A Madarak és Fák Napjának megünneplése a 20. század elején

„…évente egy nap szenteltessék a madarak és fák védelmében”
Szerző: Kocsis Piroska
2017.05.10.
Május 10-e a Madarak és Fák Napja. Története több mint száz éves múltra tekint vissza, ebben az értelemben megelőzi a 20. század második felében népszerűvé vált különböző természetvédelmi akciókat, így a Föld Napját is. Az 1906-ban indult kezdeményezés hosszabb-rövidebb megszakításokkal ugyan, de széles tömegmozgalommá nőtte ki magát. Megszervezése, megünneplése az óvodások, kisiskolások között különösen élményszerűvé varázsolja e napot, hiszen a természet változatos élővilágával, szépségével hatást gyakorol rájuk és rabul ejti őket.

Történeti előzmények

A modern értelemben vett természetvédelem alig több mint egy évszázados múltra tekint vissza, ám a természet értékeinek védelmére a történelemben számos példát találunk. A korabeli vadászati tilalmak, az erdők területének felmérése és számbavétele, új erdők telepítése, a vadászati rendtartás meghonosítása, az erdők védelmével kapcsolatos törvények és rendeletek kiadása a középkortól kezdve fontos állami és gazdasági érdekeket tükrözött. Később jelentek meg a különböző „természetvédelmi akciók”, állat- és növényhatározó összeállítása, az állatkínzások elleni intézkedések, egyesületek alapítása, folyóiratok, tanulmányok, cikkek, majd az iskolákban beemelték a természettudományos ismereteket nyújtó tantárgyakat, és a faiskolák, iskolakertek létesítése, a káros és hasznos madarak meghatározásának és a nevezetes fák és facsoportok védelmének kérdése, ha közvetve is, de a természetvédelemre irányították a figyelmet.
 

A Madarak és Fák Napjának meghonosítása

Herman Ottó természettudós 1882 márciusában alapította meg az Országos Állatvédő Egyesületet, majd az 1883-ban megjelenő új vadászati törvény kiadása után felgyorsultak az események, új fejezet kezdődött a természetvédelem történetében. Ez elsősorban az ő személyes fellépésének köszönhető, tevékenysége hosszú időre meghatározta a természetvédelemmel kapcsolatos hazai törekvéseket.

Herman Ottó (1835–1914)

Természetkutató, zoológus, néprajzkutató, régész és politikus. Az utolsó magyar polihisztor, a „madarak atyja”. Tanulmányait Miskolcon végezte. Részt vett az 1848–1849-es forradalom és szabadságharcban, majd a leverése után, 1853-tól a bécsi politechnikumban mérnöknek tanult, de tanulmányait nem fejezte be. Érdeklődése korán a természettudományok felé fordult. Autodidakta tudós volt, gyűjtőmunkájának eredményeit rendszeresen közzétette. 1875-ben a Magyar Nemzeti Múzeum Állattárában helyezkedett el. Nevéhez fűződik az őskőkorszak kutatás és a magyar tudományos barlangkutatás megindítása. 1877-ben megalapította, majd tíz évig szerkesztette a Természettudományi Füzeteket, 1893-tól haláláig az Aquilia madártani folyóiratot. A Magyar Ornitológiai Központ igazgatója, a Magyar Néprajzi Társaság alapító tagja, később elnöke. 1879 és 1886 között a Függetlenségi Párt képviselője. Néprajzi, zoológiai, tudománynépszerűsítő munkássága jelentős, fontos őstörténeti művek, természetleírások szerzője. Legnépszerűbb munkája A madarak hasznáról és káráról című könyv (Budapest, 1901).


Herman Ottó az Országos Állatvédő Egyesület 1900. februári közgyűlésén ismertette először a madárvédelemmel kapcsolatos elképzeléseit. Gondolatait hivatalos statisztikai adatokkal támasztotta alá, amely szerint Párizsban, a hivatalos kimutatás szerint egyetlen évad alatt 32 000 rigót, 114 000 pacsirtát emésztett fel a „divat és a gyomor irtóztató” hatalma. Herman a közgyűlésen Magyarország iskoláiban egy olyan ünnepnap, a Madarak és Fák Napja meghonosítását vetette fel, amely az amerikaihoz hasonló. A közgyűlés javaslatát elfogadva 21 tagból álló bizottságot választott a terv kivitelezésére, azonban az egyöntetű lelkesedés ellenére még hat évet kellett várni a „tengerentúli” ötlet hazánkban való bevezetésére. Addig azonban fontos rendeletek születtek a természetvédelemről. 1901-ben Darányi Ignác földművelésügyi miniszter kiadta 24.655/1901. számú rendeletét a mezőgazdaságra hasznos állatok védelme érdekében. A rendelet a denevért, a vakondokot, a cickányt, a sünt és még 89 madárfajt helyezett védelem alá. A mozgalom hazai elindítására jelentős hatással volt az 1902. május 19-én, a „mezőgazdaságra hasznos madarak védelme” érdekében megkötött párizsi egyezmény, amelyet a magyar országgyűlés 1906-ban foglalt törvénybe. A törvény, annak ellenére, hogy gazdasági hasznuk és károkozásuk alapján kategorizálta a madarakat, komoly előrelépést jelentett a mai értelemben vett modern természetvédelem felé, amely önálló, védendő és megőrzendő értékként tekintett az élővilágra.

 


A hasznos madarak oltalma iránti nemzetközi egyezmény becikkelyezéséről szóló törvényjavaslat bemutatása
Jelzet: MNL OL, Polgári kori kormányhatósági levéltárak, Miniszterelnökségi Levéltár, Miniszterelnökség, Minisztertanácsi jegyzőkönyvek (K 27), 1903. 12. 31. 1037. 46. ülés, 29.
 

Az egyezmény hatására Chernel István ornitológus, Herman Ottó barátja még ugyanebben az évben, Kőszegen állatvédő egyesületet alapított, majd az országban elsőként, a Szent Benedek-rend kertjében megrendezte a „Madarak Napját”. A példa követőkre talált, a következő év tavaszán már Sopronban is szerveztek ilyen napot.

 

Chernel István (1865–1922)

Ornitológus, miniszteri tanácsos. Családjával Kőszegen és környékén élt. Édesanyja gróf Festetich Mária grófnő. Már fiatal korában érdeklődött a madarak iránt. Jogi egyetemi tanulmányainak befejezése után a közigazgatásban dolgozott, majd lemondása után hódolhatott természetszeretetének. 1887-ben, Erdélyben megismerkedett Herman Ottóval, akivel életre szóló barátságot kötött. 1890-től részt vett a Herman Ottó által szervezett madárvonulási megfigyelésekben. Hosszú tanulmányutakat tett, új madárfajokat írt le. Fő műve az 1899-ben megjelent Magyarország madarai, különös tekintettel gazdasági jelentőségükre című munkája. Herman Ottó halála után őt bízták meg az Ornitológiai Központ vezetésével.

 

Az 1900-ban felvetett ötletet 1906-ban siker koronázta. Herman Ottó közbenjárására az Országos Állatvédő Egyesület levelet intézett gróf Apponyi Albert vallás- és közoktatásügyi miniszterhez, amelyben javasolta, hogy minden elemi és népiskolában egy tavaszi vagy nyár eleji külön napot minden tanító annak szentelhessen, hogy megismerteti a gyermekekkel a fák és madarak értékeit, a fák és a fásítás jelentőségét, a hasznos madarak fészkelésére, szaporítására és védelmére vonatkozó legfontosabb tudnivalókat.

A minisztert döntésében befolyásolhatta az, hogy 1904-ben Amerikában tett utazást, és ott a helyszínen meggyőződhetett „az iskolai ünnepek pedagógiai és közgazdasági becséről”. Apponyi Albert 1906. április 27-én, 26.120 szám alatt kibocsátott körrendeletét eljuttatták a királyi tanfelügyelőségekhez, a közigazgatási bizottságokhoz, valamint az egyházi főméltóságokhoz. A rendelet értelmében, az iskolákban „természetvédő” és „erkölcsnemesítő” szellemben kell megemlékezni a madarak és fák napjáról.

A Madarak és Fák Napjának méltó megünneplését a tanítók számára kiadott útmutatók és „vezérfonalak” is segítették. Ezek közé tartoztak azok a könyvek és kiadványok, amelyeket a korszak neves szakemberei készítettek. Ilyenek voltak például Herman Ottó a Madarak hasznáról és káráról című munkája, Fromm Géza, ráckevei királyi albíró Madárvédelem című, három füzetből álló írása vagy K. Nagy Sándor Ne bántsd az állatot! című könyve, amely az állatvédelemre vonatkozó aktuális törvényeket és rendeleteket gyűjtötte egy csokorba. A Madarak és Fák Napjának megünneplése fontos esemény volt az iskolákban, nemcsak azért, mert a gyerekek ezen a napon a szokásostól eltérő tanórán vehettek részt, hanem azért is, mert ez az esemény alkalmat adott a tanítóknak arra, hogy megkedveltessék, megszerettessék a természetet, annak növény- és állatvilágát.

 

A központi intézkedések mellett a Madarak és Fák Napja évenkénti megünneplésében az Országos Állatvédő Egyesület járt élen. Évről évre pályázatot hirdetett a Madarak és Fák Napjára alkalmas előadások megírására. A díjnyertes pályamunkákat megjelentették, és a tanítók rendelkezésére bocsátotta. A gyermekek számára minden évben Gyermek-Naptárt adott ki.

A Néptanítók Lapja rendszeresen közölt írásokat a Madarak és Fák Napjáról. 1907-ben az újság hasábjain jelent meg Máday Izidornak, az Országos Állatvédelmi Egyesület elnökének gondolatait tartalmazó Az állatvédelem az iskolában című írása, amelyben az Iskolai Állatvédő Egyesület megalakítását szorgalmazta. Az egyesületben végzett tevékenységéért kitüntették, amelynek előterjesztését forrásunkban is bemutatjuk.

 


A Ferenc József Rend középkeresztjének adományozása Máday Izidor nyugalmazott miniszteri tanácsosnak, az Országos Állatvédő Egyesület elnökének
Jelzet: MNL OL, Polgári kori kormányhatósági levéltárak, Miniszterelnökségi Levéltár, Miniszterelnökség, Minisztertanácsi jegyzőkönyvek (K 27), 1911. 05. 10. 1048–1049. 9. ülés, 73.
 

Az Országos Állatvédő Egyesület az útmutatók és előadásminták mellett 1910 óta a közreadott évkönyvekben a tanfelügyelők és a vármegyékben található népiskolák jelentéseit jelentette meg. A bemutatásra kerülő évkönyv az első világháború kitörése előtt, 1914 májusában megtartott Madarak és Fák Napjának rendezvényeiről nyújt áttekintő képet.

 


A Madarak és Fák Napjáról szóló iskolai jelentések V. évkönyve, 1914. Országos Állatvédő Egyesület, Budapest, 1915

 

A beküldött jelentések alapján 1911-ben 2800, 1913-ban 6300, 1914-ben már 7700 iskolából adtak jelentést a Madarak és Fák Napjának megünnepléséről. 1912-ben az iskolai ünnepélyen mintegy egymillió iskolás vett részt. Az évkönyvek a vármegyék betűrend szerinti csoportosításában közölték az iskolák madárvédelem terén tett „lankadatlan” erőfeszítéseit: a faültetésekről, fogadalomtételekről, virágültetésekről, az olajos magvak (napraforgó-, kender- és tökmag) gyűjtéséről, a madarak etetéséről, madárodúk, madárházak, költőházikók, téli etetők készítéséről és kiakasztásáról, amelyben „a madárkák vígan fészkeltek és költöttek”.

 


Dobos Emőke felvétele (Kaposújlak)


A vármegyei jelentések közölték a Madarak és Fák Napjának megünneplésébe bekapcsolódott iskolák nevét, a beérkezett jelentések számát, az ünneplés módját, a megrendezett programok pozitívumait kiemelve, de a negatívumokat sem elhallgatva. Nevesítették azokat az iskolákat is, amelyek még nem kapcsolódtak be az ünnepség lebonyolításába.

Néhány vármegyében előfordult, hogy a madárvédelemben kitűnt gyerekeknek pénzjutalmat osztottak vagy az iskolai naplóban megörökítették a tanuló nevét. Több esetben előfordult, hogy a község megvendégelte az ünneplőket. Az egyik iskolában madárvédő vigyázókat neveztek ki. Egy másik iskolában Loveczky Ernő A madarak és fák napja című kétfelvonásos énekes gyermekszínművét adták elő, másutt vetített képekkel kísért felolvasást tartottak és nyomtatott meghívót készítettek. Volt, ahol istentisztelet keretében a hitszónok a szentírásnak a madarak és fák védelmére vonatkozó rendelkezéseit ismertette. Előfordult, hogy a földművelésügyi miniszter fákat ajándékozott az iskolának, annak érdekében, hogy „virul[jon] a madarak és fák kultusza”. Felvetették, hogy minden iskola mellett legyen „madarak kertje”. A gyermekek lelkesedése a szülőkre is „átszállt”, hiszen a ház előtti utcákat fákkal ültették be, a kertekben madáretetőket helyeztek el.

A megtartott ünnepségek negatív tapasztalatairól is értesülhetünk, bár azok száma elenyésző volt. 1914-ben Bács-Bodrog vármegye arról számolt be, hogy egy pásztorfiú fészekrablás közben leesett a fáról és szörnyethalt. Heves vármegyében körlevelet bocsátottak ki, amelyben elítélték „a szerte dívó madár- és fészekirtás és tojásszedést”, s arra törekedtek, hogy a gyermekeknek ezt a „féktelenkedését” mielőbb megszüntessék, és „az iskolás gyermekek lelkébe elültessük a farongálástól való undorodást s ezzel szemben felébresszük bennük a faápolás iránti hajlamot.” Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében élénk vita bontakozott ki a szarkapusztítás jutalmazásával kapcsolatban, mivel egyesek azt állították, hogy a szarkát kár üldözni, mert az a cserebogarak pusztításával nagy hasznot hajt. Liptó vármegye tanítója arra panaszkodott, hogy a környék pásztorai rongálják a madáretetőket és az odúkat. Maros és Torda vármegye tanfelügyelője arra hívta fel a figyelmet, hogy „a háborús viszonyok és az azokból folyó munkaerő fogyatkozása miatt még nagyobb szükség van énekeseink kímélésére, sőt szaporítására”. Egyes községekben panaszt emeltek a szülők ellen, mert „fogdossák a madarakat és kiszedik tojásaikat, hogy kis gyermekeknek kedveskedjenek velük”. Sok községi iskola „a nem ünneplés okául” arról jelentett, hogy a járvány, a tanító betegsége, bevonulása, halála, rossz idő, iskolaépítés, mezei munkák, mintaelőadás hiánya miatt nem tartották meg az ünnepséget.

A Madarak és Fák Napjának hatása, „áldást hozó eredménye” elsősorban abban mutatkozott meg, hogy az addig oly gyakori fészekrablások, madárfogások, valamint farongálások elleni panaszok száma csökkent és a gyerekek nemcsak ezen a napon, hanem az év szinte minden napján gondozták, ápolták és figyelemmel kísérték az erdők-mezők lakóinak életét és „az ünnep a tanulók előtt kedveltté és feledhetetlenné vált”.
 

A Madarak és Fák Napja emlékezete

Az első világháborúig a Madarak és Fák Napját minden évben megünnepelték, így a természet- és állatvédelem iránti elkötelezettség komoly ifjúsági mozgalommá szerveződött. Az első világháború kitörése azonban félbeszakította és háttérbe szorította a természetvédelem pozitív kezdeményezéseit. A két világháború között az iskolákra bízták a Madarak és Fák Napjának megünneplését, ezt különböző módon és különböző intenzitással tették. 1945 után sokáig nem hallunk e napról, csak az 1954. évi madárvédelemről szóló minisztertanácsi rendelet említi ismét, mint a madárvédelem tömegmozgalommá való fejlesztésének egyik eszközét. Legközelebb az 1982-ben kiadott természetvédelmi törvény záró rendelkezései között találkozunk vele, hagyományként említve. A rendszerváltozás után ismét feléledt megünneplése, elsősorban az óvodákban és az iskolákban.

Utolsó frissítés:

2017.06.06.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges