Találatok

MNL portál

2023. július 18. és 23. között rendezték meg a 32. Bálványosi Nyári Szabadegyetemet, ahol a Magyar Nemzeti Levéltár is képviseltette magát.
Típus: Hír
Típus: Hír
Típus: Hír
Típus: Szöveges tartalom
Típus: Szöveges tartalom
A MNL Országos Levéltára Daróczi úti és Lángliliom utcai kutatótermei 2023. augusztus 7-től (hétfő), míg a Bécsi kapu téri épület július 31-től (hétfő) augusztus 18-ig (péntek) zárva tart. Utóbbi kutatóterem esetében július utolsó napján és augusztus első hetében műszaki okok miatt rendkívüli zárvatartást kellett bevezetnünk, amely kapcsán szíves megértésüket kérjük!
Típus: Hír
A Magyar Levéltárosok Egyesülete által 2013-ban alapított Dóka Klára-díjat minden évben az egyesület vándorgyűlésen osztják ki három kategóriában. Az idén kollégánk Takács Gábor részesült a Dóka Klára-díj II. fokozatában. A díjat 2023. július 24-én adták át az egyesület lakiteleki vándorgyűlésén.
Típus: Hír
A Magyar Nemzeti Levéltár „Reformáció MNL” elnevezésű projektjének keretében az Országos Levéltár 1526 és 1570 közötti iratainak feldolgozása során már számos értékes dokumentum került napvilágra. Ezek között szép számmal akadnak olyan érdekes források is, amelyek betekintést adnak a kor embereinek hétköznapi világába, problémáiba. Az alábbi rövid írásban egy ilyen dokumentumot mutatunk be, amelynek különlegességét az adja, hogy jelenlegi ismereteink szerint ez a juhtúró, avagy brindza nevezetű sajtféleség legkorábbi magyar nyelvű említése. Ráadásul nem is egy inventáriumi összeírás tartalmazza, ahol egyebek mellett mintegy mellékesen sorolták volna fel, hanem egy hatalmaskodási ügy központi témáját szolgáltatta.
Típus: Hír
Típus: Hír
Értesítjük Önöket, hogy kutató- és ügyfélszolgálatunk 2023. augusztus 7. és augusztus 18. között zárva tart.
Típus: Hír
A Veszprémi Térképvándor applikáció adatbázisából ezúttal a Kisvasútállomás épületével ismerkedhetnek meg. A Térképvándor a Veszprém-Balaton 2023 applikáció (VEB 2023 app) letöltésével érhető el Android és IOS App store-okból. Az applikáció menüjében található meg a Térképvándor helytörténeti felületet. A véleményeket, észrevételeket és javaslatokat a következő címen várjuk: terkepvandor@mnl.gov.hu
Típus: Hír
Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a 2023. szeptemberi 4-től változás áll be a Lángliliom utcai és a Bécsi kapu téri kutatást illetően.
Típus: Hír
Tiszaföldvár-Homok és Kunszentmárton általános iskoláinak felső tagozatos diákjai látogattak el 2023. augusztus 1-jén levéltárunkba, akik a Turisztikai és Szabadidős Központ tiszaligeti ifjúsági táborában üdülnek ezen a héten. A levéltár gyűjtőkörének és tevékenységének bemutatását követően a táborozók lakóhelyéhez kötődő jellemző levéltári irattípusokat ismerhettek meg a foglalkozáson résztvevők.
Típus: Hír
Típus: Szöveges tartalom
Típus: Hír
2023. augusztus 1-18. között olyan színháztörténeti forrásokat is láthatnak az érdeklődők a levéltár kiállítótereiben a nyíregyházi korabeli színházi életét bemutató vándorkiállítás mellett, amelyeket ajándékba kaptunk.
Típus: Hír
A Magyar Nemzeti Levéltár idén is nyitott kapukkal várja a látogatókat az augusztus 20-ai ünnepségek keretében. Nézzenek be hozzánk ezen a csodálatos vasárnapon és ismerkedjenek meg a levéltári palota és levéltárunk történetével!
Típus: Hír
2023. július 13-án immár 22. alkalommal került sor a Central and Eastern European Society of Koreanologists tudományos konferenciájára a CEESOK, a szöuli Chung-Ang Egyetem, a Ma-gyar Nemzeti Levéltár és az Eurázsia Alapítvány együttműködésében. A rangos nemzetközi tanácskozásnak az MNL Pest Vármegyei Levéltára adott otthont “A koreai tanulmányok jelene és jövője Közép- és Kelet-Európában” címmel.
Típus: Hír

Pages