Az egészségügy forrásairól magyarul és ukránul

2016.12.02.

2016. november 28-án délután a Kárpátaljai Állami Levéltárral szervezett 3. közös rendezvényünkön vehettek részt az érdeklődők. 

A jelenlévőket Kuti László, ungvári vezető konzul és dr. Adorján Gusztáv, a Jósa András Oktatókórház főigazgató-főorvosa köszöntötte. Megtisztelte a rendezvényt személyes jelenlétével dr. Haraszti Viktor, Budapest Főváros Levéltárának főigazgató-helyettese és Puteáni-Holl Adrien restaurátor is, akik több éve dolgoznak együtt a beregszászi kollégákkal. 

A szabolcsi és nyíregyházi helytörténet-kutatásban és az orvostörténeti adatok feltárásában hosszú évtizedek óta jeleskedő nyíregyházi dr. Fazekas Árpád kiváló orvos munkásságának bemutatása után Kutassy Ilona, a Kárpátaljai Állami Levéltár igazgatóhelyettese, a beregszászi levéltár vezetője és Jeremkina Mária beregszászi osztályvezető levéltáros egészségügy-történeti forrásismertetését hallhattuk Kutassy Ilonától. Az ungvári kórház jelenét Jacina György kórházvezető igazgató főorvos vázolta,  míg a múltjába Turák  József nyugalmazott sebész főorvos előadása tekintett vissza. Az érdeklődők figyelmébe ajánljuk a több mint 600 oldalas, forráskutatáson alapuló kórháztörténeti könyvüket, amely nemrég jelent meg.

A magyar- ukrán nyelvű rendezvény előtt tisztelettel és szeretettel emlékeztünk az elmúlt héten elhunyt volt levéltár-igazgatónkra, dr. Nagy Ferencre.

Utolsó frissítés:

2017.04.12.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges