Jelenlegi hely

Kiskunfélegyházi Helyismereti Vetélkedő - 2016

2016.04.15.

 

bkml_r_58


Több mint 300 diák a levéltárban – lezárult a kiskunfélegyházi helyismereti vetélkedő levéltári fordulója.


A Magyar Nemzeti Levéltár Bács-Kiskun Megyei Levéltára Kiskunfélegyházi Részlege immáron hetedik alkalommal kapcsolódott be a helyi városi könyvtár és múzeum által szervezett helyismereti vetélkedőbe. Ez a két intézmény már 2005 óta rendez közösen általános és középiskolás diákok számára honismereti versenyt, minden évben más-más aktuális témával.

A vetélkedő több fordulós, általában három hónapig tart, háromfős csapatok nevezhetnek az alábbi kategóriákban: 5-6. osztályos, 7-8. osztályos és középiskolás korcsoport. A verseny alapvető célja, hogy az egy csapatban vetélkedő diákok közösen, együttműködve győzzék le az eléjük állított akadályokat, használják a helyismereti irodalmat, ismerjék meg a helyi könyvtár, múzeum és levéltár gyűjteményeit, s közben fedezzék fel és becsüljék városuk történetét. A csapatok legelső feladata a csapatnév kiválasztása és a menetlevél elkészítése, amelybe pecséteket gyűjtögetve tudják igazolni a különböző fordulók teljesítését.

A helyismereti verseny ötvözi a különböző feladattípusokat: a gyerekeknek kell szakirodalomból megszerezhető elméleti tudásra épülő, írásban benyújtott feladatlapokat kitölteniük, fel kell keresniük a levéltárat, ahol helyben megoldandó, korabeli dokumentumokkal összefüggő feladatokat kapnak az adott témához kapcsolódóan. El kell látogatniuk bizonyos intézményekbe (a 2012-es olimpiai év miatti sport-téma idején sportklubokba és edzésekre kellett elmenniük, ahol megadott szempontok alapján interjút, vagy fogalmazást kellett készíteniük), majd az utolsó, klasszikus akadályversenyeket idéző ún. „városbejáró fordulón” a település néhány közintézményében (könyvtár, múzeum, művelődési ház stb.) helyben megoldandó feladatot kapnak a diákok, ahol már az időtényező is fontos szerepet játszik.  A múzeumi állomáson általában az aktuális témához illeszkedő állandó, vagy időszaki kiállításhoz kapcsolódó múzeum-pedagógiai kérdések szerepelnek.

Miután 2010-ben a kiskunfélegyházi levéltár is bekapcsolódott a vetélkedő szervezésébe és a feladatok összeállításába, mód nyílt arra, hogy levéltári dokumentumokat is bevonjunk a kötelezően felhasználandó forrásanyagba. Idén „Mesterek és mesterségek dicsérete” címmel a céhek, az ipartestület, az iparostanonc-oktatás állt a verseny középpontjában, a levéltári forduló kérdései is ehhez kapcsolódtak. A kikészített iparengedélyek közül például ki kellett választani azokat, amelyek a lábbelikészítőkhöz kapcsolódtak, vagy amelyeken olyan mesterségek szerepeltek, amelyek fémmegmunkáláshoz kötődnek. A régi szakmák feledésbe merülését jól mutatja, hogy több csapat komolyan gondolkozott azon, hogy a bognár vajon édességet készített-e, illetve a „Ki foglalkozott hajvágással?” kérdésre bizony sokan nem írták be a borbélyt, csak a „hölgyfodrászt”. Az iparosok által különböző újságokban és kiadványokban megjelentetett reklámokhoz és hirdetésekhez is érdekes kérdéseket kaptak a gyerekek: szlogent kellett keresniük a középiskolásoknak, a kisebbeknek arra kellett választ találniuk, hogy ki foglalkozott „molyos hajakkal”, ki árult tormás virslit és ki vállalt babajavítást. Az iparlajstrom mutatójának segítségével olyan iparágakkal találkozhattak a gyerekek, amelyek ma már teljesen kivesztek a köztudatból, pl. pipakészítő, pliszírozó, teknő- és vályúkészítő, töltőtoll-javító. (Legnagyobb fejtörést a kaptafa-készítő iparos okozta a gyerekeknek, ezt a foglalkozást többen „kapufa-készítőnek” értelmezték.) A különböző korcsoportoknak eltérő mennyiségű és nehézségi szintű feladatokat adunk, így ki tudjuk küszöbölni az egy-egy dokumentum közelében kialakuló tumultust is, hiszen évente több mint 100 csapat nevez be a versenyre, vagyis rendszerint több mint 300 gyerek jön el a levéltárba a vetélkedő idején.

A 2016-os év helyismereti vetélkedőjét támogatóként segítette a Kiskunfélegyházi Vállalkozók Ipartestülete és a helyi Szakképzési Intézmény is, akik biztosították a lehetőséget arra, hogy a diákok a harmadik fordulóban felkereshessenek különböző mesterembereket, illetve tanműhelyeket is. A vetélkedő próbál lépést tartani a gyerekek érdeklődési körével, ezért korábbi vetélkedőkön olyan feladatot is kaptak a gyerekek, amelyet csak az internetre feltöltött városbemutató film megnézése után tudtak megoldani. Más esetben a város nevezetes emlékművei és műemlékei előtt kellett szelfit készíteniük és a képeket a beadott feladatlapokhoz  kellett mellékelniük.  

A kiskunfélegyházi helyismereti vetélkedő kapcsán hangsúlyozni kell, hogy ez csak több intézmény összefogásával valósulhat meg. A levéltár egy már bejáratott, jól bevált rendszerbe kapcsolódott be 2010-ben, hiszen egyedül, önállóan nem lenne kapacitásunk, anyagi lehetőségünk sem a verseny meghirdetésére, sem lebonyolítására, sem a győztesek méltó megjutalmazására. A vetélkedő nyertesei ugyanis egy városi ünnepségen a polgármestertől oklevelet kapnak és jutalomkiránduláson vehetnek részt. Talán ez is az oka, hogy a helyismereti vetélkedő nagyon népszerű a város iskolái körében, szinte minden tanintézetből vannak nevezők. Volt olyan év, amikor a nagy érdeklődésre való tekintettel felnőtt korosztálynak is meg kellett hirdetni a versenyt, több nyugdíjas és pedagógus csapat is jelentkezett. Sok esetben tanárok, szülők is elkísérik a vetélkedő diákokat a levéltárba, nem egy pedagógus így kapott kedvet ahhoz, hogy később saját osztályával eljöjjön csoportos levéltár-látogatásra.

Bár nem saját szervezésű a rendezvény, de mégis módot találtunk arra, hogy kitárjuk az intézmény kapuit és szélesítsük azok körét, akik fogalmat alkothatnak maguknak a levéltár működéséről. S az évek óta rendszeresen megrendezett vetélkedőnek köszönhetően talán hamarosan felnő egy olyan generáció, akik számára a levéltár már nem lesz ismeretlen fogalom.

[ Fotógaléria ]

 

 

 

Utolsó frissítés:

2016.04.20.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges