Könyvbemutató: Retrouver ses ancêtres hongrois (Keresem magyar őseimet)

Hungarian

A rendezvényen megjelenteket Hervé Ferrage, a Budapesti Francia Intézet igazgatója  és Reisz T. Csaba, a Magyar Országos Levéltár címzetes főigazgatója köszöntötte. A kötetet Körmendy Lajos, a levéltár nyugalmazott főosztályvezetője mutatta be, aki személyes emlékeket felidéző előadásában a családfakutatás társadalmi, szociológiai összetevőire is kitért.

Az Országgyűlés Kulturális Bizottsága elnökének látogatása a Magyar Nemzeti Levéltárban

Hungarian

Október 7-én az Országgyűlés Kulturális Bizottságának elnöke, Dúró Dóra és kísérete látogatást tett a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárában. A vendégeket dr. Mikó Zsuzsanna, a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgatója és dr. Szabó Csaba, a Magyar Nemzeti Levéltár általános főigazgató-helyettese fogadták. A rövid egyeztetést követően a vendégek eredeti iratokat tekintettek meg a levéltár Lovagtermében és a raktárakban, egyúttal az Országos Levéltár historizáló épületében is körbevezették őket pénteki látogatásuk alkalmával.

Közlemény a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára várnegyedből történő költöztetésével kapcsolatban

Hungarian

Az 1837/2015. (XI. 24.) Kormányhat. értelmében a Belügyminisztérium és a Nemzetgazdasági Minisztérium a budai Várnegyedben kerül elhelyezésre, utóbbi a Szentháromság tér 6. szám alatti ingatlanban, az 1906-ban épült egykori Pénzügyminisztérium eklektikus palotájában. A Kormányhatározat 3. pont c) alpontjában foglaltak szerint a Kormány felhívja a Miniszterelnökséget vezető minisztert, hogy a – Magyar Nemzeti Levéltárat érintően az emberi erőforrások minisztere bevonásával – gondoskodjon a Budapest I.

Pages

Subscribe to Magyar Nemzeti Levéltár RSS