A Széchenyi lánchíd tervrajzai

Szerző: Török Enikő
2011.11.16.
A levéltár tervtárának gyűjteményében több mint 350 Lánchíddal kapcsolatos tervrajzot őrzünk, melyek segítségével végigkövethetjük a híd létrejöttét, hisz köztük döntést előkészítő és kiviteli tervek, valamint a hídépítés során használt gépek, szerszámok és eszközök rajzai egyaránt megtalálhatók.

A döntést előkészítő rajzok a tervezőtől, William Tierney Clark (1783-1852) angol mérnöktől származnak, és több kiviteli tervet is ő készített. A döntést előkészítő terveket W. T. Clark Sina György bécsi bankárnak, a hídépítéssel foglalkozó részvénytársaság alapítójának, illetve Széchenyi Istvánnak, a hídépítés megszervezésével megbízott Országos Küldöttség elnökének küldte meg. A tervrajzokhoz kapcsolódó angol nyelvű levelek részben megtalálhatók az N 67-es törzsszámon, az 1839-1840. évi országgyűlés anyagában.

William Tierney Clark: A lánchíd, a kőhíd és az öntöttvas híd összehasonlító rajzai, 1838
Tervtár – Kormányhatósági fondokból kiemelt tervek – Kereskedelemügyi minisztériumi tervek (T 14) – No 34/IV/32

 

Az Országos Küldöttség és Sina György döntött a tervező mérnök személyéről és az építendő híd típusáról. A fenti rajzon W. T. Clark a kőhidat, a vashidat és a háromnyílású lánchidat hasonlította össze. Piros szín jelöli a lánchíd két pillérét és az ívét. A rajzból kiderül, hogy a vas- és kőhidat több pillérrel, öt illetve hat pillérrel lehetett volna megoldani. Minél több pillért építettek volna, az annál inkább növelte volna az árvízveszélyt jégzajlás idején. Ezzel a rajzzal is azt igyekezett bizonyítani Clark, hogy a lánchíd a legmegfelelőbb megoldás Pest és Buda számára.

William Tierney Clark: Tervezett lánchidak helyei, 1838. 03. 14. (német nyelvű másolat)
Tervtár – Kormányhatósági fondokból kiemelt tervek – Kereskedelemügyi minisztériumi tervek (T 14) – No 34/IV/17

W. T. Clark összesen három lánchíd tervét nyújtotta be Sina Györgynek, illetve az Országos Küldöttségnek. A mai Lánchíd tervén kívül egy kétpillérű gyaloghíd tervét, mely a mai Erzsébet híd környékén állt volna, ezt a gh vonal jelöli. A harmadik egy egynyílású lánchíd lett volna, melyet lejjebb, a Gellérthegyi szorosnál építettek volna fel, az xy-nal jelölt vonalon. Ezeken a területeken a láncokat a Gellért-hegyben kellett volna megerősíteni, illetve a pesti oldalon magántelkeket kellett volna kisajátítani a parti pillér és a felhajtás kialakításához. Az Országos Küldöttség végül is a gyaloghíd és az egynyílású híd tervét elvetette.

 

Clark az 1838. szept. 12-én kelt, Széchenyi Istvánhoz címzett levelében – melyhez tervrajzot is mellékelt – arra kérte a grófot, hogy a – végül megépült – híd pontos helyének kiválasztását bízzák rá. Clark egyrészt a Nákó-ház – melynek helyén most a Gresham-palota áll – , másrészt az akkori Mázsa utca irányában gondolkodott. Piros színű vonal jelöli az első lehetőséget, fekete a másodikat. Végül a Nákó-ház vonalában építették meg a hidat. Mivel ez a terület az akkori városközponton kívül esett, ezért itt a pesti oldalon nem kellett házakat lebontani a hídfő, a fel- és lehajtó kialakításához. Azonban a budai oldalon katonai raktárak voltak, és ezeket el kellett bontani a hídépítéshez. A kapuzat kialakítására is két javaslatot készített Clark.

Az 1838. szeptember 18-án tartott ülésén az Országos Küldöttség elfogadta Clark tervváltozatát. Megszövegezték a szerződést, amely a Sina által alapított Lánchíd Részvénytársaságot felhatalmazta a híd megépítésére. Eszerint a hidat W. T. Clark terve alapján, háromnyílású lánchídként a Nákó-ház vonalában kell felépíteni. Majd a szerződést az országgyűlés is elfogadta, és azt – az 1839. május 14-i szentesítés után – mint az 1840. évi XXXIX. törvénycikket törvénybe iktatták.

 
 
 

 

A hídfőknél található a lánckamra - ahol a láncok lehorgonyzása történt - és a lánccsatorna. A leérkező láncvégeket erős vastömbök (lehorgonyzó öntvény) horgonyozták le a kamrák falához támaszkodva. A lehorgonyzáshoz szükséges acéltömböket Bécsből szerezték be, az öntöttvas részeket Magyarországon állították elő. 1848. március 28-án kötötték be az első láncvéget a pesti lánckamrába.

A kiviteli rajzokon Fest Vilmos és Berger József nevével találkozunk. Fest mérnökként dolgozott a hídépítésen, és 1844-től a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1845-től pedig rendes tagja lett. Berger József 1848-ban nyert rajzolói alkalmazást az építkezésnél.

 

A hídfőkön építették meg a vámházakat, ugyanis a hídon történő átkelésért hídvámot szedtek, a nemesek sem élveztek vámmentesség. Ez biztosította a részvénytársaságnak, hogy befektetése megtérül. A hídvám szedését 1918. november 30-án törölték el.

 

Felhasznált irodalom:
Gáll Imre: A budapesti Duna-hidak. Budapest, 1984.
Páll Gábor: A Budapesti Duna-hidak története (Lánchíd füzetek 6.). Budapest, 2007.
Vajda Pál: A Lánchíd története. Budapest, 1947.

 

Fotó: Czikkelyné Nagy Erika

Utolsó frissítés:

2018.01.02.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges