Országvesztő fejedelem? 400 éve született II.Rákóczi György

Hungarian

II. Rákóczi György erdélyi fejedelem (Sárospatak, 1621. január 30. – Nagyvárad, 1660. június 7.) megítélésére rányomta a bélyegét a lengyel hadjárat balsikere, de még inkább az azt követő oszmán hadjárat és annak szörnyű következményei. Országveszejtő fejedelemként, apja árnyékából kitörni készülő nagyravágyóként egyaránt láthatjuk őt történeti és szépirodalmi művekben egyaránt.

400 éve született II. Rákóczi György erdélyi fejedelem

Hungarian

II. Rákóczi György erős államhatalmat örökölt. Édesapja már tizenkilenc éves korában kinevezte őt a váradi erőd kapitányának, két évvel később pedig az országgyűléssel is elfogadtatta fejedelmi öröklését. A kezdetektől törekedett a lengyel korona megszerzésére. Ambiciózus kül- és belpolitikája révén Erdély felkészült a közép-európai térségben való terjeszkedésre.

A Magyar Museum terjesztésének nehézségei

Hungarian

„Egy estve (1787. novemb. 13-án) meglátogattám Baróti [Szabó Józsefe]t; felmelegülvén a beszédben tudatám vele, mit forgatok [a fejemben, vagyis egy folyóirat megindítását]. Baróti nem az vala, kitűl verseken kívül egyebet kelle várni, de melyikünktől kellem mindent? Nagy örömmel vette a hírt, s kére, hogy a mit céljaimra gyűjtögeték, láttatnám vele. Bacsányiról felel, hogy az kész lészen igyekezeteimet segélleni. Kassán lakván ő is, őtet el nem mellőzhetjük.”

Habsburg Ottó és az államhatalom – Online kötetbemutató

Hungarian

A Corvina Kiadó gondozásában megjelent kötet a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára dokumentumainak segítségével nyújt betekintést ennek a kivételesen gazdag életútnak a történeteibe, Habsburg Ottó és a magyar, illetve osztrák államhatalom sok évtizedes - az elutasítástól az elfogadásig ívelő - viszonyába.

Köszöntőt mond:

Mikó Zsuzsanna, a Magyar Nemzeti Levéltár általános főigazgató-helyettese

Az együttélés történelme: nemzetiségi kérdés Magyarországon

Hungarian

A MNL A kik vagyunk? Magyarországi nemzetiségek című kiállításának tematikája nyomán egy forrásgyűjtemény-sorozat kiadására vállalkozik, amely levéltári dokumentumok alapján kívánja bemutatni, feldolgozni a magyarság és a mindenkori magyar állam által elismert tizenhárom nemzetiség, valamint a hazai zsidóság együttélésének sok esetben ezer évre visszanyúló történetét, sorsát.

Pro Archivo Nationali 2020

Hungarian

Az országos és megyei levéltárak 2012. október 1-jén történt integrációját követően fontos, hogy a díj a Magyar Nemzeti Levéltár szakmai egységességét, a levéltári szakmai tevékenység sokszínűségét, a munkakörök változatosságát egyszerre szimbolizálja.

Hírek a szovjet fogolykartonok feldolgozásáról

Hungarian

2019 decemberében az Orosz Állami Levéltár átadta számunkra a Szovjetunióban raboskodott magyar hadifoglyok adatait tartalmazó kartonokat digitális formában. Az adatbázis közel másfél millió képet és információt tartalmaz, mintegy 681 000 személyről. A dokumentumok orosz nyelvűek, a kézzel írott kartonok legfontosabb adatairól egy orosz nyelvű adatbázist vettünk át. Ezt követően azonnal megkezdtük az adatállomány gépi feldolgozását és fordítását.

Pages

Subscribe to Magyar Nemzeti Levéltár RSS