Zalai honvédek a Donnál

Molnár András - Szabó Péter: Zalai honvédek a Donnál.
A magyar királyi 9. könnyű hadosztály története fényképeken, 1942-1943.

 
A magyar királyi 2. honvéd hadsereg 9. könnyű hadosztályának alakulatai 1942 tavaszán az első csapattestek között érkeztek ki a keleti hadszíntérre. Az első vonalban harcoltak az 1942. június 28-án, Kurszktól keletre indított nagyszabású német offenzíva során, augusztusban pedig a Donnál vívtak véres hídfőcsatákat. 1943. január 27-én – mint a visszavonuló magyar és német csapatok utóvédje – utolsóként hagyták el a 2. hadsereg Don menti védőállásait. Veszteségeik mind a nyári hadművelet, mind a hídfőcsaták, mind pedig a visszavonulás során rendkívül súlyosak voltak. A nagykanizsai seregtest személyi állományának alig a negyede-ötöde érkezett csak haza 1943 tavaszán. E tragikus történelmi események egyes mozzanatait, helyszíneit és szereplőit a 9. könnyű hadosztály számos katonája örökítette meg amatőr fényképeken, majd évtizedeken át féltett családi ereklyeként őrizték és rejtegették a háborús fotókat. A leszármazottaik által rendelkezésünkre bocsátott harctéri fényképek közül a legjellemzőbb, legbeszédesebb, dokumentum értékű képeket válogattuk ki, hogy a doni tragédia 70. évfordulóján fotóalbum összeállításával állítsunk emléket a nagykanizsai seregtest Oroszországban hősi halált halt, eltűnt, vagy fogságba esett honvédjeinek.

A letölthető kötet a nyomtatásban megjelenthez képest javított képaláírásokat tartalmaz!!!

Kiadó: Magyar Nemzeti Levéltár Zala Megyei Levéltára

Megjelenés éve: 2013

Oldalszám: 238

Ára: 4350,- Ft

 

CsatolmányMéret
PDF icon Zalai honvédek a Donnál teljes kötet35.06 MB