„Hajdan volt gyermekek, híressé vált felnőttek”

Hungarian

Kezdjük a sort gróf Thököly Imre levelével, amelyet 9 éves korában, 1667. január 18-án írt Bornemissza Anna erdélyi fejedelemasszonynak Karkon, (Karakó, Boroskrakkó, ma Cricau, Románia) az anyja, Gyulaffy Mária révén örökölt családi birtokon.. Ebben megköszönte a fejedelemnétől kapott déligyümölcsöket, egyúttal – a kor szokásának megfelelően – ajánlotta szolgálatait.

Kegyelmes Asszonyom!

Beszámoló az „Innováció és megújulás a kézművesiparban a kora újkortól napjainkig” című konferenciáról

Hungarian

Az egész napos konferenciát Mikó Zsuzsanna általános-főigazgatóhelyettes (MNL) nyitotta meg, aki hangsúlyozta, hogy a Magyar Nemzeti Levéltár örömmel ad otthont a tudományos rendezvényeknek. Kurucz György fejlesztési rektorhelyettes, intézetvezető (KRE) a tudományos együttműködés és az interdiszciplináris kutatások fontosságát, illetve a különböző tudományterületek (néprajz, régészet, történettudomány, levéltár) művelői közötti együttműködés jelentőségét hangsúlyozta.

Levéltár-pedagógiai továbbképzések történelemtanároknak

Hungarian

Az első ‒ Levéltári források használata digitális oktatási környezetben című ‒ képzésünkön a levéltárban őrzött elsődleges forrásokhoz, azok digitális oktatási környezetben történő pedagógiai alkalmazásához kaptak szakmai módszereket, ötleteket a résztvevők, hogy a levéltár gyűjteményére épülő digitális tartalmakat a saját óráikon a magyar történelem hiteles forrásokból történő megismerésére, megismertetésére használhassák.

Rendszerváltás vidéken sajtóbemutató

Hungarian

Dr. Szabó Csaba a bemutatót megnyitó beszédében elmondta, hogy a szerencsének is köszönhető, hogy előkerült az a lappangó, 97 317 fotót tartalmazó gyűjtemény, mely a kutatás alapját képezte.  A nyolcvanas években a Hazafias Népfront kezdeményezésére, a „felszabadulás” negyvenéves évfordulójára készülve helyi könyvtárosok, hivatásos fotósok és aktivisták fényképezték végig Magyarország utcáit azzal a céllal, hogy bemutassák a hazai falvak fejlődését, átalakulását.

Rendszerváltás vidéken projektbemutató

Hungarian

Köszöntőt mond:

dr. Szabó Csaba főigazgató, MNL

dr. Schmidt Mária főigazgató, Terror Háza Múzeum, a programot támogató Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány vezetője

A programot bemutató előadások:

 dr. Cseri Miklós főigazgató, SZNM: A „létező szocializmus” életvilágai. Közös közgyűjteményi projekt a rendszerváltoztatás 30 éves évfordulója kapcsán

Pages

Subscribe to Magyar Nemzeti Levéltár RSS