Várja a látogatókat a Magyar Nemzeti Levéltár isztambuli vándorkiállítása

Szerző: Schmidt Anikó
2024.03.18.
Megnyílt A befogadó állam – A Török Birodalomba irányuló magyar emigrációk (1691-1956) címmel a Magyar Nemzeti Levéltár vándorkiállítása március 13-án Isztambulban. A török, angol és magyar nyelvű tablókból álló kiállítás április 30-ig tekinthető meg a Liszt Intézet - Magyar Kulturális Központban, Isztambulban, majd a rodostói Magyar-Török Kultúrházban, utána pedig ősszel az isztambuli Yıldız Műszaki Egyetem kiállítóterében mutatják be.

Már fogadja a látogatókat a magyar-török kulturális évadhoz kapcsolódóan szervezett Misafirperver Bir Devlet/A befogadó állam című kiállítás, amely március 13-án nyílt meg a Liszt Intézet - Magyar Kulturális Központban, Isztambulban.

A Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) kiállítását Sípos Áron, a Magyar Kulturális Központ igazgatója nyitotta meg, egyben ő moderálta az eseményt. Ezt követően Pintér Attila isztambuli főkonzul mondta el köszöntőbeszédét, amelyben kifejezte örömét, hogy a magyar-török kapcsolatokat a Törökországba irányuló magyar emigrációkon keresztül, történelmi távlatokban bemutató kiállítás a magyar-török kulturális évadhoz illeszkedve megvalósulhatott.
 

Együttműködő emigráció

Czetz Balázs, a Magyar Nemzeti Levéltár gyűjteményi főigazgató-helyettese beszédében kitért arra, hogy a megnyíló kiállítás több évfordulóhoz is kapcsolódik, hiszen most ünnepeltük a Rákóczi-szabadságharc kitörésének 320., az 1848/49-es szabadságharc 175. évfordulóját.  Hangsúlyozta az Oszmán Birodalom magyar menekültek befogadásban vállalt szerepének fontosságát, akik kiállásukkal megmentették a kurucokat vezető erdélyi fejedelmet, Thököly Imrét, később mostohafiát, Rákóczi Ferencet, majd a 19. században Kossuth Lajost és kíséretét is a Habsburgok bosszújától. Segítségüknek köszönhetően az 1848/49-es szabadságharc leverése után a magyar emigráció még évtizedekig aktív maradhatott. A török területre irányuló magyar emigrációnak ugyanakkor számos pozitív hozadéka volt a török állam számára is. Az áttelepülő magyarok ösztönözték a birodalom modernizációs folyamatait és a kultúrcserét.
 

Szakmai tárlatvezetés

Ezt követően a kiállítás kurátora, Schmidt Anikó, az MNL Országos Levéltára Magánlevéltárak és Gyűjtemények Osztályának vezetője tartott tárlatvezetést, amelyben kitért a kiállításon bemutatott Thököly-, Rákóczi-, és Kossuth-emigrációk történelmi hátterére és azok forrásaira. Elmondta, hogy a kiállítás szervezőinek célja volt, hogy tudományos alapossággal, ám befogadható módon ábrázolják az egyes korszakokat, és minél sokszínűbb levéltári forrásokat, így a korabeli iratok mellett térképeket, tervrajzokat, pecséteket, portrékat és fényképeket is megjelenítsenek a tárlaton.  Néhány levéltári forrást kiemelt, és részletesebben is bemutatott az érdeklődőknek, így szó esett például Isztambul városának 18. századi magyar nyelvű térképéről, Kossuth Lajos török nyelvtanulásának levéltári iratairól vagy az Orosdy Adolf által alapított első oszmán áruházláncról. A magyarok emigrációja a 20. században is folytatódott, bár ezzel a témával a magyar szakirodalom is sokkal kevesebbet foglalkozott. Számos magyar menekült Törökországba a második világháború kitörését, majd bukását és az 1956-os forradalom és szabadságharcot követően, igaz, a többségük később továbbment, jellemzően az amerikai kontinensre. A jelen kiállításban bemutatott 20. századi emigrációs iratok szinte úttörők a témában.
 

Impozáns helyszínek

A török közönség által nagy érdeklődéssel fogadott kiállítás megnyitóját kisebb fogadás és kellemes hangulatú beszélgetés zárta. Az eseményen részt vett Sebahattin Bayram, a Török Köztársaság Elnöki Hivatala Állami Levéltárak főigazgató-helyettese, és Móczár Gábor, a Nemzeti Örökség Intézet főigazgatója is.

A török, angol és magyar nyelvű tablókból álló kiállítás április 30-ig tekinthető meg a Liszt Intézet - Magyar Kulturális Központban, Isztambulban (Cím: Gürsel Mah., İmrahor Cad., No:23 B Blok Kağıthane/İstanbul), majd a rodostói Magyar-Török Kultúrházban, utána pedig ősszel az isztambuli Yıldız Műszaki Egyetem kiállítóterében mutatják be.

 

Utolsó frissítés:

2024.04.05.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges