Intézményi hírek

Indóház-történeti vitrin a partnerségi kapcsolat első „hivatalos” eredménye
2018.11.30.
2018. november 29-én a Magyar Nemzeti Levéltár és a RepTár Szolnok Nonprofit Kft. között évek óta működő jó gyakorlatot írásban is rögzítő együttműködési megállapodást írt alá Csönge Attila, az MNL Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltára igazgatója valamint Kovács Ákos, a RepTár ügyvezető igazgatója.
2018.09.28.
Anna Lüders a berlini Stasi-iratokat őrző levéltárból (BStU) érkezett 8 hét gyakorlatra a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárába. Mentora, Dr. Fiziker Róbert az intézmény fővárosi egységén túl azonban néhány megyei levéltár működésébe is szerette volna beavatni. A Magyar Nemzeti Levéltár Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltára vállalta, hogy 3 napba sűrítve megpróbálja bemutatni, milyen sokrétű feladatot lát el egy az ország közepén üzemelő tagintézmény, illetve hogyan kapcsolódik be a megyeszékhely és a környező kistelepülések vérkeringésébe.
2018.07.12.
„Jászboldogháza Díszpolgára” címet adományozott Jászboldogháza község Önkormányzati képviselő-testülete egykori levéltáros kolléganőnknek. Az elismerést kimagasló színvonalú, értéket teremtő közművelődési tevékenységéért, illetve a községben végzett elkötelezett munkájáért kapta. A levéltár kollektívája szívből gratulál a kitüntetéshez!
2018.01.23.
2018. január 22-én adták át egykori munkatársunk, levéltárunk volt igazgató-helyettese, Czégény Istvánné részére Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata Laki Kálmán-díját. Az elismerést több évtizedes munkássága elismeréseként vehette át a Kultúra Napján.
Őrizzük meg együtt a múltat!
2018.01.12.

Pages