Érdekes iratok

Visszaemlékezés a szovjet csapatok bevonulására
2016.11.02.
Ma már kevesen élnek olyanok, akik felnőtt fejjel tapasztalhatták meg a szovjet hadsereg 1944. novemberi 4-i szolnoki bevonulását és ezen időkről meg is osztják emlékeiket. A most 91 éves Dr. Somodi István ezen kevesek egyike, akivel az elmúlt hetekben több alkalommal is volt szerencsém interjút készíteni. Ezen beszélgetésekből adunk közre most néhány érdekes részletet, felidézve a vörös hadsereg tevékenységét és azt, hogy a helyi lakosság tagjai miként élték túl ezeket a nehéz napokat.
56-os emlékműterv Szolnokon a ’60-as évek elején
2016.10.03.
Szolnok megyében az 1956-os forradalom leverése után az átlagosnál is szélsőségesebb politikai vezetés került hatalomra. Kálmán Istvánt, a megyei pártbizottság első titkárát felmentették tisztségéből, mivel együttműködött a forradalmi munkástanáccsal.
Szeptemberi hónap dokumentuma
2016.08.29.
1876. szeptember 4-én Szolnokon, az ú.n. Scheftsik kerti nyári színkörben legalább kettőszázötvenen gyűltek össze, hogy megalakítsák Jász-Nagykun-Szolnok vármegyét. A gyűlés elnöke Balásfalvi Kiss Miklós főispán volt, aki néhány hónappal előtte még mint a Jász-Kun-Kerület főkapitányaként szerepelt.
Klein Oszkár
2016.07.04.
Júniusi hónap dokumentuma
2016.05.31.
1975. július 13-án a Szolnok Megyei Néplap a címoldalon adta tudtára a megyeszékhely előző napi legfontosabb eseményét: „A 25. vasutasnapon átadták a szolnoki személypályaudvart. Vasúti tiszteket avattak”.
Májusi hónap dokumentuma
2016.05.03.
E havi hónap dokumentumunk az egészségügy történetének egy különös fejezetét eleveníti fel. Apropóját az adja, hogy a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház épp idén, májusban ünnepli 120. születésnapját, mivel 1896. május 14-én avatták fel ünnepélyesen, míg az első beteget június 1-jén fogadták.
2016.04.05.
A cím dr. Gergelyffy Gézánét, lánykori nevén pancsovai Graff Irént takarja, aki 1937-től egy cikluson keresztül Szolnok város képviselőjeként munkálkodott.
Bedekovich Lőrinc „Az építendő Nagy Kun ház eránt való gondolattya”
2016.03.02.
A Jászkun Kerületek Nemesi Közgyűléseiket többségében a Kerületek központjában, Jászberényben tartották. Ezen gyűlések alkalmával főként a lakosság szállásolta el az egyes települések képviselőit, a szállásolási költségeket pedig utóbb egyenlítették ki a közösségi kasszából.
Februári hónap dokumentuma
2016.02.01.
A régmúltban megyénk területének közel fele a Jászkun Kerülethez tartozott. 1876-ban a Jászság, a Nagykunság és a Külső-Szolnok megyei részek egyesítésével jött létre Jász-Nagykun-Szolnok vármegye, melynek határvonala a kisebb átcsatolásokat leszámítva viszonylag keveset változott.

Pages