Jelenlegi hely

Utcák, terek névadói - Kiállítás

Múzeumok Éjszakája 2015
2015.06.02.
Kedves Érdeklődők! Kecskeméten sok éve már, hogy a Múzeumok Éjszakáján a város közgyűjteményei, kiállítóhelyei, tudományos vagy kulturális műhelyei megnyitják kapuikat éjszakába nyúlóan a látogatók előtt. Ráadásul Kecskemét büszkélkedhet az országban a legszínesebb, legtöbb programot kínáló vidéki helyszínnel is, ahol - már mások által is csodált - páratlan gazdagságban tárulnak a nagyközönség elé kulturális kincseink. E nagyszabású programból természetesen az MNL Bács-Kiskun Megyei Levéltára sem hiányozhat. A 2015. évi Múzeumok Éjszakáján is szeretettel várjuk Önöket intézményünkbe, a már hagyományosnak mondható levéltári kiállításunkra. Az idei témaválasztásunk: UTCÁK, TEREK NÉVADÓI.

Pár mondat kedvcsinálónak a rendezvényről: Egy város történetéből kevés dolog "él velünk" úgy, mint utcáinak, tereinek neve. Kecskemét utcahálózata, telek- és térrendje évszázadok során alakult ki és ma is változik. Az itt élők, ide látogatók számára a város megismerésének legkézenfekvőbb lehetősége a térkép, amely a város struktúráját láttatja, mutatja utcái, terei elnevezését. A kiállításon a térképrészletek mellett azokat a kecskeméti születésű, vagy itt tevékenykedő személyeket kívánjuk bemutatni, akikről az utcák, terek neveiket kapták. A Levéltárban őrzött dokumentumok alapján a várost egy-egy korszakban irányító testületek névadási módszerébe is bepillanthatnak a látogatók.

Látogassanak el hozzánk Levéltárunkba, Városunkba!

 

Letölthető műsorfüzet itt elérhető!

 

bkml_plakat-kicsi

Utolsó frissítés:

2017.04.12.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges