Fényképek a Don-kanyarból

 

A magyar királyi 9. honvéd könnyű hadosztály katonáinak fotói a keleti hadszíntérről,
1942. április
1943. május

Virtuális kiállítás

„Büszkén állapíthatjuk meg, hogy a Donról magyar honvéd vált le utolsónak; a 9. könnyű hadosztály csapatai csak [1943. január] 26-án hagyták el állásaikat” – e szavakkal méltatta 1943. március 12-ei hadseregparancsában a nagykanizsai székhelyű seregtest érdemeit a magyar királyi 2. honvéd hadsereg parancsnoka, vitéz Jány Gusztáv vezérezredes. A 9. könnyű hadosztály nagykanizsai, zalaegerszegi, csáktornyai, keszthelyi, soproni és szombathelyi alakulatai 1942 tavaszán az első csapattestek között érkeztek ki a keleti hadszíntérre. A június 28-án, Kurszktól keletre indított nagyszabású német offenzíva során az első vonalban küzdöttek, majd augusztusban a Donnál vívtak véres hídfőcsatákat. 1943. január 27-én – mint a visszavonuló magyar és német csapatok utóvédjei – utolsóként hagyták el a 2. hadsereg Don menti védőállásait. Veszteségeik mind a nyári hadművelet, mind a hídfőcsaták, mind pedig a visszavonulás során rendkívül súlyosak voltak.

E tragikus történelmi események egyes mozzanatait, helyszíneit és szereplőit a nagykanizsai seregtest számos tisztje, tiszthelyettese és legénységi állományú katonája örökítette meg amatőr fényképeken. Miközben a 2. hadsereg katonáinak levelezését szigorúan cenzúrázták, a magyar honvédek szinte bárhol és bármiről készíthettek fotókat a keleti hadszíntéren. E fényképek jelentős része már a harcok és a visszavonulás viszontagságai közepette, vagy később, idehaza megsemmisült, elkallódott, többen azonban féltett családi ereklyeként őrizték évtizedeken át a háborús fotókat. Korábban e történelmi jelentőségű amatőr fényképek csekély hányada került csupán közgyűjteményekbe s vált közkinccsé, túlnyomó többségük mindvégig lappangott. Zömében az egykori résztvevők családtagjai (feleségek, gyermekek és unokák) őrizték őket, illetve őrzik jelenleg is, ezért – kevés kivétellel – ismeretlenek voltak. Az elmúlt években, 2011 és 2017 között az egykori események számos Zala megyei résztvevőjének leszármazottait (közel négyszáz családot) sikerült felkutatnunk, és túlnyomó többségük szívesen bocsátotta rendelkezésünkre családi fényképgyűjteményének féltve őrzött darabjait.

Harctéri fotóik közül a legjellemzőbb, legbeszédesebb, dokumentum értékű képeket válogattuk ki, amikor 2013-ban, a doni tragédia 70. évfordulóján a „Zalai honvédek a Donnál” című fotóalbum megjelentetésével állítottunk emléket a nagykanizsai 9. könnyű hadosztály Oroszországban hősi halált halt, eltűnt, vagy fogságba esett zalai honvédeinek. Albumunk – azóta is – úttörő jelentőségű, mert hasonló jellegű, átfogó fénykép-összeállítás a 2. hadsereg egyetlen más seregtestéről vagy egységéről sem készült. A 9. könnyű hadosztályra vonatkozó valamennyi lényeges szöveges dokumentumot közreadó, „Utóvédként a Donnál” címet viselő forrásgyűjteményünk 2014-ben kiadott I. és II., valamint 2017-ben megjelentetett III. kötetében további fotókat tettünk közzé a zalai seregtest 1942-1943. évi történetéről. E könyvek kiegészítéséül, az azokból terjedelmi vagy egyéb okokból kimaradt, továbbá időközben előkerül, forrásértékű fényképekből – az események 75. évfordulója alkalmából – készült e virtuális kiállítás, illetve képgaléria, mely mintegy negyven, egykori Zala megyei honvéd (tiszt, tiszthelyettes vagy legénységi állományú katona) 309 darab, keleti hadszíntérről származó eredeti fotóját tartalmazza.

Virtuális kiállításunk fényképei, az egykori résztvevők által készített amatőrfotók időrendben, az előkészületektől a hazaérkezéséig, 1942 márciusától 1943 májusának végéig dokumentálják a zalai seregtest Don menti harcainak és tragédiájának történetét. Kiállításunk képanyagát – az események, személyek, időpontok és helyszínek azonosítása után – a következő, egymást időrendben követő fejezetekbe rendeztük:

  1. Felkészülés, búcsúvétel és kiszállítás a keleti hadszíntérre (1942. március – május közepe)
  2. Ideiglenes védelemben Kurszktól keletre (1942. április vége – június 27.)
  3. A tyimi áttörés és felvonulás a Donhoz (1942. június 28. – július 10.)
  4. Berendezkedés és védelem a Donnál (1942. július – augusztus)
  5. Hídfőharcok Kosztyenkinél (1942. augusztus 8-13.)
  6. Őszi hadműveleti szünet a Donnál (1942. szeptember – november)
  7. Téli védelem a Donnál (1942. december – 1943. január)
  8. Visszavonulás az újjászervezési területre (1943. január vége – április 26.)
  9. Hazatérés és fogadtatás (1943. április 26. – május vége)

A fényképeket összegyűjtötte és válogatta, a kiállítás szövegét írta és szerkesztette: Molnár András történész, levéltár-igazgató (Magyar Nemzeti Levéltár Zala Megyei Levéltára) és Dr. Szabó Péter DSc hadtörténész, tudományos főmunkatárs (HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum, Budapest). Fénykép-reprodukciók: Zóka Gyula fotográfus (Zalaegerszeg), szkennelés: Hohl Zoltán gyűjteménykezelő, adatrögzítő (Thury György Múzeum, Nagykanizsa) és Molnár András. Képfeldolgozás, technikai kivitelezés: Pintyőke Gábor rendszerszervező, informatikus (Magyar Nemzeti Levéltár Zala Megyei Levéltára). A kiállítás anyagát szakmailag átnézte, illetve ellenőrizte: Illésfalvi Péter hadtörténész (Budapest).

A virtuális kiállítás elkészítéséhez nyújtott segítségért ezúton is köszönetünket fejezzük ki – a fényképek tulajdonosok szerinti jegyzékében felsorolt – mindazon magánszemélyeknek és intézményeknek, akik, illetve amelyek rendelkezésünkre bocsátották a 9. könnyű hadosztály egykori tisztjeinek és honvédeinek fényképeit. Köszönjük mindazok segítségét is, akik munkájukkal, tanácsaikkal, vagy bármilyen más módon hozzájárultak kiállításunk elkészítéséhez!


A fényképek őrzői, illetve tulajdonosai

Bencze István fényképei (Delacasse Lászlóné, Bencze Erzsébet tulajdonában, Zalaegerszegen) 1.02., 9.26.

Benkő József fényképei (Benkő István tulajdonában, Letenyén) 9.22., 9.23.

Birkus Imre fényképalbuma (ifjabb Birkus Imre tulajdonában, Budapesten) 3.12., 4.65., 4.66., 4.67., 4.68., 4.69., 4.70., 4.71., 4.72., 4.73., 5,02., 5.03., 5.04., 5.07., 5.08., 7.11.

Boronyák (Bátorfi) József fényképei (Bátorfi Sándor tulajdonában, Zalaegerszeg-Bazitán) 1.24. 2.19., 2.46., 4.53., 4.56., 8.04., 8.22., 9.06.

Déri László fényképei (Déri Lászlóné tulajdonában, Szombathelyen) 1.19., 1.20., 2.18., 2.20., 2.37.

Dettay Béla fényképalbuma (Szögi Jánosné tulajdonában, Budapesten) 1.09.

Dobos Gyula fényképei (dr. Dobos Erzsébet tulajdonában, Budapesten) 9.24.

Dr. Daka Mihály fényképei (Daka Miklós tulajdonában, Budapesten) 4.28.

Dr. Eger Zsigmond fényképalbuma (Magyar Nemzeti Levéltár Zala Megyei Levéltára, Zalaegerszeg) 1.23., 2.03., 2.04., 3.02., 3.14., 4.11., 4.12., 4.19., 4.20., 4.21., 4.22., 4.23., 4.24., 4.25., 4.26., 4.27. 5,09., 5.10., 5.11., 5.12., 5.13.,5.14., 6.11., 6.12., 7.15., 7.16., 7.17., 7.18.

Dr. Ekhardt Ferenc fényképei (dr. Ekhardt Edit tulajdonában, Budapesten) 6.13., 6.14., 7.12., 8.09., 8.10., 8.11., 8.12., 8.13., 8.14., 8.15., 8.16.

Dr. Szabó Sándor fényképalbuma (Varannai Csaba tulajdonában, Budapesten) 1.05., 1.06., 1.13., 1.14., 3.01., 4.63., 4.64., 5.01., 8.06.

Gerócs Jenő fényképei (Thury György Múzeum, Nagykanizsa) 9.14.

Gyerák István fényképei (Kardos József tulajdonában, Keszthelyen) 1.01., 1.21., 4.10., 4.13.

Hámory Miklós fényképei (Markos Lászlóné tulajdonában, Keszthelyen) 1.10., 4.09.

Jaross Gyula fényképei (Baka Péter tulajdonában, Zalaegerszegen) 9.08., 9.10., 9.15., 9.17.

Káli Ferenc fényképeinek másolatai (Göcseji Múzeum, Zalaegerszeg) 1.07.

Kaltróy Antal fényképei (Magyar Nemzeti Levéltár Zala Megyei Levéltára, Zalaegerszeg) 4.46., 9.27.

Kardos Ferenc fényképei (Kardos Pál tulajdonában, Nagykanizsán) 1.04.

Kékedy Tibor fényképei (ifjabb Kékedy Tibor tulajdonában, Budapesten) 4.74., 4.75., 4.76.

Kiss Lajos fényképei (dr. Kiss László tulajdonában, Zalaegerszegen) 7.03., 7.04., 7.05., 7.06.

Kustán Kálmán fényképei (dr. Tóth Imre tulajdonában, Zalaegerszegen) 9.21.

Lányi József fényképei (Széplaki Gábor tulajdonában, Dunakeszin) 1.29., 1.30., 2.05., 2.06., 2.10., 2.47., 4.37.

Nyíry Zoltán fényképalbuma (Magyar Nemzeti Levéltár Zala Megyei Levéltára, Zalaegerszeg) 1.15., 1.22., 2.29., 2.30., 2.31., 2.32., 2.33., 2.34., 2.35., 2.36., 3.05., 3.07., 3.08., 4.02., 4.38., 4.39., 4.40., 4.41., 4.42., 4.43., 4.44., 4.45., 4.47., 4.48., 4.49., 4.50., 6.04., 6.05., 6.06., 8.19., 8.20. 9.03., 9.04., 9.07.

Péchy György fényképalbuma (ifjabb Péchy György tulajdonában, Budapesten) 1.25., 1.26., 2.09., 2.11., 2.12., 2.13., 2.14., 2.23., 2.24., 2.25., 2.26., 2.27., 2.28., 3.04., 4.29., 4.30., 4.33., 4.34., 4.35., 4.36., 5.05., 6.01., 6.02., 6.03., 7.19., 7.20., 7.21., 7.22., 7.23., 7.24., 9.01., 9.09.

Pete Károly fényképei (Bekő Tamás tulajdonában, Zalaegerszegen) 7.01.

Rajki Dezső fényképalbuma (Rajki Dezsőné tulajdonában, Mosonmagyaróváron) 1.17., 1.18., 2.01., 2.15., 2.16., 2.39., 2.40., 2.41., 2.42., 2.43., 2.45., 3.09., 3.10., 3.11., 4.51., 4.52., 4.54., 4.55., 4.57., 4.58., 4.59., 4.60., 8.23., 8.24., 9.05., 9.19., 9.20.

Raksányi György fényképei (ifjabb Raksányi György tulajdonában, Budapesten) 2.02.

Rózsa Gyula fényképei (Rózsa István tulajdonában, Budapesten) 1.27., 1.28., 4.14., 4.15., 4.16., 4.17., 4.18., 4.31., 4.32.

Rózsás János fényalbuma (ifjabb Rózsás János tulajdonában, Zalaegerszeg-Bazitán) 6.17., 7.02.

Samu Imre fényképei (Samu József tulajdonában, Zalaszentivánon) 9.25.

Sólyomvári György fényképalbuma (Sólyomvári Géza tulajdonában, Nagykanizsán) 1.11., 1.12., 2.07., 2.08., 2.21., 3.13., 4.61., 4.62., 5.06., 5.15., 6.15., 6.18., 6.19., 7.07., 7.08., 7.09., 7.10., 8.07., 8.17., 8.18., 9.02., 9.16., 9.18.

Söjtöry Ferenc fényképalbuma (Söjtöry László birtokában, Zalaegerszegen) 2.49., 2.50., 2.51., 2.52., 2.53., 2.54., 2.55., 2.56., 2.57., 2.58., 3.15., 3.16., 4.77., 4.78., 4.79., 4.80., 4.81., 4.82., 4.83., 5.16., 6.21., 6.22., 6.23., 6.24., 6.25., 6.26., 6.27.

Szabó Péter fényképgyűjteménye (reprodukciók Szabó Péter birtokában, Budapesten) 3.06., 4.08., 6.16., 6.20., 7.13., 7.14.

Szendrői Kovács Imre fényképei (dr. Szendrői Kovách Tamás tulajdonában, Budapesten) 2.48., 4.01., 4.03., 4.04., 4.05., 4.06., 6.07., 6.08.

Takáts József fényképei (Kiss Istvánné tulajdonában, Körmenden) 2.44., 8.03., 8.08., 8.21., 8.25., 8.26.

Thury György Múzeum 3.03., 9.11., 9.12., 9.13.

Tornyos János fényképei (Tornyos Ferenc tulajdonában, Zalalövőn) 9.28.

Tóth Tivadar fényképei (dr. Tóth Zoltán István tulajdonában, Szombathelyen) 4.07.

Török Lajos fényképének másolata (Hangodi László birtokában, Tapolcán) 2.38.

Varga Ferenc Ottó fényképei (Kocsis Csaba tulajdonában, Papkeszin) 2.22., 7.25.

Varga István fényképei (Bekő Tamás tulajdonában, Zalaegerszegen) 1.03., 2.17.

Világosi György fényképei (dr. Világosi György tulajdonában, Devecserben) 8.05.

Závodszky István fényképei (dr. Bódis István tulajdonában, Egerváron) 1.08., 1.16., 6.09., 6.10., 8.01., 8.02.