Hajdúböszörmény

Könyvbemutató ankét Hajdúböszörményben

Hungarian

A beszélgetés egyik fontos célja az volt, hogy felhívja a figyelmet az MNL Hajdú-Bihar Vármegyei Levéltára Hajdúböszörményi Fióklevéltár gondozásában az önkormányzattal együttműködésben megjelenő Közszolgálati füzetek helyismereti jelentőségére. A sorozatban eddig 19 kötet jelent meg az immáron 20 alkalommal megrendezett Hajdúböszörmény Város Napja keretében megrendezett történelmi konferenciasorozatra épülve, és az ott elhangzott előadások tanulmányok formájában kaptak helyet a könyvekben.

„A város közösségeiért” Emlékéremmel díjazták kollégánkat, Varjasi Imre levéltárost Hajdúböszörmény város ünnepi képviselőtestületi ülésén

Hungarian

Korábban múzeumban és művelődési intézményben dolgozott, így nagyon jó kulturális kapcsolatokat épített ki Hajdúböszörmény, illetve a Hajdúság intézményeivel. 2006 óta állandó tagja Hajdúböszörmény Önkormányzata Oktatási és Művelődési Bizottságának, a Hajdúböszörményi Települési Értéktár Bizottság elnöke, valamint a hajdúböszörményi Szabadhajdú városi hetilap alapító–szerkesztője és a Hajdúsági Tükör negyedéves kulturális, közéleti periodika szerkesztőbizottságának tagja.

Pages

Subscribe to RSS - Hajdúböszörmény