Jelenlegi hely

Kutatószolgálat

A kutatás lehetősége ingyenesen megillet minden magyar állampolgárt. Az intézményben őrzött iratanyagok – előzetes bejelentkezés után – szabadon kutathatók a jogszabályok által meghatározott keretek között levéltárunk kutatótermeiben. Kecskeméti kutatótermeinkben mikrofilmolvasó berendezések állnak a kutatók rendelkezésére.

 

A Magyar Nemzeti Levéltár kutatási szabályzata

 

 

I. Bevezetés
A Magyar Nemzeti Levéltár (a továbbiakban: levéltár) a köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló 1995. évi LXVI. törvény (a továbbiakban: Ltv.), a közlevéltárak és a nyilvános magánlevéltárak tevékenységével összefüggő szakmai követelményekről szóló 27/2015. (V. 27) EMMI rendelet (a továbbiakban: Rendelet), az anyakönyvi eljárásról szóló 2010. évi I. törvény (a továbbiakban: Atv.), illetve az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) alapján az őrizetében lévő iratanyagok kutatási célú használatát és kutatótermeinek működését az alábbiak szerint határozza meg.
 
II. A szabályzat hatálya
1) A jelen szabályzat hatálya kiterjed a levéltárban az adott évben érvényes látogatói jeggyel rendelkező, a levéltár által őrzött levéltári anyagban kutatást végző személyekre (kutató), valamint a levéltárban munkaszerződéssel rendelkező munkavállalókra.
2) A levéltár által őrzött levéltári anyagban térítésmentesen kutathat minden magyar és külföldi állampolgár, a jelen szabályzat, valamint a vonatkozó törvények és rendeletek betartásával. 18 éven aluliak számára látogatói jegy szülői (vagy gondviselői) felelősségvállalás mellett adható. (6. számú melléklet)
3) A szabályzatban leírt folyamatok nyilvántartása a levéltár elektronikus levéltári nyilvántartó rendszerében történik, a levéltár minőségirányítási rendszerében (MIR) leírt folyamatleírásoknak megfelelően.
 
III. A levéltári anyag kutatása
1.1 A kutatás lehetséges módjai
1) Regisztráció és beiratkozás nélkül is kutathatók mindenki számára a levéltár internetes felületein: Elektronikus Levéltári Portálon (továbbiakban ELP), Adatbázisok Online (AOL), illetve a levéltár honlapján közzétett tartalmak.
2) Az ELP-en regisztrált felhasználók az alábbi szolgáltatásokat érik el:
• kereséseik mentése,
• munkafüzet funkció, amivel a kereséseken kívül a találatokat is tudják rendezni, rendszerezni.
A felhasználó a későbbiek folyamán bármikor kezdeményezheti a levéltárba történő beiratkozását is.
3) Beiratkozott, valamint érvényes látogatói jeggyel is rendelkező kutatók számára a fentieken kívül lehetőség nyílik az ELP-n lévő kutatói fiókjukon keresztül:
• kutatói adatlapok online benyújtására, illetve megújítására;
• elektronikus kérőlapon/formulán keresztül – a kutatói adatlap benyújtását követően – a mindenkori kutatási szabályzat keretein belüli iratok kikérésére vonatkozó igénylés rendszeres benyújtására a levéltár felé;
• az elektronikus nyilvántartásban már archivált, vagyis az ELP-n keresztül kikérhető digitális iratok, illetve másolatok átvételére a tárhelyen. (Részletesebben lásd 3.3.4. fejezet)
4) A levéltár beiratkozott kutatói használhatják a levéltár kutatótermeit nyitvatartási időben. A kutatótermek nyitvatartását az 17. sz. melléklet tartalmazza.
 
1.2 Beiratkozás
1) A levéltárban a levéltári anyagban folyó kutatáshoz kutatónként és kutatási témánként új online adatlapot kell benyújtani elektronikusan az ELP-en, amelyet minden évben meg kell újítani.
2) A levéltár az őrizetében lévő levéltári anyagban kutatást végző személy részére – a kutatás megkezdése előtt – az elektronikus levéltári nyilvántartó rendszerben látogatói jegyet állít ki. A látogatói jegy személyre szól, másra át nem ruházható, a kutató kérésére a beiratkozás évében kinyomtatható vagy elektronikus változatban elküldhető. A látogatói jegyet a levéltár munkatársa az elektronikus levéltári rendszerben minden új kutatási évben megújítja.
3) A látogatói jegy kiállítását a levéltár főigazgatója a Rendelet 43. §-a (4) és (5) pontjában felsorolt esetekben megtagadhatja, mely döntéséről a kutatót írásban értesíti.
4) A levéltár munkatársa a kutatás megkezdése előtt ellenőrzi a kutató személyes adatait a megadott adatokkal. Ennek megtagadása esetén a látogatói jegyet vissza kell vonni. Az adatellenőrzés alól az ügyfélkapun (KAÜ) keresztül regisztrált kutatók mentesülnek.
5) A kutató személyes adatai kezelésének módjáról a levéltár az adatok felvételekor online, részletes tájékoztatást ad az érintettnek, melynek megismeréséről az adatlap kitöltésekor a kutatónak nyilatkoznia kell.
6) A levéltár Kutatási szabályzata – a beiratkozás folyamán – a levéltár honlapján keresztül megismerhető, a megismerés tényéről az adatlap kitöltésekor a kutatónak nyilatkoznia kell.
 
1.3 A kutatás folyamata
1.3.1 A levéltári anyag kikérése
1) A kutató rendelkezésére kell bocsátani minden levéltári anyagot, amelynek kutatását jogszabály vagy szerződés nem korlátozza, illetve állományvédelmi szempontból is biztonságosan kutatható. (Részletesebben lásd 3.4.2. fejezet).
2) A kutató a levéltár őrizetében lévő levéltári anyagról és annak kutatási rendjéről a levéltár honlapján és más közzétételi felületein, elsősorban a levéltár elektronikus nyilvántartásának (scopeArchiv) online keresőfelületén (ELP) keresztül tájékozódik, szükség esetén a kutatótermi munkatárstól további tájékoztatást kérhet.
3) A kutatótermi munkatárs a kutató rendelkezésére bocsátja mindazokat a nyilvános segédleteket, melyek a kutató kutatott témájának megismerését segítik, és online vagy egyéb módon nem elérhetők. Egyedi esetekben a kéréssel kapcsolatban a kutatótermi munkatárs a kutatni kívánt iratanyag kezelésével megbízott levéltároshoz irányíthatja a kutatót.
4) A kutató a tájékozódás után kérést adhat le a kívánt iratanyagra:
a. az ELP-en lévő kutatói fiókján keresztül a levéltár 17. számú mellékletben felsorolt kutatótermeiben őrzött anyagokra:
• teljes leírási egységre,
• illetve a leírási egység egy részére.
Az elektronikus levéltári rendszerben minden leírási egység rendelkezik egy súlyszámmal, mely értéke 1–5 között lehet. Kutatótermenként az egyszerre a kikérhető leírási egységek összértéke nem haladhatja meg a 20 értéket. A súlyszámok értéke a kutató kosarában automatikusan megjelenik és összegződik.
b. személyesen, a levéltár 17. számú mellékletben felsorolt kutatótermeiben papír alapú kérőlapon.
5) Az egyszerre kikérhető iratok maximális mennyisége a személyesen leadott, illetve a leírási egység egy részére leadott online kérés esetén:
a. raktári egységenként kiadható anyagnál:
• dobozok/csomók esetén 4 doboz,
• kötetek esetében 20 kötet,
• mikrofilmek esetében 10 tekercs
b. jelzetenként kikért iratanyag esetében
• tételekbe osztott anyagból legfeljebb 5 tétel (az egy kérőlapon tételben kikért levéltári anyag összmennyisége nem haladhatja meg az 1 dobozt vagy csomót),
• oklevelekből, térképből vagy tervrajzból 5 fizikai egység (lap, szelvény, atlaszok esetén kötet és füzet, stb.) a hozzájuk tartozó iratmellékletekkel együtt,
• ügyirat/egyes irat esetében legfeljebb 10 jelzetre kiterjedő mennyiség,
c. az egy kutatói kérésen feltüntetett iratanyag mennyisége nem haladhatja meg az 1 raktári egységét. Ilyen esetben a levéltár módosítja, vagy a kérés módosítására kérheti a kutatót.
6) A kutató hibájából hiányosan, pontatlanul vagy tévesen a kutató által megadott jelzet következtében részlegesen teljesített, vagy nem teljesített kérésekért a levéltár felelősséget nem vállal.
7) A kutatásra kikért anyagot a levéltár a kérés rögzítését követő legkésőbb harmadik munkanapon bocsátja a kutató rendelkezésére. Ettől eltérő kiszolgálási időről az ELP-n lévő kutatói fiókon keresztül történő kérés leadásakor értesül a kutató automatikusan, illetve adhat meg a megadottnál hosszabb előkészítési időt, jelezve mikor szeretné az adott leírási egységet kutatni. A kutatótermek zárását követően leadott online kérések csak a következő munkanapon kerülnek feldolgozásra, a kiszolgálási idő számítása ezzel az idővel hosszabbodik.
8) Mikrofilmek és digitális másolatok kiszolgálását kérheti a kutató a leírási egység adatlapján szereplő kutatóterem helyett az MNL másik kutatótermében is.
9) A kutatási korlátozás alá eső, vagy kutatás előtt rendezni szükséges iratanyagok esetében a kiszolgálási idő a 7)-es pontban megjelöltnél hosszabb lehet.
10) A kutató az ELP-n lévő kutatói fiókjában nyomon tudja követni kérései státuszában, a kiadás várható időpontjában vagy akár a kutatás helyében bekövetkező változásokat.
11) A levéltáros elektronikus levélben értesíti a kutatót a kérés esetleges pontosításával vagy a mennyiségi korlát átlépésével stb. kapcsolatos teendőkről, továbbá a hosszabb kiszolgálási idő indokáról.
12) Az Országos Levéltár illetékes főosztályvezetője vagy a megyei levéltár igazgatója korlátozhatja, illetve felfüggesztheti a kutatást, amennyiben az adott iratanyag valamely levéltári feldolgozó vagy állományvédelmi munkafolyamat (például digitalizálásra való előkészítés, rendezés, segédlet készítés, restaurálás) vagy tudományos feldolgozás (kiadványkészítés) alatt áll. Ebben az esetben a kutatót a korlátozást elrendelő vezető értesíti a munkálatok befejezésének várható időpontjáról.
13) Amennyiben több kutató is ugyanazt az iratanyagot szeretné kutatni, a levéltár munkatársa értesíti a másodikként ugyanazt az iratanyagot kikért kutatót, hogy kérése várólistán van.
14) Minden egyes önállóan kikért raktári és levéltári egységről külön-külön kell őrjegyet kiállítani.
 
1.3.2 A levéltári anyag használata
1) A kutató kutatóteremben történő kutatási eseteit a levéltár az elektronikus levéltári nyilvántartó rendszerében (scopeArchiv) rögzíti. A kutató a kutatás megkezdését köteles jelezni a kutatótermi munkatársnak. Ennek módja kutatótermenként eltérő lehet.
2) A kutató a levéltári anyag átvételét online leadott kérés esetén a kísérőjegyen (15. melléklet), személyesen leadott kérés esetén a papír alapú kérőlapon keltezett aláírásával igazolja.
3) A kutatótermi asztalon csak egy raktári egység lehet nyitva.
4) A kérések átvétele határidőhöz kötött, mely hagyományos és digitális iratanyag esetében 10 munkanap, mikrofilmek esetében 5 munkanap. A határidő lejártát követően a kutatótermi munkatársak a levéltári anyagot őrzési helyére visszaküldik, illetve törlik a tárhelyről.
1.3.3 A levéltári anyag visszaadása
1) A kutatónak a kutatás befejezése után a levéltári anyagot vissza kell adnia a kutatóterem munkatársának, a kutatóterem zárása előtt legalább 15 perccel. Az egy kérőlapon kikért levéltári anyagot egyszerre kell visszaadni.
2) Amennyiben a kutató a számára kiadott levéltári anyagban a kutatást nem fejezi be, egyszeri alkalommal kérésére a kutatóterem felügyelője a levéltári anyagot visszatarthatja, és részére a tovább kutatandó levéltári anyag elhelyezésére egyedi, zárható kutatótermi szekrényrészt biztosít. Ennek hiányában zárt helyen biztosítja az iratok kutatótermi tárolását.
3) A levéltári anyag kutatási ideje az átvételtől számított 30 nap. Ennek leteltével a levéltár munkatársa az iratanyagot visszaveszi, őrzési helyére visszaküldi. A kutató számára félretett iratanyagot a levéltár intézményi érdekből átmenetileg visszaveheti a kutató beleegyezése nélkül is, erről a kutatót haladéktalanul tájékoztatni kell. Az év végi vagy egyéb hosszabb zárva tartás során minden iratanyag az őrzési helyére kerül, a digitálisan kutatható tartalom törlésre kerül. Az elektronikus tárhelyre teljesített kérések az elhelyezéstől számított 30 nap után automatikusan törlődnek.
4) A kutatás befejezésekor a kutatótermi munkatárs a levéltári anyag épségét és rendjét felülvizsgálja, majd visszavételének tényét rögzíti.
5) Ha a levéltár munkatársai az iratanyag ellenőrzése során annak épségében vagy rendjében a kutatás tartama alatt bekövetkezett bárminemű kárt vagy hiányt észlelnek, kötelesek értesíteni a kutatóterem működéséért felelős vezetőt.
6) A levéltári anyag károsodása és/vagy a visszaadott iratanyagban feltárt hiány esetén a kutatótermi munkatárs, illetve a kutatóterem működéséért felelős vezető jegyzőkönyvet (két példányban) köteles felvenni, amelyet maga és a kutató, illetve, ha a kutató az aláírást megtagadná, helyette a jelenlévő levéltári munkatársak írják alá. A jegyzőkönyv egy példányát – lehetőleg 24 órán, de legfeljebb öt munkanapon belül – az illetékes főigazgató-helyetteshez, illetve megyei tagintézmény esetén az adott megyei levéltár igazgatójához kell felterjeszteni a szükséges intézkedési javaslattal együtt.
7) A levéltári anyag visszahelyezésekor az őrjegyet a visszahelyezésért felelős levéltáros érvényteleníti.
 
