Dél-Korea: mélyülő levéltári kapcsolatok

Hungarian

A Magyar Nemzeti Levéltár gyümölcsöző levéltári kapcsolatot ápol Dél-Koreával, mely több éves múltra tekint vissza. Az együttműködés ötlete Kim Bogook-ban, a szöuli Sungkyunkwan Egyetem kutatóprofesszorában merült fel, aki elsőként vetette fel a Koreára vonatkozó levéltári iratok digitalizálását a Sungkyunkwan Egyetem részére. A megszületett egyezmény értelmében kizárólag kutatói felhasználásra mikrofilmen és később digitalizálva is átadtuk az egykori Magyar Népköztársaság Külügyminisztériumának phenjani iratainak másolatát.

Pedagóguskártya elfogadóhely lett a levéltár

Hungarian

A 2023-ban fennállásának 100. évét ünneplő Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, a magyar történelem és államiság legfontosabb dokumentumainak őrzője, szeretettel várja a pedagógusokat a Bécsi kapu téri levéltári palota és A nemzet emlékezete – a magyar történelem mérföldkövei című kiállítás ingyenes megtekintésére.

„Apró ember, mit mívelsz?”

Hungarian

Különleges tartalma lehetett talán az oka, hogy a Batthyány család levéltárában nem a Missiles, hanem a köztörténet szempontjából fontosnak ítélt iratok számára létrehozott Memorabilia sorozatban tartották megőrzésre méltónak. A magyar nyelvemléknek minősülő levelet, hogy a nyelvtörténészek és nyelvtörténeti kutatás számára is hozzáférhetővé váljon, Iványi Béla 1947-ben a Magyar Nyelv 43. évfolyamában betűhív átírásban közölte.

III. Károly brit király koronázása - stúdióbeszélgetés

Hungarian

A stúdióban Gál Petra vendége volt szakértőként Bukovszky Zoltán Ákos, a brit királyi család szakértője, Németh Linda történész, Szelle Anikó tolmács, Sáringer Zoltán szinkrontolmács és Szatmári Judit Anna divattörténész mellett a Magyar Nemzeti Levéltár munkatársa, Katona Csaba is. A meghívottak a közvetítés során többek között a ceremónia részleteiről, a királyi ékszerekről, III. Károly megítéléséről és történelmi szerepéről beszélgettek.

Salvador Dalí tervezett magyarországi útja (1937)

Hungarian

1937. július 17-én egy előző nap Monte-Carlóban feladott küldemény érkezett a párizsi magyar követségre Binder-Kotrba Károly konzulnak címezve (a címzésben a konzul neve tévesen „Dinder”-ként szerepel). A borítékban egy kitöltött vízumigénylő, egy befizetési bizonylat és egy kísérőlevél volt – Salvador Dalítól.

Pages

Subscribe to Magyar Nemzeti Levéltár RSS