Jelenlegi hely

Múltbanéző 13. (7)

bkml

KECSKEMÉT VÁROSKÉPÉNEK ALAKULÁSA
A 19–20. SZÁZAD FORDULÓJÁN
[1]

 

Kecskemét mezőváros a középkorban szabálytalan utcákból és telkekből álló, sövényfallal, árokkal körülvett település volt, amelynek központja a 13–14. században épült Szent Miklós-templom köré szerveződött. A 17–18. századokból maradt városleírások a kecskeméti templomokról és a város náddal, szalmával fedett, alacsony házairól emlékeztek meg.[2] A céhleveleken fennmaradt, első, stilizált városábrázolásokon a házak sokaságából a szakrális építmények emelkednek ki, és más magasabb, díszesebb, jelentőséggel bíró épület nemigen látszik. Kecskemét mezőváros jellegében inkább falusias település volt, és ilyen maradt egészen a 19. század közepéig.

bkml

Kecskemét város ábrázolása egy takács mesterlevélen, 1840.
(MNK BKML IX. 6. sz.n.)

 

A falusias jelleget a reformkorban keletkezett, Kecskemétet említő források nem tekintették erénynek. A tekintélyes nagyságú és lélekszámú település vonatkozásában szemet szúrt a névtelen, girbegurba, sáros utcák, az alacsony, egyforma, nemesebb ízlést nélkülöző házak sokasága, a városrendezés teljes hiánya.[3] Kecskemétnek– írta az Életképek egyik újságírója 1845-ben – „A belvárosban egyetlenegy igényes utczája sincs. A’ házak állanak kiljebb, beljebb, mint a’ részeg embernek lábai. A’ jámbor elődök szépitési tekintetben nem a’ legdicséretesebb emlékeket hagyák hátra unokáiknak.”[4]

bkml

Ökrösfogat egy sáros kecskeméti utcán. 1871-es fényképfelvétel.
(MNL BKML XV. 5. a 242.)

 

A Kecskeméten átutazó idegenek általában megállapították, hogy a településnek nincs város formája, míg a helyiek a hiányosságokon felülemelkedve „magyar egyszerűségnek” titulálták városuk jellemét.[5] A legszebb elnevezést az 1842–44 között a kecskeméti jogakadémián tanult Jókai Mórtól nyerte Kecskemét, aki a „puszták metropoliszának” nevezte a települést.[6]

A 19. század elejéig a városképet leginkább a tűzvészek formálták. Az 1819-es nagy égés során a város jelentős részét felemésztette a hirtelen támadt tűz, s ezután az épületeket igyekeztek nád helyett cseréppel fedni. Összeállították az első teljesebb várostérképet 1821–22-ben, és már a tervezés jeleit mutatja az 1828-ban épített Máriaváros, szabályos, derékszögű utcáival, illetve a város csinosítása volt a cél a Dellő tó lecsapolásakor, területének parkosítása során.

bkml

Kecskemét régi térképe.
(MNL BKML XV. 1/a. 1. 225.)

 

Csányi János rövid polgármestersége alatt a városi tanács megtette az első jelentős lépést Kecskemét arculatának formálása terén. 1861-ben a tanács kebelén belül állandó bizottságként felállították a Szépítési és Rendezési Bizottmányt. A testület feladata az építkezésekre való felügyelés, a város csinosítása, az utak karbantartásáról való gondoskodás és az egész városra alkalmazandó, általános építkezési terv kidolgozása volt. Az elkészült szabályrendelet bevezetőjében a következők olvashatók: „A város szépítési és szabályozási ügye a jegyzőkönyvek igazolása szerint legrégibb időtől fogva előlegesen megállapított elv illetőleg terv nélkül, legtöbb esetben pedig egyéni külön nézetek, sőt nem ritkán magánérdeknek is tért engedett felfogás szerint volt intézve … mely körülmény az erkölcsi rossz hatáson kívül a szépítésnek és szabályozásnak tetemes hátrányára szolgált.[7] Az új szabályrendelet engedélyhez és a tervek bemutatásához kötötte a házépítkezéseket, csak cserép- és zsindelytetőt engedélyezett, tiltotta a rendetlen épületek (pl. disznóólak) utcafrontra építését, a szemét és a szennyvíz utcára engedését, szabályozta a telekmegosztást, a járdaépítést.[8] A korszerű városközpont kiépítéséhez a városnak azonban ekkor még nem volt meg a kellő gazdasági-társadalmi ereje, hiszen az 1860-as években komoly adóságokkal küzdött. A Csányit követő polgármesterek Kecskemét pénzügyi stabilitásának helyreállításáért és a város szabadabb közjogi státuszáért küzdöttek, mindeközben azonban Kecskeméten lassan, de határozottan elindult a városiasodás folyamata.

bkml

A Szépészeti Bizottmány jegyzőkönyve és első bejegyzése, 1861. március.
(MNL BKML IV. 1614.)