1.3.4 A digitális másolatban meglévő, illetve elektronikusan keletkezett levéltári anyag kutatása
1) A digitális másolatban meglévő, illetve elektronikusan keletkezett iratok kutatására ugyanazok a szabályok vonatkoznak, mint a papírlapú, illetve mikrofilmen lévő levéltári anyagra. Kiszolgálásuk azonban eltér ezekétől.
2) Leírási egységként nyilvántartott, vagyis a digitális tartalmak archiválására és közzétételére alkalmas szakrendszerben (Preservica) archivált levéltári anyagot a kutató ELP-n lévő kutatói fiókjának tárhelyére szolgálja ki a levéltár.
a. Ezekre a leírási egységekre ugyanolyan kérést kell indítani az ELP-n keresztül, mint minden más esetben.
b. A kutatói kérés kiszolgálásakor a kutató,
• a személyes adatok védelmére vonatkozó szabályozás alá eső fájlokat a belső tárhelyére kapja meg az ELP-en, mely kizárólag csak a levéltári kutatótermi gépen elérhető;
• díjmentesen kaphatja meg a kutató nem letölthető formában a belső tárhelyén azokat a fájlokat, amelyek nem esnek kutatási korlátozás alá;
• díjszabás ellenében (16. sz. melléklet) a külső (otthonról is elérhető) tárhelyen letölthető formában megkaphatja azokat a fájlokat, amelyek nem esnek kutatási korlátozás alá.
c. A kutató e-mailben kap értesítést a digitalizált iratanyag tárhelyen lévő kiszolgálásáról, amelyet harminc napig érhet el, ezután automatikusan törlődik.
3) A levéltár a levéltári anyag védelmében (Részletesen ld. 3.4.1 fejezet) az eredeti anyag kiadása helyett akkor is digitális másolattal elégítheti ki a kérést, ha az adott digitális másolati anyag még nincs a Preservicában archiválva. A levéltár ebben az esetben elektronikus levélben értesíti a kutatót arról, hogy a digitalizált iratanyag az adott kutatóteremben elhelyezett gépeken a kérés azonosítójával ellátott mappában elhelyezve kutatható. A kutatás befejezése után a kutatótermi munkatárs megbizonyosodik arról, hogy a kutató által használt számítógépet kikapcsolták vagy újraindították, és a digitalizált iratanyaghoz az arra jogosulatlan személy nem férhet hozzá. Az így kiszolgált iratanyag harminc napig érhető el, utána törlésre kerül. A digitalizált iratanyag jogosulatlan másolása, letöltése esetén a levéltár a látogatói jegyet visszavonja.
 
1.4 Kutatási korlátozás alá eső levéltári anyag kutatása
Ha a kutató által kért irat vagy iratanyag egy része az alább felsorolt kutatási korlátozások alá esik, arról az iratanyag őrzéséért felelős levéltáros vagy a kutatótermi munkatárs haladéktalanul tájékoztatja a kutatót, megjelölve a hozzáféréshez szükséges teendőket.
1.4.1 Állományvédelmi korlátozások
1) Másolatban (mikrofilm, fénymásolat, digitális felvétel stb.) is rendelkezésre álló levéltári anyag eredetiben történő kiadása állományvédelmi okokból nem lehetséges. Ha a kutató másolatban is rendelkezésre álló levéltári anyagot eredetiben szeretne kutatni, érdemi indoklást tartalmazó kérelmét a pontos jelzet megadásával az erre rendszeresített nyomtatványon nyújtja be (7. sz. melléklet). Az engedélyt az MNL Országos Levéltárában őrzött iratanyag esetén az illetékes főosztályvezető, a megyei levéltárakban őrzött iratanyag esetében az adott megyei levéltár igazgatója adhatja meg.
2) Ha a levéltári anyag fizikai állapota miatt nem bocsátható a kutató rendelkezésére, a levéltár másolat készítésével teljesíti a kérelmet, ha a másolat készítése nem jár az eredeti levéltári
anyag további megrongálódásának vagy megsemmisülésének veszélyével, illetőleg nem jár a szokványos másolatkészítési díj ötszörösét meghaladó költséggel. Az utóbbi esetben azonban, ha a kérelmező a többletköltséget megfizeti, a levéltár elkészíti a másolatot.
 
1.4.2 Személyes adatot tartalmazó iratok kutatása
1) A személyes adatot tartalmazó iratok akkor kutathatók, ha
a. a kutatás célja tudományos, és a kutató csatolja a tudományos kutatást rendeltetésszerűen végző, közfeladatot ellátó szervnek – a kutató részletes kutatási terve alapján megadott – támogatói nyilatkozatát (1. sz. melléklet), emellett nyilatkozik a személyes adatok kezeléséről és felhasználásról (2. sz. melléklet). A levéltár nem adhat támogatói nyilatkozatot a saját őrizetében lévő anyagban történő kutatáshoz. A támogatói nyilatkozat a kiadásától számítva három éven keresztül érvényes;
b. a kutatás anonimizált másolattal is megvalósítható. Ebben az esetben valamennyi olyan személyes adatot ki kell takarni a levéltári anyagból, amely alapján az érintett kilétére következtetni lehet. A kutatás anonimizált másolattal sem valósítható meg, amennyiben a kutató élő természetes személy adatait tartalmazó levéltári anyagba kér betekintést. A kutató az irat anonimizálását formanyomtatványon (9. sz. melléklet) kérelmezheti, a felmerülő költségeket a kutatónak előzetes nyilatkozatával vállalnia kell;
c. az érintett vagy annak halálát követően bármely örököse, a Polgári Törvénykönyv szerinti hozzátartozója vagy bejegyzett élettársa írásban hozzájárul. Az írásbeli nyilatkozatban szerepelnie kell a következő adatoknak: a nyilatkozattevő érintetti minőségének (az érintett személyesen avagy halála után annak örököse, hozzátartozója vagy élettársa) meghatározása; a kutatás célja és egyértelmű hozzájárulás a kutató által megismert személyes adatok kutatás célja szerinti felhasználásához. A nyilatkozatnak tartalmaznia kell még: hozzájáruló nyilatkozat a személyes adatot tartalmazó iratok másolhatóságáról, illetve publikálásának engedélyezéséről, amennyiben az érintett ez utóbbiak valamelyikéhez is hozzájárulását adja. A hozzájárulás alaki formáját tekintve teljes bizonyító erejű allográf (két tanú együttes jelenlétében aláírt) avagy ügyvéd által ellenjegyzett magánokirati formában, avagy közokirati formában adható.
2) Az 1980. december 31-ig vezetett állami anyakönyv a levéltár által őrzött másodpéldányaiban lévő adatok az Atv. 93/A. § értelmében a következőképpen kutathatók:
a. Halálozási anyakönyvek az érintettek halálozása óta eltelt 30 év után válnak bárki számára kutathatóvá.
b. A születési anyakönyvek a keletkezésüktől számított 130 év elteltével válnak bárki számára kutathatóvá.
c. A házassági anyakönyvek keletkezésüktől számított 86 év eltelte után válnak bárki számára szabadon kutathatóvá.
3) Amennyiben a kutató a kutatást tudományos célból végzi, a kutatás az anyakönyvi bejegyzés keletkezését követő harminc év elteltével, a jogszabályban meghatározott védelmi időn belül is lefolytatható.
4) A személyes adatok megfelelő szintű védelmét biztosító ország kutatója számára (12. sz. melléklet) abban az esetben engedélyezhető az 1. a) pont szerinti tudományos kutatás, ha a kutató a kutatás megkezdése előtt, annak feltételeként írásos nyilatkozatban vállalja, hogy a megismert és kigyűjtött személyes adatokat az (EU) 2016/679 európai parlamenti és tanácsi rendelet (a továbbiakban: Általános Adatvédelmi Rendelet) és az Infotv. szabályai szerint
meghatározott módon kezeli és használja fel. A kutatónak nyilatkoznia kell arról is, hogy az adatok megismerése tudományos kutatás céljából szükséges.
5) Érvényes támogatói nyilatkozattal rendelkező tudományos kutató a védelmi idő lejárta előtt is készíttethet nem anonimizált másolatot.
6) Az Infotv. szerinti különleges adatok az anyakönyvek kutatása során személyazonosításra alkalmas módon – védelmi időtől függetlenül – nem rögzíthetők és nem használhatók fel, kivéve, ha az érintett, vagy az érintett halálát követően leszármazója ahhoz hozzájárult, vagy a kutatást ő végzi. A kutatásra kiadott anyakönyvekről nem adható ki és a kutató által sem készíthető másolat. Ilyen célú másolás céljára fotójegy sem vásárolható.
 
