Komáromi barakklakások 1918 és 1944 között

2019.03.19.
Az első világháború utáni trianoni döntés értelmében Komárom két részre szakadt. A történelmi Komárom Csehszlovákia része lett, míg az új-komáromi déli városrész Magyarország része maradt. A csehszlovák csapatok bevonulása után az új országhatáron hatalmas menekülthullám indult meg, melynek során főképp a magyar értelmiség – tanárok, hivatalnokok, tisztviselők, stb. – Csehszlovákiából Magyarországra települt át.

A menekültek elszállásolásának érdekében az első világháborús kórházbarakkokat – mely a mai Jedlik Ányos – Erdélyi – Czuczor Gergely utcák által határolt területen helyezkedett el – szükséglakásokká nyilvánították, és sok család még a húszas évek végén is itt élt nyomorúságos körülmények között. 1922-ben vasutasok is laktak ezen szükséglakásokban, melyek egy szobából, kamrából és konyhából álltak. Az ilyen lakások éves bére 160-200 korona volt. A két szobás, konyhából és kamrából álló lakások bérét 280 koronában állapították meg. Az ezen felüli részt kincstári részesedésben kellett megfizetniük a lakóknak. Báró Korányi Frigyes képviselőjelölt közbenjárására az itt lakók részére 500 kg szenet utaltak ki, és a lakások árát is csökkentették.[1]

1936-ban azonban ezen barakkok állapota már olyan nyomorúságossá vált, hogy lebontásuk szükségességéről már a Komárommegyei Hírlap is cikkezett.

 

1938-ban Komárom város képviselőtestülete tervbe vette a szükséglakások lebontását, és a bennük lakó kb. 100 embernek kilakoltatási végzéseket küldött ki.

 

A második világháború kitörésével azonban a barakkok lebontása valószínűleg lekerült a napirendről. Az 1944. októberi 7-i első szövetséges stratégiai bombázás során ugyanis egy, a Czuczor Gergely utca – Jedlik Ányos utca - Erdélyi út – Bánáti utca által határolt barakk is megsemmisült.[2]

 

Barakklakások egy 1940-es légifelvételen

(György Károlyné Rabi Lenke gyűjtéséből)

 

A háború után a barakkok valószínűleg lebontásra kerültek, erről árulkodik az 1960. július 28-án készült légifotó is 

(http://www.fentrol.hu/hu/legifoto/44228?r=1&c=2017872.821829:6064572.107078999:9)    

(HU MNL KEML V.105 HU MNL KEML V.102 Komárom Megyei Város polgármesterének iktatott iratai) 

 

 (HU MNL KEML V.102 Komárom Megyei Város polgármesterének iktatott iratai (1914-)1945-1950.  2186/1938.)

 

BARAKKOKBAN ÉLŐ NÉVSORA

(HU MNL KEML V.102 Komárom Megyei Város polgármesterének iktatott iratai (1914-)1945-1950.  886/1938.)

 

 

A barakklakók elleni kilakoltatási eljárásra való felhívás 1938. július 27-én

(HU MNL KEML V.102 Komárom Megyei Város polgármesterének iktatott iratai (1914-)1945-1950.  4791/1938.)

 

(HU MNL KEML V.102 Komárom Megyei Város polgármesterének iktatott iratai (1914-)1945-1950.  2713/1938.)

 

(HU MNL KEML V.102 Komárom Megyei Város polgármesterének iktatott iratai (1914-)1945-1950.  4791/1938.)


 


[1] Komárom és_vidéke 1922.05.28. 6. oldal. I. évfolyam 9. szám

[2] Érsek János: Komárom bombázása. 5. l. Kézirat. (József Attila Megyei Könyvtár, Tatabánya helytörténeti gyűjteménye.)

 

 

 

 

 

 

 

Utolsó frissítés:

2019.03.19.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges