)

Munkalehetőségek

A megélhetés nehézségeit fokozta a munkalehetőségek hiánya is, ezek szűkös voltát mutatja a következő eset is. A hazatérő és munkát kereső katonák szóbeszéde nyomán felmerült annak gyanúja, hogy a konzervgyárban a helybeli munkakeresőket az idegen honosok fosztják meg a kenyérkereseti lehetőségtől. A közhangulat megnyugtatása érdekében a polgármester felkérte a gyár vezetését, hogy soron kívül küldje meg az üzem alkalmazottainak névsorát, megjelölve benne a dolgozók honosságát. A beterjesztett jegyzékből azonban kiderült, hogy a felhozott vádak alaptalanok voltak, ugyanis az üzem 203 dolgozója közül 169 foglalkoztatott kecskeméti lakhellyel rendelkezett.[29] A városvezetés néhány száz embert elhelyezett ugyan az erdőmunkáknál, faaprítókban és az elhanyagolt középületek javítási munkálatainál, de így is több ezer ipari munkás várakozott tétlenül. Sándor István a helyzet orvoslására közmunka-lehetőségek mielőbbi szervezését kérte a felsőbb hatóságoktól. Megkeresésében olyan állami beruházásokra hivatkozott, amelyek már a háború előtt előkészítésre kerültek, de a kivitelezés nem indulhatott meg. Ilyen volt a posta épületének, illetve a Kecskemét és Kiskunhalas közti műútnak a megépítése, valamint a főpályaudvar kibővítése. Javaslatba került a Duna–Tisza csatorna kiásásának megkezdése, továbbá a Kecskemét határában talált földgáztelepek kitermelése is.

Bíró Józsefnek, a bádogos szakcsoport elnökének kérelme
Sándor István polgármesterhez munkalehetőség biztosítása tárgyában
(MNL BKML IV. 1910. a. 14. eln./1919.)

A mezőgazdasági alkalmazottak tömegei magasabb bérigényük miatt váltak munkanélkülivé, mivel a megemelt keresetet az addig őket foglalkoztató magángazdaságok nem tudták számukra kigazdálkodni, ennek következtében viszont a termőföldek jelentős része parlagon maradt.[30] Az így kialakult helyzet a közellátás további várható romlását vetítette elő. Ennek megakadályozása érdekében a városi hatóság 1919. január 2-án egy hirdetményt tett közzé, amelyben a munka felvételére szólította fel a „mezőgazdasági munkakerülőket”, ennek elmaradása esetén szankcióként a földigényre jogosultak köréből való kizárást helyezte kilátásába számukra.[31]

Sándor István javaslata a tervezett
földreform birtokpolitikai elveivel kapcsolatban
(MNL BKML IV. 1909. a. Szám nélküli irat.)

Jótékonyság

A nemzeti tanács felhívására a városi kereskedők több százezer koronát adtak össze a hazatért katonák és családtagjaik támogatására, amely azonban hosszabb távon nem tudta fedezni a felmerült igényeket. Még szintén november folyamán a nemzeti tanács felszólítására 40–50 vagyonos polgár vállalta nagyobb összegű adományok befizetését, de ezt ahhoz a feltételhez kötötték, hogy azon tehetőseknél, akik önként nem vállalkoztak erre, kényszer útján érjék el az adakozást. A november 30-i közgyűlés ennek megfelelően egyszeri vagyonadó kivetéséről döntött, külön kulcs szerint adóztatva meg a 100 ezer koron feletti és a háborúban szerzett vagyonokat. A döntés, mint láttuk, nem nyert kormányhatósági jóváhagyást.[32] A rászorulók részére történő segítségnyújtás szerencsére a későbbiekben sem volt példa nélküli. A Fruktus Rt.[33] 1918. évi tészta nyereségéből 6405 koronát ajánlott fel az ellátatlanok részére. (Igaz ez az összeg a csupán a nyereség 2%-át tette ki.)[34]

Steinherz Rudolf vezérigazgató pénzbeli adományt ad
a város ellátatlanjai részére, a Fruktus Rt. nevében
(MNL BKML IV. 1910. a. 67. eln./1919.)

Vázlatosan, tehát így rajzolható meg Kecskemét történetének e nem túl hosszú fejezete, amely ugyanolyan váratlansággal ért véget, mint ahogy elkezdődött, átadva helyét egy másik, szintén tiszavirág életű politikai rendszernek.