1.4.3 Egyéb, jogszabályban meghatározott korlátozások
1) A keletkezés naptári évétől számított harminc év lejárta előtt is folytatható kutatás, ha az iratátadó szerv ehhez hozzájárul. (3. sz. melléklet). Jogutód nélkül megszűnt szerv levéltári anyagában a kutatást a levéltár vezetője engedélyezi.
2) A minősítő által meghatározott érvényességi idő lejártáig a minősített adatot vagy törvényben meghatározott egyéb más titkot tartalmazó levéltári anyagban csak a minősítő hozzájárulásával folytatható kutatás. (4. sz. melléklet)
3) Nem engedélyezhető a kutatás abban a köziratnak nem minősülő levéltári anyagban, amely az átadó szerv vagy természetes személy által meghatározott feltételek alapján még nem kutatható.
IV. Másolatkészítés a levéltári anyagról
A levéltári anyagról másolatot érvényes látogatói jeggyel rendelkező kutató kérhet, illetve készíthet.
Az iratanyag másolhatóságát azok fizikai állapota, valamint azok másolhatóságára tett korlátozások befolyásolhatják, vagy akár meg is akadályozhatják.
 
1.5 Kutató saját eszközzel
1) A levéltár a kutatók számára biztosítja saját tulajdonú digitális fényképezőgéppel vagy mobiltelefonnal, tablettel történő másolatkészítés lehetőségét. Különleges esetben, a kutató írásbeli kérésére a levéltár vezetője (illetékes főigazgató-helyettes, illetve megyei igazgató) engedélyezheti egyéb saját tulajdonú másolatkészítésre alkalmas eszköz (pl. analóg fényképezőgép, videokamera, filmfelvevő, lapszkenner stb.) eszközök használatát. A fotómásolatot úgy kell elkészíteni, hogy a másolatkészítésre szolgáló eszköz nem kerülhet fizikai kapcsolatba a másolandó irattal.
2) Felvétel minden kiadott levéltári anyagról készíthető, kivéve a másolatban (mikrofilm, digitális felvétel) már meglévő anyag eredetiben engedélyezett kutatása során kiadott anyagot.
3) Az (1) bekezdésben foglalt eszközök használata érvényes látogatói jegy birtokában és fotójegy kiváltásával lehetséges.
4) Az levéltár kutatói számára többféle fotójegyet biztosít, amelyek árát a szabályzat Levéltári szolgáltatások díjszabása (16. sz.) melléklete tartalmazza. A fotójegy az MNL munkavállalóinak és az MLE tagjainak érvényes tagsági kártya bemutatásával minden MNL tagintézményben ingyenes.
5) Fotójegy a kutatótermekben elhelyezett vagy a honlapról letölthető (8. sz melléklet) nyomtatványon igényelhető. A kutató a befizetést követően a kutatóteremben vagy a
kutatószolgálaton – a számla bemutatása ellenében – kapja meg. A fél napos jegy esetében óra, perc pontosággal kell számítani. A féléves, éves fotójegyek 183 illetve 365 napig érvényesek.
6) Közlési engedélyt csakis az MNL által készített felvételekre ad a levéltár, fotójegy váltásával készült felvételek közlési célra nem használhatók fel.
7) Az eredeti iratokhoz hasonlóan digitális gyűjteményről és/vagy mikrofilmről fényképfelvételt fotójegy ellenében lehet készíteni, az anyakönyvi mikrofilmek kivételével.
8) A felvételek elkészítéséhez nem szabad állványt, külön megvilágítást (vaku) és egyéb különleges fotótechnikai eszközt vagy módszert alkalmazni.
9) A felvétel készítésekor tilos az irat hajtogatása. Amennyiben a fénykép elkészítéséhez az irat rögzítése szükséges, a használható nehezéket a kutatótermi munkatárs biztosítja a kutatónak. A kutatótermi munkatárs nyújt felvilágosítást az irat rögzítésének módjáról. Az irat bármely más eszközzel és módon történő rögzítése tilos.
10) Ha a kutató saját géppel fényképezi a levéltári anyagot, köteles a kutatóteremben a levéltár munkatársai által átadott tulajdonjelző címkét/kártyát az iraton (oldalanként) úgy elhelyezni, hogy a keletkező digitális felvételek mindegyikén egyértelműen olvasható legyen az iratanyag hovatartozását feltüntető szöveg.
11) A digitális fotózásra vonatkozó szabályok megsértése a fotójegy visszavonását vonhatja maga után.
 
