KÖFOP

Levéltári látogatás és workshop a Közigazgatás Fejlesztési Operatív Program (KÖFOP) megvalósításában résztvevő partnerek számára

Hungarian

A Levéltári workshopon Dr. Szabó Csaba, a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgatója köszöntötte a vendégeket, majd Szatucsek Zoltán, a Nemzetközi Kapcsolatok és Európai Uniós Projektek Igazgatóságának vezetője mutatta be a levéltárat, mint az egyik legrégebbi hazai közgyűjteményt, valamint az itt végzett munkafolyamatokat, kitérve az értékmegőrzés fontosságára is.

KÖFOP lakossági fórum

Hungarian

A rendszer működéséről, a fejlesztés hasznosságáról, a lakossági ügyintézést megkönnyítő várható eredményekről Szatucsek Zoltán projektvezető tartott ismertetőt a megjelenteknek. A projekt keretében a Magyar Nemzeti Levéltár olyan új szolgáltatásokat fejleszt, amelyek segítségével elektronikusan biztosítja a kérelmezőnek vagy az ügyintéző szerveknek a hivatali ügyek intézéséhez szükséges igazolásokat.

Közigazgatás és levéltár

Hungarian

Mikó Zsuzsanna, a Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) főigazgatója a Közigazgatás Fejlesztési Operatív Programból (KÖFOP) 2018 végéig megvalósuló fejlesztésről kiemelte: annak köszönhetően a napi ügyintézéshez szükséges, más nyilvántartásban nem fellelhető levéltári jogbiztosító iratok hozzáférhetővé válnak az állampolgárok számára közvetlen elektronikus módon vagy a kormányablakok szolgáltatásain keresztül.

Subscribe to RSS - KÖFOP