 

1861–69 között Szilády Lajos városi főmérnök felmérte a város belső területét, ezzel a munkával Kecskemét megelőzte a fővárost is.[9] 1870-ben Kecskemét törvényhatósági jogú város címet nyert. 1875-ben és 1881-ben újabb építési szabályrendeletek készültek, 1879-ben pedig egy újabb várostérkép, amelyen a köztéri elnevezések és a pontos tizedbeosztás is szerepelt, László Károly városi mérnök munkája.[10] Az 1870-es években megkezdődött az utak, közterületek burkolása, és számos jelentős épület épült a város szívében: az evangélikus templom, a zsinagóga, a takarékpénztár és a református bazár. Kecskemét városközpontja az 1870-es években már mindinkább városias jelleget öltött.

bkml

Városkép.
(MNL BKML XV. 5.a 351/2.)

 

A boldog békeidők, a gazdasági fellendülés, a városi autonómia, a polgárosodás, az ezzel együtt járó szemléletváltozás, mindezen tényezők összessége hozta el aztán a legjelentősebb változást a város életében a századforduló környékén. A legnagyobb városépítőkként számon tartott Lestár Péter és Kada Elek polgármesterek összesen 33 évnyi munkálkodása alatt Kecskemét modern, európai külsőt nyert. A század végéig megépült a régóta áhított új városháza, a színház, kialakult a főtér mai formája, laktanyák épültek, kikövezték a főbb utcákat és tereket, aszfaltjárdák készültek, megindult a csatornázás, előkészítették a Vásári és a Temető nagy utca szabályozását, kiépült a villanyvilágítás. A különböző felekezetek és a város bérházai, banképületek, egyesületi székházak, iskolák, kulturális és szociális létesítmények épületei magasodtak a belvárosban és az új sugárúton. A város nagyon sokat költött szépítkezésre, s a korszak egyik jeles írója nem kis rosszindulattal meg is jegyezte: „a város fejlődése abból állt, hogy hitelre gyémántot vásárolt rongyos ingére”.[11] Kada Elek számos fiatal, „újhullámos” építészt is megnyert az épületek tervezéséhez, s az eredmény, az eklektikus-szecessziós belváros bámulatra vagy épp fejcsóválásra késztette szemlélőit.

bkml

bkml

Kecskeméti képeslapok.
(MNL BKML XV. 5. a. 524/107.; 524/8.)

 

Az 1911-es földrengés váratlanul érte a várost. Szinte az összes új belvárosi épület megsérült, s a tetemes károk helyreállítása 8,5 M koronát emésztett fel. Ez megakasztotta az újításokat, ám Kada továbbra is tervezgetett: víztornyot, kórházat, internátust és iskolát. Az álmokat 1913-as halála törte össze, és az egy évvel később kezdődött háború temette el véglegesen.

A két világháború között Kecskemét tovább épült-szépült[12], a századforduló lendületes fejlődését azonban többé nem tudta megismételni. Ebben a korszakban történt, hogy a fővárosi intelligencia egy csoportja felfedezte magának a várost. Divat volt ekkor Kecskemét határában földet venni, és a kecskeméti parasztot a magyar faj megtestesítőjeként szemlélni. A város az élni akarás jelképe lett, a törekvésé, a gyümölcsöző munkáé, s megváltozott arculata inkább elismerést vívott ki, mint bírálatot. A reformkortól eltelt 90 év alatt a sáros, nagy faluból az Alföld egyik legszebb városa lett Kecskemét, amelynek piacáról, sugárútjáról, városházájáról csodálattal írtak a fővárosi lapok. Így írt 1937-ben Erdei Ferenc is Futóhomok című munkájában, s ezzel az idézettel zárom rövid áttekintésemet: „Mire a nap fölkel, a város is kibontja színeit. Tornyok és paloták hivalkodnak a város közepén, amelyekről nem tudja a néző, hogy szépnek vagy torznak tartsa-e őket, csak azt érzi, hogy ilyeneket még nem látott és ámul fölöttük. Nem hasonlók sem a nyugati, sem a keleti tájak képeihez, pusztai fantázia szülte őket s olyanok lettek, mint a hír, mely a város fölött lebeg: megfoghatatlanság és ámulás, de csodálni lehet ezeket is.[13]

 

 

Jegyzetek

[1] A cikk a 2018. október 1-jén a Neumann János Egyetem Pedagógiai Karán elhangzott azonos című előadás szerkesztett változata.

[2] Evlia Cselebi: „Nagy-Kecskemét városa … nagy síkságon fekszik. Ezernél több náddal födött magyar háza, három temploma s itt-ott boltjai vannak…”. Török-magyarkori történelmi emlékek. Evlia Cselebi török világutazó magyarországi utazásai 1664–1666. Budapest, 1908. 214. Internet: http://mek.oszk.hu/15500/15597/15597.pdf (Letöltve: 2018. október 3.)

Bél Mátyás: „Kecskemét sík helyen fekszik számos, de alacsony épülettel, amelyek nyers téglából vagy agyaggal betapasztott sövényből készültek, és szalmával vannak befedve, bár van már a házak között néhány szebb, zsindellyel vagy cseréppel fedett is. A legjobban a főtéren álló két templom emelkedik ki…” Bél Mátyás: Pest-Pilis-Solt vármegye. Bács-Kiskun Megye Múltjából 6. Szerk.: Iványosi-Szabó Tibor. Budapest, 1982. Internet: https://library.hungaricana.hu/hu/view/BKKM_Bkmm_06_1982/?pg=17&layout=s&query=kecskem%C3%A9t (Letöltve: 2018. október 3.)

[3]Kecskemét város külseje, belseje a kisebb-nagyobb házak, utczák aránytalan, rendetlen építése miatt az alföldi mezővárosok hű jellegét viseli magán, s legmagasabb középületei nagyon is kirínak a leginkább földszinti, alacsony házak közől” – olvashatjuk Kubinyi Ferenc és Vahot Imre 1853-ban kiadott művében a város leírását. Kubinyi Ferenc–Vahot Imre: Kecskemét és a kecskeméti puszták. [Kecskemét], 1980.

[4] Szabó Richárd: Kecskemét ismertetése. Életképek, 1845. 25–26. szám (1845. 12. 20. és 27.) 822. A továbbiakban a szerző még számos megjegyzést tesz az utcákra, a sárra, a rendetlenségre vonatkozóan. Pl.: Kecskemét „olly roppant város és … sem utczái elkeresztelve, sem házai számokkal megjegyezve nincsenek…”; valamint: „Kecskemét rajzának hűségéhez a’ feneketlen sárú utczáknak megemlítése okvetlenül tartozik.” Uo., 823.

[5]Hisz községteknek nincs város képe!” – szólt 1847-ben József nádor, midőn a város a szabad királyi városi jogért folyamodott és a nádor a Nagykőrösi utcán bevonult, hogy a kérvényre személyes tapasztalatok alapján véleményt mondjon. L.: Kecskemét. Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye II. Magyarország vármegyéi és városai. Szerk.: Borovszky Samu. Budapest, 1911. 341.

Kecskemét, ha az ember a lakosainak számát nem tudja, a mi Schönhausenünk faluvégére emlékeztet, csakhogy a lakosainak száma 45 ezer. Utcái nincsenek kövezve, alacsony keleties házai a nap felé csukottak és nagy baromudvarok veszik körül” – írta Bismarck 1852 nyarán feleségéhez írt levelében. Kohut Adolf: Bismarck és Magyarország. Budapest, 1915. 17.

Magyar egyszerűség városunk’ jelleme…”. Szokolay Hártó János: Szabados Kecskemét városának történetirati ismertetése. [Kecskemét], [1846.] 14.

[6]Akkor még a puszták metropolisa volt: a nagy falu, negyvenezer lakossal. A hosszú széles fő-utcza kezdetén nagy, tertyedt , gömbölyű tetejű nádpaloták fogadják az utast: a szárazmalmok…” – emlékezett az író a hatvan évvel korábbi városképre, 1900 körül. Jókai Mór: Az én életem regénye. Budapest, 1912. 168–169.

[7] MNL BKML IV. 1504. h. 2. Kecskeméti szabályrendeletek, 1754–1887. 574. p. 1861. évi építkezési szabályok.

[8] Uo. 575. p.

[9] Szilády Lajos (1827–1883) Szilády Károly kecskeméti nyomdatulajdonos fia. Részt vett a szabadságharcban. Az 1860-as években Kecskeméten városi mérnökként tevékenykedett, később a város országgyűlési képviselő lett. – Entz Géza–Genthon István–Szappanos Jenő: Kecskemét. Budapest, 1961. 62–63.

[10] László Károly (1815–1894) honvéd hadnagy, Kossuth titkára. 1872-től városi mérnök volt Kecskeméten, hivatalát tíz éven keresztül látta el.  

[11] Herczeg Ferenc: Honszerző, 1904. Idézi: Heltai Nándor: Kincses Kecskemét. Kecskemét, 2005. 130.

[12] Ekkor épült – többek között – a pénzügyigazgatóság épülete, a bérházak a Rákóczi úton, a fürdő, a posta, a piarista gimnázium és a múzeum.

[13] Erdei Ferenc: Futóhomok. Budapest, 1937. Internet: http://mek.oszk.hu/05000/05009/html/#23 (Letöltve: 2018. október 3.)