1.6 A levéltár által végzett másolatkészítés
1) A kutatásra kiadott levéltári anyagról a kutató saját költségén, kizárólag az erre rendszeresített nyomtatványon (7. sz. melléklet) igényelhet másolatot.
2) A másolatokat a levéltár minden esetben az állományvédelmi szempontok figyelembevételével készíti el, kizárólag azzal a technikával, amely nem károsítja az adott iratanyagot.
3) A levéltár megtagadhatja a másolat elkészítését, ha a reprodukciós eljárás vagy annak gyakorisága a levéltári anyag fizikai állapotát károsítja, épségben történő fennmaradását veszélyezteti. A másolási kérelem elutasítását a levéltár 14 munkanapon belül köteles indokolni.
4) Hagyományos fénymásolat nem készíthető arról az iratról, amelynél állományvédelmi aggályok merülnek fel. Nem fénymásolható: kötet, fűzött irat, pergamen alapú irat, pecséttel ellátott irat, A/3 méretnél nagyobb irat, térkép, tervrajz. Ezekről csak digitális felvétel készíthető.
5) Az intézményi másolás költségeit jelen szabályzat (16. sz.) melléklete tartalmazza.
6) A másolat(ok) átvétele minden esetben a másolási díj kiegyenlítése után történik. A másolatok ellenértékét számla ellenében átutalással vagy készpénzben lehet kiegyenlíteni. Ha a levéltár papíralapon postázza a számlát, a postázási költség a megrendelőt terheli, amit az átutalással egy időben kell rendezni.
7) A digitális képek az MNL felhő szolgáltatásán keresztül érhetők el egy link segítségével, amelyet a levéltár küld ki a megrendelőnek.
8) Ha a kutató nem egyenlíti ki a megrendelt szolgáltatások díját, az a látogatói jegy felfüggesztését is eredményezheti. Az illetékes kutatótermi vezető fizetési felszólítást küld a kutatónak legfeljebb két alkalommal. A teljesítés meg nem történte esetén a levéltár
vezetője (az Országos Levéltár esetében az illetékes főigazgató-helyettes, a megyei levéltárak esetében az igazgató) a kiadott látogatói jegyet az összeg befizetésig felfüggesztheti.
9) Ha a kutató a személyes adatot tartalmazó levéltári anyagról anonimizált másolatot kér, ebben az esetben jelen szabályzat 3.4.2 1) b. pontja alapján kell eljárni.
10) Állami anyakönyvek másodpéldányairól a kutatók nem készíthetnek másolatot.
 
1.7 Másolat felhasználása
1) A levéltárban őrzött anyagról bármilyen úton és technikával elkészített másolatot a kutató kizárólag kutatási célra használhatja fel.
2) A másolatot bármilyen módon nyilvánosságra hozni, nyomtatott vagy elektronikus úton közzétenni csak a levéltár előzetes hozzájárulásával, a megállapított közlési díj kiegyenlítését követően szabad.
3) Közlési engedély kizárólag az erre rendszeresített formanyomtatványon (10. sz. melléklet) kérhető.
4) A közlési engedély díjának megállapítása minden esetben egyedi elbírálás alapján történik, a kiadvány jellegét, példányszámát és a közölni kívánt másolatok számát és minőségét figyelembe véve, és csak egyszeri felhasználásra jogosít.
 
V. A kutatótermek működési rendje
1) A kutatóterem nyitvatartása idején (17. sz. melléklet) a levéltár köteles gondoskodni a kutatóterem állandó felügyeletéről, a levéltári anyag sérülésmentes és biztonságos körülmények közötti kutathatóságáról, a kutatók levéltári anyaggal való ellátásáról és megfelelő szakmai tájékoztatásáról.
2) A kutató köteles megismerni és betartani a jelen szabályzat rendelkezéseit, a kutatótermi munkatárs pedig jogosult és köteles a levéltári anyag használatára vonatkozó előírások betartását folyamatosan ellenőrizni.
3) A kutató köteles a számára kutatásra kiadott levéltári anyag rendjét és fizikai állapotát megőrizni. A levéltári iratokon bármiféle jel, jelzés vagy javítás alkalmazása, az iratok rendjének megbontása, az iratokon történő jegyzetelés tilos. Ha a kutató a kutatóterem rendjét bármi módon megzavarja, vagy a kutatott iratanyag állapotát veszélyezteti és e tevékenységét a kutatótermi munkatárs felszólítására sem függeszti fel, a kutatóterem felügyelője az iratanyagot visszaveheti és értesíti a vezetőt (az Országos Levéltár esetében az illetékes főigazgató-helyettest, a megyei levéltárak esetében az igazgatót), aki a kutató adott naptári évre vonatkozó látogatói jegyét érvénytelenítheti, és az év során újabb látogatói jegy kiadását megtagadhatja. A levéltár vezetője erről a kutatót írásban köteles értesíteni és döntését megindokolni.
4) A látogatói jegy felfüggesztésével jár, ha a kutató a levéltárból levéltári anyagot tulajdonít el, a levéltári anyagot szándékosan vagy gondatlanságból megrongálja, a számára kiadott levéltári anyag rendjét önkényesen megváltoztatja, az iratok közé helyezett jelölőket (őrjegy, stb.) kiemeli, helyét megváltoztatja, és a rend helyreállítására figyelmeztetés ellenére sem hajlandó.
5) A kutatóterembe a kutató csak ceruzát, saját jegyzeteit, írólapokat, hordozható számítógépet, fényképezőgépet, mobiltelefont, tabletet vihet be, egyéb csomagjainak biztonságos őrzéséről a levéltár gondoskodik.
6) A kutatóterembe táskát, ételt, italt, személyekre vagy az iratanyagra veszélyes tárgyat bevinni, valamint ott hangosan beszélni, telefonálni, a többi kutató vagy a kutatószolgálati személyzet munkáját bármi módon zavarni tilos.
7) A levéltár fenntartja magának a kutatás felfüggesztésének jogát a kutatószolgálati személyzettel szembeni nem megfelelő (goromba, agresszív, sértő) magatartás tanúsítása, illetve bármilyen más, a személyzet és a többi kutató nyugalmát és a rendes munkavégzéshez való jogát megzavaró körülmény tartós fennállása (pl. nem tiszta ruházat, a közösségi helyeken elvárható testi higiénia hiánya, hangos beszéd, tiltott eszközök használata) esetén.
8) Ha a kutató az iratanyag tanulmányozásához más személy segítségét is igénybe kívánja venni (pl. tolmács), a segítőnek ugyanazokkal a feltételekkel be kell iratkoznia levéltárba, mint a segítséget kérő kutatónak.
9) A kutató a kutatóteremben elhelyezett kézikönyvtári anyagot annak rendjének megőrzésével használhatja.
10) Ha működik az adott épületben levéltári tudományos szakkönyvtár, a kutató ennek szolgáltatásait is igénybe veheti adott évre szóló érvényes látogatójeggyel. A levéltári könyvtár működését és használatát részletesen a szakkönyvtári használati szabályzat rögzíti.
11) A kutatóteremben használat alatt megrongált könyvtári- és kézikönyvtári köteteket, kiadványokat az olvasó vagy eredetiben pótolja, vagy forgalmi értékét megtéríti.
 
VI. Záró rendelkezések
A jelen szabályzatban nem, vagy nem teljes körűen szabályozott kérdésekben a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény, a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény, valamint a jelen szabályzat bevezetésében felsorolt jogszabályok vonatkozó rendelkezései szerint kell eljárni.
A szabályzat részét képező mellékleteket a levéltár folyamatosan aktualizálja.
A jelen szabályzat az aláírás napján lép hatályba. Ezzel egyidejűleg hatályukat veszítik a 14/12-1/2019. számú Kutatási Szabályzatban foglaltak.

 

 

Letölthető nyomatványok itt!

 

 

Kecskemét - Klapka utcai csoport (Klapka utca 13-15.)
  
Kutatószolgálat nyitvatartási ideje:
Kedd7:30-12:00 és 12:30-16:00
Szerda7:30-12:00 és 12:30-16:00
Csütörtök7:30-12:00 és 12:30-16:00
Péntek7:30-13:30
  
A kutatóterem referense/felügyelője:
Tánczos-Szabó Ágota (főlevéltáros)
Terenyi Éva (könyvtáros)
  
  
Kecskemét - Kossuth téri csoport (Katona József tér 8. II. em.)
  
Kutatószolgálat nyitvatartási ideje:
KeddÁtmenetileg zárva!
SzerdaÁtmenetileg zárva!
CsütörtökÁtmenetileg zárva!
PéntekÁtmenetileg zárva!
  
A kutatóterem referense/felügyelője:
Hlbocsányi Norbert (levéltáros)
 
  
  
Kiskunfélegyházi részleg (Kossuth utca 1.), Városháza épületében
  
Kutatószolgálat nyitvatartási ideje:
Kedd7:30-12:00 és 12:30-16:00
Szerda7:30-12:00 és 12:30-16:00
Csütörtök7:30-12:00 és 12:30-16:00
Péntek7:30-13:30
  
A kutatóterem referense/felügyelője:
Kőfalviné Ónodi Márta (levéltáros)
  
  
Kiskunhalasi részleg (Dr. Nagy Mór utca 12-14.)
  
Kutatószolgálat nyitvatartási ideje:
Kedd7:30-12:00 és 12:30-16:00
  
A kutatóterem referense/felügyelője:
Cseri Gábor (levéltáros)
  
  
Bajai részleg (Tóth Kálmán tér 7.)
  
Kutatószolgálat nyitvatartási ideje:
Kedd8:00-15:45 (Február 7-től felújítás miatt zárva!)
Szerda8:00-15:45 (Február 7-től felújítás miatt zárva!)
Csütörtök8:00-15:45 (Február 7-től felújítás miatt zárva!)
  
A kutatóterem referense/felügyelője:
Sarlós István (levéltáros)