Egységes és dinamikus felületet kapott az AdatbázisokOnline

Hungarian

Az volt a fejlesztők célja az AdatbázisokOnline (AOL) felület megújításával, hogy még az eddiginél is könnyebb, gyorsabb és élményszerűbb lehessen a kutatás a levéltári adatbázisokban. A platform új, egységes megjelentést kapott, saját logóval. Változott, dinamikusabb lett a kereső funkció az adatbázisok között, már gépelés közben megjelennek a lehetséges találatok.

Nagy sikert aratott a levéltár új kiállítása a Múzeumok Éjszakáján

Hungarian

Már legalább ötvenen várakoztak június 21-én szombaton 16 óra előtt a Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) Országos Levéltára Bécsi kapu téri épületének bejáratánál arra, hogy megkezdődjenek az intézmény Múzeumok éjszakájához kapcsolódó programjai. Amint a levéltári palota kapui megnyíltak, máris indult az első épületséta, amelyet zárásig még hét további tematikus vezetés követett Garadnai Zoltán és Sölch Miklós főlevéltárosok, Miklós Dániel levéltáros és Kozma József önkéntes részvételével.

Közös múlt, közös jövő: magyar kivándorláskutatás új lendületben

Hungarian

A szakmai workshopot Balogh Balázs, a HUN-REN Bölcsészettudományi Kutatóközpont (BTK) főigazgatója és Juhász Katalin, a HUN-REN BTK Néprajztudományi Intézet tudományos főmunkatársa nyitotta meg, majd a délelőtt folyamán előadások és projektbemutatók követték egymást. A résztvevők betekintést nyerhettek többek között a Vintondale-i magyar közösség életébe, a montreali magyar örökség feltérképezésébe, valamint az „Óhazából az Újvilágba” című interdiszciplináris profram részleteibe.

Elismert szaktekintélyek sora vett részt az ICARUS-konferencián

Hungarian

A Nemzetközi Levéltári Kutatóközpont (International Centre for Archival Research – ICARUS) égisze alatt megrendezett nemzetközi konferenciának a Városliget szívében elhelyezkedő Magyar Mezőgazdasági Múzeum és Könyvtár adott otthont. A május 12. és 15. között zajló szakmai esemény programját több, az európai archívumok részvételével futó programok által kijelölt tematika és a memóriaintézmények tevékenységét aktuálisan érintő társadalmi kérdések határozták meg.
 

A Teleki Tékába látogatott a levéltár két főrestaurátora

Hungarian

A Teleki Téka vezetője, Lázok Klára fogadta és körbevezette a Magyar Nemzeti Levéltár szakembereit, Lökkös Mónikát és Nemes L. Ágnest a könyvtár épületében, ahol megtekintették az újonnan restaurált dísztermet, ahova a közeljövőben állandó kiállítást terveznek. A készülő tárlat állományvédelmi tervéről, illetve a kiállítandó anyagok, dokumentumok kiállításával kapcsolatban számos kérdést, lehetőséget vitattak meg.

Újabb fontos partnerrel írt alá megállapodást a levéltár

Hungarian

– Büszke vagyok arra, hogy a levéltár vezetőjeként együttműködési keretmegállapodást írhattam alá a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Közép-Európai Tanulmányok Karával, és a jövőben szorosabbra fűzhetjük kapcsolatainkat – mutatott rá a Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) főigazgatója. Szabó Csaba kiemelte, hogy a leváltárnak számos feladata van, és ezek közül az egyik a tudományos élet erősítése, élénkítése, az ebben részt vevő szereplők támogatása határon innen és túl.

Megnyílt az 1945 – Kereszttűzben című tárlat a Bécsi kapu téren

Hungarian

– A Magyar Nemzeti Levéltár nagyon komoly eredményeket ért el az utóbbi időben, és ez a most megnyíló tárlat is ezek közé tartozik – jelentette ki köszöntőbeszédében a Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) főigazgatója az „1945 – Kereszttűzben” című, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeummal közös kiállítás megnyitóján. Szabó Csaba a tárlat kapcsán úgy fogalmazott, hogy a második világháború óta 80 év telt el, azóta több generáció is felnőtt. Szavai szerint ennyi idő alatt nagyon sok változás következett be a családjaink és az ország életében.

Bemutatták a Cigánysors-sorozat ötödik, jubileumi kötetét

Hungarian

Ünnepélyes kötetbemutatót tartott június 16-án, hétfőn délután a Magyar Nemzeti Levéltár (MNL). A Bécsi kapu téri levéltári palotában megtartott rendezvényen a Cigánysors – A cigányság történeti múltja és jelene V. című kötetet ajánlották az érdeklődők figyelmébe. A könyv az Erdős Kamill Cigánymúzeum és a Pécsi Cigány Kulturális és Közművelődéi Egyesület közös kiadásában jelent meg.

Pages

Subscribe to Magyar Nemzeti Levéltár RSS