Újabb kötetet mutattak be a Nagy Háború Könyvek sorozatban

Hungarian

A rendezvényt a Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) kommunikációs referense, Katona Csaba történész moderálta, aki elsőként az intézmény főigazgatóját kérte fel, hogy tartsa meg köszöntőjét. Szabó Csaba hangsúlyozta, a Nagy Háború Kutatásáért Közhasznú Alapítvány (NHKA) és az MNL együttműködésének pótolhatatlan fontosságát, az eddigi eredményeket és a jövőbeli terveket.

A leváltárral közös összefogásban készülnek a 200. Anna-bálra

Hungarian

Szorosan együttműködik a 200. Anna-bál méltó megünneplése kapcsán Balatonfüred városa, a Tihanyi Bencés Apátság, a Herendi Porcelán Manufaktúra Zrt. és a Magyar Nemzeti Levéltár (MNL), a felek ennek részleteiről sajtótájékoztatón számoltak be március 7-én, pénteken. A budapesti Herendi Porcelán Palotában megtartott rendezvényen az Anna-bál háziasszonya, Juhász Anna elmondta, hogy egy rendkívüli kulturális kezdeményezésről van szó, amely méltó módon tiszteleg a kétszáz éves Anna-bál történelmi öröksége előtt.

Az Egyesült Nemzetek Szervezete bécsi központjában járt levéltárunk munkatársa

Hungarian

A látogatás célja a Bécsben székelő nemzetközi szervezetek munkájának tanulmányozása volt. 2024 júliusában a HUN-REN-BTK Történettudományi Intézet égiszén belül Magyarország és az ENSZ kapcsolatainak feltárására kutatócsoport alakult, melynek tagjai számos felsőoktatási intézményből és kutatóintézetből érkeztek. A kutatócsoportban a Magyar Nemzeti Levéltárat Kiss András, a Gazdasági Levéltári Osztály vezetője képviseli.

Partnerségre lépett a Herendi Porcelánmanufaktúra és a levéltár

Hungarian

Nagy megtiszteltetés és nagy öröm számomra, hogy egy ilyen nagy múltú és rangos partnerrel, mint a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt., stratégiai megállapodást tudunk kötni – emelte ki kedden délután az ünnepi eseményen köszöntőjében a Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) főigazgatója. Szabó Csaba kifejtette, hogy a Herendi Porcelánmanufaktúrát 1826-ban alapították meg, amely a mai napig Magyarország egyik legsikeresebb vállalkozása.

A digitalizációról cseréltek eszmét a levéltár részvételével

Hungarian

A kerekasztal-beszélgetésen a magyar kulturális intézmények gyűjteményein alapuló digitalizálási és digitális tartalomszolgáltatási feladatokat járták körbe a résztvevők. Négy intézmény – köztük a Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) képviselői beszéltek intézményeik tevékenységéről, tartalomszolgáltatási programjaikról, a digitalizált tartalmak megőrzéséről és szolgáltatásáról.

Pages

Subscribe to Magyar Nemzeti Levéltár RSS