Jelenlegi hely

Kerekegyházi iskolások a levéltárban

Levéltári ismertető óra a Móra Ferenc Általános Iskola kisdiákjainak
2017.05.23.

 

2017. május 18-án a Kerekegyházi Móra Ferenc Általános Iskola kisdiákjai és tanárai részére a MNL BKML Kossuth téri részlegének munkatársai levéltári ismertető órát tartottak, melynek tárgya Katona József és kora volt.

Elsőnek Hlbocsányi Norbert bemutatta az intézményt és interaktív előadás keretében beszélt a szakma alapjairól (a levéltár fogalma, kik dolgoznak benne, az irat fogalma, az iratok anyaga, tárolása). Részletesen bemutatta az itt őrzött  irattípusokat: különböző évszázadok leveleit, borítékjait, képeslapjait, fotóit. Kecskemét címerét, látképét, pecsétjeit  eredeti (oktatásra szánt) és másolt példákon keresztül. A tanulók kézbe vehettek néhány iratot eredetiben, megtapinthatták és összehasonlíthatták az anyagukat, illetve megismerkedtek a vízjelek világával is.
 

bkml

Ezt követően Tóth Szilárd Petrovics (Petőfi) Sándor gyermekkoráról, kecskeméti vonatkozásairól mesélt, akit evangélikus felekezetű lévén szülei a helyi evangélikus iskolába járattak, és neve több helyen fennmaradt egyes régi forrásokban. Ennek párhuzamaként bemutatta továbbá az első Katona Józsefről fennmaradt ábrázolást és gyermekkori iskoláját is, illetve beszélt a kecskeméti piaristáknál folytatott középfokú tanulmányairól is.

Hlbocsányi Norbert korabeli metszetek segítségével bemutatta az 1830/40-es évek nemesi és arisztokrata, valamint középpolgári és gazdaviseletét, valamint a régi Kecskemét fontosabb épülettípusait, városszerkezetét, a levéltárban található legkorábbi városábrázolásokat, látképeket, térképeket, legfontosabb kecskeméti történeti épületeket.

Folytatásként Tóth Szilárd korabeli fényképek, iratok és kéziratok segítségével felvázolta Katona József jogászi és irodalmi pályaívét, valamint a Katona kultusz lassan két évszázados hagyományának fontosabb állomásait Kecskeméten.
 

bkml

Ezt követően a tanulók rövid sétát tehettek az intézményegység legszebb részeiben, megtekinthették a levéltár legkisebb és legnagyobb kötetét. A diákok nagyon figyelmesen, aktívan reagáltak a kollegák kérdéseire, illetve önállóan is kérdeztek. Végül a címerek, a pecsétnyomók és pecsétek világa került bemutatásra, közben meg egy kis pecsételés is zajlott, amikor a diákok a pecsétnyomókat kézbe vehették és üres papírlapokon ki is próbálhatták.

Az ismertetők zárásaként – meglepetésként – Hlbocsányi Norbert és Tóth Szilárd Kerekegyháza város történeti adataival, fényképek, képeslapok, épülettervek, régi képviselőtestületi jegyzőkönyvek, elöljárósági iratok és pecsétek bemutatásával kedveskedett a gyermekeknek. Végezetül kecskeméti helytörténeti kiadványokkal, és családfa ábrákkal ajándékoztuk meg vendégeinket.  

Fotógaléria megtekintéséhez kattintson ide!

 

 

Utolsó frissítés:

2017.05.23.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges